GAME OF THE YEAR 2020

[SaltyDave 490]

Hagyomány szerint az idei GOTY topik is elindul év végére  . Gondolkoztam rajta hogy talán kicsit korai, de igazából a Cyberpunk 2077-et leszámítva nagy megjelenés már nem nagyon lesz, pár érdekesnek tűnő indie címet leszámítva, de hát ha azokra várunk, sose lesz topik  . Plusz a Steam is elindította sajátját, szóval talán ez sem korai. Jöhetnek a toplisták!

[-OJ- 192]

Nekem mint mindig, az idén is rövid lesz a lista, mivel nem veszek játékokat teljes áron, így rendszerint mindig csak egy jó évvel később jutok hozzá mindenhez (és akkor sem feltétlenül azzal játszom)

Amivel az idén játszottam, így kizárásos alapon ezekből állhat csak a lista

1. Mafia Definitive Edition - az abszolút hibátlan remake, ami messzi túlszárnyalja még az eredetit is, kijavítva annak hibáit.

2. Half-Life: Black Mesa - ugyanaz mint a Mafia. Grafikailag ez annyira már nincs topon, de sokat javít az eredetin, kivágva az unalmas részeket (vonatsínes szakasz), a teljesen újraalkotott Xen pedig 5/5

3. Command&Conquer Remastered Collection - jobban örültem volna egy teljes remake/rebootnak, nem csak egy HD-ráncfelvarrásnak, de a hamisítatlan C&C hangulatot visszahozta.

4. Call of Duty: Modern Warfare 2 Campaign Remastered - ez is csak egy grafikus ráncfelvarrás, és annyira nem is látványos a különbség, mint a MW1 Remastered esetében, de szintén jó volt újra végigtolni a kampányt.

5. G.I. Joe: Operation Blackout - egyszerű shoot'em up játék, ami inkább csak a rajongóknak ajánlható, és ők jól szórakozhatnak vele. Más nemigazán fog.

6. Mafia II Definitive Edition - sajnos az eredeti játékhoz semmit nem adott hozzá, a hibákat nem javították ki, és most már grafikailag is ez a legelavultabb a három rész közül, dehát Mafia

7. Azur Lane: Crosswave - játéknak nem kimondottan jó (60% duma, 20% menüzés, 20% tényleges játék), de mint a mobil változat rajongója, nem hagyhattam ki a konzolos kiegészítőt sem.

8. Helltaker - egyszerű logikai (és később ügyességi) játék, kellemes grafikával és zenével, jópofa humorral, és kreatív fanbázissal.

+ Cyberpunk 2077, aminek még nem dőlt el a helye, de hogy a toplistára való, az biztos. Én is úgy vagyok vele, hogy imádtam a Vampire Bloodlinest és már akkor sem érdekeltek a bugok vagy az optimizálatlanság. Ezzel a játékkal is pontosan ugyanaz a helyzet.

 

Ennyi a 2020-as lista, jóformán csak remasterek. Itt van még a Persona 5 Royal, a Final Fantasy VII Remake, és a Genshin Impact is, de ezekkel már úgysem játszom az idén.

[Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon 318]

Hades

Ezzel játszottam a legtöbbet talán, EA-ben is sokat toltam, aztán miután megjelent, befejeztem a maradék kontentet és összegyűjtöttem az összes achievementet. Remek roguelite.

Superliminal

Rövid, de nagyon kreatív, különleges élvezet vele játszani.

Last of Us Part II

Egyáltalán nem tökéletes játék, de nekem pont nem a karakterekkel és a sztorival volt bajom, az teljesen jó, van értelme és borítja a mindenhappy hollywood szarságot. A legnagyobb bajom az vele, hogy UI és kényelmes használhatóság tekintetében nem fejlődött szinte semmit, valamint összességében nézve a "ritmusával" nincs valami rendben.

Ori and the Will of the Wisps

Minden tekintetben előrelépés, szép, kihívást jelent és nehéz abbahagyni, amíg a végére nem érsz.

Manifold Garden

Még keveset játszottam vele, de tetszik a koncepció. Puzzle solver, minimál, nagyon szép képi világgal, sokszor háttérképnek megfelelő látvánnyal.

Amnesia:Rebirth

Még nem kapott el teljesen, de mindenképp erős. Ezt onnan tudom, hogy egyszerre nagyon sokat nem tudok játszani vele, mert egy idő után túl nyomasztó lesz.

Ha ezek közül a leget kellene kiválasztanom, akkor szerintem az a Hades lenne. Aztán az Ori. A Superliminal pedig különdíjas.

[moody 672]

Idei játékok közül csak a The Last of US Part II-vel és a World of Warcraft új kiegészítőjével játszottam, de ettől független is számomra az egyik legnagyobb video játékos élmény volt a TLU2. Sok hideget kapott a játék, de nekem valahogy még is tökéletes volt pár apróságot leszámítva.

[Cori 303]

Ghost of Tsushimán kívül szerintem semmi idei gémmel nem játszottam így hirtelen belegondolva. Úgyhogy valószínûleg a Cyberpunk 2077 lesz a nyertes majd decemberben.

VAAAGY a Doom Eternal, ha beszerzem akciósan még év vége előtt. De ki tudja, ezekkel nem is játszottam még, de már GOTY listára rakom őket... szóval inkább várjunk velük  

[Hor1 423]

1. Yakuza: Like a Dragon

2. Last of Us Part II

3. Spiritfarer

Voltak még sok minden, Doom, FF7 Remake, Tsushima, nem is voltak rosszak, de semmi kiemelkedő, vagy igazán emlékezetes.

Bónusznak talán a Persona 5 Royalt, ahol az alap is ku.rvajó volt, de ez még tökéletesebb, meg kijön még mindjárt a Dragon Quest XI-ből egy Definitive Edition, az még jólesz.

[SaltyDave 490]

Kifejezetten erős évnek mondanám a 2020-asat, és rengeteget sikerült javítanom a "jól elköltött pénz és eltöltött idő" értékrendem alapján több elmúlt évhez képest is. Költséghatékonyabb is lettem, nem is nyúltam mellé nagyon, de ha még is akkor alig került valamibe.

 

GOTY: Death Stranding (~40€)
Egyértelműen. NieR Automata szintű, mélyen megérintő, rengeteg filozofikus témába belenyúló személyes dráma történet. A sors fanyar humorára vall hogy a játék tanulságait és történeteit a COVID árnyékában a világ talán még jobban megérti majd. Zseniális ahogy koherens világot sikerült alkotni belőle annak ellenére hogy a fizika, idő, élet és halál mint megkérdőjelezhetetlen mozgatórugói, működési mechanizmusai az ismert realitásunknak itt nagyon keményen át lettek írva, és erre sikerült ráépíteni egy teljesen újfajta játékot, kis túlzással, aminek a központjában egy kis karaktercsoport összefűződő, tragikus sorsát ismerhetjük meg. Jane McGonial, játék designer, saját bevallása szerint filantróp, pszichológus, a következőket mondta annak idején: “A game is an opportunity to focus our energy, with relentless optimism, at something we’re good at (or getting better at) and enjoy. In other words, gameplay is the direct emotional opposite of depression.” És ez a Death Stranding. Szinte kivétel nélkül minden játék, főleg minden mainstream játék valaminek a legyőzéséről, elpusztításáról szól, vagy valamilyen formában magában hordozza az erőszakot mint a játékos kezébe adott hatalmi, döntéshozatali formát. A Death Stranding ennek szöges ellentéte: arra tanít hogy segíts másokon, teremts kapcsolatokat, és megmutatja úgy érzelmi mint játékmechanikai formában is hogy ez igen is egy kifizetődő hozzáállás az élethez. Nem csak Sam Bridges személyes fejlődésén és gyógyulásán keresztül, hanem mindenkién keresztül, aki elzárkózva él a kis bunkerében (legyen az anyu pincéje vagy posztapokaliptikus menedék). A játék legerősebb pontjai nem egy óriási szörnyeteg vagy gonosz figura legyűréséből jönnek hanem olyan érzésekből mint a megbocsájtás, emberi kapcsolatok (mások között) gyógyítása, az emberiségbe vetett hit visszaállítása, és a játék multiplayer komponense ahol "áldozatot" hozhatsz - befektetett időt, energiát, nyersanyagokat - azért hogy más játékosokon segíts. Ezt pedig nem tudom hogy, valószínűleg a development time zömében ezt csinálták, de zseniálisan sikerült balance-olni, pedig durván visszaüthetett volna. Minderre jön a fantasztikus zenei választék ami szinte Kojima védjegye, egy hibátlan, szuperül optimalizált PC port (pedig ugyanaz az engine mint a Horizon Zero Dawn, ami egy retek port), gyönyörű grafika, lenyűgöző karakterek. Szokni kell persze a játék unortodox történetmesélését, megkezdett történetszálak lehet hogy elfelejtődnek 30-40 órákra csak hogy utána visszatérjenek és új módon kapcsolódjanak össze. Volt anno egy nagyobb kiégésem a NieR Automata és a Dark Souls 3 után, amikor úgy éreztem a gaming mint olyan nem igazán tud már számomra újat, többet nyújtani, a "láttam már 10x" érzés kap el a játékok 99%-ának láttán. A Death Stranding nagyon újnak hatott, és újra és újra és újra lenyűgözött kreativitásával és sosem látott koncepcióival. Van benne nem egy rész ahol simán megkönnyeztem a látottakat. Kell egyfajta átszellemülés hozzá, nem mondaom hogy mindenki játéka mert a gameplay igazából csak fetch-quest-ek ha szigorúan vesszük, de itt nem ez a lényeg, hanem az utazás. Több ilyen játékra lenne szükségünk, ami a játékot mint médium arra használja fel, hogy jobbá tegye a mi világunkat, és benne az embereket. Eddig ilyen a Hellblade volt, és a NieR: Automata. Mindkettő élvezeti értékében és tanulságosságában kulcs elem és kritérium az empátia, és ez itt sincs másképpen.

 

Sekiro: Shadows Die Twice (~35€)

GOTY volt egészen a Death Stranding végéig. A fenti DS3/NieR:A párhuzamot idén tökéletesen sikerült újraalkotni, és míg a Death Stranding a NieR által hagyott űrt töltötte ki, addig a Sekiro a Dark Souls 3-ét. Nem voltam nagy híve az ötletnek hogy a FromSoftware valami mást akart alkotni, de a Sekiro után azt mondanám inkább hogy bár mindig valami mást alkotnának, mert minduntalan bizonyítják hogy képesek megújulni. Ami a japán környezet és mitológia limitáltságával elveszik a többi játékukkal összevetve kreativitás terén - sok helyen szégyentelenül kopár és PS2 időket idéző level design, főleg Ishina Castle-ben ami azért a játék durván kétharmada - azt visszapótolták egy nevetségesen egyszerű még is brutálisan hatékony harcrendszerrel, ami nem csak tizedmásodpercről tizedmásodpercre feszültté és koncertációs képességeink határait feszegetővé teszi a harcokat úgy hogy a Bloodborne és a Dark Souls is elbújhat szégyenében. A világ felfedezése a vertikális felfedezésének lehetősége miatt visszaad valamit abból a gazdagságból ami elveszett a különféle fegyverek és armor szettek megtalálásával (lévén itt ilyesmi nincs), de valamelyest sikerült visszapótolni ezeket az új tanulható mozdulatok és cserélhető gadgetek formájában. Ugyanakkor hozzá kell tenni a tanulható mozdulatok túlnyomó többsége teljesen fölösleges (a szúrásra használt counter ugye muszáj, de ezen kívül csak egy körkörösen vágó mozdulatnak volt gyakorlati haszna 2-3 szituációban az egész játékban), a toolkit java része pedig inkább arról szól hogy bevezetnek egy új ellenfél típust amivel nem nagyon tudsz mit kezdeni és ügyeskedni kell hogy legyőzd vért izzadva mert egyszerűen nem vagy felszerelve hozzá rendesen (pl. sima pajzsos ellenfelet csak mögé lopakodva tudsz hatékonyan elintézni amíg nincs meg az axe toolkit amivel kettéhasítod a pajzsát).

Én eléggé purist vagyok az ilyen játékokban, nem szeretek átmeneti buffokat, fogyóeszköz consumable dolgokat használni, hanem csak önerőből akarom legyűrni a kihívásokat, mondván ha így megy, akkor én győztem, nem a character sheet-em volt jobb. Nem tetszett hogy vannak bossok amik szinte lehetetlenek valamiféle fogyóeszköz használata nélkül (pl. a fej nélküli lila aurás dög amiből mint később kiderült van vagy 6-8 a játékban) ami egyszerűen 0.1x-esére lassítja a mozgásod, KIVÉVE ha használsz ilyen meg olyan consumable-t, van kb. 3db-od belőle, próbálkozz. Egy olyan érzésem van tőle hogy ha elcseszem, pazaroltam, és ha kifogyok, nem próbálkozhatok újra egyáltalán, ez pedig szerintem szörnyű design. Vannak még hasonló bossok, ilyen a dungeon mélyén a mágus ami a lila pajzs nélkül nevetségesen unfair, a dupla majom boss ahol ha nem használod a petárdát megfélemlíteni az egyiket akkor nem igazán tudsz mit kezdeni kettővel azon túl hogy 3x körbefutod az arénát mire az egyik lemarad valami üvöltő animáció miatt és akkor kettőt bele tudsz csapni a másikba. Szóval na, a szöveg méretét elnézve aránytalanul sokat szidom, de ez bizony egy bitang jó játék, ismét csak hibátlan PC port, a felfedezés öröme ugyan nem annyira jutalmazó mint a From Software többi játékában, de kárpótol más területeken. Abszolút megérdemelte az év játéka címet. Mivel nincs benne szigorú értelemben vett RPG rész, sokkal vonzóbb egy New Game+ számomra itt mint a Dark Souls-okban, és biztosan meg fog érni egyet valamikor. 

 

 

Planet Zoo (23€)

Ezen én is meglepődtem. Nagyjából egy évet vacilláltam rajta és engedtem el 25-30 eurós akciókon mire végre megvettem 22 körül. Elsősorban azért voltak fenntartásaim vele kapcsolatban mert borzasztó rajtott vett, optimalizálatlanságától volt hangos a steam review-k tömege és a subredditje is, de végül is kipofozták. A másik visszatartó ok ami most is zavar, hogy az alapjátékból rengeteg olyan állat hiányzik ami egy állatkertben számomra alap, ikonikus hozzávaló. Jegesmedve, pingvin, jaguár, kenguru, koala, csak hogy párat mondjak, de hiányoznak a madárházak és a vízi élőlények is (rája, mindenféle egzotikus hal netán cápa) amiért érdemes lenne mondjuk víz alatt futó alagútat építeni. Ezeket szépen lassan pótolják ugyan, de bitang mód túlárazott és low value, szándékosan szemét módon szétszedett DLC-k formájában. Artic DLC jegesmedévével, jávorszarvassal, meg még 3 állattal (5 összesen) 9,99€-ért?! Úgy hogy azt mondják hogy "Na de ez Arctic DLC, nem Antartic, tehát nincs benne pingvin mert az Arctic északi sarkot jelent, tessék itt az aquatic DLC még 9,99-ért, abban van a pingvin". Shady as fuck, greedy as fuck. Ugyanakkor ha összerakjuk mondjuk az eddig megjelent 4 DLC-jét 5$-ért darabáron, akkor az úgy már egy méretes kiegészítő csomag ami már nagyon megérné az árát. Az alapjáték ezen hiányosságai árnyékában is, illetve annak ellenére is egy fantasztikus darab. 3D modellezéshez(!!!) közelítő részletességű szerkesztőt kap kézhez a játékos aminek durva tanulási görbéje van, az állatok gyönyörűek, élethűek (az új ugrás animációt ne nézzük  ), a szép külső mögött meghúzódó munka-, állatgondozási- és gazdasági managment rész valami elképesztően részletes és meglepő módon élvezet beletanulni, utána pedig használni. Akit nem érdekel a 3D modellezés épületekhez pedig könnyűszerrel használhatja a mások által összeállított épületeket, épület frame-eket (a funkcionális épületek adottak de szó szerint egy szürke kocka mindegyik, és te vagy ezeket dekorálod körbe, vagy belerakod üres nagyobb kockákba amiket a játékban kutatással oldasz fel, és így vannak előre elkészített ázsiai, indiai, afrikai, és modern külsők, vagy nekiállsz 3D modellezni sajátot amihez minden adott az első pillanattól).

Bonyolult de átlátható, és van egyfajta szíve-lelke az egésznek az állatok miatt, ami miatt a feszes managment és tervezés gameplay még is egy relaxáló, kikapcsolós játékélményt nyújt, mert bármikor rányomhatod a pause-t és elkezdhetsz dekorálni, gyönyörű kerteket, épületeket készítve. Az egészet egyben tartó dinamikus AI egy brutál komplex rendszerhez alkalmazkodik (példa: oroszlán kifutóhoz leraksz egy hangszórót, hogy nyomja az oktatási anyagot. A hangszórónak benne kell lennie a generátor által lefedett területben hogy működjön, be kell állítani hogy a megfelelő állatról beszéljen ami a hangszóró elhelyezéséhez közeli állatokból generálja a választék listáját, majd be kell állítani a 3D gömb formájában mért hangerejét is, amit hangtérkép overlay-re váltva láthatsz hogy ne érjen össze más hangszóróval - vendégeket zavaró túl nagy hangerő, vagy más anyagot sugárzó hangszóró miatt fellépő zaj. Ez egy faktor a rengetegből ami játszik a látogatók boldogságának feltornászásában, ha boldogok tovább maradnak, ha tovább maradnak költenek a büfékben, esetleg adakoznak a donation boxokban, viszik az állatkert jó hírnevét ami miatt több vendég lesz. Ha több vendég van, többet kell tudnia kiszolgálnia ugyanannak személyzetnek - vagy bővíteni kell, úthálózatnak - vagy bővíteni kell, akkor több a szemét, a várakozás, csökken az elégedettség, több vendégre több állat is kell, akkor több a kajájuk költsége, több hely kell a kifutókat kialakítani, akkor növekszik a gondozók, orvosok, takarítók menetideje, akkor elkezded körzetekre és munkacsoportokra osztani a személyzetet stb. stb. stb. egyszerűen BRUTÁLIS mi mindenre kell gondolni, egy Tropico ehhez képest olyan mint a LEGO Star Wars a Sekiro harcrendszeréhez. Aztán ha úgy érzed kezd sok lenni, nyomsz egy pause-t, és gyönyörű, virágzó cseresznyefákkal dekorálod ki a bengáli tigris kifutóját, amiket éjszaka alulról megvilágítasz halványkék fényszórókkal és egy gyönyörű, kísérteties virágkertet alkottál vele amiben élvezet fotó móddal szórakozni, és - ami óriási bónusz mondjuk egy Cities Skylines-al szemben - ez a cukiság faktor teszi egy remek esti páros programmá is, ahol simán lehet egymásnak passzolni az egeret és billentyűzetet a kanapén, mert az állatok élethűségük és egyedi profiljaik miatt igazán hozzánk tudnak nőni, így öröm foglalkozni velük managment szempontjából is mindkettőnknek, nem csak elnézni ahogy a gepárt eljátszik egy méretes kartondobozzal, meg szépen dekorálni. Nagyjából úgy ezer(!)féle növényből és még ennyiszer növényből. 

 

És akkor ez még csak a kampánynak megfelelő scerianos mód, ahol javarészt kész, félkész állatkerteket kell átalakítani és a problémáira megoldást találni, hozzá se nyúltunk még a franchise módhoz, ami a különféle kontinenseket hálóként összekötő állatkert üzlethálózat kiépítését teszi lehetővé, ahol úgy ugrálhatunk köztük mint az ANNO2205-ben a városaink között, és közös kasszából dolgoznak mind, így az egyik profitja megkönnyíti a következő építését például, miközben éghajlat és kontinens függvényében más-más állatoknak kell otthont teremteni. Egyszerűen csodálatos az egész, csak bár ne a Frontier üzletpolitikája mérgezné a DLC-ket, ami végül is egy méretesebb sale formájában kiküszöbölhető, de egyenként mindegyik csalódás lesz, mert az állatokért veszed, és nem a 150-250 extra építés alkatrészért amit mindegyik DLC hoz még. Hozzá kell tenni azért hogy jön ingyenes content is (most pl. az Animal Talks ahol kijelölt helyen oktató személyzet tarthat majd előadásokat, segítve az eléggé nyögvenyelősen feltornászható education level-t a vendégek boldogáság faktorában). Félelmetesen hangzik? Van sandbox mód, részletesen testreszabható beállításokkal (végtelen pénz, állatgondozással nem kell foglalkozni, nem öregszenek el stb.), szóval akit érdekel, mindenhogy megtalálja benne a számítását. 

Futottak még:

 

LEGO MARVEL Super Heroes (~5€)

A legjobb LEGO játék valaha. New York továbbra is megunhatatlan open world játékteret ad immár századjára. A kampány és a küldetések megfelelően hosszúak, tartalommal teliek - akár csak az open world, és bár sikerrel vonultatja fel a teljes MARVEL tárházat (ha a sose hallottál róla kategóriát nem számítjuk ami biztosan hozzáadna még 400 karaktert) amit az elmúlt 20 évek szélesebb értelemben vett MARVEL film univerzuma népszerűvé tett a nagyközönség számára is, ide értve a Fantastic Four-t, X-Men-t és Deadpool-t is, a "hagyományos" MCU-n kívül. Amit jól csinál a játék, ellentétben a folytatásával az az hogy az open world New York homogén jellege és madártávlatból illúzióként ható környező városai óriásinak hatnak, míg a folytatás apró darabokból rakott össze kb. ugyanakkora open world-öt, de különféle theme parkokat összegyúrva, amitől minden része önmagában kicsinek és tartalomhiányosnak érződik, összességében pedig kevesebbnek mint ami valójában. Itt fordítva van, összességében többnek érződik, mint valójában, pedig mindkettő dugig van tömve tartalommal. Ami óriási pozitívum volt még hogy élvezhető, LEGO márkához hűen humorral tűzdelt sztorit kaptunk, ami követhető, érdekes, jól lehet szórakozni rajta még ha csak McGuffin-okat is hajkurászunk, a főszereplők szépen össze vannak rakva csapatokba ahogy összetartoznak a filmes univerzumok alapján. A LEGO MSH2 ellenben ezeket a csapatokat nevetségesen apró darabokra tördeli, így eshet meg hogy a galaxis őrzői szinte sosem játszanak együtt az intro után, de közéjük van keverve Pókember, meg valami huszadrangú bolygóról jött isten tudja ki, és minden küldetés így van összehányva, megfejelve nonstop, de nonstop pofázással ami hamar irritálóvá és szükségszerűen ignorálhatóvá vált. Szóval summa summarum, az első rész toronymagasan a legjobb LEGO játék eddig, nem depressziósan sötét mint a LEGO Batman 2 Gotham-je, nem fémfolyosókra zárt multiverse keverő gagyi mint a Batman 3 és a Marvel 2. Színes-szagos, óriási szabadságot biztosít a legkülönfélébb karakterek által (míg mondjuk egy LEGO Harry Potter vagy Jurassic World ennél sokkal limitáltabb lehet, nem tudom azokra még nem nagyon került sor). Most se tudok betelni azzal mennyire gyönyörű Asgard benne, és felfogni mennyire gagyi, ronda, buta lett a második ahhoz képest. Ennél igazából csak a Skywalker Saga lehet jobb LEGO játék szvsz, de ha a változatosságát nézzük a mechanikailag, még az se. 

 

Total War Warhammer 2 (2x 7.5€ DLC-k)

Mit mondhatnék, közelít a 900. órám benne. Mire kezdene mutatkozni valami jele annak hogy megunnám, rájövök hogy a játék felét igazából még fel se nagyon fedeztem, alig játszottam greenskinekkel (oké 1 kampány), Bretonniával 20. körön túl még sosem, Vampire Coast kb. 50 körnél hagy hidegen, a skaveneket még most se igazán szerettem meg (bár talán az új DLC-vel, most kapják meg azt a tematikát úgymond amelyik tetszik bennük). Az idei év DLC tartalmait nem mondanám olyan erősnek mint a 2019-eset, viszont az ingyen tartalmak és frissítések (greenskin rework, woodelf rework, Imrik, Drycha) valami brutálisan jók lettek. Belegondolni is durva hogy a réges-rég vásárolt Warhammer 1 és annak tartalmai a mai napig időtlenül részét képezik a világnak ami még gigászibbra fog nőni ha jön a Warhammer 3, és minden tartalom egyre gazdagabb és nagyobb értékű lesz ahogy szépen rakódik köré az új vagy átdolgozott többi. Az idei is egy remek év volt, még ha csak a bejáratott kampányaim is játszottam újra főleg, akkor is másak voltak mint eddig a plusz tartalmak miatt. Ugyanakkor kezd megfáradni és túlzsúfolttá válni a New World, és ezt a fejlesztők is érzik, az utolsó utáni kis zugba is el van rejtve egy játszható új frakció, legendás karakter, és tényleg a játék határait feszegetik (szó szerint, mert apránként bővül a világtérkép határa is ami azelőtt soha egy teljesen új játék nélkül). Érezhetően a végét járja a játék fejlesztési életciklusa (bár egy Neferata DLC-t még 1000% hogy kapunk  ), nagyon várom a folytatását, csak szeretném már látni is hivatalosan leleplezve. Az idei év fénypontja egyértelműen Eltharion (fenti trailer) és a woodelf rework ami a sok évvel ezelőtti Realm of the Woodelves DLC birtokosai számára amúgy is ingyenes, de azért megvettem az új DLC-t is (lenti trailer), mert hát ezek sikere nélkül az ingyen content se jönne olyan minőségben és ütemben mint ahogy igen. Plusz hát, maga a DLC is király, csak most épp kevésbé érdekes számomra. Annál jobb annak mondjuk akinek nincs meg az első játék vagy az ahhoz tartozó woodelf DLC, mert így mocskosul olcsón kap egy teljesen új fajt. 

 

Csalódások listája:

Divinity: Original Sin 2 (20€)
Számomra túl nagy, túl sok. Nagyon nehezen vettem rá magam, beleraktam 30 órát amíg kijutottam a "tutorial szigetről" és az utána következő hajós részről, és itt megálltam. Nagyra értékelem a fejlesztők által belefektetett időt, energiát, a rengeteg megoldási lehetőséget, a sandboxként alkalmazkodó világot, a gazdag mitológiát mögötte, és az RPG részt. De nekem egyszerűen ez már túl sokrétű. Fiatalabb éveimben nem vonzott ez a sokrétűség, most mire vonzzana, elriaszt mert nincs rá se időm, se energiám, heti egyszer hétvégén belerakni azt a 6-8-10 órás session-t ami ehhez kell pedig egyszerűen nem járható út számomra, mert egy ilyen történet, szerepjáték, többet érdemel és jobban élvezhető ha nincs egy hetes szakadék minden leülés között. Ez a fajta belebuzolós átszellemülősdi pedig olyasmi amit anno nagyon szerettem, nagyon sokat csináltam, most egyszerűen nem érek rá. Ha kapna egy Mass Effect treatment-et, egyszerűsített RPG elemek mellett megtartva a történetvezetési és dialógusbeli gazdagságát, biztosan leülnék elé újra. Tipikus esete ez annak amikor egy annyira jó játékról beszélünk hogy az összehasonlítási alappá növi ki magát, de bármennyire is szeretném egyszerűen nem a zsánerem, nem illünk össze.

Frostpunk (Humble Monthly-ban volt, talán a Jurassic World-el, legyen 12$)
Ódákat zengek róla annak idején, és nem alaptalanul, de óriási túlzásokkal. A játék egyetlen különlegessége bármi más túlélős managment játékhoz képest hogy körkörösen kell építkezni (aki pedig esetleg játszott Anno 1800-al vagy 2205-el, annak az se újdonság hogy hőforrás köré építkezel). A népességet és a politikát managelni nagyon szerettem, a nyersanyagokat már kevésbé ugyanis rá tudsz futni a garantált kudarcra ha nem a megfelelő sorrendben építkezel amit a játék íratlanul elvárna tőled, így igazából mindig ugyanúgy indulsz a játék első felében, és mivel a vége is mindig ugyanaz - egy gigafagyhullám ami az utolsó idegszálig feszíti a néped toleranciáját irántad, és az infrastuktúra állóképességét, ahogy egyre több áldozatot kell hoznod hogy ne vesszen oda minden. Igazából sok túl újrajátszhatósági faktora nincs, így viszont ez egy 5-7$ -os cím maximum. Kb mint a This War of Mine, vagy bármelyik Rougelike/lite, nagyon-nagyon jól újrajátszható amíg elbuksz, de aztán egyszer sikerül minden és a végére érsz, és utána már nem akaródzik soha többet leülni elé. Na ez nálam a Frostpunk-nál a második próbálkozás volt, ami után a játék közölte hogy "yey, sikerült!" és elvette a városom, kirakott a főmenübe és közölte hogy próbálkozhatok más sceriano-kkal, kicsit más kezdőszituációval. Köszi, én a városomat szeretném visszakapni amiért foggal körömmel harcoltam hogy életben tartsam, az embereket is, és az emberek se akarjanak megölni mint vezetőt. Ja, na ilyen nincs. Egyszer talán leülök még elé egy endless mode próbáért, bár azt hiszem azt valamelyik fizetős DLC mögé zárták, amik persze sokkal drágábbak mint egy minden egyben kiadás, arra upgrade-elni meg nincs lehetőség, szóval tipikus esete annak hogy a fejlesztők seggbeCensored!k amiért korán támogattad a projectjüket. Köszi. 

LEGO Marvel Super Heroes 2 Deluxe Edition (~5€)
Az elsőnél kifejtettem róla a gondolataim. Minden tekintetben több és nagyobb akart lenni mint elődje, viszont a fejlesztők képtelenek voltak helyén kezelni ezt az ambíciót és megfelelő keretet alkotni hozzá. Így 4x annyi akar lenni ugyanakkora területen (játékidő és fizikai tér), aminek eredménye egy zűrzavaros, nehezen élvezhető katyvasz, ahol minden elem kevesebb és butább lett kicsit, ahol az elemek összessége kevesebb mint az egész. Egyetlen dolog van amit imádok benne, az pedig Starlord, akihez licenceltek 3-4 számot és leanimálták a híres táncát, ez pedig egy szabadon használható különleges képesség formájában bármikor bekapcsolható, így elnyomva a játék hangjait vidáman táncra tudok perdülni benne bárhol bármikor, zenére, pontosan azzal a mozgással amit nevetségesen jól leanimáltak a film alapján egy legófigurára. Az első LEGO MSH végére érve úgy voltunk vele párommal hogy ez az, gyűjtsünk össze mindent, csináljunk meg mindent, itt viszont 10 perc alatt letudottnak érződik egy komplett Wakanda, még sincs hozzá kedved, pont ezért mert mindig többet szeretnél, de csalódás ér hogy ennyi volt. Na meg a vállalhatatlan sztori prezentáció... 

Nem kellett volna megvenni szégyenfal:

GRID (2019) Ultimate Edition (Humble Bundle csomagban 3 euróért)
Egy baja van a GRID franchise-nak, hogy nem tudja elengedni a hivatalos pályákat. Emiatt csont ugyanazokat a pályákat futottam GRID1-ben, GRID2-ben is, és GRID Autosportban is (amit hamar félre is tettem mert nem az én műfajom az F1 szerű sportpályák, nekem városok vagy szép tájak kellenek, vagy is-is). Szóval az új GRID, hívjuk GRID3-nak, csont ugyanaz mint az első kettő volt, de most már legalább több helyet foglal mint az előző három játék összeadva(!) úgy hogy semmivel sem szebb mint 4 évvel korábbi elődje de legalább gépigényesebb, kapott egy rakás átugorhatatlan vagy ideig-óriáig feltartóztató átvezető videót, 4x tovább tölt SSD-ről mint elődei HDD-ről, és egy profil szintlépés rendszer mögé zárt olyan feature-öket amik korábban korlátlanul elérhetőek voltak. Ezt megtoldották nulla marketinggel, majd széttárt karokkal kidülledt szemekkel néztek hogy "hát mi történt itt miért lett bukás". Na vajh' miért, nem is értem. 

Jurassic World: Evolution (Humble Monthly, 12$)
Sokáig piszkálta a fantáziám, bár úgy maradt volna. Az ígéret szerint ez egy Planet Zoo-hoz illetve Planet Coaster-hez igen csak hasonlatos parképítő játék, csak épp a Jurassic Park tematikájára felhúzva. A dinoszauruszok gyönyörűek, a szigetek és a grafika is, még Jeff Goldblumot is megszerezték hozzá arccal és hanggal, a másik két játék pedig (oké Planet Zoo később jött) arról híres hogy mennyire gazdag és részletes. Hát ez nem. Ez gyerekek alig több mint egy mobiljáték, AAA grafikás külcsínbe csomagolva. Az építkezés borzasztó korlátolt, alig van helyed bármire. Van az a mobiljátékos érzés amikor mindenféle popup szarságok között, egyiktől a másikig vezet a játék és gyakorlatilag rájössz hogy a játék szinte csak ebből áll, és egy primitív nulla az egész. Na ez a Jurassic World: Evolution. Még csak terepet díszíteni se lehet benne úgy, valami döbbenet hogy megnyitom a Planet Zoo-t, Nature / Rocks és vannak ott sivatagi, szavannás, vöröses-afrikás, mohás, havas, stb. sziklák kategóriánként kb. 15-20db, és akkor a teljes Jurassic World felhozata 2db, azaz KÉT darab szikla, egy kicsi meg egy nagy. Na ne-ne-ne-ne, ilyet nem játszunk. Óriási csalódás, szégyen az egész.

Hearts of Iron IV (Cadet Edition, talán 4$)
Ez ugyanaz mint a Divinity Original Sin 2 esetében, vagy ha már itt tartunk, a Stellaris esete. Van benne valami nagyon vonzó számomra, majd amikor oda kerülök hogy végre, nagyon alacsony áron sikerült beszerezni egy próbakör címszó alatt, arra a konklúzióra jutok hogy egy színtelen-szagtalan régiókat egyszínű plecsniként jelölő terepasztalon beállítottam egy olasz régióban a hadihajó gyártás felügyelőtisztjének fanszőrzetsűrűségét, és rám zúdul egy - valószínűleg elképesztően jó - játék többi része minden magyarázat nélkül, ami annyira felhasználóbarát hogy 100-150 tutorial jellegű tapasztalatgyűjtés után lesz róla fogalmad hogy mit is csinálsz vagy hogy kéne amit szeretnél, és közben még pár hónapon át youtube guide-okat nézel hozzá. Ez a szintű felhasználó...ellenesség (vagy mi a felhasználóbarát ellentéte) számomra nem járható út ma már. Ahhoz hogy én ezen átverekedjem magam, borzasztóan szeretnem kell a játék tematikáját vagy univerzumát. Ha mondjuk a Stellaris vagy a Hearts of Iron IV 1:1-ben ugyanez lenne csak mondjuk Warhammer 40.000-re vagy Star Wars-ra felhúzva, bele is raknám azt az időt, energiát amit megkövetelnek. De tekintve hogy ez második világháborús, hát... inkább adok még egy esélyt a Company of Heroes 2-nek. Ott is vannak terepasztalra rajzolt vonalak és (egyébként vonzó, de nem annyira vonzó) második világháborús körítés. 

 

Vettem még sok apróságot, 1-5€ co-op cuccokat, igazából nem nagyon van hely nekik egy GOTY listán, de azok jók voltak, és még sokra nem került sor  

[XCube 960]

Az én listám is rövid lesz, ugyanis idén egyetlen idei játékkal játszottam csak.

Ez pedig a DOOM Eternal. Nekem ő az év játéka, szerintem baromi jól sikerült. Emellett újra beleöltem vagy 120 órát a Terrariába, ha nem vesszük nagyon szigorúan, akkor ez is lehet idei, hiszen az 1.4.1 idén jelent meg . Mivel is játszottam még? A Plague Tale... . Igaz tavalyi, de én februárban toltam, így legyen idei élmény, nagyon tetszett az atmoszféra, a mechanika már kevésbé, de ez nem rontotta le teljesen az összképet. A The Layers of Fear második eresztését is végigjátszottam, de közelébe sem ér az elődnek, így csak említést érdemel, többet nem.

Azt hiszem ennyi volt. Hihetetlen, hogy Corona ide vagy oda, gyakorlatilag alig játszottam valamivel. Vagy csak elfelejtettem, mert nem volt jelentős. Borzasztó egy év volt ez, ilyen gyorsan még sosem telt az idő és ez nem csak annak tudható be, hogy korosodom, hanem jórészt annak, hogy semmi sem történt, mert semmi sem történhetett.

On 12/3/2020 at 12:37 PM, SaltyDave said:

Nem kellett volna megvenni szégyenfal:

GRID (2019) Ultimate Edition (Humble Bundle csomagban 3 euróért)

 

Megértem amit írtál róla, de én kormánnyal egész jól el voltam vele... . Ja hogy csak pár órát? Na jó, igazad van... .

[payskin 946]

On 12/3/2020 at 12:37 PM, SaltyDave said:

egy színtelen-szagtalan régiókat egyszínű plecsniként jelölő terepasztalon beállítottam egy olasz régióban a hadihajó gyártás felügyelőtisztjének fanszőrzetsűrűségét

Legalább 3x futottam neki, amíg sikerült összerakni... 

[moody 672]

A The Game Awardson a TLU2 szépen tarolt, megérdemelten. 

[Malleus 174]

Az egyetlen idei játék amivel játszottam az a Mortal Shell volt, ami nagyon tetszett, talán azt leszámítva, hogy rövid darab.

Ezen kívül ami említésre méltó, az a visszatérésem az Assassin's Creed franchise-hoz. Kilenc éve nem játszottam AC játékkal, idén végigvittem az Origins-t és az AC3-at, mindkettő nagyszerű élmény volt. Megemlítem továbbá a Styx játékokat is. Ezeket elég sokáig ignoráltam ahhoz képest, hogy mennyire szeretem a lopakodós genre-t, de jobb később mint soha. Mindkettő kellemes darab volt, főleg a második rész, ami egy teljesen korrekt lopakodós játék. És ha már a nem ideiek is szóba kerültek, akkor megemlítem a tisztesség kedvéért a Blasphemous-t és a Code Vein-t, ezekkel is idén játszottam.

[JoeJoeJoe 239]

Egyetlen egy darab idei játékkal sem játszottam, így a tavaly megjelent, de idén végigvitteket írom be, hogy azért kis relevanciája legyen . Amúgy pont három van, amik szerencsére pont tetszettek is, úgyhogy jól jött ki...  

nekem a top 1 a Control volt idén. Nem is tudom mikor szórakoztam utoljára ilyen jól egy lövöldözős játékon. A lövöldözés elsőrangúan szórakoztató minden alkalommal. A fegyvereknek ereje van, remek hangja, stb, aztán erre rátesz egy lapáttal, hogy a környezet omlik darabokra, robban fel, vagy a képességeinken hála betondarabokat vághatunk az ellenséghez, ami látszódik, hogy honnan húzod ki. Egyszerűen nem tudtam nem imádni a telekinézis adta lehetőségeket. A soulslike elemek is jól illeszkednek a játékba, elég sokat lehet fel-le bandukolni, de mindig szakít a játék időt rá, hogy megmutassa honnan jöttél. 
A történet is szerintem teljesen jó, de igazán a körítése a zseniális. Az a 60-as években ragadt FBI iroda feeling, a halom felvehető papír, aminek a fele ki van húzva, mert titkos, meg maga a zsargonja. Itt mindenki The *valami*. The director, The former, The janitor, The mole. A készítőknél eléggé elgurult a gyógyszer néha és milyen jól tették, hogy nem mentek utána  

2, A Plague tale: innosence. előkerült párszor idén az egyik topicba, és mindig arra lyukadtunk, hogy a játék nagyjából 2/3-a fantasztikus. Hasonló okokból szerettem, mint a controlt: a helyszínek olyan mértékű aprólékossággal és atmoszférával voltak megalkotva, hogy minden fejezet után megálltam a játékkal, hogy megemésszem. Nem azért, mert sok volt, hanem mert olyan szívesen kalandoztam ott. A játék eleji kedves kúria, az inkvizició könyvtára, a kedvenceim az elhagyott falucskák, halom apró kis utalással mi történt az ottlakókkal. A patkányinvázió elég félelmetes. Később megszokható, de a legvégéig creepy marad. A két főszereplő és a később hozzánk csapódót gyerekek kompániája nekem nagyon a szívemhez nőtt. A vége nagyon szét van barmolva, úgy járt, mint a tomb raider utolsó rebootja. Nem volt az a rész se játszhatatlan, de kicsit taccsravágja a játékot. Azért számomra egy kellemes meglepetés marad. 

3, Judgment. Van a jakuza című sorozat, soksok résszel. Na ez nem az, de közben mégis  Ugyanabban a világban játszódik, konkrétan ugyanazon a térképen, amin az egyik korábbi rész is. Viszont itt egy ex ügyvéd magánynomozót alakítunk, aki belecsöppen egy sorozatgyilkos utáni nyomozásba. Komplikált a kapcsolatom ezzel a játékkal: az open world rész szerintem borzasztó. Kicsi a térkép, így egyfolytában ugyanazokat a helyszíneket járjuk be, a legtöbb küldetés elég önismétlődő, és egyfolytában megakasztják a játékot random bandatagok támadásai. Papíron nagyon tetszett, hogy mindenféle embereknek segíthetünk dolgaikba, akik aztán segítenek így vagy úgy, de ez is unalmassá vált a végére. Rengeteg minijáték van, egyik unalmasabb, mint a másik. Drónverseny, darts, táncjáték, VR játék. Szerencsére nem kötelezők, de... áh. 
És akkor ott van a történet, ami az egyik legjobban megírt detektív történet, amit valaha játékban láttam. A sorozatgyilkos utáni hajsza során, több méhkast felbolygatunk, halom barát ellenség lesz, ellenségek barátok, kiderül, hogy minden mindennel összefügg, a főszereplők háttértörténetei elkéepsztően érzelmesen vannak elmesélve. Az egész végkicsengése pedig indokolatlanul felnőttes témákat feszeget. Közbe olyan epic darálásokban és tárgyalótermes jelenetekben lesz részünk, hogy a hajamat lerakom és úgy alapvetően lehet szúrkolni a főszereplőknek, mert mind szimpatikus. Előbb utóbb Yakuza részeit is ki tervezem próbálni, de azokba még több a minijáték és az időhúzás, úgyhogy... azt majd jóóóval később  

[XCube 960]

On 12/7/2020 at 7:12 PM, XCube said:

Az én listám is rövid lesz, ugyanis idén egyetlen idei játékkal játszottam csak.

Ez pedig a DOOM Eternal. Nekem ő az év játéka, szerintem baromi jól sikerült. Emellett újra beleöltem vagy 120 órát a Terrariába, ha nem vesszük nagyon szigorúan, akkor ez is lehet idei, hiszen az 1.4.1 idén jelent meg . Mivel is játszottam még? A Plague Tale... . Igaz tavalyi, de én februárban toltam, így legyen idei élmény, nagyon tetszett az atmoszféra, a mechanika már kevésbé, de ez nem rontotta le teljesen az összképet. A The Layers of Fear második eresztését is végigjátszottam, de közelébe sem ér az elődnek, így csak említést érdemel, többet nem.

Azt hiszem ennyi volt. Hihetetlen, hogy Corona ide vagy oda, gyakorlatilag alig játszottam valamivel. Vagy csak elfelejtettem, mert nem volt jelentős. Borzasztó egy év volt ez, ilyen gyorsan még sosem telt az idő és ez nem csak annak tudható be, hogy korosodom, hanem jórészt annak, hogy semmi sem történt, mert semmi sem történhetett.

Megértem amit írtál róla, de én kormánnyal egész jól el voltam vele... . Ja hogy csak pár órát? Na jó, igazad van... .

Nem tudok elmenni mellette, ki kell egészítenem a listámat. Mivel? Hát persze, hogy a Cyberpunk 2077 -tel. Sokaknak biztosan a könyökén jön ki a dolog, az én hátam mögött is jó néhány vita van már, de ami tény az tény, a Cyberpunk olyan sztorit, hátteret és tálalást hozott így az év végére, amit csak nagyon kevesen tudnak. Számomra az elmúlt két év jelentette igazából a játékvilág felnőtté válását (tálalás és narratíva tekintetében) olyan címekkel, mint a RDR 2, Death Stranding, Merto Exodus, A Plague Tale: Innocence, TLoU 2 és még sorolhatnám, a végén pedig ott a Cyberpunk 2077. És hogy visszatérjek a játékhoz, az az igazság, hogy sokszor nem is úgy éreztem, mintha egy játékban lennék, sokkal inkább valóban Night City -ben a karakteremként. Ilyesmi elég ritkán fordul elő velem, legutoljára talán a Beyond Two Souls kapott el ennyire.

[Viktor 92]

Megemlíteném a Nioh 2. részét, csak úgy mellékesen. Az elejétől a végéig élveztem. Akinek tetszenek a souls játékok, érdemes kipróbálnia akár az elsőt is, ami elég olcsón beszerezhető. A 2. meg kb. mindenben több. Nekem jobban bejött, mint a bloodborne/dark souls. Végre ha meghalsz egy bossnál nem kell kilométeres futásokat lezavarnod agyvérzés közeli állapotban, mert szinte mindig a közelben van a shrine. Plusz, ha belépsz egy bosshoz automatice megkapod az elvesztett amritát. Ilyen kis apróságok... millió loot, lehetőség, fejlesztések tömkelege. Bár egy időre félre lesz rakva a sorozat, nagyon remélem lesz 3. része.