ProFiler Posted January 1, 2006 Posted January 1, 2006 Elmesélném a félresikeredett grafikus BIOS-frissítés helyreállításának módját. Kaptam egy GF 6800GT chipes kártyát, amelyet már több szervíz is visszautasított, hogy javíthatatlan. A garancia ugyebár elveszett, mert észrevehetõen BIOS-frissítési hiba történt. Azaz a gép elindításánál a monitor sötét marad. Valószínûleg rossz BIOS-t töltött felé rá a tulajdonos és ezáltal halt meg. Kész szerencse, hogy elhozta hozzám, ugyanis - józan paraszti ésszel - sikerült rájönnöm a kártya újraélesztésének módjára. Semmi más nem kellett hozzá, mint egy PCI-os (sima!, PCI-E kártya nem jó!) grafikus kártya. Ezzel a BIOS-ban kiválasztottam, hogy az elsõdleges kártya a PCI-n legyen, addig természetesen nem volt bennt a 6800-as. Ezután beépítettem azt is, majd elindítottam a gépet - lám már ment is. Most már csak annyit kellett tennem, hogy kerestem a kártyához egy megfelelõ BIOS-t és a flash programot (Nvflash 5.13). Elkészítettem egy indítólemezt, melyre feltettem a frissítõ programot és a BIOS-fájlt. Ezután DOS alatt a következõ parancot adtam meg: nvflash –r nvflash –5 –6 xxx.rom Ahol az 'xxx' a BIOS fájlneve! És csodák csodájára az újraindítás után már élt is a kártya! A tulajdonosa szerint még gyorsult is az új BIOS-nak hála. Még annyit hozzáfûznék, ha esetleg el szeretnénk menteni a régi BIOS-fájlt ezzel a módszerrel, akkor ezzel a paranccsal kezdjük: nvflash –5 –6 save.rom Ciao.
ProFiler Posted January 1, 2006 Author Posted January 1, 2006 Szerintem ott is meg lehet csinálni hasonlóképp, csak értelem szerûen más program kell hozzá. Elméletileg ott is mennie kellene. Ciao.
Baludada Posted March 10, 2006 Posted March 10, 2006 Ha csak lementeni szeretném a BIOS-t akkor rámásolom egy floppyra a programot berakom. Utána kell valamit csinálni, hogy bejöjjön a DOS? Utána beírom, amit kell és rajta van a lemezen a BIOS? A DOSból kilépéshez mit csináljak?
ProFiler Posted March 10, 2006 Author Posted March 10, 2006 Indítólemezzel bemész DOS-ba, ott lemented, majd mehet a Reset, esetleg szebb a Ctrl+Alt+Del. Ciao.
Baludada Posted March 10, 2006 Posted March 10, 2006 Berakom a lemezt boot mikor úgy látom, hogy végzett és tudok írni beírom: nvflash -5 -6 save.rom dolgozik kicsit utána csippan kettõt-hármat és kiírja, hogy error save.rom. Az 5.25ös nvFlashel próbálkoztam. De annyira nem fontos csak a hõmérõt szerettem volna aktiválni a BIOSban, de vissza nem mertem volna rakni PH-n olvastam, hogyan kell....
tomplayer Posted October 29, 2006 Posted October 29, 2006 Azt olvastam, hogy a VIDEOKÁRTYÁN is van BIOS. Illetve azt is, hogy ezt át lehet írni/állítani!! Engem most ez érdekelne. Ebbe a bizonyos VGA BIOS-ba, hogyan lehet beleturkálni a GPU illetve memória órajelet feljebbrakni (azt tudom, hogy van ATI Tool meg stb. de engem most kifejezetten a VGA BIOS érdekelne) továbbá még egy dolog: ha ebbe a BIOS-ba valamit nagyon elrontok, akkor hogyan lehetséges ezt visszaállítani illetve állítgatáskor mire kell vigyázni a VGA BIOS-ba?? Egyébként ATI Radeonom van, ha ez ez az infó is kell.
ProFiler Posted October 29, 2006 Author Posted October 29, 2006 Szerintem bõven elég, ha az AtiToollal állítod az órajelet. Felesleges a BIOS-t piszkálni, mert veszélyes. Ciao.
tomplayer Posted October 30, 2006 Posted October 30, 2006 Egyátalán hogyan kell a VGA Bios-t frissíteni, ill. menteni a mostani BIOS-t. Hogyan lehet a VGA BIOS-hoz hozáférni, mert én csak azt tudom, hogy az alaplapin vagy DEL vagy F2 az induláskor. Nekem F2, de a VGA BIOS-ba hogy kell így belépni. Nincs valahol egy részletes leírás??
Gereby Posted October 30, 2006 Posted October 30, 2006 Ez enm ilyen BIOS, hogy belemegyek és állítgatok... Itt vannak kész BIOSok melyeket föl lehet tenni. A folyamat úgy mûködik, hogy raksz egy PCI-os VGA kártyát a gépedbe, arról elindítod a rendszert DOS-ban. Van egy flash-elõ progi, amivel le tudsz menteni, fel tudsz tölteni BIOS-t a VGAdra.
ProFiler Posted October 30, 2006 Author Posted October 30, 2006 Igazából lehet szerkeszteni is, de ahhoz megint egy külön program kell. Ciao.
tomplayer Posted October 30, 2006 Posted October 30, 2006 Én inkább nem csinálok semmit a VGA BIOS-al, mert ez nekem még magas, (fõleg, ha angol nyelvû dologról van szó, mivel még csak 1 hónapja kezdtem angolt tanulni!!) inkább maradok az ATI Tool-nál!! Egyébként köszönöm a válaszokat.
SFeco Posted November 1, 2006 Posted November 1, 2006 (edited) Sziasztok! Simon Ferencnek hívnak 1967. 11. 12. születtem, mûszerésznek tanultam, Budapest XVIII kerületben lakom. Ati radeon 9600XT az atiflash nem akarja felül írni a biost. Ami még fontos lehet, hogy ez a kártya volt szervizbe bevizsgáláson, azt mondták hogy tökéletes. Csak nálam szemetel, jól becsaptak Próbáltam frissíteni a biost de eddig jutottam el. A:>atiflash -p -f 0 ati.bin -atmel -r old nem setting: 7180 new nem setting: 7180 old P/N: 113-PC2910-231 new P/N: 113-PC2910-231 Flash type: m25P05/C rom not erased ERROR 0FL1 :press 1 to continue A:>atiflash -p -f 0 ati.bin -r old nem setting: 7180 new nem setting: 7180 old P/N: 113-PC2910-231 new P/N: 113-PC2910-231 Flash type: m25P05/C 10000/10000h bytes programmed 10000/10000h bytes veryfied Ha tud valaki egy megoldást, kérem, írjon az eredeti elmentet biost se hajlandó felrakni. .Tehát szerintem nem a romokkal van a baj, hanem valami írás védelem lehet. Üdv:Feco Edited November 1, 2006 by Gereby
bokszabolcs Posted November 1, 2006 Posted November 1, 2006 Hello, azt szeretném tudni, honnan lehet letölteni ATI BIOS-okat? Ja az elõzõ hozzaszólónak csak annyit, hogy próbáld meg így: atiflash -p -f 0 ati.bin
SFeco Posted November 1, 2006 Posted November 1, 2006 Hali Kipróbálom én ezen a címen találtam biost. http://www.techpowerup.com/bios/ De érdekel engem is több lelõhely. Ugyan azt írja ki mintha ott lenne –r ami újraindítást jelent de ezt nem csinálja. Amit észre vettem az old és a new mindig egyforma, akár melyik romot rakom be.
Gereby Posted November 1, 2006 Posted November 1, 2006 Feltétlen szükséges BIOS-t cserélni? Mert ha nem szerintem hagyd!
tomplayer Posted November 3, 2006 Posted November 3, 2006 Na szóval, SFeco felrakott egy linket amirõl az ati bios frissítést érhetem el!! A lényeg az, hogy nem szeretném a VGA-mat tönkretenni de addig úgy se nyugszom míg bele nem turkálok a VGA BIOS-ba, tehát ha már beleturkálok akkor tudni is szeretnék valamit, hogy mit hogyan? Hogyan lehet elérni a vga bios-t, hogyan kell helyesen felfrissíteni, hogyan lehet benne átirni a gpu és memória órajeleket meg még mire kell figyelni és vigyázni? Egy olyan részletes leírást kérek, ahol még az is megérti a dolgokat aki még azt se tudja, hogy mi az a számítógép! Köszönöm!! Azt tudom, hogy veszélyesre készülök, de ez van. (NO PROBLÉMO van integrált VGA is az alaplapomon (ASRock P4i65G - Intel Extreme Graphics 2) de azért nem szeretném elrontani a VGA karim, mivel a játék fele annyi FPS-t nem produkált integrált VGA-val mint sima AGP-sel, illetve a 3DMark integrált cuccal 500 pontot alig ért el, VGA karival meg többet lökött mint 5000. Szal ez van). Nem kell ordítozni! Így is megértjük mit szeretnél. Üdv.:Gereby
tomplayer Posted November 3, 2006 Posted November 3, 2006 Dehogy ordítozok. Eszem ágában sincs ordítozni, amúgy sem szeretek ordítozni! (Majd csak miután a VGA karimat hazavágtam csak hülyültem!)
SFeco Posted November 6, 2006 Posted November 6, 2006 Sikerült a bios frissítése az ati radeon karin. Nem szemetel, elég szépen fut csak a komolyabb játékok meg akadnak 1,2 másodpercre. Nem tudom az AGP 8x-ra állítani. Próbálkozhatok másik biossal. Újra indítás után ki van kapcsolva. Üdv:Feco
majki Posted November 21, 2008 Posted November 21, 2008 Szia Nekem egy olyan problémám van hogy az ATI X1550 AGP kártyámnak keresem a bioszát. De nem találok . Tud valaki esetleg ebben segiteni? Hali
majki Posted November 21, 2008 Posted November 21, 2008 Mert szét eset a kép. És nem is volt frissitve soha. Lehet hogy ezeknek annyi az élettartalma mint a garanci ideje?
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now