Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Recommended Posts

Posted

Én az utóbbi 1-2 évben bármilyen tesztet olvastam, a WD élvonalban végzett ilyen szempontból, pedig a tesztek még nem az AAKS-szériával készültek (pl. itt). Nekem egy 320-as Raid Edition (gyk. még a régi Caviar) dolgozik a gépemben, és egyedül a Windows bootolásakor hallom közel hajolva, hogy seekel. Ennél még a gumibetétekkel "halkított" 80-as Samsungom üresjáratban is hangosabb volt.

Régebben még a Samsung volt a legjobb az olcsó merevlemezek közt zaj szempontjából, de ez mára változott.

szerintem jobb egy hangosabb, de nagy teljesítményû alkatrész, mint egy halk, de szerény teljesítményû

A két szempont egyáltalán nem zárja ki egymást. ;) Amiket írtam, nem rontják a teljesítményt.

 

Személy szerint engem kimondhatatlanul idegesítene, ha a 150 ezerért vett gépem kattogna/vinnyogna. Még az is marhára zavar, hogy bekapcsoláskor, amíg a Windows nem töltõdik be, a videokártya ventilátora egy percig teljes fordulaton süvít, mint egy apró fúrógép, aztán teljesen elcsendesedik.

Posted

Úgy látszik, mindenkinek mások a tapasztalatai. :)

Több ismerõsöm gépében van Samsung winyó, egyáltalán nem lehet hallani, mikor dolgoznak, maximum nagy igénybevételnél lehet hallani egy kevés zajt. Ellenben az én alig egy éves WD winyóm elég hangosan kerreg például bootoláskor.

Engem személy szerit nem zavar, hogy gépindításkor felpörögnek a ventik, legalább tudom, hogy rendben vannak. :)

Posted

Az is sokat számít, hogy milyen házban van a merevlemez. Én amikor a régi Codegen-emben használtam a Samsung-omat, nem hallottam felõle semmit. Aztán amikor átraktam az Aeroengine II-be (ahol gyakorlatilag egy rács választja el a külvilágtól) egybõl elkezdtem hallani a gurgulázását.

Posted

Az én házam egy nagy, nehéz, csupa fém burok, amit nem bánok, mert stabil. De ezen keresztül is szépen hallom a WD kerregését, de azt hozzá kell tenni, hogy csak nagy igénybevételnél (pl. másolás, írás, bootolás).

Ellenben egy barátom Samsung winyóját alig lehet hallani, pedig a ház oldala igen vékony, s maga a gép is viszonylag könnyû. :)

Posted

Le vagyok maradva.

Akkor ezek szerint vegyek egy új Winchestert és a régi 160 GB Samsungot tartsam meg a Nobil Racke-el egütt.

Floppymeghajtót, DVD írót is tegyem át, majd az újba vagy vegyek másikat? Nem értem ezeket a csatolásokat, amit nekem magyaráztak.

Azért írtam: Kérdés: - érdemes egyáltalán valamit átrakni az újba (ha igen, mit?)

Nagy kérés lenne, hogy írjatok egy teljes konfigot részletesen, hogy egy nõ is megértse?

 

Köszi elõre is.

Posted

A merevlemezt, floppy, DVD meghajtót megtarthatod. Meg a házat, monitort is, ha nincs rá máshol szükséged.

A többi:

Alaplap Asus P5K vagy Gigabyte GA-P35 DS3 ~28 ezer;

Processzor Core 2 Duo E6750 ~45 ezer;

Memória 2*1 GB 800 MHz Kingmax ~21 ezer;

Videokártya Asus EAH2400Pro ~16 ezer;

Tápegység 350-400W Seasonic, Zalman vagy FSP Greenpower/Bluestorm II ~10-15 ezer;

 

Ez összesen kb 125-130 ezerért egy viszonylag keveset fogyasztó, halk, elég jó középkategóriás gép, és később is lehet még fejleszteni processzor, videokártya cserével, bár szerintem nem lesz rá szükség 3-4 éven belül.

Ha viszont megtartod a régi merevlemezt, akkor csak egy DVD-meghajtót fogsz tudni csatlakoztatni.

 

Ha akarsz még merevlemezt is venni, akkor egy SATA2-es Western Digital merevlemezt ajánlok, 320GB ~20 ezer.

Posted

"Ha viszont megtartod a régi merevlemezt, akkor csak egy DVD-meghajtót fogsz tudni cstlakoztatni."

 

Jó volna, ha érteném. (Velem van a baj!)

 

Ha veszek a C meghajtóba való általad ajánlott WD winchestert, akkor még rá lehet kötni a DVD írót és a Mobil Racket ill. floppymeghajtót is?

 

Házat szeretnék venni, monitort nem.

 

Ventillátort vegyek? (Cooler Master Hyper TX2?)

 

Azt néztem, hogy Seasonicból 380 vagy 430 Wos van.

 

 

Azért köszönöm szépen, nagyon rendes vagy, hogy próbálsz segíteni nekem!

Posted
Ha veszek a C meghajtóba való általad ajánlott WD winchestert, akkor még rá lehet kötni a DVD írót és a Mobil Racket ill. floppymeghajtót is?

Floppy-t mindenképp tudsz rakni rá, mert annak saját különbejáratú szabványcsatlakozója van.

A többivel az a gond, hogy azoknak kétféle csatlakozás létezik: P-ATA és S-ATA (ez a modernebb). A DVD-meghajtóknak általában meg a régebbi merevlemezeknek P-ATA csatlakozása van, viszont a mostani alaplapokra általában csak 2 P-ATA eszközt lehet csatlakoztatni (S-ATÁból meg legalább 4-et). Ezért nem mindegy, hogy berakod-e a régi merevlemezt (mobil racket), mert ha igen, akkor nem fér el 2 DVD-meghajtó.

(Az új merevlemez csatlakozási szempontból nem sok vizet zavar, azzal semmi ilyesmi gond nincs, akár párhuzamosan is használhatod a régivel.)

 

Házat szeretnék venni, monitort nem.

Abból a legolcsóbb midi torony is megteszi, 7 ezer körül már lehet kapni. Ebben nincsenek paraméterbeli megkötések, a legtöbben általában külalak (szépség) meg ár alapján vásárolunk.

Ventillátort vegyek? (Cooler Master Hyper TX2?)

Ez leginkább Tőled függ. Gyárilag is adnak hozzá, a Hyper TX egy hangyányival halkabb (de a gyári se valószínű hogy hangos lesz), és jóval hatékonyabb, ennek viszont inkább csak tuningnál van jelentősége (ha a gyárinál magasabb órajelen akarod járatni a processzort). És ezt még utólag is be lehet szereltetni, ha a gyárit hangosnak találod.

Azt néztem, hogy Seasonicból 380 vagy 430 Wos van.

A géped még maximális terhelésnél, tuningolva sem fog 150 wattnál többet fogyasztani, szóval egy 200 wattos tápegység is megtenné a dolgát, csak olyat "gazdasági" okokból nem gyártanak. :)

Egyébként azok a típusok amiket írtam, nagyon közel vannak egymáshoz, minőségileg mind első osztályú, csak nagyon apró különbség van a hangjuk között (a Seasonicok a leghalkabbak, de még az FSP tápok is nagyságrendekkel az átlag tápok hangereje alatt vannak).

Azért köszönöm szépen, nagyon rendes vagy, hogy próbálsz segíteni nekem!

Igyekszem hasznosítani magamat. :)

Posted

Lassan belejövök, nagyon szépen írtad.

 

Azt még mindig nem értem, hogyha veszek egy WD winchestert a C meghajtóba (én csak így tudom) és berakom a régi merevlemezt (mobil racket), akkor nem fér el 2 DVD-meghajtó.

Mit keverek össze?

Posted

Miért Asus P5K? Szerintem a P5B nagyon jó, és olcsóbb is valamivel.

Szerintem tegyél bele ventillátort, nem fogod megbánni! :)

 

Posted

A mobil rackednek és a dvd-meghajtóknak is ugyanolyan PATA csatlakozója van, így összesen 3 ilyen csatlakozóra van szükség. Az alaplapra viszont csak kettõt lehet rákötni, ezért vagy nem rakod be a racket, vagy nem lesz 2. DVD-meghajtó.

A C: meghajtó ilyen szempontból lényegtelen, mert fizikailag nem létezik, csak "virtuálisan", a merevlemezen kialakított tárolóhelyet nevezi a Windows C: meghajtónak.

Posted
Azt még mindig nem értem, hogyha veszek egy WD winchestert a C meghajtóba (én csak így tudom) és berakom a régi merevlemezt (mobil racket), akkor nem fér el 2 DVD-meghajtó.

Mit keverek össze?

Attól függ, hogy az alaplapon hány és milyen csatlakozónak van hely. Ha teszel bele egy winyót C-nek, meg a mobil rack winyót, akkor még simán elfér 2 satás DVD-meghajtó. :)

Persze ez attól is függ, hogy a mobil rack milyen csatolású.

Posted

@Fujitsu

A P5B-be később nem tud 45 nm-es processzort rakni, márpedig kérte, hogy később bővíthető legyen. Ráadásul már a 333FSB-s processzoroknál lassul a memóriakezelése.

DVD-íróból pedig szeretné megtartani a régit. Bár úgy tűnik, lehet hogy szükség lesz 1 SATÁs meghajtóra, ahhoz, hogy minden használható legyen.

A külön hűtővel kapcsolatban meg kérdés, van-e értelme kiadni +5 ezer forintot.

Posted

@ fapuma: Ja, az más, akkor tényleg P5K.

A külön hûtõ viszont szerintem mindenképpen megéri. :)

 

Vagy esetleg még a P5N-E alaplap, az még mindig olcsóbb a P5K-nál.

Posted

Azt hiszem értem.

 

Akkor marad:

1. DVD író Pioneer DVD RW DRV-109

2. Mobil Rack a Samsung 160 GB winc.-el

3. Floppy meghajtó (más a csatlakozása)

 

Kimarad: LG DVD meghajtó (úgyis rossz, másfél évig bírta)

 

Ha veszek DVD írót, ami gondolom S-ATA csatlakozású (LG H44N-t ajánlottak), berakhatom a rossz LG DVD meghajtót.

(Természetesen nem rakom be, csak a példa kedvéért.)

 

Remélem nem kevertem össze semmit.

 

1 SATÁs meghajtóba megy majd az új winchester, amit veszek, nem?

A régi DVD írómhoz nem ragaszkodom, csak nem tudom megéri-e cserélni.

 

Egyébként a DVD író milyen csatolású?

 

Igen írtam, hogy késõbb bõvíthetõ legyen, de már nem tudom, hogy megéri-e. Lehet jobban járnák, ha pár év után eladnám és vennék egy újat. Most is keverek mindent. Bizonytalan vagyok ezekben a mûszaki dolgokban.

Posted
1 SATÁs meghajtóba megy majd az új winchester, amit veszek, nem?

De, pontosan. :)

Egyébként a DVD író milyen csatolású?

DVD-íróból is gyártanak mindkétféle csatlakozóval. Most még PATÁsok a gyakoribbak, az LG H44N is ilyen.

Pl. a Samsung SH-S203B SATA csatlakozós.

Posted

Sziasztok!

 

Egy új asztali gépet szeretnék összerakni a közeljövõben, de elõbb kíváncsi lennék a véleményekre, hogy minden passzol-e rendesen, vagy valamelyik részét inkább másra kéne cserélni...

 

Íme az általam összeállított állomgép:

- Asus P5KC alaplap

- Intel Core2 Quad 2.4GHz 8MB dobozos Socket 775 Q6600

- Asus Silent Knight 4in1 CPU hûtõ de a II lenne a jobb ha találnék valahol

- Chieftec 620W tápegység

- Asus Radeon EAX1950Pro 256MB DDR3 TV/ DVI PCIExpress

- 2*1GB 1066MHz DDR-II RAM Kingmax

- NEC AD-7170 SATA 18X DVD író fekete

- 500GB Samsung 7200rpm SATAII 16MB cache winchester

- Asus TA-861 táp nélküli ezüst-fekete ház

- Samsung 226BW 22"

- Logitech Cordless Desktop LX710 vez.nélküli magyar bill.+ laser egér

 

Várom a véleményeket, tapasztalatokat.

 

Elõre is köszönök minden visszajelzést:

Attila

Posted

Minden passzol.

(Tápegységbõl egy 400 wattos darab is elég lenne, de nem okoz gondot, ha felül van méretezve.)

Posted

Egy kivétellel mindent értek már.

Már csak az nem tiszta, hogy a sima optikai meghajtó pl. DVD 16x ... mind régi csatolású vagy abból is van

S-ATA ?

Posted

A legtöbb régi csatolású, de pl. itt van egy SATA csatlakozós.

Posted

Összeállt.

Nagyjából ilyen áruk vannak nálunk.

Ahova kb. árat nem kapható, Netrõl néztem.

 

Alaplap: s775 P35 Asus P5K 30 700 Ft

 

CPU: s775 Intel Core2 Duo E6750 2.66GHz dobozos 46 900 Ft

 

Ram: DDR2 1024 MB 800 MHz Kingmax x 2 21 000 Ft

 

VGA: Asus EAH2400Pro kb. 16 000 Ft

 

Táp: Seasonic S12 380W kb. 18 000 Ft

 

Ventilátor: Cooler Master Hyper TX2 5 400 Ft

 

HDD: SATA2 320 GB Western Digital 7200 16M 18 400 Ft

…………………

156 400 Ft

 

Valamit talán jó lenni csökkenteni, ha lehetne/érdemes, hogy kicsit kevesebbe kerüljön, mert egy csomó dolgot kihagytam belõle, pedig elõször akartam. (ház, stb.)

Posted

Tápegység FSP Bluestorm II 350W 10-12 ezer, ez sem hangos, és minden igénynek megfelel (egy-két ezressel olcsóbban és felesleges kék cicoma nélkül a Greenpower az utolsó csavarig ugyanez, csak ritka, mint a fehér olló).

Ha később nem szeretnél bővíteni, akkor alaplapnak megteszi egy Asus P5B is, ~23 ezer.

Ha még faragnál belőle egy kicsit, akkor processzornak Core 2 Duo E6550 ~40 ezer.

 

Ez összesen 15-20 ezerrel kevesebb.

Posted

Sziasztok,

 

ezt a konfigot néztem ki magamnak:

 

AeroCool ExtremEngine 3T

Chieftec 550W ATX GPS-550AB-A

Asus M2N-SLI Deluxe

AMD Athlon 64 X2 5000+

SAPPHIRE Radeon X1950 XT

Samsung 320GB 7200rpm 16MB Cache (SATA-II)

TFT 19" Samsung 971P

DVD±RW NEC AD-7173S (fekete) SATA

DDR2 1024MB 800MHz KINGMAX Mars (3 év garancia)

 

Szerintetek ez megfelel a közepes gép fõlleg játékra kategóriának?

 

Ha valakinek van vélemény (akár + akár -) ne tartsa magában. 8)

Posted

Megfelel, elég jól kiegyensúlyozott gép (processzor/VGA erõ). De szerintem a jövõre nézve (is) nem ártana bele inkább 2*1GB ram.

Guest
This topic is now closed to further replies.
×
×
  • Create New...