Lord_KROK Posted April 8, 2014 Posted April 8, 2014 Na ez kellett, hogy legyen egy kis idõm nekiülni Black Flagnek! Vadászgattam a tengeren meg 1-1 küldit is emgcsinálgattam, és két dolgon kaptam magamat ma : 1. Észrevétlenül belecsúsztattam újabb 6 óra játékidõt a játékba 2. Teljesen meglepõ módon egyszerfcsak végigvittem a játékot. Mármint a storyt! Szerencsére a nagy nyílt világ továbbra is hozzáférhetõ némi egyéb mellékküldikkel és társaival, meg ott van még két (térképen egy csak ketten vannak) Legendary ship ami azt várja h vízalá küldjem. De már ez is meglepett (bár amikor mondta Edward h visszamegy Londonba már sejtettem h valami ilyesmi lesz) mert úgy hozzászoktam, hogy elvagyok a világába, idõnként rátolok 1-2 küldit és úgy tart :D Véleményem az, hogy régen kötött le ennyire játék (és rég tudott annyira felhúzni néha mint ez!) és azt hiszem mindneképp minimum mégegyszer végigjátszós lesz! A grafikája gyönyörû (még úgy is h azért idõnként csúnyán lesoványítva, három különbözõ videókártyán játszva vittem végig), zeneileg nagyon ott van, igazi mûalkotás, a hangulata tökéletes (bár idõnként visszatérni a laborba, na az csúnyán ünneprontó volt!) szóval a Raven's crynak (ami részben ennek a játéknak is köszönheti hogy érdeklõdésem középpontjába került) igen csak felvan téve a mérce! Amit viszont sajnálok, hogy nem volt lehetõség a Jackdaw-t lecserélni csak egyetlen küldi erejéig. Pedig jó lett volna nagy man-o-warokat vagy akár Legendary Shipeket vezetni a játék során! Egyszó mint száz, legendás játék lett, amivel bizony még sok órát eltöltök majd... (hiszen a hajnó még a swivel nem elite, meg a elite storage-ek is hiányoznak meg elite harpoon) ja, meg létezik talán már ehhez valami Mission disk (vagy DLC, vagy hogy mondják ma az épkézláb kiegészítõket) is azt hiszem.
Razon Posted April 8, 2014 Posted April 8, 2014 ja, meg létezik talán már ehhez valami Mission disk (vagy DLC, vagy hogy mondják ma az épkézláb kiegészítõket) is azt hiszem. Freedom Cry DLC, 4-5 órányi misszió a Adewalevel (egy ideig quartermasterunk), nem rosz, de teljes árát nem éri meg, max olyan 5 eurót.
Lord_KROK Posted April 8, 2014 Posted April 8, 2014 Freedom Cry DLC, 4-5 órányi misszió a Adewalevel (egy ideig quartermasterunk), nem rosz, de teljes árát nem éri meg, max olyan 5 eurót. Igen, arra gondoltam szerintem. Hát igazából még az alap Black Flagben is van mit csinálnom, meg legfelejebb végigjátszom megint (ahogy tervezem is). Ja és ott van a 3ik rész (Amerikai 1776-os idõszak) mely korszakában szintén érdekes számomra, még érintetlenül (fel sincs rakva még). Igaz ha már itt tartunk félek némileg visszalépés lesz és nem annyira grafikára hanem játékmenetre és a hajókázás hiányára gondolok elsõsorban.
Luke2135 Posted April 10, 2014 Posted April 10, 2014 Igen, arra gondoltam szerintem. Hát igazából még az alap Black Flagben is van mit csinálnom, meg legfelejebb végigjátszom megint (ahogy tervezem is). Ja és ott van a 3ik rész (Amerikai 1776-os idõszak) mely korszakában szintén érdekes számomra, még érintetlenül (fel sincs rakva még). Igaz ha már itt tartunk félek némileg visszalépés lesz és nem annyira grafikára hanem játékmenetre és a hajókázás hiányára gondolok elsõsorban. Assassin's Creed 3 grafikában valamennyire "visszalépés" a negyedik részhez képest, de a játékmenetre és a hajókázásra nem lehet panasz. (Kivéve néhány rosszul/ostobán tervezett küldetést - kedvencem az, amikor Connor elõremegy, beszivárog az ellenség legerõsebb várába, és megadja a jelet a támadásra. Hova tüzel a "flottája"? Naná, hogy a jeladás helyszínére, hogy ha véletlenül túl is élné a felderítõ, hogy ráomlik a vártorony, akkor se használhassa a képességeit...) Bizony, abban is lehet hajózni, valamennyire még fejleszteni is a hajót. Csak nincs akkora, szabadon bejárható tenger, mint a negyedik részben.
Lord_KROK Posted April 10, 2014 Posted April 10, 2014 Assassin's Creed 3 grafikában valamennyire "visszalépés" a negyedik részhez képest, de a játékmenetre és a hajókázásra nem lehet panasz. (Kivéve néhány rosszul/ostobán tervezett küldetést - kedvencem az, amikor Connor elõremegy, beszivárog az ellenség legerõsebb várába, és megadja a jelet a támadásra. Hova tüzel a "flottája"? Naná, hogy a jeladás helyszínére, hogy ha véletlenül túl is élné a felderítõ, hogy ráomlik a vártorony, akkor se használhassa a képességeit...) Bizony, abban is lehet hajózni, valamennyire még fejleszteni is a hajót. Csak nincs akkora, szabadon bejárható tenger, mint a negyedik részben. Hm, mindez nagyon jól hangzik (azt hittem a hajózás a 4ik rész újdonsága volt) akkor hamarosan nekivágok a 3-nak, csak van még kis dolgom a Blacl Flaggel :)
Razon Posted April 10, 2014 Posted April 10, 2014 Hm, mindez nagyon jól hangzik (azt hittem a hajózás a 4ik rész újdonsága volt) akkor hamarosan nekivágok a 3-nak, csak van még kis dolgom a Blacl Flaggel :) Azért a hajózás a 3ban sokkal korlátozottabb (bár kevesebb is van belõle), erre készülj fel.
Lord_KROK Posted April 12, 2014 Posted April 12, 2014 Azért a hajózás a 3ban sokkal korlátozottabb (bár kevesebb is van belõle), erre készülj fel. Igen, ezt gondoltam h kevesebb lesz belõle. De még várat magára a 3 mert most kezdtem újra a 4-et. :)
Luke2135 Posted April 12, 2014 Posted April 12, 2014 Hát, megküzdöttünk az északnyugati legendás hajóval. Az még hagyján, hogy sokkal nagyobb és erõsebb, de hogy gyorsabb is... Azért az életének olyan 25-30%-át sikerült leszednem róla. :)
Lord_KROK Posted April 15, 2014 Posted April 15, 2014 Hát, megküzdöttünk az északnyugati legendás hajóval. Az még hagyján, hogy sokkal nagyobb és erõsebb, de hogy gyorsabb is... Azért az életének olyan 25-30%-át sikerült leszednem róla. :) Azt sajnálom h legyõzésük után nem lehet valahogy a fedélzetükre felpattanni és hajókázni velük! Pedig biztos nem semmi élmény lenne ilyen gyors és erõs hajókat vezetni!
wolfman8 Posted April 16, 2014 Posted April 16, 2014 Azt sajnálom h legyõzésük után nem lehet valahogy a fedélzetükre felpattanni és hajókázni velük! Pedig biztos nem semmi élmény lenne ilyen gyors és erõs hajókat vezetni! A Black Flaget feltettem egyik nap kipróbálás jelleggel, hogy majd szép lassan nekiesem, de azért picikét játszok is. Meglepõdve tapasztaltam, hogy idegesítõen szaggat. i7 3770 + 8Gb Ram + ASUS 7950 3Gb-al ennyire ne tudja a folyamatos 60fps-t az varázslatos. Olyan mintha 50-55Fps lenne, mert pont nem jó. Vehetem le a grafikát, itt az sem számít túl sokat, de az sem, hogy minden update fent van. Vagy ebben is elõfordul, ez a max egy szálat használunk a processzorból? lehet valahogy emelni a teljesítményt?
Lord_KROK Posted April 16, 2014 Posted April 16, 2014 A Black Flaget feltettem egyik nap kipróbálás jelleggel, hogy majd szép lassan nekiesem, de azért picikét játszok is. Meglepõdve tapasztaltam, hogy idegesítõen szaggat. i7 3770 + 8Gb Ram + ASUS 7950 3Gb-al ennyire ne tudja a folyamatos 60fps-t az varázslatos. Olyan mintha 50-55Fps lenne, mert pont nem jó. Vehetem le a grafikát, itt az sem számít túl sokat, de az sem, hogy minden update fent van. Vagy ebben is elõfordul, ez a max egy szálat használunk a processzorból? lehet valahogy emelni a teljesítményt? Ez igen furcsa, mert nekem I3 4330 + 8GB RAM + HD4890 1GB RAM kombóval gyönyörûen adja az 50FPS-t. tehát kicsit furcsállom a te gyenge teljesítményedet. És nem tudom, hogy az 50-55FPS hogyhogy pont nem jó, mert az már bõven folyamatos! Esetleg a vsync beálltásaival szórakoznék, lehet ott van valami gebac.
Razon Posted April 16, 2014 Posted April 16, 2014 A Black Flaget feltettem egyik nap kipróbálás jelleggel, hogy majd szép lassan nekiesem, de azért picikét játszok is. Meglepődve tapasztaltam, hogy idegesítően szaggat. i7 3770 + 8Gb Ram + ASUS 7950 3Gb-al ennyire ne tudja a folyamatos 60fps-t az varázslatos. Olyan mintha 50-55Fps lenne, mert pont nem jó. Vehetem le a grafikát, itt az sem számít túl sokat, de az sem, hogy minden update fent van. Vagy ebben is előfordul, ez a max egy szálat használunk a processzorból? lehet valahogy emelni a teljesítményt? Ez vicc akar lenni? :D Amúgy vedd le soft shadowsról sima very highra, az AAt meg teljesen, nálam sokat segített. 7950 nem biztos hogy bírja már, 270Xem majdnem egy szint vele, és valóban le kell venni.
wolfman8 Posted April 17, 2014 Posted April 17, 2014 Ez igen furcsa, mert nekem I3 4330 + 8GB RAM + HD4890 1GB RAM kombóval gyönyörûen adja az 50FPS-t. tehát kicsit furcsállom a te gyenge teljesítményedet. És nem tudom, hogy az 50-55FPS hogyhogy pont nem jó, mert az már bõven folyamatos! Esetleg a vsync beállításaival szórakoznék, lehet ott van valami gebac. Az 50FPS-t, de Vsync-el 60nak kell legyen. Vsync nélkül borzalmasan szétesik a kép, engem nagyon zavar. Ha meg bekapcsolom, akkor bírnia kellene a 60FPS-t, de nem bírja (közepes beállításokkal, ha már sok funkciónak csak három állása van). Az élsimítást meg legalább 2x-esen kéne vigye. El nem tudom képzelni a 8x-oshoz milyen VGA kellhet. Igen, 50-55 FPS körül lehet, mert picikét remeg a kép, lassan mozog a kamera meg pont idegesítõen szaggat. ha a Vsync ki van kapcsolva, akkor szép folyamatos, csak éppen a kép alja csúszik el a tetejétõl, ami zavar. Ráférne még egy alapos optimalizálás, de már gondolom semmi nem lesz.
Luke2135 Posted April 21, 2014 Posted April 21, 2014 Vagy ebben is elõfordul, ez a max egy szálat használunk a processzorból? lehet valahogy emelni a teljesítményt? Igen, elõfordul, és hónapokig szívtam vele, mire sikerült 95%-os valószínûséggel játszhatóvá tenni. (Tegnap 2 óra 38 percet nyomtam egyhuzamban, összeomlás nélkül. Csodálkoztam is rajta. :) ) Ahhoz, hogy rendesen elossza a játék a terhelést a processzormagok között, le kell tiltani a negyediket az eszközkezelõben, a futó programok affinitásánál (AC4BFSP.exe vagy AC4BFMP.exe). A te problémádra valószínûleg az lesz a megoldás (azon kívül, amit az elõbb írtak), hogy be kell kapcsolni a tripla pufferelést. Esetleg a függõleges szinkronizációval is lehet még kísérletezni.
wolfman8 Posted April 22, 2014 Posted April 22, 2014 Igen, elõfordul, és hónapokig szívtam vele, mire sikerült 95%-os valószínûséggel játszhatóvá tenni. (Tegnap 2 óra 38 percet nyomtam egyhuzamban, összeomlás nélkül. Csodálkoztam is rajta. :) ) Ahhoz, hogy rendesen elossza a játék a terhelést a processzormagok között, le kell tiltani a negyediket az eszközkezelõben, a futó programok affinitásánál (AC4BFSP.exe vagy AC4BFMP.exe). A te problémádra valószínûleg az lesz a megoldás (azon kívül, amit az elõbb írtak), hogy be kell kapcsolni a tripla pufferelést. Esetleg a függõleges szinkronizációval is lehet még kísérletezni. Ez a tripla bufferelés bevált. Most tök folyamatos lett, köszönöm. Viszont a magok közötti elosztást nem változtatta meg hogy letiltottam az i7-esem 4. magját a 8 szálból.
wolfman8 Posted April 25, 2014 Posted April 25, 2014 Ez a tripla bufferelés bevált. Most tök folyamatos lett, köszönöm. Viszont a magok közötti elosztást nem változtatta meg hogy letiltottam az i7-esem 4. magját a 8 szálból. Benyomtam a FRAPS-t és azt mutatja hogy a játék 30fps-el fut. Hát már ez is limites nem is tudtam! :( Mondjuk Vsync-et kikapcsolva 45-öt is eléri ha lefelé nézek a földre. :)
Lord_KROK Posted April 29, 2014 Posted April 29, 2014 Igen, 50-55 FPS körül lehet, mert picikét remeg a kép, lassan mozog a kamera meg pont idegesítõen szaggat. ha a Vsync ki van kapcsolva, akkor szép folyamatos, csak éppen a kép alja csúszik el a tetejétõl, ami zavar. Ráférne még egy alapos optimalizálás, de már gondolom semmi nem lesz. Fraps-al mértem, 50FPS nekem többnyire. Igaz 1024-es felbontáson. A Vsync-nél szétesõ kép az meg megesik, fõleg nagyobb monitoroknál.
Luke2135 Posted April 30, 2014 Posted April 30, 2014 Úgy vélem, bátran kijelenthetem, hogy a 11. szekvencia 2. emléke a játék mélypontja. Értelme semmi, átugorni nem lehet, és még unalmas is. Az meg külön érdekes, hogy a szabadító orgyilkos (aki nem Kenway miatt jött, csak ha már úgyis arra járt...) vagy fél évet késett, hogy pont ne tudják megmenteni Mary Readet .
Razon Posted May 11, 2014 Posted May 11, 2014 Hogyan lehet a mozsár ágyúval lõni a hajóról? Az a mortar? :D Ha igen, akkor lenyomva tartani a Q-t, egérrel bemérni és lõni.
Chuck_Norris Posted May 12, 2014 Posted May 12, 2014 Az a mortar? :D Ha igen, akkor lenyomva tartani a Q-t, egérrel bemérni és lőni. igen, a mozsár = mortar -_- (btw. azt érdemes legelőszőr max.-ra kifejleszteni, a legerősebb az összes lehetőség közül ;) )
wolfman8 Posted May 13, 2014 Posted May 13, 2014 igen, a mozsár = mortar -_- (btw. azt érdemes legelõszõr max.-ra kifejleszteni, a legerõsebb az összes lehetõség közül ;) ) Elõször harmadik szintre fogom nyomni a "hajótestet", majd aztán megy a MORTAR. :) Most neki akarok esni a templomos vadászatnak, de elég idegesítõ, hogy mindig az adott helyszín partjainál állomásozik egy valagnyi ellenséges hajó. :( Apropó, hol tudom megnézni, hogy az én hajóm éppen hanyas szintû?
Chuck_Norris Posted May 13, 2014 Posted May 13, 2014 Először harmadik szintre fogom nyomni a "hajótestet", majd aztán megy a MORTAR. :) Most neki akarok esni a templomos vadászatnak, de elég idegesítő, hogy mindig az adott helyszín partjainál állomásozik egy valagnyi ellenséges hajó. :( Apropó, hol tudom megnézni, hogy az én hajóm éppen hanyas szintű? Nincs értelme felcserélni a sorrendet, bár a hajótest kimaxolása fontos, de ha távolról mozsárral odapörkölsz nekik akkor a legtöbb hajó 1 találattól elsüllyed, az erősebb hajóknak elég 2... szóval mielőtt elkezdődne a harc már vége is. Ezért érdemes a mozsárral kezdeni a fejlesztést.
Lord_KROK Posted May 14, 2014 Posted May 14, 2014 Először harmadik szintre fogom nyomni a "hajótestet", majd aztán megy a MORTAR. :) Most neki akarok esni a templomos vadászatnak, de elég idegesítő, hogy mindig az adott helyszín partjainál állomásozik egy valagnyi ellenséges hajó. :( Én nemrég kezdtem el megint végigvinni a játékot, most tartok ott, hogy a hajótest 3-as szintű (már csak kis fém hiányzik a 4-eshez). A Mortarom meg 3-as szintű. A sok ellenséges hajó annyira nem gond (én pl szándékosan felnyomom, hogy a hunterek keressenek) mert lehet belőlük zsákmányolni, meg ha lerombolsz egyet átszállsz, megnyered a csatát, akkor "repair jackdaw"-ra menve megjavul a hajód, és szerencsés esetben teljes erővel mehetsz neki a többinek. Így kis szerencsével 6-7 hajó ellen is tudok nyerni egyszerre. Apropó, hol tudom megnézni, hogy az én hajóm éppen hanyas szintű? Sehol. Egyszer lesz a történetben egy olyan, mikor átszállunk egy man-o-war-ra akkor én távcsővel megnéztem a man-o-war-ról a Jackdaw-t és akkor azt írta : level 41 Meg is találtam azt a képet : http://kepfeltoltes.hu/140514/AC4BFSP_2014...ltoltes.hu_.jpg Akkor a hajótest ki volt maxolva, meg minden, addig, hogy ELITE Plan kellett már csak (kivéve a harpoont és pár storage dolgot)
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now