Cori Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 Hát azért GoW 3 nagyon szépen be volt fejezve, azt Kratos-sal már nem lehetne folytatni, hiszen tudjuk hogy ...., ellenben Izsák él és virul, simán lehet folytatni. igen a befejezés jó volt, de simán lehetne folytatni Kratossal :D (nem tudunk róla "semmit")
Karez Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 igen a befejezés jó volt, de simán lehetne folytatni Kratossal :D (nem tudunk róla "semmit") God of war 3 finálé szpojler! A GoW 3 befejezése nyílt titok ha szabad mondanom. Ha az ember megfigyeli, ahol Kratos öngyilkos lett, azon a helyen egy Főnix madár képe rajzolódik ki, ami a egyiptomi, görög, és római mitológia szerint a feltámadás és az örök élet szimbóluma volt. Azaz, bár Kratos elpusztított mindent, elveszítette isteni erejét, és jókora lyuk tántorog a hasán, ez még nem jelenti azt hogy meghalt! A stáblista utáni jelenet azt mutatja hogy Kratos-al két dolog történhetett: - Maradt még annyi ereje, hogy elmászkálódjon, és a mélybe vetette magát. - A Főnix jelképnek hála, feltámadt, sebei beforrtak és maradék erejével inkább eltűnt a semmiségbe. Mivel Athena már nem tudja érzékelni, így egészen öreg kora haláláig élt, járta az elpusztított világot. Majd békésen, a bosszúját beteljesítve boldogan halt meg, és csatlakozott szeretteihez.
Cori Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 God of war 3 finálé szpojler! A GoW 3 befejezése nyílt titok ha szabad mondanom. Ha az ember megfigyeli, ahol Kratos öngyilkos lett, azon a helyen egy Fõnix madár képe rajzolódik ki, ami a egyiptomi, görög, és római mitológia szerint a feltámadás és az örök élet szimbóluma volt. Azaz, bár Kratos elpusztított mindent, elveszítette isteni erejét, és jókora lyuk tántorog a hasán, ez még nem jelenti azt hogy meghalt! A stáblista utáni jelenet azt mutatja hogy Kratos-al két dolog történhetett: - Maradt még annyi ereje, hogy elmászkálódjon, és a mélybe vetette magát. - A Fõnix jelképnek hála, feltámadt, sebei beforrtak és maradék erejével inkább eltûnt a semmiségbe. Mivel Athena már nem tudja érzékelni, így egészen öreg kora haláláig élt, járta az elpusztított világot. Majd békésen, a bosszúját beteljesítve boldogan halt meg, és csatlakozott szeretteihez. :o ez epic volt, kösz h megosztottad :)
Balee Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 God of war 3 finálé szpojler! A GoW 3 befejezése nyílt titok ha szabad mondanom. Ha az ember megfigyeli, ahol Kratos öngyilkos lett, azon a helyen egy Fõnix madár képe rajzolódik ki, ami a egyiptomi, görög, és római mitológia szerint a feltámadás és az örök élet szimbóluma volt. Azaz, bár Kratos elpusztított mindent, elveszítette isteni erejét, és jókora lyuk tántorog a hasán, ez még nem jelenti azt hogy meghalt! A stáblista utáni jelenet azt mutatja hogy Kratos-al két dolog történhetett: - Maradt még annyi ereje, hogy elmászkálódjon, és a mélybe vetette magát. - A Fõnix jelképnek hála, feltámadt, sebei beforrtak és maradék erejével inkább eltûnt a semmiségbe. Mivel Athena már nem tudja érzékelni, így egészen öreg kora haláláig élt, járta az elpusztított világot. Majd békésen, a bosszúját beteljesítve boldogan halt meg, és csatlakozott szeretteihez. Bárcsak lenne 4. rész. B)
Karez Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 Bárcsak lenne 4. rész. B) A kérdés az, mégis mivel lehetne ezt folytatni? :unsure: Igaz az eddigi részeken ügyeskedő két rendezőnek volt saját ötletük. David Jaffe, az eredeti kitalálója és az 1.rész rendezője ő úgy képzelte el, ha valaha belefogott volna még két folytatásba, hogy Kratos a görög istenek halálával, elindul az északi viking istenek kiírtásában. Cory Barlog a második rész direktora ellenben másképp képzelte el. Ha ő rendezte volna, akkor nála csak annyi csavar lett volna a sztoriba, hogy Kratos egy újabb isteni kitüntetést kapot volna, mégpedig a Thanatos-hoz hasonlóan halálistenné vált volna és az Orcus-nál uralkodott volna örök időkön át. (ezt az ötletet végül a Ghost of Sparta-ban újra elővették, igaz itt Kratos testvére Demios miatt került be, de Thanatos alakja bizony a halálistenné vált Kratos jelképzete volna) Stig Asmussen a 3.rész direktora meg csak annyit közölt hogy a fejlesztés végén elég nagy bajban voltak mégis hgoy fejeződjön be az eposz. Végül Kratos öngyilkosságán maradtak, mert bár volt többféle alternatíva és pl. Cory ötletét is szívesen megalkották volna, mégis inkább maradtak az egyszerű úton. Persze a főnix jelkép megjelenését amiatt is tették be, mert jónak láták az az ötletet hogy "mindenki úgy képzeli el ahogy akarja" szisztémát.
Cori Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 A kérdés az, mégis mivel lehetne ezt folytatni? :unsure: Igaz az eddigi részeken ügyeskedõ két rendezõnek volt saját ötletük. David Jaffe, az eredeti kitalálója és az 1.rész rendezõje õ úgy képzelte el, ha valaha belefogott volna még két folytatásba, hogy Kratos a görög istenek halálával, elindul az északi viking istenek kiírtásában. Cory Barlog a második rész direktora ellenben másképp képzelte el. Ha õ rendezte volna, akkor nála csak annyi csavar lett volna a sztoriba, hogy Kratos egy újabb isteni kitüntetést kapot volna, mégpedig a Thanatos-hoz hasonlóan halálistenné vált volna és az Orcus-nál uralkodott volna örök idõkön át. (ezt az ötletet végül a Ghost of Sparta-ban újra elõvették, igaz itt Kratos testvére Demios miatt került be, de Thanatos alakja bizony a halálistenné vált Kratos jelképzete volna) Stig Asmussen a 3.rész direktora meg csak annyit közölt hogy a fejlesztés végén elég nagy bajban voltak mégis hgoy fejezõdjön be az eposz. Végül Kratos öngyilkosságán maradtak, mert bár volt többféle alternatíva és pl. Cory ötletét is szívesen megalkották volna, mégis inkább maradtak az egyszerû úton. Persze a fõnix jelkép megjelenését amiatt is tették be, mert jónak láták az az ötletet hogy "mindenki úgy képzeli el ahogy akarja" szisztémát. arra kíváncsi lettem volna, h a viking isteneket miért akarja kiirtani xD
Balee Posted February 6, 2011 Posted February 6, 2011 Basszus már csak a hard core trófea hiányzik a platinához a Dead Space 2-ben, valamikor megpróbálkozok, brutál nehéz lesz, de utánaolvasgattam, nem lehetetlen a dolog. :D Trófeáim Igazából nemrég kaptam rá a gyûjtögetésre, szal még nincs sok. :)
Hor1 Posted February 6, 2011 Posted February 6, 2011 Nekem is vissza kéne térnem, de most a Wow rántott be nagyon. :) Unchartedből már csak a Crushing kell a platinához, meg neki kéne állni rendesen kimaxolni a GT5öt. Abban mondjuk benne lesz egy fél év. :D Még csak 5 embernek van meg belőle a platina belőle. :D
Balee Posted February 6, 2011 Posted February 6, 2011 GT5 esélytelen, minden eventet és license-et gold-ra teljesíteni. :D
Hor1 Posted February 6, 2011 Posted February 6, 2011 GT5 esélytelen, minden eventet és license-et gold-ra teljesíteni. :D Félelmetes dolog, nagyon kemény. Kezdve ott, hogy a legalapabb licence kb 4-5. pályája akkor se megy jobbra silvernél ha beledöglök, de a special eventek között mondjuk a Top Gear pályák is kegyetlenek. Majd rábízom faterra, õ kezdi elég jól nyomni, lassan többet játszott mint én, pedig csak egyesével megy végig az Arcadeban a pályákon, egyre nehezedõ ellenfelekkel. :D
Bart13 Posted February 7, 2011 Posted February 7, 2011 Korrekt lesz ez a killzone3 ha megcsinálják a normális kapcsolatot.
Cori Posted February 7, 2011 Posted February 7, 2011 Korrekt lesz ez a killzone3 ha megcsinálják a normális kapcsolatot. én mikor benyomom a find matchet és kiválasztom a módot akkor bejoinol valahova és ennyi... vagy quitelni tudok vagy megnézni az invite-jaimat.... eléggé idegesít mer csak botokkal tudok szórakozni -.- erre van valami megoldás?
Bart13 Posted February 7, 2011 Posted February 7, 2011 én mikor benyomom a find matchet és kiválasztom a módot akkor bejoinol valahova és ennyi... vagy quitelni tudok vagy megnézni az invite-jaimat.... eléggé idegesít mer csak botokkal tudok szórakozni -.- erre van valami megoldás? Kilépsz és választasz egy másik játékmódot, nálam ez vált be. Nekem inkább állandó net hibát szokott multiba lépésnél irogatni, meg ledobja a ps-t és utána csak újraindítással tudok visszacsatlakozni.
Balee Posted February 9, 2011 Posted February 9, 2011 Killzone 3 single demo végigjátszva, ez valami hihetetlen jó lesz, a demó is elég hosszú (fél óra 40 perc) és végig iszonyú durva. A látvány meg kegyetlen, legszebb FPS. :o Ha végigtoltuk kapunk egy videót, na ez alapján a full még durvább lesz.
Balee Posted February 9, 2011 Posted February 9, 2011 Most néztem az új videót, ez tényleg brutális lesz, azonnal megveszem majd. B) Ja és azon kevés játékok egyike, amit elsõdlegesen PS3-ra fejlesztenek, így a videó is abból van. Tehát minõségi játékot kapunk PS3-ra is. B)
Snexi Posted February 9, 2011 Posted February 9, 2011 Most néztem az új videót, ez tényleg brutális lesz, azonnal megveszem majd. B) Ja és azon kevés játékok egyike, amit elsõdlegesen PS3-ra fejlesztenek, így a videó is abból van. Tehát minõségi játékot kapunk PS3-ra is. B) ezt úgy mondod mintha a multiplatform játékok olyan szarok lennének ps3-on :D
Aztech Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 Szerintetek a Two Worlds 2 megéri PS3-ra? Nem is tudtam hogy kijött, anno az elsõ részével, mégha bugos is volt, de jól elszórakoztam, a kettõ mennyire jó? 70% körülin van az értékelése, de sosem tántorított el engem ilyen, ha nekem tettszik..... :)
Leon121 Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 Szerintetek a Two Worlds 2 megéri PS3-ra? Nem is tudtam hogy kijött, anno az elsõ részével, mégha bugos is volt, de jól elszórakoztam, a kettõ mennyire jó? 70% körülin van az értékelése, de sosem tántorított el engem ilyen, ha nekem tettszik..... :) Én azt hallottam ismerõstõl, hogy jobban sikerült, mint az elõd. Nem egy világmegváltó cucc továbbra sem, de fejlõdött. Szóval ha az tetszett, akkor van rá esély, hogy ez is fog, talán még jobban is. :) Bár a helyedben teljes áron még nem venném meg azért...
Zombee15 Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 Most néztem az új videót, ez tényleg brutális lesz, azonnal megveszem majd. B) Ja és azon kevés játékok egyike, amit elsõdlegesen PS3-ra fejlesztenek, így a videó is abból van. Tehát minõségi játékot kapunk PS3-ra is. B) A havas pálya van a demóban?
Balee Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 A havas pálya van a demóban? Igen, és iszonyú látványos. Egyébként a beidézett kommentemben az LA Noire-ról beszéltem. :D
Bart13 Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 Killzone 3 single demo végigjátszva, ez valami hihetetlen jó lesz, a demó is elég hosszú (fél óra 40 perc) és végig iszonyú durva. A látvány meg kegyetlen, legszebb FPS. :o Ha végigtoltuk kapunk egy videót, na ez alapján a full még durvább lesz. Honnan szedted le? USA store-ból csak playstation plus elõfizu mellet engedné nekem letölteni.
Balee Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 Honnan szedted le? USA store-ból csak playstation plus elõfizu mellet engedné nekem letölteni. Hong kongi store, ide tévedésbõl egy ideig bárki számára hozzáférhetõ volt, de már plusos itt is. :D
Karez Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 6PJl8rmA7N4 Nos...ez megvett kilóra! B) Sz*rok bele hogy hack n' slash lesz a nagy baldur's gate utódból, már a CGI átvezetõ is baromi jól nézett ki. Jah és a fõhõs végre beszélni fog itt is, ala Mass Effect 1-2. :) (egy kikerült orosz expo kamerás felvételén láttam) Bár remélem ezt a körszakállas fickót átlehet majd alakítani. :unsure: Nagyot csalódnék ha a karakter generálás elmaradna most. (férfi, nõi nem, haj, szem, orr, arc, bõrszín módosítások stb. ) Más: Téglákat tojtam... NAGYON DURCÁN NÉZKI A Mortal Kombat - Kollectors Edition EU VERZIÓJA! Instant get! (az amcsi kiadás könmyvtámasza meg dugják fel az amcsik maguknak! STEELBOOK KIADÁS! B) )
Balee Posted February 10, 2011 Posted February 10, 2011 MK: nekem az amcsi verzió jobban tetszik. :unsure:
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now