Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted July 23 Posted July 23 On 7/20/2026 at 10:51 PM, payskin said: (Harlan Coben's) I Will Find You (Netflix, 2026) Leslie L. Lawrence vagy Lőrincz L. László, hátha így jobban megvan. Egy időben az egyik legsikeresebb magyar krimiíró volt. Csúnya szóval fosta magából a könyveket; minden évben megjelent egy, gyakran többkötetes, iszonyú izgalmas kaland, aminek általában ő maga, a távol-kelet szakértő mesterdetektív, volt a főszereplője, amint valami egzotikus tájra vezetett expedíción kinyomozta, hogy miért hullanak az emberek körülötte, mint a legyek. Banális baromságok voltak iszonyú jó stílusban megírva, olvastatta magát, nehéz volt letenni. Amíg aztán -- jó esetben -- az ember egyszer csak kiégett tőle, és soha többet nem tudott a kezébe venni még egy Lawrence könyvet. Legalábbis én így jártam. Na, ilyennek képzelem ezt a Harlan Coben-t. 1990 óta megállíthatatlanul fossa magából a krimiket, 36 év alatt 39 könyve jelent meg, 96 óta évente nyer is velük valami díjat., és persze el is kezdték feldolgozni őket. Lee Childdal említhető egy lapon, aki 97 óta a 31. Reacher-regénynél tart, igaz, egy ideje már a fiával együtt írja őket. És oké, hogy a Reacher sem a bűnügyi regény magasiskolája, de legalább szórakoztató a maga nemében. Cobennel viszont az a baj, hogy az első perctől érződik, hogy minden betű, szótag, mondat, cselekmény patikamérlegen van kimérve. Mintha valahol elvégezte volna az Így írj a közepesnél jobb krimit! tanfolyamot, és azóta minden egyes könyvével meg akarja mutatni, hogy ő aztán kurva jó krimit tud írni. (Mindezt nyilván ebből az egy feldolgozásból extrapolálom a teljes életműre, de nagyon csodálkoznék, ha nem volna igazam.) Látom magam előtt a fehér táblákat az írói szobában, ahol minden szereplő, teljes családfák vannak felvázolva, összenyilazva, mert hát kicsi a világ, és mindenki mindenki mással összefügg valahogy. Valahol biztosan van egy táblázat a cselekmények kronológiai sorrendjéről: az apák bűne a régmúltban, implikációk a közelmúlt eseményeire, és aztán az iszonyú keszekusza jelen, az őskáosz, amiben a történet valódi cselekménye kibontakozik. Persze folyamatosan adagolva a múltbeli történések felfedését, minden részre valami hasba vágó dolgot, egy a semmiből előhúzott új szereplőt és/vagy történetszálat, vagy akár egy már meglévő szereplő múltjába gombolyítva egy nem várt hurkot (legyen az akár az FBI-os nyomozó), amit így rá lehet kötni arra a gordiuszi csomóra, amivé a végén az egész sztori lesz. Egy hihetetlen katyvasz, amit egyféleképpen lehet csak megoldani: egy mérhetetlen ostoba, teljesen értelmetlen fordulattal, aminek a világon semmi értelme nincs, mert teljesen logikátlan, történet- és karakteridegen, de legalább jól pofán ver a 7. rész végén, amikor kiderül. Hogy aztán a 8. rész nyilván arról szóljon, hogy hogy lehet ebből a szarból kimászni. Sosem fogom megtudni, mert nem néztem meg a 8. részt, annyira felcsesztem magam. Ez majdnem az a sorozat, amiben a végén a kezdetben ártatlanul életfogytiglanját töltő főszereplőről derül ki, hogy mégis ő volt az a pszichopata állat, aki felismerhetetlenségig verte szét a saját gyerekének arcát. Nyilván spoiler mögé raktam volna, ha így volna, tehát nem ez van, NEM ENNYIRE SZAR, de majdnem. Messze, nagyon messze kerüljétek el, még akkor is, ha meglátjátok, hogy jó nevű színészekkel játszatták el. Nem velük van baj. Huh ezt "megnéztem". Vagyis a felét átaludtam. Viszont amikor néztem akkor minden fordulatnak szánt valamit előre megjósoltam. Konkrétan ilyeneket hogy: le fog ugrani egy szemetesautóba. 20 mp múlva megtörtént. Hú az fbios csaj a másik fbios lánya. Kiderült, hogy igen. Az a csávó annak a nőnek a lánya. Igen, kiderült, hogy igen. Néha még komplett mondatokat is megmondtam előre, egy lassú párbeszédben. Az volt az érzésem, hogy én írtam az egészet úgy, hogy nem tettem bele gondolkodást, hanem csak a kliséket. 1
payskin Posted July 26 Posted July 26 Közben: És a napokban forog már az 5. évad. Rohan az idő. Augusztus 12.
payskin Posted July 31 Posted July 31 On 2/5/2026 at 9:03 PM, payskin said: Wonder Man (Disney+/Marvel, 2026) Nyolc részes minisorozat, alig félórás részekkel, egy nap alatt darálható. [...] Jó volt, teljesen szórakoztató, szerettem. Nyilván nagyon más, mint amire számítottam (a Marvel címke miatt), de ez kimondottan jót tett neki. Habkönnyű akármi, tényleg könnyű darálni, csak elég popcorn és kóla legyen. Remélem, nem folytatják, így volt kerek. Akarták, a Disney be is jelentette márciusban, aztán úgy döntött, hogy mégsem. Szerintem így jártunk jobban.
payskin Posted July 31 Posted July 31 Tip Toe (Channel 4, 2026) Na, ezt úgysem fogjátok megnézni, akármit is írok róla. Hát... zsákbamacskát nem árul, mert az első percben mutatja meg a végeredményt, csak az a kérdés, hogy hogy jutunk el odáig 10 nap, azaz 5 rész alatt. Brutálkemény, egy gyűlöletsorozat. Nincs katarzis, nincs felmentés, nincs kibújás, hogy hátha mégsem történik meg. Még ha el is mondja a szöveg a végén hogy ki mennyit kapott érte, akkor is úgy állsz fel előle, hogy ÚB+. Egy ikerház egyik lakója Clive (David Morrissey), tipikus fafejű konzervatív angol villanyszerelő. A normális fehér munkásember. Tudását főleg a tévé mocskából, hasonszőrű ismerőseitől szedi, konteó-hívő, minden-tagadó, Brexit-hívő, gyűlöl mindent és mindenkit, ami és aki nem fér bele a kis beszűkült vaskalapos világképébe. De főleg önmagát, meg a saját kisiklott csődtömeg életét. Munkája alig-alig van, a feleségétől elhidegült az utóbbi években, gyerekei leszarják, átnéznek rajta. Az egyik fia 25 éves, és online pornóból keres pénzt, a másik fia 16, és hát ő lesz a konfliktusforrás. A másik lakója Leo (Alan Cumming), a nyíltan meleg, életvidám skót bártulajdonos. És ennyi. Mindenki zseniális benne. Azt értem, hogy miért csinálták meg, csak abban nem vagyok biztos, hogy van-e értelme. Ahogy egy fideszesnek sem magyarázod meg soha, akikhez ez szólni próbálna, az első negyedóra után kikapcsolják.
payskin Posted August 10 Posted August 10 Szerdán Reacher! A Ted Lassót nem merem elkezdeni nézni. Úgy vagyok vele, mint a Shop Stop 3-mal: amíg nem nézem meg, az univerzum két zseniális Kevin Smith filmből áll, és ezt nem akarnám elrontani semmiért sem. A Ted Lasso lezárása tökéletes, szívmelengető volt, imádtam minden percét. Kár érte. Kurva Apple. Ha valaki belenéz, meséljen róla. Ami kritikát láttam, azok vagy megengedőek (kezdésnek elment), vagy erősen fanyalgóak.
payskin Posted August 13 Posted August 13 Reacher S04 napló. E01: erősen meh. Spoiler Borzasztó párbeszédek (rendőrség, FBI), iszonyú mesterkélt beállítások (váll felett visszanézek a kávézó ajtajában egy masszív mondatra), kő buta szereplők (miért támadnál meg egy 2 méteres állatot az utcán, a rendőrség épülete előtt, 15 méterre a kijárattól). Semmiből feltűnő gonosz gyilkosok, akik a benga Reachert már megint 1:1-ben verik, mintha a 3 évvel ez előtti 5 az 1 ellen börtönharc meg sem történt volna. Komolyan nem értem. De legalább innen csak felfelé mehetünk. E02: ég és föld. Teljesen jó Reacher rész, helyenként cseppet cinkes menekülésekkel. De ma jobb lábbal keltem fel. E03: meh+1. A fő bajaim spoilerben, de hogy a 3. részre kiderüljön, hogy a sztori még annál is sokkal gyengébb lábakon áll, mint amit az első részben megtudtunk, hát erre azért nem számítottam. A szerencsétlen rendőrsrác és a Gyűrűk Úra srác a Shop Stop 2-ből mentik a menthetőt, csak az ő történetszáluk meg annyira muhaha valószínűtlen, hogy elképesztő. Van viszont benne egyetlen k jó párbeszéd oda-vissza, tudni fogjátok, mikor elhangzik, és azért sok minden megvan bocsátva, de összességében meh. Spoiler Borzasztó párbeszédek megint és Ritchson néha egyáltalán nem találja a karaktert, legalább is nem azt, aki az első évadban volt. Totál túljátssza. Iszonyú erős nézések és még keményebb mondások: - ...Tamara kezdjen lőni, ha hallja a jelet? - Mi a jel? - [nézés] Sikítás. FŐCÍM! Az autóban a "mész megdugni mi" utalgatás a második évad legszarabb féltékenységi jelenteivel/beszélgetéseivel vetekszik. És a legszörnyűbb, hogy tényleg elment megdugni, egy borzasztó hosszú, 5-6 perces, hálószobás beszélgetés után. Rémes. A bowlingos bunyót háromszor néztem vissza. Reacher: - belehajítja a fickót fejjel előre egy üveges portálba - fejbe cseszi egy bowling bábuval, de 1:1-ben - gyomorba vágja, majd fejre ad neki egy maflást - csihipuhi, pofon visszakézből ököllel, - felkapja és háttal lecsapja a pultra - direkt ütés arcra - beletolja az éppen elsütött, forró csövű pisztolyt az ágyékához vagy a hasához (nulla reakció) - kiüti a pisztolyt a kezéből - lerántja a pultról, és belevágja a falon levő pohártárolóba háttal - egy méretes bowling kupával kiveri a pisztolyt a kezéből (a kezén keresztül) - lendületből arcba vágja a bowling kupával - beletolja a kést tartó a kezét a forró olajba - át löki a pulton, fickó leesik a földre - lendületből, nekifutásból, kitolja a fickót az ajtón keresztül az utcára, le a földre (Reacher is arccal előre esik) - lehúzza a fickót a földre, kiszorítja a kezéből a pisztolyt (mintha eltörné a csuklóját) A fickó: - egy műanyag tálcával egyszer megsuhintja, de Reacher kivédi - talán megvágja késsel, de nem mutatják tisztán - az olajos cuccnál arcba vágja Reachert, de nem látni mivel, úgy tűnik, hogy egy nagyobb műanyag pohárral --> Reach akkorát dől, mintha a fal adta volna a másikat - a pisztoly elvesztésre után, már az utcán lendületből átdobja magán Reachert - lendületből fejbe rúgja Reachert --> Reacher levegőt nem kap, kb. vége van Mindezek után a fickó, ereje teljében, láthatóan minden erőfeszítés nélkül, a talán törött kezével felkap egy petrencés rudat, hogy agyonbassza vele Reachert, aki teljesen megvan verve, vérzik, levegőt alig kap, szédeleg. Valaki magyarázza el nekem, hogy ez miért jó. Miért írnak ilyen közelharcot? Hol reális ez? Még Paulie-val az előző évadban talán, de ez egy sima fickó, egy fejjel kisebb mint Reacher. Hogy nem törik el a feje már az elején, hogy kell fel, hogy nem üvölt folyamatosan a fájdalomtól az olaj után (az nem múlik el azzal, hogy kihúzza a kezét), és miért jó ez dramaturgiailag, hogy Reacher gyakorlatilag verve van a végére, és meg kell menteni? Azt hittem, megtalálják a pendrive-ot az autóban. Akkor kikapcsoltam volna. Így is majdnem. E04: egy fokkal jobb mint a meh, de ez a keményen nézünk és keményeket mondunk, ez egyszerűen vérgáz. Továbbra sem értem, Ritchson miért nem találja a karaktert, és hogy ezt miért nem veszi észre senki a készítők közül. Bele-belenéztem megint az S01-be, mert muszáj. Egyszerűen nem volt ilyen. Amikor kimegy a borbélytól, a "looking for a dance partner" rész, ahogy azt előadja. Nemcsak beszélni, de lépni sem tud már így. Hát amikor jön ki a kikötőből, a CIA-s bunyó után, az mi? Csak sétálni kellett volna, de már azt sem bír természetesen. Áh, mindegy, el kell engednem. E05: kettővel jobb mint a meh, főleg a városi kergetőzés miatt. Az, hogy nagy tűzerejű ismétlőfegyverrel autóablakból kinézve és egyenesen lőve nem találunk el senkit az előttünk lévő autóban, az hagyján. Az, hogy utána a hídon stabilan állva, a felénk tolató autóban sem sikerül, arra szavak nincsenek. Meg egyáltalán az előző részben és ebben is mindenki kizárólag mellé lő, nevetséges. E06: HARMINCHAT PERC? Már nem telik egy rendes részre sem? Még töltelékrésznek is kurva gyenge volt. Állig felfegyverzett emberek ismétlőfegyverekkel vs karambit. Sétálunk vérző fejjel a belvárosban, senki le sem szarja. Meg a folytonosságra minek ügyelni. Az egyik jelenetben elkeni a vért az arcán, a következőben teljesen tiszta az arca. Hát ez megint minden alatt volt... E07: HARMINCNYOLC PERC és semmi nem történik benne a 3. perc után egy darab karambolon kívül a 36. percig. Konkrétan, 33 percen keresztül pofázás. És mégis ez volt talán a hét közül a második legjobb rész. Jövő héten finálé + indul a Neagley.
payskin Posted August 22 Posted August 22 Lucky (AppleTV, 2026) Komolyan kezdek szétcsúszni agyilag, mert megesküdtem volna, hogy írtam már róla, de mégsem. Valami könyvfeldolgozás, azért kezdtem el nézni, mert ugyanaz a Jonathan Tropper csinálta, aki a Banshee-t (meg a jövőre jövő Star Wars: StarFightert). Tök más, úgyhogy csak ezért ne kezdjétek el nézni. Ilyen akciókalandos, bujkálós, üldözéses, megtalálós, elkapós, átverős, újra megszökős őrület. Van az életművész szélhámos (Timothy Olyphant), aki egész életében egyik balhétól a másikig menekült a lányával, Luckyval (Anya Taylor-Joy), míg le nem kapcsolta az FBI, és most egy börtönben üldögél A nagyobb baj, hogy apuci kifigyelte, hol tart a nagyon gonosz ember (William Fichtner) 10 millió pénzt, és ezt megfújatta Luckyval meg az ő fiújával, aki történetesen a nagyon gonosz ember és a tőle elhidegült, szintén nem kispályás gonosz (Annette Bening) fia. Szóval ezek így már alapból nem annyira kedvelik egymást, miközben Lucky és a fiú meg Vegasban pezsgőznek a zsákmány felett, és hát nyilván ki lehet találni, hogy másnap reggelre a srácnak meg a lóvénak hűlt helye, jön az FBI viszont, és Luckynak lépnie kell. És akkor innentől hegyen-völgyön mindenki üldöz és megtalál és újra elveszít és satöbbi mindenkit. Nem rossz, egyébként, ha kell akciós, ha kell feszült, ha kell véres, 7 rész, le is csúszik kb., csak olyan semmilyen. Meglepetés nem nagyon van benne, de azt se mondanám, hogy teljesen kitalálható, inkább néha agyzsibbasztó baromságok vannak és cseppet hülyének vagyunk nézve, meg az utolsó két rész sablon hülyeség volt, de legalább le volt rakva a végén a pont. Egynek elmegy, ha nincs más.
payskin Posted September 4 Posted September 4 R.J. Decker S01 (ABC, 2026) N+1. epizodikus, nyomozós, valami könyv alapján, de nagyon lazán, mert gyakorlatilag csak a főhőst vették át belőle. A címszereplő egyébként egy fotóriporter élete mélypontján, amikor valaki megpróbálja ellopni az egyik kameráját, de elkapja, és jól megveri. Mint kiderül, az illető valami politikus gyereke volt, ezért hősünket -- némi kalandos hamis tanúzás után -- 18 hónapra börtönbe dugják, ahol lenyugszik. Mikor kijön, magánnyomozó lesz, beköltözik az exéhez, aki időközben összeházasodott egy rendőrnyomozóval (igen, a kötelező melegszál, ezúttal nőkkel, de nincs túltolva), az meg nyilván ki nem állhatja. Szimpatikus figurákat felvonultató limonádé, simán nézhető. Kilenc rész, önálló bűnügyekkel, laza átívelő szálként Decker életével, kapcsolatával a többiekhez, meg a hölgyhöz, aki börtönbe juttatta. Érdekesség, hogy március-áprilisban ment az első évad, de úgy, hogy a végkifejletben szereplő David Zayas-t (Dexterből lehet ismerni), csak áprilisban castingolták, illetve menet közben lecserélték a főszereplő nőt, tehát az összes jelenetet, amiben benne van, azt újra kellett forgatni. Másik érdekesség, hogy az ABC valószínűleg nem áll túl jól tartalommal a főszezonra, mert nem egyszerűen berendelte májusban a második évadot, de már le is forgatták, és két hét múlva kezdik adni.
payskin Posted September 4 Posted September 4 Cross S01 (Amazon, 2024) Ez nem tudom, hogy került elém. Ajánlotta talán valaki? Három hónapja pihent a töltikében, aztán ma nagyon unatkoztam és az e heti Reacher után letoltam az egészet. Hát annál jobb volt, de az mondjuk nem nehéz. Ilyen karcolósabb, komolyabb nyomozós, szintén valami közismert könyv vagy könyvsorozat alapján. Mindegy. Itt is címszereplő van, Alex Cross (Aldis Hodge, akit talán a Leverage-ből lehet ismerni) akinek lelövik a feleségét, amitől eléggé megborul. Egy évvel később ráteszik egy a rendőrség számára nagyon rázós ügyre, amikor is holtan találják a fekete közösség egyik "oszlopát", és a túladagolás nem tűnik életszerű magyarázatnak. Mi, persze, tudjuk, hogy nem is az, mert megmutatják, hogy ez a szál valójában arról szól, hogy hogyan jönnek rá, hogy egy sorozatgyilkos áll a dolgok mögött, és hogyan kapják el. Kimondottan kellemetlen nézni, mert Ryan Eggold eszement jól tud pszichopatát játszani, és itt lubickol a szerepben, meg az író gondoskodott róla, hogy legyen pár olyan jelenet, amit legszívesebben áttekertem volna. Van viszont egy másik szál is, amelyben valaki folyamatosan terrorizálja Crosst és a két kisgyerekét, méghozzá a felesége halálával kapcsolatos dolgokkal. Na ez, egy elég megdöbbentő, teljesen elmebeteg utolsó részre fut ki. De nem igazán volt jó a vége egyik szálnak sem, mert az egy szar klisé, amikor azzal húzzák az időt, hogy a főgonosz hosszú monológokat tart egy kamerának, ahelyett, hogy ölne, de hát, ugye, a főhősöknek oda kell érni. Ásítás. Vannak benne fordulatok, nem túl érdekesek és nem kimondottan volt rám hatással, mert mire odaértem, már csak legyintettem, és csak arra vártam, hogy legyen már vége. Volt belőle második évad valamikor az év elején (lehet, hogy akkor ugrott elém?), de nem tudom, hogy akarom-e, annyira nem volt jó. De lesz harmadik is. Meh.
bcom Posted September 7 Posted September 7 Lett Apple tv-m egy honapig ingyen. Mar regota meg akartam nezni a Ted Lassot, de sehol nem talaltam, meg az Fmovies-on se, csak az Apple-t dobta fel mindig. Szoval megneztem az elso reszt. Biztos jo lesz a sztorijaval meg a kifinomult poenjaival, de en vegig untam. Valahogy nem erre szamitottam a nagy hype alapjan.
bcom Posted September 8 Posted September 8 Ok, megneztem meg ket reszt. Rajottem, hogy csak nem erre a stilusra szamitottam. Ez kiraly lesz.
payskin Posted September 8 Posted September 8 @bcom Átpakoltam ide, mert ez a sorozatos, a másik a filmes. A Ted Lasso első 3 évada nagy kedvencem volt. Jó, én alapból nagyon szerettem Sudeikist még a Saturday Night Live-ból, és zseniálisan hozta ezt a szerepet. Igazi, ilyen szívmelengető feel good sorozat volt kevés üresjárattal, kevés gyenge epizóddal és tökéletes lezárással. Ezért vagyok irgalmatlanul felháborodva, hogy 3 évvel később nekiálltak 4. évadot forgatni, mert egy tökéletesen lezárt sorozatot ilyen hülye mondvacsinált dologgal visszahozni két dolgot jelent: 1. nulla új ötlet van, 2. kell a pénz, és ez már egyszer bevált, sokan szerették. Úgy vagyok vele mint a Shop Stop 3-mal: nem nézem meg, mert amíg nem nézem meg, addig csak az első két zseniális rész létezik, és Kevin Smith nem rombolta le az egész felépített univerzumát. Úgyhogy ha eljutsz a 4. évadig, majd írd meg, hogy milyen volt az első háromhoz képest, mert csak akkor kezdek bele, ha jó híreket kapok.
bcom Posted September 8 Posted September 8 6 hours ago, payskin said: bcom Átpakoltam ide, mert ez a sorozatos, a másik a filmes. Hu bocs, beneztem a topicot. Koszi. 6 hours ago, payskin said: Igazi, ilyen szívmelengető feel good sorozat Pont erre nem szamitottam. Azt hittem, hogy ilyen elmebeteg vigjatek, ahol mindenki debil es ures poenokkal utik el az egeszet. Most, hogy rajottem milyen, nagyon szivesen fogom nezni. 6 hours ago, payskin said: Úgyhogy ha eljutsz a 4. évadig, majd írd meg, hogy milyen volt az első háromhoz képest, mert csak akkor kezdek bele, ha jó híreket kapok.
payskin Posted September 12 Posted September 12 The Gentlemen S01 (Netflix, 2024) Na! Végre valami jó! Ez, mondjuk, kicsit meglepetés volt, habár, ha jobban belegondolok, nem tudom, miért csodálkoztam. Talán azért, mert a filmről nem ez az emlék maradt meg. Ott Hugh Grant és Charlie Hunnam annyit pofáztak olyan tájszólással és annyira forgatták a szart ide-oda, hogy a humoros vetületére nem annyira emlékeztem. Pedig a Guy Ritchie filmekről általában mosolyogva állunk fel, még akkor is ha a sokszor ügyefogyott szereplők valami irtó kellemetlen végzetén feszengve mosolygunk is. Szóval ez egy 8 részes, klasszikus Guy Ritchie "film". Azóta már 16, mert épp most ment le a második évad. Szereplőket tekintve semmi köze a 2019-es, eredeti filmhez, sztoriban meg annyi, hogy a török-szír határon ENSZ-békefenntartóként szolgáló Eddie Hornimant "hazarendelik", mert apja, Haelsted hercege, haldoklik, és amikor bekövetkezik a sajnálatos esemény, a végrendelet kihirdetésekor nemcsak az derül ki, hogy Spoiler az apja, a teljesen megbízhatatlan, sültbolond elsőszülött Freddy helyett Eddie-re hagy mindent, tehát ő lesz az új herceg, hanem az is, hogy az apja kb. társtulajdonos egy jól jövedelmező, titkos üzletben: a birtok alatt ugyanis ipari mennyiségű marihuánát termel a Glass família. Kb. ahogy a filmben is volt. Ez adja az alapkörnyezetet, az idilli hercegi birtok, meg a fű, ami alatta van. Innentől kezdve van minden, amit el tudtok képzelni: foglalkozni kell a testvér, Freddy problémáival, annak következményeivel, de az alvilág egyéb szereplőit sem hagyja teljesen hidegen, hogy az érinthetetlen Glass-família hirtelen gyengeség jeleit mutatja a Horniman-öröklődéssel, és kóstolgatni kezdik Eddie-t, aki ezt nyilván nem veszi jó néven. Ugyanakkor, miközben küzd Glassékkal, hogy takarodjanak már el a birtokáról, ő is egyre mélyebben belesüllyed ebbe az alvilági létbe. Az első 5 rész teljesen epizodikus, és felvonultat minden tipikus angol karaktert, akit Guy Ritchie használni szokott a filmjeiben, a legalja büdös retkes tirpák idiótáktól a minden hájjal megkent, velejéig gonosz/bolond arisztokráciáig. Még a Snatch-et is megidézik, amikor egy egész cigánytábor költözik be a birtokra; igaz, ezek nem olyan cigányok, mint Brad Pitték voltak, ezek vándorok. A hatodik-hetedik részre nő oda a feszültség, és keverednek úgy a kártyák, hogy hirtelen "mindenki mindenki ellen" lesz a felállás. Bitang jó két rész, hogy aztán egy gyengébb nyolcadik zárja le az évadot. A főszereplő, Theo James, nagyon jó, de igazából mindenkit csak dicsérni lehet -- Ritchie megint úgy nyúlt bele és válogatta össze a szereplőket, hogy az elképesztő. A Freddyt alakító Daniel Ings számomra teljesen új volt, de zseniális. A Glass-birodalmat irányító, acélkemény Kaya Scodelario szintén. Vinnie Jones lubickol a családbarát mindenes szerepében; benne van Giancarlo Esposito is, még ha csak rövideket is, de mindig öröm látni. Glass apukát Ray Winstone hozza megkérdőjelezhetetlen keménységgel és magabiztossággal egy tetőn, postagalambok társaságában, és az utolsó három részre jön Max Beesley egy tökéletesen rászabott szerepben. Aki kedveli Guy Ritchie-nek az ilyen típusú filmjeit, mint amilyen a Lock, Stock..., a Snatch, vagy épp pont a The Gentlemen volt (mert azért mostanában csinált pár más típusút is), annak nagyon ajánlott, abszolút nézős. Mondom, számomra is meglepetés volt, mennyire jó szórakozás volt, még ha a vége egy kicsit meh-re sikerült is. Második évadot elraktam későbbre.
payskin Posted September 19 Posted September 19 Reacher S04 Valamit azért csak írni kéne róla... Hát, sajnos bűn rossz volt. Az első évadtól fényévekre, a másodiknál talán kicsit jobb, de mindent összevetve egy foshalom, amit az utolsó rész méltó módon koronázott meg. Ezt a Scott Sullivant kéne talán valahogy eltávolítani az írók közül -- a fickó rendszeresen 3 részt ír évadonként, az előzőben az elsőt és az utolsót is ő jegyezte, most meg a másodikat, ami pont nem volt annyira rossz, meg a két utolsót: a 7. részben konkrétan nem történt semmi, a 8. meg mindennek a legalja. Amikor a végén Spoiler az idősebbik csaj 4-5 emelet zuhanás után megjelent zombiként, karambittal a CIA-s bácsi háta mögött, aki akkor már hosszú másodpercek óta arról pofázott pisztollyal a kezében, hogy most aztán már tuti kukk úristen, de 100% és teljes bizonyosság, hogy ki fogja nyírni Reachert, soha semmi nem volt még ennyire biztos... vonyítottam. Gondolkodom rajta, hogy kiszállok. Ez láthatóan nem lesz jobb. Nektek megmarad a sorozat az én nyígásom nélkül, nekem megmarad az első évad újra és újra megnézve, örök mementóul, hogy egyszer lehetett ezt kb. jól is csinálni. Kár érte. A Neagley-nek félve adok egy esélyt.
-OJ- Posted September 21 Posted September 21 Reacher 4.évad A másodiktól jobb volt, de kezd megfáradni az egész. A sztoriban nem volt annyi, hogy kihúzzák nyolc részre, csak ide-oda szaladgáltak, egymást érték az üldözések, és párszor el is kapták hőseinket, hogy aztán megszökjenek, és kezdődjön elölről. Egy 2 órás filmként ez jobban működött volna. Az pedig tényleg kiábrándító volt, hogy képzett ügynökök és zsoldosok közül senki nem tudott egyenesen lőni, és míg Reacher korábban 4-5 embert is levert sérülés nélkül, itt minden noname csatlós egymaga véresre veri őt. Azon részen pedig pislogtam, mikor Reacher Spoiler pikk-pakk kitörte a vegyész nyakát, csak azért, mert a kormány által rábízott feladatból ismeri a vegyifegyver képletét. Az szerintem nagyon karakteridegen volt. Neagley egyáltalán nem érdekel, max ha elképesztő jó értékeléseket kap. Ennyi most bőven elég volt a sorozatból az 5.évadig. 1
payskin Posted September 21 Posted September 21 WatchMojo csinált egy összeállítást, hogy mi a különbség a könyvek és a sorozat között. Érdemes beleolvasni a kommentekbe. Melengette a szívemet, hogy nemcsak én gondolom úgy, hogy az első évad óta drasztikusan romlik a színvonal, de többen szóvá teszik, hogy a könyvben Reacher nem öl kedvtelésből, viszont intelligens, és a harcai pikk-pakk véget érnek, mert másodpercek alatt képes az ellenfeleit hatástalanítani. Többen a Tom Cruise filmeket hozzák fel példának: ott Cruise lehozta a karakter szellemiségét a fizikai megjelenése nélkül, míg Ritchson a 2. évad óta főleg egyedül a karakter fizikai megjelenítését hozza, de egyáltalán nem a Lee Child által megírt szellemiséget. Szomorú. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ugyanaz az ember, aki megcsinálta az első évadot olyanra, amilyen, hogy nem érzi, látja, hogy tök mást csinál évek óta? Vagy ha mégis, akkor miért? Valakik beleszólnak kívülről? 1
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted September 22 Posted September 22 A Silo harmadik évad jó volt, az unalmas második után. Várom a negyediket, és örülök, hogy befejező évad. Új felfedezett a Tires sajátos humorú, de szerintem egészen vicces. Tetszik, hogy kevésbé PC, mint az átlag. A Gentlemen második évada félbe is maradt, pont olyan, mint az első, csak most nincs hozzá türelmem. Alvósnak jó, csak felébredek a kiabálásra. Szóval maradjunk az idegesítőnél.
kaszman1 Posted September 22 Posted September 22 9 minutes ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: A Silo harmadik évad jó volt, az unalmas második után. Várom a negyediket, és örülök, hogy befejező évad. Újra neki kell ülnöm, az első rész olyan szinten nem tetszett az amnézia trope-pal, hogy kikapcsoltam a f.szba.
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted September 22 Posted September 22 10 hours ago, kaszman1 said: Újra neki kell ülnöm, az első rész olyan szinten nem tetszett az amnézia trope-pal, hogy kikapcsoltam a f.szba. Nekem se. Lesz jelentősége, beindul és megéri.
payskin Posted September 26 Posted September 26 Neagley S01 (Amazon Prime, 2026) Jobb volt, mint az ezt megelőző Reacher, csak az a baj, hogy ez nem akkora kunszt. A szektás sztori kicsit ismerős volt valahonnan, szerintem valamelyik Reacher könyvet lőhették el rá, talán pont a másodikat, amit egyszer megtaláltam a neten valahol, még az S1 után, és akkor beleolvastam. Nem ez az a sztori, amit Ritchson úgy emlegetett a napokban, hogy nagyon meg szerette volna csinálni, mert egy komplett fehér felsőbbrendű náci tábort nyír ki benne Reacher, de Trump újraválasztása miatt nem lehetett? Na mindegy, ha az, akkor elég alaposan átírták, elég bizarr volt így is; ha nem az, akkor valahonnan máshonnan volt ismerős, de hogy nagyjából előre tudtam, hogy mi a tábor, mi fog történni, még a végét is. Fura volt így nézni. Kimondottan örültem, hogy nem csináltak belőle akciósorozatot. Neagley nem benga, kétajtós szekrény, nem követték el ezt a hibát. Más a dinamikája az egésznek, különösen éles volt a kontraszt a Reacher 4. évaddal. Volt elvétve itt-ott püfölde, és ilyenkor rezgett is a léc, de jobbára lövöldöztek, és jobbára el is találták egymást... Bár, itt is felszisszentem néhányszor. Kis helyiségben, az ajtóval szembeni falnál guggolnak ketten, belő az állig felfegyverzett kommandós ismétlőfegyverrel, és nem találja el őket? Meg a lifttől elvezető nyílegyenes, ráadásul szűk folyosóban nem találja el a képzett kommandós az előtte szaladó rendőrt? Ne már. Ja, meg volt pár magasról leesés, ami után itt is mágikusan életben, adott esetben sértetlenül maradtak emberek -- úgy látszik, ez is valami új divat. A fő probléma, hogy nincs a karakterben történet. Eddig azt láttuk, hogy fel-felbukkant Reacher mellett, s mivel alatta szolgált a hadseregben főtörzsőrmesterként és katonai nyomozóként, azon nem lepődünk meg, hogy ért a fegyverekhez, tud lőni és nyomozni. De egy teljes sorozathoz ez nyilván kevés volt, kellett valami hátteret írni hozzá, köré, és hát persze a gyerekkori trauma mellett döntöttek. Édes istenem. Most nincs kedvem visszalapozni az S1-S2-S3 releváns részeit, hogy tényleg soha senki nem nyúlt-e hozzá, nem érintette-e meg, mert ugye ez az alapsztori, hogy látott valamit gyerekkorában, amit mostanra eldugott annyira, hogy ő sem emlékszik rá, de ami miatt kezet fogni sem tud másokkal. De hogy ez pont most, pont az apja halálos ágya mellett tör rá ilyen erővel -- eddig miért nem? Nem állt túl erős lábakon az egész, nem lett tőle igazán izgalmas vagy bármi, ami miatt okvetlenül Neagley-t akarnál nézni. Vártam volna a végéhez Reachert, szerintem jobban mutatott volna, nem is beszélve arról, hogy mennyivel hihetőbb lett volna az egész nagy leszámolás, mint így. Viszont azt is értem, hogy ez dilemma lehetett az írók számára, mert ha hozzák Reachert, azzal Neagleyt gyengítik. A "csapat" csak mérsékelten idegesített; az irodista fiatal nőből -- akiről megtudjuk ugyan, hogy az anyja rendőr volt és ennek voltak következményei -- cseppet túl hamar és simán lett Rambo, lelkileg nem annyira viselte meg. A lóti-futi rendőrből is sok volt egy picit a zűrös családi háttérrel, apuval a börtönben, meg már a harmadik részre elfelejtettem, hogy miért patkány, és annyira felesleges volt belőle love interest-et csinálni a közepére/végére. Hagyjuk már. Kenót meg nem tudtam hova tenni, és, ahogy elnéztem, az írók sem igazán. Kellett a "beépített ember" a sztoriba, ezért aztán beleírták az elejébe úgy ahogy, utána meg nagyjából minden jelenetét előre lehetett tudni. A fő gazember, akiről nyilván kiderül, hogy csak középgazember, teljesen súlytalan volt, meg a főnöke is. A szektavezér viszont jó volt -- a színész is jó választás volt, jól is játszotta, amit írtak neki. A Jerry O'Connell cameo zseniális volt. Szóval, mindent összevetve, nézhető, de azért nem szólt akkorát. Semekkorát. Rendes iparosmunka nem túl érdekes vagy izgalmas sztorival. Nem csodálkoznék, ha az Amazon nem vinné tovább, már az is gyanús, hogy nem bíztak benne hetiben, és kitolták egyben az egészet. Nincs ebben több évad szerintem, de ne legyen igazam. A cipőfűzővel késleltetett bomba és a kád vízben is vígan tovább zenélő reccsláda, ezek kellettek nagyon.
-OJ- Posted September 29 Posted September 29 Saga of Tanya the Evil - S02 Figyelembe véve, hogy 10 évet kellett rá várni, nem szólt túl nagyot. Lényegében semekkorát. Kevés volt az akció (csak az első, középső és utolsó részekben történt valami), számos hadműveletet átugrottak, és amit mutattak, az sem volt valami látványos. Helyette a műsoridő felét a háborúról való filozofálás töltötte ki, folyamatosan önismétlő módon, miközben maga a háború sehová nem haladt érdemben. És hiába kapott hősnőnk egy teljes hadosztályt, semmi szerepük vagy jelentőségük nem volt a cselekményben, két rész után el is felejtették őket. A rajzolás legalább maradt a régi, de az sajnos édeskevés. Kiábrándítóan gyenge eresztés volt, ráadásul a végén nem jelentettek be hozzá folytatást, úgyhogy újabb 4-5 évig az sem várható. On 9/26/2026 at 10:00 PM, payskin said: Neagley S01 A fő probléma, hogy nincs a karakterben történet. Mindegy az, szimplán csak kellett egy ultra-kemény, emancipált női főszereplő, hogy meglegyen a kvóta, és talán bevonzanak vele pár női nézőt is. És persze mentális problémájának is lennie kellett, hiszen a mai emberek többségének az is van. Aztán kukázzák is az egész koncepciót. A leírtak alapján nyugodtan kihagyom.
payskin Posted October 1 Posted October 1 Winter (ITV, 2026) Na, ilyet sem látni túl gyakran: egy nem jó angol nyomozós sorozat. Ami azért meglepő, mert egy Balthazar című, több évados, nagy sikerű francia sorozat alapján készült. Főszereplőnk, Winter (nyilván), nagyon tehetséges törvényszéki kórboncnok, akinek egyrészt van valami múltbeli traumája flashbackek formájában, másrészt nem annyira tiszteli a határokat és a törvényt, és a cél érdekében gyakran szentesíti az eszközt. A barátnője időnként felbukkan, aztán eltűnik, amit meglehetősen rosszul visel. Szabadidejében hegyet mászik vagy búvárkodik. A halottakkal pedig egészen különös, iszonyú teátrális és cseppet beteg kapcsolatot ápol. Először is a boncterem valami elhagyott bristoli gyógyfürdőben van (az egész sorozat Bristolban játszódik), és a megvilágítása felülről olyan, hogy teljesen kikapcsolható kettő lámpát kivéve, amik pont a boncasztal felett vannak, és mint isteni fény világítják meg azt. Hősünk pedig ilyenkor minden halottnak bemutatkozik, és beszél hozzájuk, kérdéseket tesz fel nekik stb. A halottak itt, szerencsére, halottak maradnak, nem kommunikálnak vele (állítólag a francia sorozatban a szellemeikkel beszélget), de ez kb. az egyetlen klisé, amit kihagytak, minden más benne van. Van két fiatal segédje is, akik időnként feltűnnek; vagy humorforrásként, vagy azért, hogy új adatokkal előrébb lökjék a történetet. És valami nagyon szép régi autót vezet. Aztán a munka összehozza egy új felügyelőnővel, és innentől hat epizodikus, minden részben új esetes történeteket nézhetünk végig, amelyben a felügyelőnő és beosztottja nyomoznak, Winter meg a hullákat és azok sebeit szemléli közelről, alkalomadtán ő is nyomoz, és rendre ő oldja meg a rejtélyeket, vagy legalábbis sokat segít. A baj az, hogy esetek harmatgyengék még ahhoz is, hogy a 40 percet kitöltsék, ezért muszáj volt háttérsztorit írni a főbb szereplőknek. Az első rész végén kiderül hősünk traumája, hogy Spoiler a felbukkanó és eltűnő barátnőjét 10 éve megölték, és azóta csak ő képzeli oda, és így beszélget vele de ez annyira átlátszó, előre kitalálható módon volt megcsinálva, hogy aki nem sejtette, hogy ide futunk ki, az ne nézzen... vagy inkább de, sőt, pont neki csinálták ezt a sorozatot! Ő lesz az, aki ezt kimondottan élvezni fogja! A felügyelőnőnek viszont családi problémái lesznek, mert ez is nyilván rohadtul kell egy 6 részes nyomozós sorozatba, konkrétan Spoiler a férje épp most jön rá, hogy ő tulajdonképpen meleg, és megcsalja egy másik férfival és bár nem mutatják, de eleget rágódnak rajta meg az utóhatásán (van két gyerek is a képben, csodálatos jelenetekkel), hogy kicsit viszkettem már, hogy inkább haladjunk. Mindezek után elkezd forrni a levegő kórboncnokunk és felügyelőnőnk között, de az írók mesterien (NEM!) szerelmi háromszöget szőnek, mert az kellett még nagyon, mint egy falat kenyér, és persze olyan kellemetlen jelenetekkel, amikor az egyik nő pont meglátja a másikat. Ásítottam. Ja és nyilván átívelésként jön a sorozatgyilkos is egy rettentő ócska cliffhangerrel a hatodik rész végén. Lecsúszott, mert kedvelem Richard Armitage-t, de csodálkoznék, ha volna folytatása, mert tényleg nem volt valami jó.
payskin Posted October 1 Posted October 1 On 9/26/2026 at 10:00 PM, payskin said: Nincs ebben több évad szerintem, de ne legyen igazam. ...és nem is lett. Az Amazon berendelte a Neagley 2. évadát.
payskin Posted October 4 Posted October 4 Deadloch S01 (Amazon Prime, 2023) Na, ez is a rettentő fura kategóriába tartozik. Ismerősöm ajánlotta, ausztrál sorozat, két ottani ismert humorista készítette, és a wikipedia szerint ez úgynevezett fekete komédia, amihez az alkotók az angol Broadchurch című krimisorozatot vették alapul (nem láttam, de ahogy beleolvastam a szinopszisba -- gyerekgyilkosság --, minden volt, csak nem vicces), és szándékuk szerint ez egy olyan elsősorban bűnügyi sorozat, amihez a nézők is a rejtélyes elemek miatt fognak visszatérni, de emellett nagyon vicces is. Egyik sem volt. Deadloch egy isten háta mögötti, tóparti település valahol dél-Ausztráliában, Tasmaniában, ahol mindenki hülye. De nem egyszerűen hülye, hanem inkompetens barom állat, aki nem ismer határokat, főleg a másokét, rengeteget beszél, amikor nem kéne, és általában minden helyzetben teljesen idióta módon viselkedik. Ennek kirívó példája a helyi rendőrség, ahol a rendőrfőnök valami kiküldetésben ragad, ezért amikor elkezdenek furán megcsonkított hullák előkerülni, a nagyvárosból ideköltözött, egykori nyomozónőnek kell kézbe vennie az ügyet, aki -- tekintve, hogy nem idevalósi --, ő a kivétel: ő nem hülye. Viszont csak azokkal van körülvéve, és főleg a két ügyefogyott, semmihez sem értő beosztottja az. Meg nagyjából mindenki, aki jelen van a hullák körül, beleértve az ott lakókat, a polgármestert, a boncmestert stb. És ha ez önmagában nem volna elég, egyszer csak felbukkan a nagyvárosból ideküldött nyomozónő, Eddie, szandálban, rövidgatyában, na és ő aztán végképp teljesen elmebeteg. Ezt azért hangsúlyozom ennyit, mert lehet, hogy az írók azt hitték, hogy ez így vicces lesz, vagy ettől vicces lesz, de nem: az, hogy emberek komoly helyzetben a normálistól vagy az elvárttól teljesen eltérően, teljesen hülye módon viselkednek, beszélnek és csinálnak teljesen agyatlan dolgokat, ezt leginkább fárasztó nézni, és erősen gondolkodnom kellett az első rész alatt, hogy biztosan akarom-e ezt. Egyáltalán, mi az hogy, fekete komédia? Az Only Murders in the Building jut eszembe, ami már az ötödik vagy a hatodik évadánál tart, és fél Hollywood alig várja, hogy szerepeljen benne, én meg a második évad felénél félbehagytam, mert mit tudom én, nem kötött le. Vagy ott volt az Andy Samberg fémjelezte Brooklyn 99 -- na, az indult így, hogy egy rész után bottal sem akartam tovább piszkálni, mert inkább volt cringefest mint szórakoztató, de az vígjátéknak készült, ami idővel megtalálta saját magát, és aztán tényleg szórakoztató lett (a maga módján). Erről meg nem tudtam eldönteni, hogy mi akar lenni. Látszólag komoly, 8 részes krimi, 40-50 perces részekkel, egy idiótákkal teli kisvárosban, ami láthatóan a főszereplőt meg engem is nagyon fárasztott. Az nyilvánvaló volt, hogy a két ember kapcsolata sokáig nem mehet úgy, ahogy az első részben indult, tehát ahhoz, hogy a végére megoldják az ügyet, valamikor, valahogy össze kellett csiszolódjanak. Ez a része végül viszonylag jól volt megírva, csak rengeteg türelmet igényelt túl lenni az első pár részen. Sőt, ügyesen felhúzták melléjük a két ügyefogyott, lótifuti rendőrt is. Másrészt sokáig úgy tűnt, hogy érdekes lesz maga a történet is: több szál is keveredett, néha nehéz is volt követni, hogy ki kivel van, ki kicsoda volt a hullák közül, ki halt meg mikor, valahol el is veszítettem egy időre a fonalat a felénél, szóval jól keverték a dolgokat. Régen néztem olyan krimit, ahol fél órával a vége előtt... jó, az túlzás hogy halvány gőzöm nem volt, inkább úgy mondom, hogy reménykedtem abban, hogy húznak majd valami meglepőt, és nem az lesz a gyilkos, akire gondoltam. De, az lett. És nem is lett jó a vége ebből a szempontból, az utolsó 10 perc kimondottan pocsék. A készítők helyében itt elengedtem volna, mert ez az a sztori, amit egyszer lehet elmesélni, de az Amazont nyilván nem tartotta vissza attól, hogy csináljon egy második évadot 2025-ben (hopp, most látom, az már csak hatrészes volt). Nem hiszem, hogy meg fogom nézni. Ja még valami: jó volt a zenéje, főleg a részek végén.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now