Stauffenberg Posted June 1, 2011 Posted June 1, 2011 Mindenesetre az Apple egy kiutat hagyott az Androidnak, az olcsóbb telefonok piacát. Igen, mert nem nem zavarják egymás köreit. Az Apple termékeit amióta csak létezik a cég, mindig az exkluzivitás lengi körül amibe nem fér bele, hogy az alacsonyabb ársávokban is termékeket jelentessen meg. De az exkluzivitás kifejezése mellé az évek során, különösen az iPhone esetében még felsorakoztak olyan értelmezések miszerint sznobizmus, státuszszimbólum, kivagyiság és konzumidiotizmus, melyek mind megállják a helyüket valamilyen szinten, kivéve akkor ha klasszikus értelemben véve hardvereket hasonlítunk össze. Például két laptopot össze lehet mérni egy teszt során sok szempontból. Hardver, összeszerelés minõsége, teljesítmény, ergonómia, felszereltség, extra szolgáltatások de még az ár is. Ezek valamilyen szinten jól körül vannak határolva és az összehasonlításba jobb helyeken nem fér bele az, hogy a gyártót vagy a márkát használja-e egy szubkultúra szimbólumként és ha igen akkor azt milyen kontextusban teszi. Nem mindegy, hogy valamit használati tárgyként, vagy viseleti tárgyként vizsgálok. Ezért sem csípem a Samsung készülékeit. Ugyan azt a hullámot akarja meglovagolni, mint az Apple, erre pedig még azzal is ráerõsít, hogy gátlástalanul lekoppintja az éppen aktuális iPhone generáció dizájnját. Ezért amúgy az Apple be is perelte a Samsungot és a pert jó esélye van megnyerni, mert a vak is látja a koppintást. Még a kínai másolók sem csinálnak ennyire pöpec utánzatokat...
_Maxtreme_ Posted June 2, 2011 Posted June 2, 2011 No nekem is sikerült végre az ízlésemnek megfelelõ, praktikus tokot találnom a Defyhez :) nagyban nagyban nagyban Jó cucc ez, faxán passzol Defy-re. Fõleg azért vettem mert akár pénztárcának is használható. nem kell feleslegesen cipelni azt is. (na meg az elsõ zsebbe befér a kijelzõtörlõ bõr is :D Van ezekbõl a Golla tokokból sokféle, ezek pl kapcsiból jobban tetszettek: Csak egyiken sincs hátsó zseb sajna.
Edemking Posted June 2, 2011 Posted June 2, 2011 Igen, mert nem nem zavarják egymás köreit. Az Apple termékeit amióta csak létezik a cég, mindig az exkluzivitás lengi körül amibe nem fér bele, hogy az alacsonyabb ársávokban is termékeket jelentessen meg. De az exkluzivitás kifejezése mellé az évek során, különösen az iPhone esetében még felsorakoztak olyan értelmezések miszerint sznobizmus, státuszszimbólum, kivagyiság és konzumidiotizmus, melyek mind megállják a helyüket valamilyen szinten, kivéve akkor ha klasszikus értelemben véve hardvereket hasonlítunk össze. Például két laptopot össze lehet mérni egy teszt során sok szempontból. Hardver, összeszerelés minõsége, teljesítmény, ergonómia, felszereltség, extra szolgáltatások de még az ár is. Ezek valamilyen szinten jól körül vannak határolva és az összehasonlításba jobb helyeken nem fér bele az, hogy a gyártót vagy a márkát használja-e egy szubkultúra szimbólumként és ha igen akkor azt milyen kontextusban teszi. Nem mindegy, hogy valamit használati tárgyként, vagy viseleti tárgyként vizsgálok. Ezért sem csípem a Samsung készülékeit. Ugyan azt a hullámot akarja meglovagolni, mint az Apple, erre pedig még azzal is ráerõsít, hogy gátlástalanul lekoppintja az éppen aktuális iPhone generáció dizájnját. Ezért amúgy az Apple be is perelte a Samsungot és a pert jó esélye van megnyerni, mert a vak is látja a koppintást. Még a kínai másolók sem csinálnak ennyire pöpec utánzatokat... Lehet hogy gátlástalan iphone utánzat / mellesleg ne mond nekem hogy a kínaiak nem csinálnak ilyet mert de csak az apple gondolom le se szarja mert onnan nem igazán lehetne pénzt lehúzni. / de jól csinálja a samsung. Kinézetre is kellemes volt mind2 galaxy s meg hardverileg is rendben van teljesen. Innentõl marad az hogy kinek melyik op.rendszer tetszik aztán kész.
Csapoati Posted June 2, 2011 Posted June 2, 2011 Tegyük hozzá, hogy az Apple egyik legnagyobb beszállítója a Samu, szóval ez nekem kicsit ilyen bajuszrángatásnak, vagy figyelmeztetésnek tûnik. :D
Stauffenberg Posted June 3, 2011 Posted June 3, 2011 Lehet hogy gátlástalan iphone utánzat / mellesleg ne mond nekem hogy a kínaiak nem csinálnak ilyet mert de csak az apple gondolom le se szarja mert onnan nem igazán lehetne pénzt lehúzni. / de jól csinálja a samsung. Kinézetre is kellemes volt mind2 galaxy s meg hardverileg is rendben van teljesen. Innentõl marad az hogy kinek melyik op.rendszer tetszik aztán kész. Nem is állítottam, sõt! Lásd: Utolsó mondat. :) Tegyük hozzá, hogy az Apple egyik legnagyobb beszállítója a Samu, szóval ez nekem kicsit ilyen bajuszrángatásnak, vagy figyelmeztetésnek tûnik. :D Van is egy ilyen geek vicc: - Miért nem levehetõ az iPhone hátlapja? - Mert különben kiderülne, hogy Samsung telefonod van. És van benne nem kevés igazság! :D Vannak akik iPhone moddingal foglalkoznak és nem egy olyan fotó van a szétszedett almás készülékekrõl, melyeknek a belsõ házában 3-4 helyen is virít a Samsung logó! :D A procit és a kijelzõt is a Samsung gyártja a flash memóriáról nem is beszélve, plusz még számos egyéb apróságot is a Samsung készít. Nincs ebben a beperelem dologban sem egy szemernyi komolyság sem. Csak fent akarják tartani a látszatot, hogy konkurensek, de közben a színfalak mögött a legnagyobb üzleti partnerek. Ahogy az asztali rendszereiknek és a laptopjaiknak sincs semmi köze az egykori Macintoshokhoz. Pont ugyan úgy épülnek fel, ugyan azokból az alkatrészekbõl, mint egy bármilyen PC amin Windows vagy Linux fut. A procit sem a Motorola hanem az Intel biztosítja már néhány éve a VGA-t meg az nVidia. Nem csoda, hogy ha olyan laptopod van ami specifikációban megegyezik egy MacBook Pro-val akkor gond nélkül fel tudod rá rakni az OSX-et (nem Hackintosh!!!) és az egész kalandot megúszod fele annyi ráköltéssel.
kaliban Posted June 3, 2011 Posted June 3, 2011 Tegyük hozzá, hogy az Apple egyik legnagyobb beszállítója a Samu, szóval ez nekem kicsit ilyen bajuszrángatásnak, vagy figyelmeztetésnek tûnik. :D Bajuszrángatás ? Fenéket... az összhardvergyártócég annyira össze van nõve és függ egymástól, amennyire csak el nem tudod képzelni :D Ezek simán látszatperek, valami kell a jónépnek is a függetlenségünk látszatának megõrzése érdekében de ez... pfff... semmi. Nem is állítottam, sõt! Lásd: Utolsó mondat. :) Van is egy ilyen geek vicc: - Miért nem levehetõ az iPhone hátlapja? - Mert különben kiderülne, hogy Samsung telefonod van. És van benne nem kevés igazság! :D Vannak akik iPhone moddingal foglalkoznak és nem egy olyan fotó van a szétszedett almás készülékekrõl, melyeknek a belsõ házában 3-4 helyen is virít a Samsung logó! :D A procit és a kijelzõt is a Samsung gyártja a flash memóriáról nem is beszélve, plusz még számos egyéb apróságot is a Samsung készít. Nincs ebben a beperelem dologban sem egy szemernyi komolyság sem. Csak fent akarják tartani a látszatot, hogy konkurensek, de közben a színfalak mögött a legnagyobb üzleti partnerek. Ahogy az asztali rendszereiknek és a laptopjaiknak sincs semmi köze az egykori Macintoshokhoz. Pont ugyan úgy épülnek fel, ugyan azokból az alkatrészekbõl, mint egy bármilyen PC amin Windows vagy Linux fut. A procit sem a Motorola hanem az Intel biztosítja már néhány éve a VGA-t meg az nVidia. Nem csoda, hogy ha olyan laptopod van ami specifikációban megegyezik egy MacBook Pro-val akkor gond nélkül fel tudod rá rakni az OSX-et (nem Hackintosh!!!) és az egész kalandot megúszod fele annyi ráköltéssel. Nagy elmék ha találkoznak :D
Csapoati Posted June 3, 2011 Posted June 3, 2011 Én a bajuszrángatást pontosan ugyanilyen értelemben használtam, csak talán nem ez a jó szó rá, hanem a látszat- vagy PR per, hogy "minket aztán nem másol senki, hö!". :D Szerintem amúgy az inkább jó, ha valakit másolnak, mert az azt jelenti, hogy érdemes, nem?
tsfatinternet Posted June 5, 2011 Posted June 5, 2011 Iphone = Samsung. Ezért akarnak õk hozzáférést a következõ iphone-hoz. Értem. Valahol olvastam ilyen hírt, talán az sg-n, már nem tom. Mik ki nem derülnek. Na mindegy. Azt akartam kérdezni, hogy van e már valakinek megosztható gyakorlati tapasztalata Vodafone 858-ról; tetszik tudni elsõ androidos telcsimet tervezem megvenni. Esetleg érdemesebb e beruházni galaxy minire, vagy inkább ZTE blade? Mert a ZTE-rõl azt olvastam, hogy gyakran pixelhibásak. Csoki amúgy, ha még nem köszöntem volna.
Stauffenberg Posted June 5, 2011 Posted June 5, 2011 Iphone = Samsung. Ezért akarnak õk hozzáférést a következõ iphone-hoz. Értem. Valahol olvastam ilyen hírt, talán az sg-n, már nem tom. Mik ki nem derülnek. Na mindegy. Azt akartam kérdezni, hogy van e már valakinek megosztható gyakorlati tapasztalata Vodafone 858-ról; tetszik tudni elsõ androidos telcsimet tervezem megvenni. Esetleg érdemesebb e beruházni galaxy minire, vagy inkább ZTE blade? Mert a ZTE-rõl azt olvastam, hogy gyakran pixelhibásak. Csoki amúgy, ha még nem köszöntem volna. Én ezek közül mindenhogyan a ZTE Blade-et venném. A pixelhiba meg nem olyan gyakori jelenség mint amennyire felfújják. Ha meg mégis kifogsz egy olyan példányt akkor kicserélteted.
tsfatinternet Posted June 5, 2011 Posted June 5, 2011 Én ezek közül mindenhogyan a ZTE Blade-et venném. A pixelhiba meg nem olyan gyakori jelenség mint amennyire felfújják. Ha meg mégis kifogsz egy olyan példányt akkor kicserélteted. Hát itt azt látom, hogy nagyon harmatos képeket csinál, meg az anyaghasználata is elég gyengus, de a további specifikációi alapján meggyõzõ. Kár, hogy a nokia tönkremegy, 5230 lett volna még számomra alternatíva, de ahogyan látom a helyzetet symbianbe már nincs értelme beruházni. Kössz a tanácsot. /Köszönöm a mobilaréna közremûködését. :)/
Stauffenberg Posted June 5, 2011 Posted June 5, 2011 Hát itt azt látom, hogy nagyon harmatos képeket csinál, meg az anyaghasználata is elég gyengus, de a további specifikációi alapján meggyõzõ. Kár, hogy a nokia tönkremegy, 5230 lett volna még számomra alternatíva, de ahogyan látom a helyzetet symbianbe már nincs értelme beruházni. Kössz a tanácsot. /Köszönöm a mobilaréna közremûködését. :)/ Ami azt illeti a másik két telefonnak amit mondtál annak sincs jobb anyaghasználata, sõt! :D A Vodafone 845 konkrétan még rosszabb is, a Samsung Galaxy Mini szintén egy nagyon ócska mûanyag szappantartó aminek ráadásul olyan rossz minõségû kijelzõje van, hogy már 2 éve is körberöhögte volna bárki! Hidd el, nem olyan rossz telefon az a ZTE Blade. A maga kategóriájában a legjobb. Öcsém is már lassan egy hónapja azt hajtja és nincs vele komolyabb gond. Persze nem egy zseb erõmû, szóval a 3D játékok többségérõl le kell mondani, de ettõl függetlenül olcsó okostelefonnak remek.
Csapoati Posted June 5, 2011 Posted June 5, 2011 Ami azt illeti a másik két telefonnak amit mondtál annak sincs jobb anyaghasználata, sõt! :D A Vodafone 845 konkrétan még rosszabb is, a Samsung Galaxy Mini szintén egy nagyon ócska mûanyag szappantartó aminek ráadásul olyan rossz minõségû kijelzõje van, hogy már 2 éve is körberöhögte volna bárki! Hidd el, nem olyan rossz telefon az a ZTE Blade. A maga kategóriájában a legjobb. Öcsém is már lassan egy hónapja azt hajtja és nincs vele komolyabb gond. Persze nem egy zseb erõmû, szóval a 3D játékok többségérõl le kell mondani, de ettõl függetlenül olcsó okostelefonnak remek. Én 3 hónapja hajtok ZTE-t, és nagyon meg vagyok elégedve vele. :)
_Maxtreme_ Posted June 6, 2011 Posted June 6, 2011 Ismerõsöm ma vett Huawei U8500-at. Ecsém ez mekkora egy trágya :) Értem én hogy olcsó, de akkor már pár ezressel többért ZTE. Valami elképesztõ hogy milyen rohadt lassú. Youtube használhatatlan, játékok felejtõsek, filmnézés felejtõs, illetve a menüben is össze-vissza akad. Más: Tegnap nekiestem, és elkezdtem tanulmányozni a setvsel nevû progit. Belõttem úgy a Defyt hogy alapból a vsel2 legyen a limit, ami max 600mhz. Amennyiben játszok, filmezek, erõforrás igényesebb programot használok, átlövöm performance módra, azaz 1000mhz-re Ezenkívül rábeszéltem arra is hogy screen off esetén mindenképp forceolja a vsel1-et, ami 300mhz-s órajelet jelent. A voltszámok a következõk: 300/20 600/34 1000/56 Kíváncsi vagyok fog e változni a készenléti idõ, illetve hogy milyen irányban :)
Tordaj Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 Sziasztok , szerintetek mit éri meg jobban venni Iphone 3 GS vagy HTC desire , vagy netán egy 3. variáció :D? (ebben az árkategóriában )
Csapoati Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 Sziasztok , szerintetek mit éri meg jobban venni Iphone 3 GS vagy HTC desire , vagy netán egy 3. variáció :D? (ebben az árkategóriában ) iPhone 3GS-nél kalkuláld bele, hogy az idén érkezõ iOS 5 lesz az utolsó frissítés, amit megkap. Ha már nem iPhone 4, én a Desire-t venném (magánvélemény).
Tordaj Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 iPhone 3GS-nél kalkuláld bele, hogy az idén érkezõ iOS 5 lesz az utolsó frissítés, amit megkap. Ha már nem iPhone 4, én a Desire-t venném (magánvélemény). és alkalmazások szempontjából mennyivel van kevesebb cucc a HTC-hez?
Jelan Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 Szerintetek a Samsung Galaxy Ace vagy a Motorola DEFY a jobb? Utána olvastam mindkettõnek, de nem igazán értek a telefonokhoz. Mondjuk így amiket olvastam a DEFY a szimpatikusabb, de szeretném tudni mit gondoltok.
Csapoati Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 és alkalmazások szempontjából mennyivel van kevesebb cucc a HTC-hez? Nézõpont kérdése. Általában véve több app van Apple-éknél, a minõségen sokat lehetne vitatkozni. Maradjunk annyiban, hogy ami jó, az mindkét platformra van többnyire. Szerintetek a Samsung Galaxy Ace vagy a Motorola DEFY a jobb? Utána olvastam mindkettõnek, de nem igazán értek a telefonokhoz. Mondjuk így amiket olvastam a DEFY a szimpatikusabb, de szeretném tudni mit gondoltok. Én biztosan a Defy-t venném, már csak a strapabírása miatt is.
Cnensuska Posted June 7, 2011 Posted June 7, 2011 Sziasztok , szerintetek mit éri meg jobban venni Iphone 3 GS vagy HTC desire , vagy netán egy 3. variáció :D? (ebben az árkategóriában ) hát, nem tudom hogy mennyi most a Desire, de Samsung Galaxy S II tudtommal 130E Ft, a Galaxy S meg olyan 110E körül van (mintha ennyit láttam volna telenornál.. )
_Maxtreme_ Posted June 8, 2011 Posted June 8, 2011 szyxalag-ot 110-ért? ugyan már. 7x-ért is lehet már venni újonnan. Szerintetek a Samsung Galaxy Ace vagy a Motorola DEFY a jobb? Utána olvastam mindkettõnek, de nem igazán értek a telefonokhoz. Mondjuk így amiket olvastam a DEFY a szimpatikusabb, de szeretném tudni mit gondoltok. hát maradjunk abba hogy az ACE meg a defy nem épp 1 kategória (a defy javára)
Jelan Posted June 8, 2011 Posted June 8, 2011 hát maradjunk abba hogy az ACE meg a defy nem épp 1 kategória (a defy javára) Akkor defy lesz, de valahol olvastam (lehet épp itt valamerre), hogy van pár hibás és a hangszórójukkal van valami. Erről tudtok valamit vagy csak én keverem valamivel?
Csapoati Posted June 8, 2011 Posted June 8, 2011 Akkor defy lesz, de valahol olvastam (lehet épp itt valamerre), hogy van pár hibás és a hangszórójukkal van valami. Errõl tudtok valamit vagy csak én keverem valamivel? Melyik telefonnál nincs pár hibás? :rolleyes:
Stauffenberg Posted June 8, 2011 Posted June 8, 2011 Akkor defy lesz, de valahol olvastam (lehet épp itt valamerre), hogy van pár hibás és a hangszórójukkal van valami. Errõl tudtok valamit vagy csak én keverem valamivel? A hangszóró hiba tényleg súlyos volt, de ez csak a korai gyártású darabokat érinti (kb. 2010 októberig bezárólag). Szóval amiket most lehet kapni azokkal nem nagyon fordul elõ tömegesen a hibajelenség. Amúgy valóban nem egy kategória a Defy meg az Ace. A Defy éppen csak belefér a felsõ kategóriába, míg az Ace tisztán csak középkategória. Bár az eltelt hónapok során már a Defy is inkább csak középkategóriássá minõsült vissza (fõleg a kétmagos és Tegra 2-vel szerelt darabokhoz képest), de így is egy gyors, erõs és használható készülékrõl van szó. Én csípem nagyon az enyémet. és alkalmazások szempontjából mennyivel van kevesebb cucc a HTC-hez? Semennyivel. Az Android Market már behozta a lemaradását az AppStore-hoz képest. És annak ellenére, hogy a Market tele van szánalmasan vacak szarokkal, mégsem fog az ember több százezer alkalmazást telepíteni, szóval ellátottságban kb ugyan ott van a két platform. iPhone 3GS-nél kalkuláld bele, hogy az idén érkezõ iOS 5 lesz az utolsó frissítés, amit megkap. Ha már nem iPhone 4, én a Desire-t venném (magánvélemény). Desire sem igazán kap már több frissítést... :D Szóval egálban vannak. Mondjuk én annyira nem tudnék dönteni a kettõ között, hogy érmét dobnék fel, döntsön inkább az helyettem! :) Annyira azonos súlycsoportú és használhatóságú készülékekrõl van szó, hogy már csak a személyes szimpátia kell, hogy döntsön.
_Maxtreme_ Posted June 9, 2011 Posted June 9, 2011 A hangszóró hiba tényleg súlyos volt, de ez csak a korai gyártású darabokat érinti (kb. 2010 októberig bezárólag). Szóval amiket most lehet kapni azokkal nem nagyon fordul elõ tömegesen a hibajelenség. ehhem, sajnos de. Ph-n jó pár újabb gyártású (piros lencsés) Defy hangszóró elhalálozásról számoltak be. Viszont ha valaki nem a boltba vitte vissza, hanem rögtön a Crimahoz (ami asszem most Cordon kft) 1-2 napon belül kész lett a javítás. Az elõbbinél viszont elõfordul hogy 2-3 hétig rajt ülnek.. <_< Amúgy meg jah, tökéletese készülék nincs. Én is anno fostam a hangszóró mizériától. de nem bántam meg hogy belevágtam.
_Maxtreme_ Posted June 9, 2011 Posted June 9, 2011 Amit még érdemes tudni a Defyrõl hogy ugyanaz a proci dolgozik benne mint az LG optimus blackben, csak esetünkben 800mh-zen. (utóbbiban 1ghz-n) Kis mahinálással a Defyt is simán lehet járatni 1000mhz-en, teljes biztonsággal. (ha van 1 bikább akuja az embernek, akár 1300-ig is elmehet) Jómagam pár napja 1ghz-n járatom, de mivel a feszültségértékeket kicsit visszavettem, semmivel sem csökkent, a készenléti idõ. (sõõõt. Mivel a telefont alapjáraton általában 600mhz-en járatom, még nõtt is.)
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now