UC 119 Share Posted May 30, 2008 Sziasztok! Nem vagyok egy nagy topiknyitogató, és tudom, hogy itt már sok nagyon hasonló téma létrejött, mégis nagyon kíváncsi vagyok Ti mit írtok majd ide. Rengeteg õsi "gémert" és pár éve belekezdett játékost ismerek közületek, rendszeresen kapom a "jeleket" arról, hogy épp mely pillanatra vagytok büszkék a játékból, mit fejeztetek be, vagy épp mi tetszett annyira, hogy tervezzétek a beszerzését. Mivel még mindig nagyok a viták az eredeti vs. kalóz témát illetõen, ugyanakkor állítólag szépen tendál felfelé a játékpiac a növekvõ eladások miatt ezért érdekelne, hogy Ti hol tartotok, mennyire veszitek ki a részeteket ebben. :) Ami engem illet bevalom töredelmesen, elég sokmindent letöltöttem már az elmúlt évekeben, viszon általánosságban ennek az lett a vége, hogy ami tetszett (ebbõl egyre kevesebb van mostanság) azt megvettem, ami nem tetszett meg sem tartottam. Kivételek vannak persze, olyasmik esetében, amikkel néha elvagyok 1-2 napot, de nem ér meg számomra még 2-3-4 ezer Ft-ot sem, vagy amit nagyon szeretnék megenni, de sehol sem lehet kapni. Összefoglalva én csak kíváncsi vagyok ez a szám hol áll pl. azok esetében, akik 3-4 naponta "lejelentenek" egy újabb végigjátszást, és azoknál is, akik hozzám hasonlóan nem sok mindennel vannak el, de úgymond azzal nagyon :) Írhattok számokat is, de nyugodtan büszkélkedjetek el, ha gondoljátok :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
JaniRazor 0 Share Posted May 30, 2008 Én nagyon sok játékot ki szoktam próbálni, a legtöbbjüket végig is viszem, kisebb-nagyobb késésekkel :) De viszont nagyon kevés eredeti játékom van(sajnos), aminek a legfõbb oka a pénzhiány, illetve a szülõi engedély... :blink: :) De azért leírom, hogy mi van meg nekem eredetiben: Caveman Adventures Lego Football Mania Call of Duty Clive Barker's Jericho Runaway: A Road Adventure Mafia Fahrenheit Prince of Persia: The Sands of Time Prince of Persia: Warrior Within Prince of Persia: The Two Thrones + még jópár GS teljes játék pl. Flat-Out, Psi-Ops, Bad Day LA, Syberia 2, XIII stb.. Link to comment Share on other sites More sharing options...
UC 119 Author Share Posted May 30, 2008 Íme az én szerény listám: (Hozzáteszem, csak nagyon ritkán veszek meg valamit eredeti áron, a legtöbb már a sokadik árleszállítás után lett meg) Baldur's Gate - 4k (az elsõ játékom volt, több hónapnyi zsebpénzembe került, emiatt persze sokáig vaciláltam is, hogy megvegyem-e, de nem bántam meg) Baldur's Gate: Tales of The Sword Coast - 4k Baldur's Gate 2: Shadows Of Amn - Collector's Edition -10k :S Worms United (CD kiadás) - 800 Ft Transport Tycoon Deluxe (CD kiadás) - 800 Ft UFO 1 (CD kiadás) - 800 Ft Fly! - 2k Flight Unlimited 2 - 2k Flight Unlimited 3 - 8k Flight Simulator 2004 - 5k Ultima 8: Pagan - Collector's Edition - 3k Silent Hill 2 - 10k (A weboldalaom írtam ennek a résznek az ügyes árbeli húzásáról, most vagy soha alapon kénytelen voltam ennyiért venni) Silent Hill 3 - 3k Icewind Dale Collection (1+kieg+2) - 2k Gothic 3 - 5k Dreamfall: The Lonest Journey - GS Teljes játék, de ideveszem, mert a GS-t már idõtlen idõk óta nem veszem, de ezt az egy számot a játék miatt beszereztem. Amúgy meg külföldrõl rendeltem volna, ha ez a lehetõség nincs Half Life Collector's Edition - 4k Apache-Havoc - 2k Így hirtelen ennyi asszem. Amúgy ezúton intézek egy felhívást: ha valaki valahol (Boltban, Plázában, Hipermarketben, vagy épp a sarki péknél) láteredeti Silent Hill 4-et légyszi szóljon, hiányzik a gyûjteménybõl :) Ti jöttök :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
tenderlumpling 270 Share Posted May 30, 2008 Hát... kb. 10 normál eredeti + 30-40 újságmelléklet révén, meg még 10 olyan leárazott tingli-tangli játék. De azért egészen büszke vagyok RPG-centrikus eredeti játékaimra: Baldur's Gate 2 (hamarosan inkább a 4 in 1-et veszem meg) Icewind Dale (ebbõl is kéne a csomag :D) Temple of Elemental Evil Gothic 2 Gold Morrowind Thief: The Dark Project Thief 2: The Metal Age Prince of Persia 3D Pirates! Gold Mummy: Tomb of the Pharaoh (ez utóbbi négy nagy, papírdobozos ^_^) Nevewinter Nights Deluxe Syberia Deus Ex Fallout: Tactics Heretic és így tovább... van még néhány ilyen... khm, nem az enyém, de annyi ideje van nálam, hogy már az :D (Civilization 4, Beyond Good & Evil... ^_^) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Laci96 0 Share Posted May 30, 2008 Szinte az összes játékom eredeti. :P Link to comment Share on other sites More sharing options...
LordWolf 0 Share Posted May 30, 2008 Nekem kicsit szûkös a listám :unsure: , az újságmellékletet nem számolva: The Orange Box World of Warcraft (most lemondtam egy idõre :)) Battle for Middle Earth I + az elõfizetéshez járt a Sam és Max S1 + Civilization IV Bár nem játszom sokkal több játékkal, de igyekszem bõviteni a listát ^^ Link to comment Share on other sites More sharing options...
_kEke_ 0 Share Posted May 30, 2008 Age of Empires Collector's Edition American Chopper Brothers In Arms: Road To Hill 30 Brothers In Arms 2: Earned In Blood Call of Duty Deluxe (CoD + CoDUO) Call of Duty 2 Codename: Panzers Phase One Codename: Panzers Phase Two Command & Conquer Generals Deluxe Edition (C&C Generals + Zero Hour) Commandos: Beyond The Call of Duty Commandos 2 Company of Heroes FlatOut 2 Grand Theft Auto 2 Grand Theft Auto Vice City GT Legends Half-Life Half-Life 2 Heroes III Complete Heroes of Might And Magic V: Hammers of Fate MotoGP URT 3 NHL 2002 Starcraft + Brood War TOCA Race Driver 2 Tony Hawk 2 TrackMania Warcraft 3 Reign of Chaos Warcraft 3 The Frozen Throne Nyáron majd betankolok :D Link to comment Share on other sites More sharing options...
Tomina 5 Share Posted May 30, 2008 Kohan 2 Fable Imperium Galactika 2 Far Cry( de a lemezt nem találom :( ) Fahrenheit State of War Small Soldiers Air Strike + sok-sok GS játék Link to comment Share on other sites More sharing options...
MuMa01 0 Share Posted May 30, 2008 huhú, rengeteg van, csak lefotózni tudom õket és úgy bemutatni :lol: :D újság mellékletbõl annyi van hogy leszakad a fiók...és már nagyon sokan túl is adtam vagy elcseréltem (fõleg wii-n jellemzõ ez). Link to comment Share on other sites More sharing options...
KrisT 0 Share Posted May 30, 2008 Itt az én listám: FlatOut FlatOut 2 The Orange Box ( Half - Life 2, Episode One - Two, Portal, Team Fortress 2) Crashday XIII Soldier of Fortune King Kong - Collector's Edition Tony Hawk's American Wasteland Command & Conquer - Renegade Max Payne Max Payne 2 Deus Ex Deus Ex 2 Project Snowblind Cossacks - European Wars Operation Flashpoint Commandos - Strike Force Ghost Recon Ghost Recon - Advanced Warfighter FIFA 98 - Road to World Cup D-Day Freedom Force vs. The Third Reich The Elder Scrolls III - Morrowind War On Terror Duke Nukem - Manhattan Project Port Royale Red Faction Red Faction 2 Prince of Persia - Sands of Time Prince of Persia - Warrior Wthin Prince of Persia - The Two Thrones Asszem ennyi. :unsure: Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fishyfrost 0 Share Posted May 30, 2008 CS + CZ + DoD Splinter Cell 1 HL1 Heroes of Might & Magic IV GTA SA és nyáron lesz WoW + TBC :rolleyes: Link to comment Share on other sites More sharing options...
UC 119 Author Share Posted May 30, 2008 Ahogy nézem, nincs is mit szégyenkezni, nem is számítottam ilyen hosszú listákra :) A GS teljeseket én is kihagytam, ha jól emlékszem 1996-2006-ig olt elõfizetésem, ebbõl az utóbbi pár évben azért jött egy "pár" teljes játék. Bár ezek 80%-át ki sem próbáltam :) Amit azok közül szerettem, és féltve õrzöm, azok: Bandits Phoenix Rising Beyon Sudeki The Longest Journey Syberia 1-2 Gothic 1 Bloodrayne A többi vagy nem jött be, vagy többszöri nekifutásra sem tudott lekötni, ezek csak a fiókok mélyét nyomják :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Meridius 0 Share Posted May 30, 2008 Hmm.. 2 Az egyik egy csomag, szal ha így számolom 5 xD (Fahrenheit, Starcraft, Starcraft kieg, Diablo 2, Warcraft 2) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fishyfrost 0 Share Posted May 30, 2008 Hmm.. 2 Az egyik egy csomag, szal ha így számolom 5 xD (Fahrenheit, Starcraft, Starcraft kieg, Diablo 2, Warcraft 2) Jó hogy említed, Fahrenheit nekem is megvan, csak nincs a helyén (eredeti cuccok ki vannak pakolva egy dvd tartóba, onnan néztem, sejtettem is hogy vmi hiányzik). :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Barniman 0 Share Posted May 30, 2008 az enyémek: Spec Ops Heavy Gear 2 Mall Tycoon House of the Dead Formula Karts Star Trek Elite Force Broken Sword 2 pod Rainbow Six Splinter Cell Max Payne Shogo S.T.A.L.K.E.R. Prey F.E.A.R. F.E.A.R. Extraction Point Counterstrike Source(+ Half-Life 2 Deathmatch + Day of Defeat Source) The Orange Box(Half-Life 2 + Half-Life 2 Episode One + Half-Life 2 Episode Two + Portal + Team Fortress 2) + Audiosurf + 2003 júliustól a GS teljes játékok Link to comment Share on other sites More sharing options...
MuMa01 0 Share Posted May 30, 2008 itt is vannak. A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu ezen kívül megvan még a wii sports, ma adtam el a guitar hero rocks the 80's-t, még eladó állapotban van a psp-s killzone liberation és l.a. rush (illetve psp-re megvolt még eredetiben a daxter és a burnout legends), ps2-re megvolt még a gta san andreas. pc-re meg volt jópár...thief 3, vészhelyzet 2, gyûrûk úra a király visszatér, meg még jópár játék, de azokat eladtam általában. wii-re megvolt még a zelda twilight princess, red steel, excite truck. és hétfõn vagy a jövõ héten jön ps3-ra (arra is mennyi eredeti játékom lesz :rolleyes: ) a resistance fall of man, és wii-re a metroid prime 3. Link to comment Share on other sites More sharing options...
The_Reaper_CooL 0 Share Posted May 30, 2008 2002-3 óta veszem a GS-t, azokból vannak játékok Splinter Cell Chaos Theory (PC-re) -> Ebben csalódtam, mert CSAK a Cooperative mód miatt vettem meg, és az egyáltalán nem mûködik a mai napig (se LAN-ban, se sehogy...) Resident Evil OutBreak 2 (PS2-re) -> Leállították a szervereket, így meg nincs értelme játszani vele, mert az AI harmatgyenge... Arcanum (PC) -> Ez jó kis game, de nincsenek szerverek, és nehéz olyan embereket találni akikkel lehet játszani Half Life 2 Collector's Edition (PC) -> Jó játék nagyon, modokkal szoktam zúzni, mert CS-ben minden 1 és feledik ember csítel, anyáz, len00b-oz, k**sögöz...stb, és ez nagyon siralmas, hogy idáig fajult a Gamer Társadalom... Unreal Tournament 2004 (PC) -> Ez jó kis játék volt a maga idejében, manapság már nem annyira zúzok vele, és nagyon laggolt egyes szervereken, játszhatatlanná téve azokat (lehet mostmár nem laggolna, gyorsabb a Netem) ...és még van pár játékom, amit ingyen kaptam haveroktól, ismerõsöktõl, és mind eredeti. Viszont amiket én vettem azokat fentebb felsoroltam. Nem vagyok túlzottan büszke rájuk, csak 1-2-re, mert azokat TÉNYLEG megérte megvenni. Én azért nem veszek eredeti játékokat, mert mindegyikben van egy olyan bukkanó, ami miatt azt mondom, hogy: Ezentúl SOHA többé nem veszek eredeti játékot, mert nem éri meg a pénzét. Ha meg megéri, akkor meg már késõ, már senki se játszik vele, leállítják a szervereket...stb. Megjegyzésként leírom: Tervezem, hogy megveszem eredetiben, 2 példányban a Left 4 Dead-et, hogy én és öcsém tudjunk Neten zúzni másokkal. Remélem, hogy nem fogom megbánni a vételt, mint pl. a Splinter Cell Chaos Theory-nál... Link to comment Share on other sites More sharing options...
-max- 0 Share Posted May 30, 2008 Dikk a kocka! :lol: Ezeket mind végig is toltad? :D Amúgy szép gyûjtemény, látom, mindkét Raving Rabbids ott figyel... helyes... :D Amúgy nekem alig van eredeti játékom. Lehet, hogy egyesek le fognak hurrogni, de én inkább zenei cdkre/dvdkre költöm a pénzem, mivel nagyon kevés az olyan játék, ami hosszabb idõre le tud kötni, és sajnálom a rá költött 7-8-9 ezer Ft-ot. Kivételek persze vannak, pl a különféle flightsimek/kalandjátékok... na meg persze a WOW!! :D /szerk: mumának szólt :) / Link to comment Share on other sites More sharing options...
MuMa01 0 Share Posted May 30, 2008 Dikk a kocka! :lol: Ezeket mind végig is toltad? :D Amúgy szép gyûjtemény, látom, mindkét Raving Rabbids ott figyel... helyes... :D Amúgy nekem alig van eredeti játékom. Lehet, hogy egyesek le fognak hurrogni, de én inkább zenei cdkre/dvdkre költöm a pénzem, mivel nagyon kevés az olyan játék, ami hosszabb idõre le tud kötni, és sajnálom a rá költött 7-8-9 ezer Ft-ot. Kivételek persze vannak, pl a különféle flightsimek/kalandjátékok... na meg persze a WOW!! :D /szerk: mumának szólt :) / a kocka megnevezést gyûlölöm. nem játszottam ki mindegyiket, jó hogyha a 65%-át, van sok ami csak úgy van meg hogy becsületbõl, megvettem ha már élveztem a játékot vele korábban warezban. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Tink 0 Share Posted May 30, 2008 Hogy mennyi eredeti game-em van? Hehe, nem sok sajna. Bár ez mostanában javuló tendenciát mutat (értsd: Jó Útra Tértem :D), úgyhogy van egy pár GS-es FullGame + FarCry + Morrowind (ez am. 2x van meg mert még régen megvettem, aztán lett fullgame a GS-ben...) + legutoljára a Diablo 2+LoD-ot vettem meg. :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
tenderlumpling 270 Share Posted May 30, 2008 Arcanum (PC) -> Ez jó kis game, de nincsenek szerverek, és nehéz olyan embereket találni akikkel lehet játszani Ah, tényleg, ez is megvan -_- Naagyon jó. Lehet ebben multizni? :D Mindegy, nem bírnám szerintem... Link to comment Share on other sites More sharing options...
The_Reaper_CooL 0 Share Posted May 30, 2008 Ah, tényleg, ez is megvan -_- Naagyon jó. Lehet ebben multizni? :D Mindegy, nem bírnám szerintem... Pedig jó, és Cooperative módban lehet! A legjobb :P Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hellnight 0 Share Posted May 30, 2008 Hát nekem nincs túl sok játékom PC Far Cry Metal Gear Solid 2 PS2 Killzone PS3 The Orange Box Gran Turismo 5 Prologue Grand Theft Auto 4 :unsure: Link to comment Share on other sites More sharing options...
-max- 0 Share Posted May 30, 2008 Ah, tényleg, ez is megvan -_- Naagyon jó. Lehet ebben multizni? :D Mindegy, nem bírnám szerintem... Sosem gondoltam, hogy vannak még olyan "elvetemült" emberek, akik emlékeznek arra a játékra... :blink: Link to comment Share on other sites More sharing options...
UC 119 Author Share Posted May 30, 2008 Sosem gondoltam, hogy vannak még olyan "elvetemült" emberek, akik emlékeznek arra a játékra... :blink: Még én is emlékszem rá, bár nekem kimaradt. GS-ben anno agyondícsérték, és nagy meglepetésként emlékeztek meg róla :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now