Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Garanciás ügyek


Timer

Recommended Posts

Hintalow

Nálunk is mindig a hangosnak lett meg hamarabb a cucca, inkább elintézték, csak ne zaklatgasson tovább.

Tudom-tudom, nem szép dolog, hogy aki meg csöndben tűrt, annak tovább tartott, de sok volt a meló szelektálni kellett. :D

 

Márúgyértem, hogy a balhés célt ér, de csak az észerűség határain belül. Sokszor volt olyan, hogy a kétíkús tajp... behozta a tesco-s egybekonfigot már harmadszorra, és ordított mint a sakál, mi meg nagy lelki nyugalommal harmadszorra is fizetős javítást csináltunk, mert ahogy az előző két alkalommal is, akkor is 100-ával pucolták róla a vírust, spyware-t.

 

De az is emlékezetes volt, amikor a hasonló kvalitású, hasonló mentalitású, 8általános idióta, hozta a hasonló helyen vett pc-t, és már belépéskor osztotta az észt, hogy azonnal javítsuk meg azt a "szart" mert nem tud vele a gyerek játszani. (azt nagynehezen kiderítettük, hogy a legújjab csillivilli divatgémeket óhajtja a kiskölök tolni. )

Na akkor vett az egész ügyfélszolgálat egy nag levegőt, és szépen elkezdte beadagolni neki, hogy amit ő vett (valószinűleg jól leárazva, mert régebbi modell volt) az egy irodai alkalmazásokra kitalált gép 512MB memóriával rendelkezett ha jól emlékszem, és a benne lévő, max 64megát használó integrált vga sem sokat lendített a helyzeten.

Mondanom sem kell nem nagyon lehetett hatni rá, csak azt hajtogatta, hogy mi vagyunk a szervíz, oldjuk meg. (mi meg kiröhögtük.)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Nálunk is mindig a hangosnak lett meg hamarabb a cucca

Nem kell feltétlenül hangosnak lenni, bár az sem rossz módszer. :D Elég, ha magaddal viszel egy-két kigyúrt fazont. :D

Link to comment
Share on other sites

Hintalow

Láttam olyat is, hogy 10 tagú, teljes korskálát felölelõ csoportban bevonult a kisebbségi család, és kollektíven estek neki az ügyfélszolgálatnak. (szerencsére csak verbálisan)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Láttam olyat is, hogy 10 tagú, teljes korskálát felölelõ csoportban bevonult a kisebbségi család

Azokkal nem kezdenék ki. :D

De egyébként tényleg sok múlik a fellépésen is. Általában az ügyintézõk mindjárt kezesbáránnyá változnak, amint a fõnöküknél akarsz reklamálni. ;)

 

Link to comment
Share on other sites

ezermester

Fujitsu!

 

Elég, ha ésszel mész nekik. Nem kell a fõnök. Azt kell mondani, hogy az ugyanazt a rózsaszín ködöt papolja. Elég egy jól irányzott célzás a fogyasztóvédelemre. (Nem árt, ha tudod fejbõl a címüket.) Aztán a másik célzás, a bírság v. perköltség és a termék közötti különbözetre való utalás. Engem már elég, ha meglát a tescós néni, és rögtön az elsõ kérdése, hogy cseréljem, vagy fizessem. :D

Link to comment
Share on other sites

Budha

De egyébként tényleg sok múlik a fellépésen is. Általában az ügyintézõk mindjárt kezesbáránnyá változnak, amint a fõnöküknél akarsz reklamálni. ;)

:) Vagy nem! :lol::P Én például szívesen szólok a fõnökömnek... A problémát úgyis csak én tudom megoldani. :D

Normál hangnemmel többet el lehet érn! :ötlet: ( Persze, ha nem megy... :démonikacaj: )

Link to comment
Share on other sites

ezermester

A hangnemet én is finomra szoktam venni. Soha senkivel nem kiabálok, vagy fenyegetõzöm üresen. Szép finoman szoktam adagolni, emberi oldalról. (Beszélni, tudni kell)

Még a fogyasztóvédelmi ellenõrzést a termék felett, is teljes higgadtsággal szoktam említeni. (Ez nagyon rettenetes tud lenni.)

 

A kiabálás, általában csak üres fenyegetõzés.

 

Volt már, hogy találkoztam hasonló higgadtságú ügyfelessel.

 

(Ezért kell záróra elõtt menni és nem nyitás után, mert nyitáskor még frissek, nem gyúrta õket senki. Estére elfáradnak, és idõben akarnak hazamenni.)

 

Tessék nyugodtan elvinni, én is ezt akartam ajánlani. Mondta, aztán hozzátette, úgy kezdik, hogy ötezer a bevizsgálás.

Válaszoltam. Ez a maga rendje, már megszoktam, hogy ki kell fizetni a bevizsgálás díját. Aztán kiértesítenek, hogy igazam van és megnyugtatnak, hogy küldik az árát és leírják hány százezer bírságot, szabtak ki az ügyfeles kötelességének elmulasztása miatt. Utána, fel szokták ajánlani, hogy forduljak bírósághoz, a további anyagi és erkölcsi kártérítés miatt. Ez már csak így megy nálunk manapság. (Közben figyelem az illetõ arcát, ahogy magában számol.)

 

Körülbelül ez játszódhat le benne:

Befizet ötezret, a boltot büntetik kétszázezerre, plusz a termék, plusz perköltség, kártérítés….. és itt szoktam közbeszólni, hogy

A vizsgálati díjat is vissza szokták adni, mert hát a vesztes fizeti azt is.

 

Na ekkor jön az eladó, ügyfeles részérõl, hogy biztosan ki tudunk találni valami egyszerûbb megoldást is és az elmaradhatatlan :D

Link to comment
Share on other sites

Hintalow

Nálunk, ha nem a mi sarunk volt, mindenkit szépen elirányítottak a fogyasztóvédelemhez, vagy a bírósághoz.

Az ott töltött két évem alatt 1x fel is hívott minket a fogyivédelem, hogy mi van. Ennyi.

Addig sem a mi nyakunkra jártak. :P

Link to comment
Share on other sites

ezermester

Azért megválogatom, mit, hol veszek.

 

Mindig oda megyek, akinek a sara a garancia.

 

Az a legjobb, amikor az eladónak gõze nincs róla, hogy mit árul. (Mármint, hogy tetszik, de nem ott veszem meg.)

Aztán tetszik még valami. Amikor a „szakértõnek” feláll a hátán a szõr, hogy elõtte járok pár hónappal. („imádnak engem”) :D

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Elég, ha ésszel mész nekik. Nem kell a fõnök.

Pedig kell. :) Nálunk a legtöbbször ez vált be, bár azért elég sok eladó tisztességes. :)

Link to comment
Share on other sites

ezermester

Ez is igaz.

 

Amúgy a garanciával az a baj, hogy akkor jutsz a cseréhez, ha kegyesek az eladók, vagy ravasz a cég. Persze ennek is megvan a maga oka.

Ami egyszerû: Kitölti a garancia papírját, és amikor visszaviszed, a hibátlan terméket másnap, már nem tudja eladni. Ezért szûnt meg a 3 napos garancia. (Nesze neked EU garancia.)

Míg az EU-ban ezt simán megoldják, nálunk tehetetlenek a boltosok ilyen esetben. Ezért hágják át a törvényt a Magyarok. (Nesze blokk garancia)

Link to comment
Share on other sites

Hintalow

Erre a megoldás az, ha a garlevélre nem írják rá az eladást, azt úgyis a számla keltérõl nézik.

Link to comment
Share on other sites

Shia-ko

Na, mert engem rohadtul érdekel, ha a bolt nem tölti ki rendesen a garlevelet. Pecsétete rá, azt ha a dátumot lusta ráírni, kissé késõbb kezdõdik a garancia. A blokkot kérheti, de nem vagyok köteles átadni vagy megõrizni. Ügyintézéshez a garlevél kell. Ha meg 3 napon belül rossz, akkor kicseréli. Az a vevõ butasága, ha akkor jön rá, hogy mégsem tetszik. Emiatt miért kellene a boltost szivatni? Amennyiben meg ilyen valaki, akkor rendeljen netrõl, és akkor 8 napja van, hogy visszaadja, ha mégsem tetszik. :ötlet:

Link to comment
Share on other sites

ezermester

A vevõ hülyesége. Ja!

 

Levettem a DVD- ból 10db-ot a miuszos polcról. Itthon kiderült, hogy plusszos a fele.

Ki a hibás? Vettél már zoknik közül tejfölt?

Valóban nem odavaló. Hát akkor?

 

A blokk kell. Nem vagy köteles? A Szerviz sem nélküle.

Nem a Mézga családot kell nézni. Hanem az új EU törvényt, és annak magyarázatát, hogy mi miért logikus, és így nem lesz félreérthetõ.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
free84

Sziasztok!

Asus F5v Ap055 laptopom van kb. úgy fél éve. Most tűnt fel, hogy a winchester 57 fokon pörög, pedig csak annyit csináltam, hogy másoltam egyik partícióról a másikra. Amúgy ha bekapcsolom, akkor 1 órán belül felmegy a hőmérséklet 48-50-52 fokra. Everest programmal néztem meg. Tudna valaki segíteni, hogy mit csináljak? Vagy ennél a winchesternél ez a normális hőmérséklet.

A winchester 120 gigás seagate.

Kérlek segítsetek. üdv

Link to comment
Share on other sites

ezermester

Egy Maxtor-nál normális, esetedben nem tudom, de elképzelhető.

Ha lehetőséged van rá és zavar, rakj hozzá egy olcsó 8 centis táphűtőt, nem sokat eszik és halk.

Nálam az egyetlen Maxtor 52-ről 22-re csökkent. Én Speedfan-nal nézem őket, mert ez vált be.

 

Uhh! :upsz: Bocs, ha már megírtam itt hagyom, hátha jó lesz valakinek a gondjára.

Neked sajnos ez nem megoldás. :nem:

Kell várnod egy Seagate-s válaszra, de ha nem ok, akkor hűtéssel van gond, mert a laptopban nem nagyon mozog a levegő, ha pedig poros a ventilátor, akkor azt pillanatok alatt megérezheti.

Link to comment
Share on other sites

free84

Szia

Köszi a választ.

Ma bekapcsoltam a laptopot, és kb. fél órája megy és a hőmérséklet máris 47 fokon áll, de megy ez még feljebb :(.

 

Kell várnod egy Seagate-s válaszra

Itt mire gondoltál, mert az Nse hungáriát kellene felhívnom, mert ők foglalkoznak az asusok szervizelésével.

 

Egyébként megnéztem a seagate honlapját, és a vinyó adatairól leszedtem egy dokumentumot, de abban nem találtam semmit arról, hogy mennyinek kellene lennie az optimális hőmérsékletnek.

 

Amúgy meg havernak is asus-a van, 160-as seagate winyo van a laptopban, de neki 40 fok fölé nem megy a hőmérséklet.

Link to comment
Share on other sites

ezermester

Seagate-s válasz alatt azt értettem, hogy megerõsít, vagy figyelmeztet valaki, akinek szintén ilyen van és konkrétan gyakorlatban ismeri a hõmérsékleti mutatóját.

Mert az, hogy a Maxtornál normális, az jelentheti azt, hogy a Seagate-nál is az, de nem törvényszerû.

Link to comment
Share on other sites

Shia-ko

Elsõre azt gondolom, hogy ilyen a notesz hûtése.

Link to comment
Share on other sites

godzsy

Nekem Hitachi vinyó van a laptopomba (A6R series), az Everest 39-40 fokot mutat vele.

 

Amúgy nekem is (mint másoknak) meggyûlt a bajom ezzel a nyomorult NSE Hungária szervízzel.

 

Bevittem hozzájuk egy ASUS A6R szériás laptopot javításra, mert lassan lejárt a garancia.

A laptopon behalt az Enter és a mellette jobbra lévõ billentyûk. (Home, PgUp, PgDown és az End)

valamint a DVD író csak DVD RW lemezeket volt hajlandó megírni. Ill. ha mégis megírta, akkor se maga a készülék, se más asztali lejátszó, autós CD, discman, se semmi nem tudta olvasni. Egyedül a DVD RW-t tudtam használni. Ez nem is volt baj, mert a melóhelyen átírtam rendes lemezre amit kellett.

 

Ja, a külsõ burkolati elem megkopott, azt is kicseréltettem, de ez nem volt garanciális, ezért fizetni kellett.

Pénteken adtam be a gépet és rákövetkezõ szerdán már hívtak az árajánlattal kapcsolatban. Meg is örültem neki, mert a netes tapasztalatok alapján 4-5 hétre saccoltam hogy visszakapom a laptopot.

 

Az árajánlat a külsõ burkolati elemre szólt, addigra kicseréték a billentyûzetet és a DVD írót. Rá 2 napra be is fizettem a lóvét, emailt elküldtem a bizonylatról, s rákövetkezõ héten gondolom ki is cserélték. Végülis 3 hét után visszakaptam a gépet.

 

A processzort is ki akartam cseréltetni velük, ha már szervízbe van, akkor rakjanak bele egy jobb procit, de az ügyintézõ csajszi annyival lerázott, hogy õk ezzel nem foglalkoznak, kérdezzek valami kiskereskedõt. Mindezt a mailtõl számított egy hét után volt hajlandó visszahívni. Jó sokáig gondolkodott a válaszon. Hát kösz.

 

Végre hazaért a gép, minden szép és jó (kinézetre mintha új lenne, hála az új burkolati elemnek, billentyû faxa) amíg be nem teszek egy DVDt az olvasóba.

 

És itt ért a meglepetés. Kinyitom a tálcát és máris szemet szúrt hogy a széle POROS. A tálca meg lötyög. Hát ez jó, egybõl tudtam hogy NEM egy vadi új darabra, hanem egy HASZNÁLTRA cserélték ki. Beletettem egy adat CDt, de kb 45-50 mp volt míg beolvasta, de legalább beolvasta. Nem úgy mint a DVDket és DVD RWket. Egy nyomorult DVD lemezt nem volt hajlandó beolvasni. Se filmet, se DivXet, se adatot, se mp3at, SEMMIT. Ha már kicserélték mi a fenéért nem próbálták ki utána?! Hozzáértõ emberek dolgozhatnak ott is.

 

Úgyhogy KÖSZI SZÉPEN NSE HUNGÁRIA hogy még jobban elrontottátok a gépem, mostmár se írni, se olvasni nem tudom a DVDimet. :mérges:

Hétfõn az elsõ dolgom lesz telefonon beszélni velük, de sok reményt nem fûzök hozzá. Max jön a futár és kicserélik, de az ilyen szolgáltatásból inkább kösz nem kérek többet. Inkább bemegyek a helyi számtech boltba, rendelek egy DVD írót és beletetetem velük. inkább fizetek 10-20 ezret érte, minthogy ezekre a kontárokra bízzam a gépem, plusz az megvan egy nap alatt, míg az NSEnél hetekig dekkol a kütyü.

 

Úgyhogy akinek ASUS cucca van, annak csak azt tudom javasolni: messze kerülje el az NSE HUNGÁRIA-t, inkább oldja meg más úton, tényleg KISKERESKEDÕKKEL (ahogy a csaj is javasolta), mert gány munkát végeznek.

Link to comment
Share on other sites

free84

Shia-ko - egyik helyen tényleg azt mondták hogy valoszinüleg ilyen a hütése, másik számtech boltban meg egyböl mondták hogy NSE hungáriát hivjam.

 

9 orakor kapcsoltam be a laptopot, és most megy már lassan 6 orája, a hömérséklet 52 fok körül van már lassan orák ota, néha 53-ra megy fel, de van hogy 51-re is,de az ritka.

egyébként töltök meg zenét hallgatok rajt, de ha például elkezdek másolni valamit egyik particiorol a másikra, akkor van ugy hogy 54-re is felugrik, de ma inkább nem tesztelem hogy meddig birja.

hdd sentinel folyamatosan figyeli a winchestert, és ha 57-re felmenne akkor ugyis kiabál hogy meghibásodás várhato.

 

Szoval az NSE-vel inkább még várok, addig talán nem sül meg a winyo.

 

Egy olyan jellegü kérdésem lenne hogy amikor mult héten irtam a laptop dvd irojával, akkor a tároloszintje folyamatosan ugrált 95-röl le 80-ra aztán 70-re, de az alá már nem ment, viszont egész addig nem ugrált a tároloszint amig nem kezdett az iro egyre hangosabb lenni, olyan mintha felpörgött benne az épp irt dvd. (szoval az irás elején ugy 2 percig folyamatosan a szint 90 fölött volt)

Szerintetek a tároloszint ugrálást a magas winyohömérséklet váltotta ki, vagy csak egyszerüen trágya a dvd-iro ami a laptopban van?

 

A winyoval kapcsolatban ha valaki tud infoval szolgálni az irjon.

Link to comment
Share on other sites

godzsy

Én mikor megvásároltam a laptopomat, (2 post-tal feljebb) már akkor a tárolószint 15 és 95 között ugrált. Hogy ez kapcsolatban van-e a vinyó hõmérsékletével, nem hiszem, mert mint írtam, nekem 40 körül mozog a hõmérséklet. Ez nem lehetett sokkal kevesebb (vagy több) mint mikor megvettem.

 

Az tény, hogy rá egy évre megadta magát a DVD író és csak DVD RW lemezeket volt hajlandó írni, de azzal is ugyanúgy ugrált a tárolószint-jelzõ, 15 és 95 között. De az NSE úgy látom bekavart nekem elég rendesen a használt csere-perifériáival, hétfõn kiváncsi vagyok mit fognak rá lépni.

Link to comment
Share on other sites

godzsy

Köszi a linket. :)

Link to comment
Share on other sites

  • 11 months later...
Calyd

Elnézést kérek, ha már volt hasonló jellegű hozzászólás, sajnos most nincs időm átolvasni a témát. Az alábbiakban vázolom a helyzetemet.

 

Kicsit kevesebb, mint 2 éve vettem egy fekete MacBook laptopot, amire az Apple hivatalosan 1 év garanciát vállalt. Legjobb tudomásom szerint minden elektronikai termékre ezen túl minden gyártó kötelezően 2 év jótállást kell vállaljon.

A laptopomban kb. 2-3 hónapja (pontosan nem emlékszem) észrevettem, hogy tönkrement a DVD-író, nem sokkal utána pedig észrevettem, hogy időnként villódzik a képernyője. Mondanom sem kell, hogy egyik hiba kellemetlenebb a másiknál. Elmentem a boltba, ahol vettem (úgy tudom hivatalosan oda kell menni ilyen esetben), ahonnan rögtön hárítottak, hogy menjek a hivatalos szervízbe. Rendben, elmentem a hivatalos szervízbe, ahol a 2 év jótállás helyett csak 1-ről tudnak (bár abban is benne vagyok még), de finoman szólva sem voltak túl segítőkészek. Szerintük a monitoromnak inverterhibája van, amit 10-20.000 Ft közötti áron tudnak javítani, viszont a DVD-íróval egyáltalán nem tudnak mit kezdeni, merthogy nincs alkatrészük, az Apple nem gyárt külön.

Most én értem, hogy a monitorom megjavítása nem lenne egy eget verő összeg, és törődjek bele a DVD-íróm halálába, de én valahogy nem szeretnék. Elég hosszú ideig spóroltam mindenfajta ösztöndíjam és egyetemtől kapott pénzem, diákhitelem, hogy majdnem 400.000 Ft-ért megvegyem a laptopot.

A fogyasztóvédelmet felhívtam az ügyben, ők azt mondták (egyébként elég lekezelő hangon), hogy ugyan olyan jogok illetnek meg, mint a garancia esetében. Valahogy nekem ez egy kicsit sántít, bár örülnék neki.

 

A kérdésem az lenne, hogy hol tudok hivatalos dokumentumhoz jutni, amiből tisztázni tudom először is magam számára, hogy milyen lehetőségeim vannak? Pl. kérhetek-e ingyen javítást? Illetve érdekes kérdés, hogy mi a helyzet a DVD-íróval. Ha garanciás lenne a gép, akkor mivel javítani nem tudják, gondolom cserélniük kellene. Akkor most mi a helyzet? Kérhetek cserét? Olyan dokumentum érdekelne, ami világosan kimondja, hogy mit lehet és mit nem, és amire már a szervízesek sem tudnak visszakozni.

És egyáltalán kihez tudok fordulni? Nem szeretném lenyelni ezt a békát, mert nagyon zavar a dolog. Hallottam olyat is, hogy a PC World szokott segíteni ilyen ügyekben. Ez tényleg így van, vagy ez hamis információ?

 

Segítségeteket előre is köszönöm.

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...