Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Mobiltelefon-vásárlás


ProFiler

Recommended Posts

Fujitsu

Nekem ilyet sosem csinált. Néha (a programon belül) feldob programajánlatokat, ezeket figyelmen kívül szoktam hagyni. Az Avast CleanUp-ot kivéve, azt az egyet feltettem, mert Androidon tényleg sok gané marad, amitől kézzel elég körülményes megszabadulni, és hát egy telefon erőforrásai is elég korlátozottak ahhoz, hogy számítson az a pár száz megabájt, amit vissza tud nyerni egy ilyen program. De ennyi.

 

Szerintem célszerű védelmet tenni Androidra. Aki nem csak a Playről tölt, annak különösen; de egyébként is, mert a rendszerben is vannak sérülékenységek, és itt nem foltozgatják őket állandóan, sőt: egyáltalán nem foltozgatják. Gyakorlatilag a világ legelterjedtebb oprendszeréről beszélünk, az biztos, hogy erre jön a legtöbb támadás. Az én tágabb környezetemben is hallottam már vírusos androidos telefonról; ezeket úgy szokták gyógyítani, hogy lenullázzák az egészet (rátolnak egy gyári rendszert). Most persze az egy jó kérdés, hogy ezekben az esetekben mennyire játszott közre a felhasználói hülyeség, tippem szerint erősen; de a sérülékenységek attól még léteznek.

 

Én asztali gépeken és noteszeken Comodót használok, az egy komplex és gyakorlatilag észrevétlen Internet Security, amihez nem kell semmi – annál jobb nekem oda nem kell. Mobilon viszont szerintem az Avast az egyik (ha nem a) legjobb az ingyenesek közül.

Link to comment
Share on other sites

Csaba_#

Köszönöm a válaszokat. Felraktam végül az ESET -et, lassulást nem vettem észre, majd elválik hogy szuperál. Ebben is van hívásblokkoló, és lopásvédelem is. Remélem sose kellenek, de ha mégis remélem lesz értelme.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
payskin

Félbe szakadt anno a beszélgetésünk a K3 Note-ról, aztán most, hogy eszembe jutott, gondoltam annyit még ideteszek, hogy azóta is a Nexus V2 rommal megy, nagyon meg vagyok vele elégedve. Rendeltem hozzá tokot meg valami komolyabb védőfóliát, de a tokot úgy másfél hónap után levettem (nem volt elég jó, és alatta porosodott a telefon).

 

Szilveszterkor voltunk a Balatonon, olyan képeket csináltam vele a befagyóban levő tóról, nem hittem a szememnek. Szerintem az év legjobban elköltött 50 ezer forintja volt.

Link to comment
Share on other sites

Bowie

Én is többé-kevésbé elégedett vagyok vele. Nálam azóta is a gyári international ROM megy, van néhány idegesítő dolog benne, de együtt lehet velük élni.

 

A SkyBird által ajánlott üveg-fólia nagyon bejött, nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Mindjárt kettőt rendeltem, gondoltam hátha rosszul rakom* fel és dzsuvás lesz alatta, vagy valahogy eltöröm, de eddig szépen teszi a dolgát. Kétszer sikerült is leejtenem, de nem lett baja. Tokot is rendeltem, de én sem hordom rajta.

 

Amit nem értek viszont, hogy ősrégi, 350 MB-os Knight Rider DVD-ripet (talán 576 függőleges pixellel, de lehet, hogy kevesebb, most nem nézem meg) nem tudja szaggatás nélkül lejátszani. Felmásoltam rá múltkor egy epizódot, mondom majd a vonaton azt nézem, aztán hát látom, hogy ebből nem lesz filmnézés... Közben meg az 1080p-s filmeket simán viszi. Persze nyilván ez valami kodek gond. (Mint ahogy az Opera böngészőben meg a HTML5 videók lila árnyalatúak (nem egészen az inverzük, csak majdnem).)

 

Ekönyvolvasónak is jól bevált.

 

*Mondjuk egy helyen van alatta egy parányi, talán 1-1.5 mm-es "valami", de emiatt nem szedtem már fel, de úgy tűnik, mintha nem kosz lenne, hanem valahogy az üvegben van hiba.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Nekem sem sikerült 100%-ban jól rárakni, nálam a jobb felső sarokban van folt. Amíg nem akar nagyon lejönni, és szerencsére nem akar, addig nem foglalkozom vele. :)

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

Nekem is csak 99,8 %-osan sikerült felraknom, másodjára. ;) A jobb felső sarokban maradt egy kis levegő alatta, olyan erezettszerűen. A kijelzőn kívüli részen volt, így méginkább nem volt zavaró. Azután eltelt majdnem egy év, és egyszerre csak tökéletesen rászívta magát. :D Most 100 %.

Link to comment
Share on other sites

TheSaurida

Védelem: át(vissza)tértem az Avasthoz, mert a CM Security hívásblokkolója konkrétan megőrült. Elméletileg be lehetett állítani, hogy pl. tiltsa a rejtett és a külföldi számokat, a többit meg engedje át, legfeljebb a hívásnaplóból berakom a tiltottak közé, ha valaki zaklat. Erre mindent letiltott, ami nem szerepelt a névjegyzékemben, pedig ezt az opciót kikapcsoltam (szerintem). Éppen több fontos hívást vártam, amiket ügyesen blokkolt is, hívhattam vissza mindet, hogy bocs.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

Nem rossz az Avast. Egyszer talán én is visszatérek az ingyeneshez, ha elunom ezt az AVG Prot.

Link to comment
Share on other sites

  • 8 months later...
kléni

Új teló után kell néznem. A Nexus 5X-et néztem ki, minden príma lenne benne. Csak arra lennék kíváncsi, volt-e már dolgotok 6 colos telefonnal? A régi telefonom 4,2 colos volt, ahhoz képest már az 5,2 is előrelépés. Nekem ugye jócskán rossz a látásom, ezért számíthatna a nagyobb méretű kijelző, csak kérdés, ad-e annyit, hogy az esetleges kényelmetlen tartást túlszárnyalja, mert ekkora méretűt már nem igen lehet 1 kézzel kényelmesen igazgatni.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

6"-ossal nem, de lassan 3 éve használok 5,7"-ost. Ez még jól belefér a bal első zsebembe, és leüléskor sem zavaró. Inkább a netezés miatt kellett nagyobb, és nekem nem gond, ha sokszor inkább kétkezes a használat. Lehet egykezesen is, de eszembe se nagyon jut, igaz a kisebbet is két kézzel nyomogattam általában. Az enyémben vannak az egykezes működést segítő opciók, de ezeket nemigen használom.

A méretet nemcsak a kijelző határozza meg, bár nyilván nagyrészt, hanem hogy mekkora a káva és a kijelzőn kívüli előlap mérete, aránya. Ebben lehet némi eltérés az egyes típusoknál.

Jó lenne, ha vétel előtt meg tudnád nézni valamelyik boltban, ahol ki van állítva, ki tudod próbálni, látod, hogy mit és hogyan jelenít meg a kijelző. Ha nagy a kijelző és nagy a felbontás is, akkor nem biztos, hogy minden nagyobb lesz, bár a betűméretet lehet növelni. Nyilván kompromisszum, mert nagyon nagyra se érdemes állítani.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...
  • 2 months later...
nyekk

Üdv!

Ha szükséges tegyétek át másik topicba a kérdést.

Galileo gps képes telefont vettem (mate9), de rohadtul nem látja. Most akkor üzemel már, vagy nem. Fontos lenne tudnom, mert ha igen, akkor megy vissza a telo.

Köszi előre is az infót!

Link to comment
Share on other sites

arpsoft

Milyen szoftverrel próbálod?

Link to comment
Share on other sites

nyekk

1.GPS Stellites Viewer, 2.GPS Test, 3.AndroiTS GPS Test.

Egyikkel sem látta Ráadásul mintha Glonass-t az LG G4 jobban megtalálja. Ez meg szinte sehogy.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

:hmm: Az AndroiTSre nem írja a Play infó, hogy tudná a Galileot, de a többire igen, így a szoftver nem lehetne a gond.

Az én kütyüm csak a GPS-t és a Glonasst tudja, úgyhogy én még nem láttam Galileot. ;)

A GPS Test nekem is fenn van, az tud szűrni is a beállításoknál, hogy milyen műholdat lásson.

Link to comment
Share on other sites

nyekk

Igen, tudom. Ezért is próbáltam több progival. Meg valahol azt is olvastam, hogy még nem teljesen kész a műhold, meg a működése is csak időszakos. de kb egy hete van ,meg a teló, nem kis súlya volt a döntésnek a mate 9 mellett a galileo képességnek, erre semmi....

Pedig hidd el minden nap nézem.

Ráadásul a régi Lg g4-em minha jobban látná a gps-t is. Érzékenyebb. Csak sajna nem két simes....... Atért cseréltem. De már megbántam.

Amúgy hívás rögzítéshez ki milyen progit használ? Sajnos ennek a hátlapján van a zajszűrő mikrofon, és nyagyon halk a hívott fél a felvételen. Kihangosítani meg sajna nem mindíg tudom.

Link to comment
Share on other sites

TheSaurida

Nekem a sima GPS-sel volt egyszer bajom (új kínai telefon), hosszú utánaásással megtudtam, hogy egy gps.conf nevű állományt kell az európai szabványokhoz átírni vagy letölteni és bemásolni a telefon valamelyik (csak rootolva elérhető) mappájába. Miután ezt megcsináltam, tökéletesen működött. Lehet, hogy Nálad is valami ilyesminek kéne utánanézni. Beszúrom ide a gps.conf tartalmát:

NTP_SERVER=time.kfki.hu

NTP_SERVER=ntp.t-online.hu

NTP_SERVER=hu.pool.ntp.org

NTP_SERVER=0.hu.pool.ntp.org

NTP_SERVER=1.hu.pool.ntp.org

NTP_SERVER=2.hu.pool.ntp.org

NTP_SERVER=3.hu.pool.ntp.org

NTP_SERVER=europe.pool.ntp.org

NTP_SERVER=0.europe.pool.ntp.org

NTP_SERVER=1.europe.pool.ntp.org

NTP_SERVER=2.europe.pool.ntp.org

NTP_SERVER=3.europe.pool.ntp.org

XTRA_SERVER_1=/data/xtra.bin

AGPS=/data/xtra.bin

AGPS=http://xtra1.gpsonextra.net/xtra.bin

XTRA_SERVER_1=http://xtra1.gpsonextra.net/xtra.bin

XTRA_SERVER_2=http://xtra2.gpsonextra.net/xtra.bin

XTRA_SERVER_3=http://xtra3.gpsonextra.net/xtra.bin

DEFAULT_AGPS_ENABLE=TRUE

DEFAULT_USER_PLANE=TRUE

REPORT_POSITION_USE_SUPL_REFLOC=1

QOS_ACCURACY=50

QOS_TIME_OUT_STANDALONE=60

QOS_TIME_OUT_agps=89

QosHorizontalThreshold=1000

QosVerticalThreshold=500

AssistMethodType=1

AgpsUse=1

AgpsMtConf=0

AgpsMtResponseType=1

AgpsServerType=1

AgpsServerIp=3232235555

INTERMEDIATE_POS=1

C2K_HOST=c2k.pde.com

C2K_PORT=1234

SUPL_HOST=FQDN

SUPL_HOST=lbs.geo.t-mobile.com

SUPL_HOST=supl.google.com

SUPL_PORT=7276

SUPL_SECURE_PORT=7275

SUPL_NO_SECURE_PORT=3425

SUPL_TLS_HOST=FQDN

SUPL_TLS_CERT=/etc/SuplRootCert

ACCURACY_THRES=5000

CURRENT_CARRIER=common

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

:hmm: A gps.conf módosítás csak arra volt jó szerintem, hogy gyorsabban találjon műholdat, de hogy ha egyáltalán nem látja, azon nemigen segít. Ezért kellett más, gyorsabb NTP szervert beállítani.

Nekem is módosított gps.conf van, és van bejegyzés a glonassra utaló is.

A Galileoról nincs infóm nagyon semmi. Nálam majd a Note 8-nál játszik, ha lesz ilyenem.

Link to comment
Share on other sites

nyekk

Valami kehe biztos lesz vele, mert iránytű sem jó.

Európai piacos, nem szürke importos teló, tehát ilyen gondnak nem kéne lenni. Szerintem megy vissza gariba.

 

43220170414_164948.jpg

 

Link to comment
Share on other sites

payskin

nem kell bele URL=

 

[img=http://akarmi.hu/bla-bla-bla.jpg]

 

De ne használjál képfeltöltés.hu-t, mert az a legalja, és egy hét múlva már nem lesznek meg a képeid.

 

imgur.com

Link to comment
Share on other sites

nyekk

Köszi!

Szóval mikor három teló tudja merre van dél, de a mate 9 nem, ott van valami gond szerintem.

Amit a progi kér beüzemeléskor, a kalibrálás, azt is megcsináltam. Bár sose értettem mi az értelme.

Ma meg szemmel láttam az egyik tv-adó tornyot, az antenna tájoló progi meg totál más irányba mutatott.

Szóval ötlet javaslat?

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...