otvosa 0 Share Posted January 2, 2010 Huh emberek.. Kedvenc játékom. Stratégiaiak közül mindenképpen, évek óta a toplistámon van. Minden eddig megjelent részével játszottam (kivéve talán egyet, de annak nem rémlik a címe) Jónéhány éve a játék második részével ismerkedtem meg, és ha jól tudom körülbelül 2 évig folyamatosan játszottam vele, minden tudhatót tudtam róla, mennyi pénz kell egy épülethez, lehetõ legnagyobb gyártható sereg, core province-ok, eventek, mindent.. Az EU3 hatalmas elõre lépés a sorozatban véleményem szerint, de az In nomine nélkül tulajdonképpen el sem érdemes kezdeni. Most pedig nemrég megjelent a HttT... Ez valami ISTENI! Komolyan mondom, ilyen kiegészítõvel még nem volt dolgom...kismillió újítás, a nehézség, AI iszonyatos mértékben fejlõdött pozitív irányba, új célok, (vallási és állami), nagy embereket lehet megbízni. Na és akkor a játék, amit legutóbb kezdtem: Elõre leszögezem, hogy minden eddigi részben a Moszkvai Nagyfejedelemség volt a kedvencem, és ez most sem változott. Tipikusan az az ország, ami sosincs biztonságban, hiszen már a legelejétõl nagyhatalmak veszik körül (Novgorod, Litvánia,, Arany Horda..) Ez a kiegészítõ 1399-ben kezdi a történetet (korábbiak 1419-tõl kezdték) Csupán nagy vonalakban ami eddig történt velem: Most járok körülbelül 1510 körül/elõtt.Vért izzadtam és izzadok most is, hogy egyáltalán megmaradjon az a középhatalomnak tûnõ kis államocska, amit 100 év alatt létrehoztam..Tulajdonképpen az elsõ pillanattól kezdve harcoltam, elõször Litvániával (hálistennek háborúzásom közbe szétszakadt lázadók által) utána a belõle létrejött államokkal (leginkább Ukrajnával, arany hordával, és természetesen Novgoroddal. Ez a játék hihetetlen. Az AI-ra nem lehet panaszom, illetve van, de annak is csak örülni tudok: Ha netán háborúzok mondjuk Novgoroddal, akkor BIZTOS, hogy megtámad az Arany Horda, legalábbis eddig minden alkalommal így volt. Szövetséges nélkül a játékot lehetetlen végigvinni. az utóbbi 2 évtizedben tulajdonképpen keveset háborúztam, a legutóbbi hatalom akit nagy nehezen elcsaptam az Polotsk volt (õ sok évtizeden át volt szövetségesem, se kb 30 évig lehetetlen volt bevaziznom, így inkább úgy döntöttem leigázom) azóta pedig a lázadások mindennapossá váltak. A lázadásokkal is meggyûlt a bajom, legalább annyit szenvedtem vele amennyit a háborúkkal. Legutóbbi megnyugvásom alig pár éve volt, ugyanis a gép elismerte a tatárt, mint kultúrát az államomban, így az addigi 38%os lázadások (még +3as stabilityvel is!!) lecsökkentek 14%-ra.. Ez a kiegészítõ szerintem az eddigi legjobb dolog, ami a sorozattal eddig történhetett, minden elismerésem a készítõknek! Link to comment Share on other sites More sharing options...
narim 0 Share Posted January 3, 2010 Én is most kezdtem az in nomine-vel ,Ausztriát választva és egy erõs gazdaságú állam létrehozása a célom.Mondjuk 10 év alatt nem is nagyon történt semmi, a magyarok egyszer nekem estek de a cseh segítség megmentett.Seregem 1 volt csak az is 5000-es, de Szlavóniát sikerült elcsatolni.Lassan el kellene kezdenem vazalizálni(szépen-magyarul) kíváncsi vagyok hogy sikerül. Link to comment Share on other sites More sharing options...
narim 0 Share Posted January 3, 2010 Háború esetén kérni kell a szövetségesek segítségét vagy maguktól csatlakoznak?Mert kitört egy háború és a szövetségeseim a fülük botját sem mozdítják. Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 3, 2010 Háború esetén kérni kell a szövetségesek segítségét vagy maguktól csatlakoznak?Mert kitört egy háború és a szövetségeseim a fülük botját sem mozdítják. hát automatikusan ki írja hogy csatlakozott-e az oldaladon, vagy kilépett a szövetségbõl. De diplomáciai térképen is meg tudod nézni, ha ugye piros a szövetségesed a rád támadó ország szemszögébõl, akkor õ is háborúba lépett. 1550 körül végre-valahára Oroszországgá avanzsáltam magam, egy csapásra megszûnt minden lázadás. Fantasztikus volt, azóta nem üzentek hadat nekem (most járok 1603 körül) hihetetlenül megerõsödtem, van pénzem és az állam teljesen rendbe jött ^^ Link to comment Share on other sites More sharing options...
narim 0 Share Posted January 3, 2010 Kicsit unom már küldözgetni a kareskedõket, valaki mindig kiüti õket pedig elsõ ideának azt vettem fel hogy nõ az esélyük a helyfoglalásra.Ez így tiszta pénzkidobás. Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 4, 2010 Kicsit unom már küldözgetni a kareskedõket, valaki mindig kiüti õket pedig elsõ ideának azt vettem fel hogy nõ az esélyük a helyfoglalásra.Ez így tiszta pénzkidobás. nem kell küldözgetni, a kereskedelmi központon belül a csíkot állítsd prioritásnak megfelelõen, pirosra/sárgára/zöldre, és akkor automatikus lesz. Egyébként nem az, ha van egy jó királyod, és áradnak hozzád a kereskedõk, nagyon hamar a toppon lehet lenni a központokban. (én már majdnem egész Európában ott vagyok) Link to comment Share on other sites More sharing options...
narim 0 Share Posted January 4, 2010 nem kell küldözgetni, a kereskedelmi központon belül a csíkot állítsd prioritásnak megfelelõen, pirosra/sárgára/zöldre, és akkor automatikus lesz. Egyébként nem az, ha van egy jó királyod, és áradnak hozzád a kereskedõk, nagyon hamar a toppon lehet lenni a központokban. (én már majdnem egész Európában ott vagyok) Na ja, csak ha hoznak mondjuk évente 30 aranyat a küldözgetésre meg elmegy 45 akkor már nem jó buli.Ha meg direkt a tradere gyúrok és akkor se jön össze az idegesítõ.Régen mindig háborúztam, az jól is ment, most meg vacakolok a gazdasággal...de minek? Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 4, 2010 hát nem tudom igazából traddel sose foglalkoztam. Nem ismrem annyira az In nominét, ha lehet nagy embert választani (amibõl mindig 3 van) akkor próbálj meg valami célszerût választani Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leo88 0 Share Posted January 12, 2010 multiról mit tudtok, emnnyire stabil? haverral nyomtuk, de nekünk nem igazán... velünk van a hiba? Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leo88 0 Share Posted January 21, 2010 Ha elfoglalok egy provinciát akkor bármit is csinálok 50 év múlva biztos, hogy a magprovinciámmá válik? Gyarmatosítani szeretnék Amerikában Mo.-val, de Zeta kikötõje túl messze van, ezért elfoglaltam Toukhbalt Nyugat-Afrikában, de nem tudok hajót építeni. Elvileg magprovinciává kell, hogy váljon, de még mindig nem vált, pedig 1420 körül foglalhattam el és 1470-nél járok. Várható, hogy 1480-ra azért átalakul, vagy ez is szerencsén múlik, eselteg tennem kell érte vmi mást is? Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted January 21, 2010 Én is magyarokkal vagyok. Már 40 éve kezdtem a játékot, Erdély azóta a vazallusom, de még mindig nem tudom annektálni. Amikor a törökökkel meg a franciákkal kezdtem játékot akkor Mo. egy év után annektálta õket. <_< Vmi megoldás? Link to comment Share on other sites More sharing options...
tenderlumpling 270 Share Posted January 21, 2010 Érdemes egybõl a harmadik résszel kezdeni? Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 21, 2010 Érdemes egybõl a harmadik résszel kezdeni? Személy szerint inkább a másodikat ajánlanám, könnyebb és átláthatóbb a harmadikhoz képest (persze patcchel is sok hiba van benne, de bõven élvezhetõ) és a harmadik nagy mértékben épít az elõdjeire, így szerintem jobban jársz ha azzal kezdesz. Magprovince: ha ez a 3-ban van, akkor a provinciára kattintva jobb alsó sarokban megjelenik azoknak az államoknak a címere, akiknek ez core province. Ha atied ott van, de szürke, akkor kiírja a dátumot hogy mikor lesz neked is core provinceod (ha világos akkor már az) Vazallus: Függ a közöttetek lévõ viszonytól, mennyi a Realtion-otok, illetve minnél befolyásosabb hatalom vagy a térségedben, annál könnyebb annektálni. (annál jobb minél több vazid van, minél több területed, pénzed, stb..) Általában nekem i30-40 év kell, mire engedi magát, de általában megéri megvárni azt az idõt (mivel mást úgysem tudsz csinálni) Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted January 21, 2010 Mint mondottam magunkkal vagyok. A célom a Balkán uralma majd utána ha lehetséges akkor Amerika és a karib-tengeri szigetvilág konolizálása. Itt egy kép Európáról. A területek amik elkülönülnek az országtól az Gibraltár, Athén, Konstantinápoly és Moldávia dél-keleti része. Az utóbbi nem probléma mivel a vazallus Erdélyen és Moldávián keresztül oda tudok jutni. Bizáncot házasság útján szereztem meg, a többit háborúval. Gibraltárt elõrelátásból, hogy majd hamarabb küldhessek át az óceánon telepeseket, és ügyesen levédettem Kasztília felöl, hogy katonai átjárást engedélyeztem nekik. Athént meg a szövetségesembõl késõbb függetlenné vált Bizáncból annektáltam. A Balkánon a törökök és a szerbek likvidálása után a szövetségesem, Velence ellen kell fordulnom, de ez nem lesz probléma, már ha Lengyelország az én oldalamra áll, mivel mindkettõnkkel szövetségben áll. Ausztriából 2 területet szereztem miután 4 erõs hatalommal háborúzott egyszerre: megtámadták Velencét, majd a lengyelek, a csehek és én is mentem segíteni, de így is nehéz szülés volt, olyan hatalmas serege volt, nem is értem hogy tud akkora sereget fenntartani. Velence hamarabb kilépett a háborúból amivel elvesztett egy területet, amit én késõbb elfoglaltam, amíg az osztrák legfõbb erõk a lengyeleknél járkáltak. :) Amúgy nem lehet, hogy egy vazallus annektálása az Infamy-vel is összefüggésben van? Miután megnõtt kb. 10-rõl 25,5-re Erdély még kevésbe szeretné ha bekebelezném. Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 21, 2010 Az infamy-t és ezt az öröklési dolgot nem értem, nem tudom mit akar jelenteni az a fekete sziluett a koronával .. Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted January 21, 2010 Van még egy gondom: 45 év alatt már 5 vagy 6 királyom volt, és majdnem mindegyik után jött egy kisebb nagyobb interregnum állapot. Mi az oka hogy a királyaim huszonvalahány évesen meghalnak? Link to comment Share on other sites More sharing options...
otvosa 0 Author Share Posted January 21, 2010 Van még egy gondom: 45 év alatt már 5 vagy 6 királyom volt, és majdnem mindegyik után jött egy kisebb nagyobb interregnum állapot. Mi az oka hogy a királyaim huszonvalahány évesen meghalnak? csak tipp: nem lehet hogy a csatákban halnak meg, mint hadvezér? Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted January 21, 2010 Sose csatákba haltak meg, viszont 1-et kivéve mind hadvezérként volt az egyik seregnél. Sõt volt egy király aki három év uralkodás után tiniként halt meg. :( Link to comment Share on other sites More sharing options...
KeLa 0 Share Posted January 24, 2010 Oh, most látom csak, hogy van ilyen topik... az elsõ résszel elég sokat játszottam és az egyik nagy kedvencem lett, a többi viszont kimaradt nálam :/ Mivel mostanában am sem találok semmi érdekeset asszem elkezdem az EU II-õt... Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted January 24, 2010 Mire jó a kulturális tradíció? Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leo88 0 Share Posted January 30, 2010 nah újrakezdem magyarokkal, bár nem fogom túlzásba vinni, mert bekockulok :D :unsure: Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leo88 0 Share Posted February 4, 2010 Ha az egész világ utál, akkor mi a teendõ? :blink: Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted February 4, 2010 Erõsítsd meg a sereged. :lol: Amúgy jobb ha egy ideig nem háborúzol és megvárod amíg lecsökken az infamy-d. Utána meg barátkozhatsz szövetségekkel, királyi házaságokkal és lefizetéssel. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leo88 0 Share Posted February 4, 2010 Erõsítsd meg a sereged. :lol: Amúgy jobb ha egy ideig nem háborúzol és megvárod amíg lecsökken az infamy-d. Utána meg barátkozhatsz szövetségekkel, királyi házaságokkal és lefizetéssel. folyamatosan baxnak :/ nem tudok nem háborúzni, folyamatosan küldik a hadüzenetet, amint befejeztem egy háborút. már elfoglaltam a fél német-római birdalmat, de leszarják. ráadásul a legérdektelenebb államok is küldik a hadüzenetet. sereggel még bírom, de kajak már én nem bírom figyelni, hogy hova menjenek. támadás, lázadások tömkelege egyszerrre.... Link to comment Share on other sites More sharing options...
CsiziDani 0 Share Posted February 5, 2010 Akkor lehet már nem tudsz mit tenni. De így hirtelen felindulásból van egy ötletem: a békekötésnél próbáld meg a vazallusoddá tenni az adott országot, hátha úgy nem döfnek a hátadba. Csak ezzel még jobban nõne az infamy-d. Vagy esetleg ha mindig white peace-t kérsz akkor nem nõ az infamy-d, szóval egy idõ után az lecsökken és talán nem támadnak meg újból. Viszont ez több évtizedik is eltarthat. Vagy ha nem veted meg a piszkos módszereket akkor írd át az infamy-t nullára, vagy lépj be az ellenségekhez és fogadtasd el velük a vazallusságról és egy csomó terület átadásáról szóló békeindítványodat. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now