Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Star Trek Online

Luke2135

Recommended Posts

Plata

Igen, ezektõl a sztoriszálaktól valami ilyesmiket vártam, kár, hogy most egy ideig pihentetnem kell játékot de biztosan folytatni fogom. Viszont gondolkodom azon, hogy engineer leszek inkább (és nem csak azért mert jobban tetszenek a hajói) viszont ahhoz törölni kellene a mostani human tactical-omat. Még alszom rá egyet, fõleg, hogy már a klingon oldalon is játszhatok már két karim is lehet és így már értelmesebben el tudnám osztani a skillpontjaimat mert végre tudom, hogy mi mit csinál. :)

Igen, megvolt az idõutazás, ráadásul a szokásos körítés is megvolt hozzá (slingshot manõver) ráadásul a 31-es szekció megbízásából, és mikor nem király dolog? :)

A Warzone-ról tudok viszont nekem már lvl 1-en beadta, hogy Tutorial: Warzone ami ugyanabba a rendszerbe vezet amit írtál. Gondoltam megnézem, olyan nagy gond nem lehet hiszen Tutorial van a nevében. Belépek a rendszerbe, legalább 15 Borg kocka és csak én, igaz, hogy a küldi az volt hogy a kisebb hajókat lõjem szét de egy kocka is hamar leaprított volna úgyhogy azt a küldit hanyagoltam. Valamit én szúrtam el vagy ennek így kellett történnie?

Kár volt,a borg kockák azon a szinten nagyon le vannak gyöngítve.Kb 0-ás a szintjük,vagy -5?

Igen azt a küldit be adja egybõl,de késõbb újra megkapod,a taktikai tiszt élvezetesebb mint engi,hidd el,az engi hajók szépek nagyok viszont lomhák,alig tudnak fordulni.Engi hajók tankolnak,lassan mozognak csak beam fegyverük lehet,míg ugye egy taktikai escorton elöl csupa dual heavy cannon van.Ami brutális sebzést visz be,és gyorsan fordul,fürge.Hátulra raksz turreteket amik 360 fokban tüzelnek.

Ja és 40-es szint felett újabb dolgok jönnek,napi küldik eventek,44 után stf 50 elite stf.

Link to comment
Share on other sites

_George_

Az igazi gondom az, hogy kicsit elcsesztem a skilljeimet lévén, hogy elsõ karakter, olyan dolgokba is pakoltam amiket nem is használok illetve nem sok haszna van egy tactical számára és ugye respec token nélkül egyelõre csak a reroll a megoldás. Annyira nem nagy gond, mindössze néhány napot toltam vele, hamar elérek ugyaneddig fõleg, hogy most már tudom, hogy mit kell csinálni. A turret pedig jó ötlet, majd alkalmazni fogom. :)

Jaa értem,hát egy respec token 400 c pont,amit dilithiumból is megvehetsz.Bár ha nem nagy még a karid akkor ha újra kezded azzal sem vesztesz sokat.De mielõtt törlöd a karidat váltsd be a dilithiumodat C pontra,és amit kapsz érte az ne vedd ki hanem hagyd bent,ha bent hagyod akkor bár melyik karival kiveheted késõbb ha kiveszed akkor a karidhoz kerül.

Ha újra kezded szólj nekem,engi karival összedobok neked egy kezdõ felszerelést.Maxos a craft skillje.

Link to comment
Share on other sites

_George_

Na megvolt a reroll, végül maradtam Tactical és most nagyobb odafigyeléssel osztom a skilleket és sokkal gyorsabban haladok most, hogy már jobban kiismertem a játék működését. Emellé még kezdtem egy Klingon tacticalt is (arra is rájöttem, hogy a tactical áll a legközelebb hozzám, ha majd lesz elég Cryptic pontom akkor veszek majd több karakter slot-ot) viszont jobban megnézve a klingon hajóválasztás nem ugyanaz mint a Föderáció oldalán hanem kicsit másabb. A fenti klingon karakternek milyen hajó lenne célszerű, a Raptor féle hajók? Mert utánanézve azok az escort-ok megfelelői a klingon oldalon.

Link to comment
Share on other sites

Plata

Na megvolt a reroll, végül maradtam Tactical és most nagyobb odafigyeléssel osztom a skilleket és sokkal gyorsabban haladok most, hogy már jobban kiismertem a játék mûködését. Emellé még kezdtem egy Klingon tacticalt is (arra is rájöttem, hogy a tactical áll a legközelebb hozzám, ha majd lesz elég Cryptic pontom akkor veszek majd több karakter slot-ot) viszont jobban megnézve a klingon hajóválasztás nem ugyanaz mint a Föderáció oldalán hanem kicsit másabb. A fenti klingon karakternek milyen hajó lenne célszerû, a Raptor féle hajók? Mert utánanézve azok az escort-ok megfelelõi a klingon oldalon.

40-es szintig BoP utána választhatod a Raptort,BoP annyival jobb hogy univerzális konzoljai vannak,így bármilyen tiszteket berakhatsz,és van Battle Cloak képessége,bármikor eltudsz tûnni ha úgy tetszik.Raptornak csak sima Cloak van,harc közben használhatatlan.

Fejlõdéshez én BoP-ot használtam,nagyon jól lehet szívatni vele a fedeseket.

Link to comment
Share on other sites

_George_

40-es szintig BoP utána választhatod a Raptort,BoP annyival jobb hogy univerzális konzoljai vannak,így bármilyen tiszteket berakhatsz,és van Battle Cloak képessége,bármikor eltudsz tűnni ha úgy tetszik.Raptornak csak sima Cloak van,harc közben használhatatlan.

Fejlődéshez én BoP-ot használtam,nagyon jól lehet szívatni vele a fedeseket.

Igen, végül jobban megnézve valójában a BoP felel meg az escortnak a klingon oldalon, csak kattingatni kellett a shipyardon a hajóknál. :) Feltűnt, hogy sokkal fordulékonyabb a fedes hajóknál és az álca is hasznos. Az igazi bajom az volt, hogy az első küldiben egy romulán hajó ellen küldött ami folyton kidobta ezeket a tractor beam-es aknákat és úgy majdnem elkapott mert a BoP pajzsa nem valami erős. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik officer-nek van valami skillje a vonósugarak ellen, csak még nem találtam meg. :)

Ma este lesz időm játszani és jobban megismerkedni a hajóval, majd beszámolok róla.

Az említett craftolt cuccok is jöhetnek ha még áll az ajánlat, olyanok amik hasznosak egy lvl 20+ tactical karinak fed oldalon. :)

Link to comment
Share on other sites

Plata

Igen, végül jobban megnézve valójában a BoP felel meg az escortnak a klingon oldalon, csak kattingatni kellett a shipyardon a hajóknál. :) Feltûnt, hogy sokkal fordulékonyabb a fedes hajóknál és az álca is hasznos. Az igazi bajom az volt, hogy az elsõ küldiben egy romulán hajó ellen küldött ami folyton kidobta ezeket a tractor beam-es aknákat és úgy majdnem elkapott mert a BoP pajzsa nem valami erõs. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik officer-nek van valami skillje a vonósugarak ellen, csak még nem találtam meg. :)

Ma este lesz idõm játszani és jobban megismerkedni a hajóval, majd beszámolok róla.

Az említett craftolt cuccok is jöhetnek ha még áll az ajánlat, olyanok amik hasznosak egy lvl 20+ tactical karinak fed oldalon. :)

Ha taktikai tiszt vagy két választásod lehet,Attack Pattern Omega,ami kiszed vonósugárból.De gépész Bridge officernek rakd be a Polarize Hull skillt.Naná csinálok neked cuccot szivesen.gondolom fõleg Kit kellene meg fegyverek,meg hajódra ez az.Tacticai Kitek közül nekem a Fire Team jön be.Ma már nem leszek fent,én is jókor olvasom el az üzeneted,mikor épp befejezem a játékot. -_-

Pm-ben add meg a neved.Majd felveszlek friendlistbe.Szerencsére friend list account szintû.Bármelyik karival is vagyok fent látni fogsz.

Egyébként raptor is nagyon jó,de az majd STF-re,pvp-re inkább BoP,BoP azért jó fejlõdésre mert fejlõdés közben 40-esszintig kapsz egy spéci küldit,ami war zoneba küld,ahol hemzsegni fognak a fedesek,és raptort gyorsan kiszedik,de BoP simán elhúz.És küldetések közben is ha nagyon szarban vagy simán cloak.

Én épp ma vettem újabb két karakter slotot.Kezdtem is egy Bajor taktikai tisztet,második slotot meghagyom.Állítólag a nyáron jönnek a Romulánok,akarok majd kezdeni egy romulán karit is.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Plata

Megjöttek az elsõ képek a Season 6 flotta bázisokról,S6 után a flották építhetnek saját ûrbázisokat,amit majd ellenséges flottáktól meg is kell védeni.

Képek

Link to comment
Share on other sites

  • 9 months later...
Plata

Hol kell majd meg adni az eu proxyt?

Hát ha adtok steam accot, fel veszlek titeket , a játékot meg hozzá adom külön. :)

Miben viccesebb a Klingon lét ?:D

Illetve ti vagytok valamilyen flottában ?:)

Van steam accom,de jelenleg fent sincs a gépen a steam,klingon lét azért fun egy kicsit mert érdekes hajóik vannak.Például az elsõ klin science karakterem egy carriert használ és lopásra van specializálva. :troll:

Fedes hajók nem tudnak lopni,ezt csak klingon hajóval tudod csinálni.

Aztán ott van az elsõ klingon engim,hát õ jelenleg egy Bortas War cruiserben csücsül.Full bortas szettel,ami már magban fun,a hajó hídja pedig gyönyörû.De Bortas elõtt Guramba siege destroyerrel mászkáltam vele,és tricobalt aknákkal,de nemrégiben nerfelték ezt a fajta hadviselést így váltottam hajót,és megvettem a bortas pakkot.

Aztán ott van az orion tac tisztem,õ általában olyan hajóba ül amihez épp kedvem van,õ a kedvenc klingon karim,így aztán van neki egy rakás hajója,általában Guramba vagy Brel retrofittel mászkál,de néha Mirror Raptorba ültetem.De van neki több is,csak általában ezeket veszem elõ vele.És van még egy másik klingon scim,ö Varanus support vesselben,ami szintén jó szórakozás.Ha jólemlékszem 15 másodpercenként tud kidobni egy repair platformot,ami a környéken lévö csapattársakra rak rá Hull javító drone-okat,repair platform mellé be van rakva egy aceton assimilator is,hogy azért rosszalkodjunk is. :troll:

Nam, a proxyt is be állítottam. De nem bír connectálni valamiért, mi lehet a gond?

Amúgy bocsi az offért. :\. De a keresõ valamiért nem találja a STO topicot itt...

Ha beállítottad az Eu proxyt és elindítod a játékot,lehet hogy elsõre nem lesz jó és nem tud csatlakozni,de ilyenkor bal oldalt alul azt írja ki hogy eu1 proxy,zárd be a játékot és indítsd újra amíg eu2 proxyt nem ír ki bal oldalt alul.Az eu1 kb S6 óta kivan lõve.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Luke2135

Kiléptem a játékból, és elkezdett letölteni egy 5.8 GB-os frissítést. Átlagosan olyan 100-400 KB/s letöltési sebességgel. Azt hiszem, egy darabig nem fogok tudni belépni...

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Anhre

A Resonance 2009. májusában alakult multi-gaming klán. A Star Trek Online-ban 2010 óta jelen vagyunk kisebb nagyobb megszakításokkal és most láttuk elérkezettnek az idõt arra hogy a ismételten aktív toborzásba fogjunk.

Honlapunk címe: http://resonance-guild.eu/

Kiknek is tudjuk ajánlani a Resonance-t?

Azoknak a causal játékosoknak, akik szeretnek játszani a játékkal és mindezt kötelezõ online játékidõ nélkül szeretnék tenni, de amikor belogolnak akkor nem zárkóznak el egy gyorsan összeálló csapattal egy instát (fleet action, dungeon, flashpoint, melyik játékban mi ) végigvinni, tudnak és akarnak közösségben játszani és ezt képesek kulturált keretek között folytatni.

Illetve olyan HC játékosoknak, akik idõhiány, vagy egyéb okok miatt nem tudnak a szigorú idõbeosztású és szabályrendszerû HC guildek soraiba csatlakozni, de meg szeretnék érezni az end-game tartalmak ízét és bármikor kaphatóak egy jó kis csoportos futamra.

Mit kínálunk a hozzánk jelentkezõknek? A fentiekben leírt nyugisabb tempó mellett jó hangulatú társaságot, segítõkész csapatot, stabilitást (4 év alatt még egyszer sem oszlottunk fel, hiába keltették többször is halálhírünket :D)

Ha rövid bemutatkozásunk és klánszabályzatunk elolvasása után úgy döntesz, hogy tagja szeretnél lenni közösségünknek nincs más dolgod, mint regisztráció után a jelentkezési lapot kitölteni és a fórum TAGFELVÉTEL topikjában elhelyezni. A rövid jelentkezési lapot ott megtaláljátok.

Egy halott flotta akinek nullás bázisa van,mit is ér?Semmit.

Most mikor bejöttek az über brutál flottás konzolok,warp core és singularity core-ok,az elite fleet hajó és ground gear,most akartok új flottát kezdeni?Flotta bázis kiépítése legalább 1 év aktív tagsággal,nem hiszem hogy van olyan hülye aki otthagyná a kedvetekért a jelenlegi flottáját,ahol maxosan kiépített bázis és hajók és felszerelés várja.Nem is beszélve róla hogy egy jól kiépített flottánál a cuccok kevesebbe is kerülnek. B)

Ja és az a fenyegetõzõs balhé sem tett jót a hírneveteknek ami a neten keringett.Ha jól emlékszem rólatok szólt.

Link to comment
Share on other sites

weky

Kedves Plata!

Elõször is nem hiszem, hogy vannak információid a bázisunk szintjérõl vagy akár a jelenlegi létszámunkról (elárulom: nem 5 fõvel vagyunk jelen), de köszi a jóindulatot! :)

Másodsorban pedig engedtessék meg, hogy minden játékos maga döntse el, hogy kikkel és milyen stílust követve szeretne játszani. Akinek fullos bázis kell, az úgy is hozzátok megy, akinek meg esetleg nem, az a többi magyar flotta között -így köztünk is- tud kedvére válogatni.

Végezetül pedig köszi, de hírnevünk rendben van, emiatt végképp nem kell aggódnod! :)

Resonance mint flotta nem ismert magyar körökben,nem én találtam ki,végeztem egy kis felmérést.Még senki nem hallott rólatok,vagyis hallani hallott,de nem mint sto flottáról,hanem multi gaming klánról,és azt is csak rosszat,egy tavaszi balhéval kapcsolatban.Meg arról hogy milyen szép anyázással fenyegetéssel toborozzátok tagokat más játékokban,aki nem akar hozzátok menni azt támadjátok. :biglol:

Javaslom a honlapotokon szedjétek le a Star Trek Online leírást,mert tele van hülyeséggel és ezer éve elavult információval,a flotta bázisokról szóló részt teljesen újra kéne írnotok.Látom a képeket most csináltátok nem rég,de bázisotok az nincs,mert a bázis építés és a bázis szintek rész teljes sületlenség.És semmi leírás a Fleet Embassy-ról és a Fleet Dilithium bányáról.Pedig ezek felépítése és megléte is épp olyan fontos mint a flotta bázisé.

Ja ha nem tudnátok a játékban van egy nyílt és egy zárt magyar cset is.Ha egy csöppet is játszotok javaslom a nyílt csetre gyertek fel.

Link to comment
Share on other sites

weky

Resonance mint flotta nem ismert magyar körökben,nem én találtam ki,végeztem egy kis felmérést.Még senki nem hallott rólatok,vagyis hallani hallott,de nem mint sto flottáról,hanem multi gaming klánról,és azt is csak rosszat,egy tavaszi balhéval kapcsolatban.Meg arról hogy milyen szép anyázással fenyegetéssel toborozzátok tagokat más játékokban,aki nem akar hozzátok menni azt támadjátok. :biglol:

Valakivel keverhetsz minket..... A toborzás kapcsán: nem hiszem, hogy ha ráírok egy játákosra hogy "Azonnal csatlakozzál hozzánk, mert ha nem akkor ütlek agyon áslak el" akkor az illetõ félelmében kitölt egy jelentkezést és minden vágya az, hogy velünk játszon. :) :) :)

Gondolkozzunk már el egy kicsit, mielõtt ilyen sületlenségeket vetünk monitorra.

Link to comment
Share on other sites

Plata

Elhiszem hogy nem 5 fõvel vagytok jelen,mert flottához 1 ember is elég.De hogy nem rendelkeztek aktív tagsággal azt biztosra veszem.

Tavasszal volt valami balhé,abban ez a klán név merült fel.Nem ezen a fórumon volt,sw tor gw wot lotr és sto kapcsán volt a resonanceval gond,és a toborzási módszerrel.Egyesíteni akartátok a magyarokat 1 nagy klánba,aki nem volt hajlandó azt levelekkel bombáztátok fenyegettétek,valaki ezeket összegyûjtötte és felrakta egy blogba. :lol:

Mondom én hogy összekeversz minket mással, soha nem volt ilyen céljaink, nem vagyunk gyûjtõklán! :) :)

Link to comment
Share on other sites

Plata

Mondom én hogy összekeversz minket mással, soha nem volt ilyen céljaink, nem vagyunk gyûjtõklán! :) :)

Lehet,már rég volt nem emlékszem,de fura hogy mindenkinek ez jut róla eszébe ha a resonance-ra kérdezek. B)

Nem jut eszembe milyen blogban volt kitéve,mert sosem olvasok blogot,ezt is csak azért mert belinkelték fórumba.

Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...
Luke2135

Az elõbb fejeztem be a Temporal Ambassador küldit. Érdekes volt, a végén még a 29. századi Csillagfottából is felbukkant egy idõhajó, és segített helyrehozni az idõvonalat. Azt bezzeg nem mondták el, a 2009-es Star Trek film eseményeibe (amire a játékban is vannak utalások) miért nem avatkoztak be, hiszen ott is eléggé megváltozott az idõvonal...

Nem ott az idõvonal nem változott meg,csak lett egy alternatív valóság,az eredeti megmaradt és létrejött egy alternatív is.A Star Trek Online 2409-es évben tart,és ha megnézed a Vulkán bolygó ép és egészséges,csak marha meleg.És azok temporális ügynökök.

Volt is külön Temporal lock Box.

https://www.youtube.com/watch?v=5aZUPJCONp0

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Nil_x

Lehet,már rég volt nem emlékszem,de fura hogy mindenkinek ez jut róla eszébe ha a resonance-ra kérdezek. B)

Nem jut eszembe milyen blogban volt kitéve,mert sosem olvasok blogot,ezt is csak azért mert belinkelték fórumba.

Szerintem erre gondolsz: http://frostshock.eu/offtopic-2/2013/05/07...alis-valaszolt/

De ebben a történetben nem a Resonance volt a rosszfiú, viszont rohadt vicces, érdemes elolvasni :D

Az elõbb fejeztem be a Temporal Ambassador küldit. Érdekes volt, a végén még a 29. századi Csillagfottából is felbukkant egy idõhajó, és segített helyrehozni az idõvonalat. Azt bezzeg nem mondták el, a 2009-es Star Trek film eseményeibe (amire a játékban is vannak utalások) miért nem avatkoztak be, hiszen ott is eléggé megváltozott az idõvonal...

Az új Star Trek-et sokan félreértik, ami mondjuk nem csoda, tekintve mennyire elcseszett a története. Az STO az eredeti idõvonalon játszódik, ahol egy szupernova miatt a Romulus és vele a birodalom nagy része megsemmisül, ennek nyomai, okai, következményei ugye mind szerepelnek is a játékban. A film ott kezdõdik, hogy Spock a katasztrófa sikertelen megakadályozása közben elnyeli a feketelyuk a Narada romulán bányászhajóval együtt és visszakerülnek a múltba. Itt, a Narada elpusztítja a USS Kelvin-t, megölve Kirk apját és létrehozva az átszabott idõvonalat. 25 évvel ezután a Narada elfogja Spockot, aki kis csúszással lépett ki a feketelyukból, majd elpusztítja a Vulcant, de ezt ugye megint csak az alternatív idõvonalon.

Persze ettõl függetlenül a felvetésed azért jogos, hiszen az ST: ENT-bõl tudjuk, hogy a temporális ügynökök nem csak akkor avatkoznak be, ha a Föderáció maszatol bele az idõvonalba, de igazából ettõl lesz csak még elcseszettebb az Abrams féle Star Trek.

Link to comment
Share on other sites

Plata

Szerintem erre gondolsz: http://frostshock.eu/offtopic-2/2013/05/07...alis-valaszolt/

De ebben a történetben nem a Resonance volt a rosszfiú, viszont rohadt vicces, érdemes elolvasni :D

Az új Star Trek-et sokan félreértik, ami mondjuk nem csoda, tekintve mennyire elcseszett a története. Az STO az eredeti idõvonalon játszódik, ahol egy szupernova miatt a Romulus és vele a birodalom nagy része megsemmisül, ennek nyomai, okai, következményei ugye mind szerepelnek is a játékban. A film ott kezdõdik, hogy Spock a katasztrófa sikertelen megakadályozása közben elnyeli a feketelyuk a Narada romulán bányászhajóval együtt és visszakerülnek a múltba. Itt, a Narada elpusztítja a USS Kelvin-t, megölve Kirk apját és létrehozva az átszabott idõvonalat. 25 évvel ezután a Narada elfogja Spockot, aki kis csúszással lépett ki a feketelyukból, majd elpusztítja a Vulcant, de ezt ugye megint csak az alternatív idõvonalon.

Persze ettõl függetlenül a felvetésed azért jogos, hiszen az ST: ENT-bõl tudjuk, hogy a temporális ügynökök nem csak akkor avatkoznak be, ha a Föderáció maszatol bele az idõvonalba, de igazából ettõl lesz csak még elcseszettebb az Abrams féle Star Trek.

Az a vicc hogy a második blogról is kiderült hogy totál kamu,és az egészet a resonance kavarta hogy lejárassa John Williams-t.És az õ nevében kamuból irkálták.A blogból kb semmi sem igaz,az egészet megrendezték. :troll:

STO-ban ismerem resonance-t 3 fõs hatalmas flotta,a honlapjukon olvasható STO ismertetõ tele van elavult információval,vagy pontatlannal.Volt szerencsém beszélni velük játékban,és nem hiszem hogy flotta pvp-n tartanom kellene tõlük.Mert ha hülyeségeket kell dumálni ahhoz értenek,de a játékhoz nem igazán. B)

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Nomad90

Arrol a botrányrol hallottam anno, az alliance of hungary-t probálták belenyomni a végtermékbe nem csak azt az illetöt egyedül(aki am az aoh egyik offija is volt még akkoriban is).

Másik így most azon gondolkozva h elõveszem a game-et(STO), azon filózom, hogy azt a 22-es enginer-t lehet nem lenne-e jobb rerollozni 1 tactical offi-ra bár mondjuk utolsó emlékeim szerint 25-ös fed-es karival kezdhetett az ember klingon karit. Nem tudom mennyire változtattak ezen, másik meg az engi-vel jobban elvoltam, vhogy életképesebbnek találtam(kb. fele annyiszor csináltak belõlem ürhulladékot mint a tactical off-val). mondjuk tény engivel cruiser-re voksoltam a tactical-al meg escort volt, amit ugye kicsivel könnyebb szétkapni mint 1 cruisert.

Nem tudom mi kell hozzá,de a klingon már ugyanúgy 1-es szinten kezd mint a fed.Kezdõnek inkább a tac ajánlott,az engi nem az a sebzõs fajta,engi inkább tank és healer,bár mehetsz sebzõs hajóval,de az sem fog annyit sebezni mint tac karival,mert az engi skillek a túlélésre és healre épülnek,míg a tac skillek a sebzést növelik,úgy hogy téged buffolnak vagy az ellenséget gyöngítik.Engi hajók a legszebbek,emellett a leglassabb és tohonyábbak is.Jobb ha sietve elkezded,február 27-ig tudsz 14 nap küldizéssel kivenni ingyen egy egész jó hajót,küldihez 10-es szintûnek kell lenni minimum.Fed kezdõküldetések átalakultak,a klingon is,de a fed bevezetõ küldetés,vagyis a tutorial,eszetlen jó lett,ne hogy átugord.

Hmmm anno a tac sem volt rossz bár én inkább full phaser-re tettem magam és ment a lézershow föleg ha többen is voltak körülöttem :D

Engivel meg jól jött a pajzsvisszatöltés meg az egyebek. A fed-es kezdö küldikre mondjuk ráfért 1 pofozás mert elég laposak voltak a klingont anno nem volt alkalmam kipróbálni sajna de akkor majd most.

Akkor majd este steamen lekapom ismét. Tac-nak mit mondasz cruiser v escort? Bár az intrepid osztály miatt 1 science offi-ban is gondolkozom, klingonoknál meg 1 negh'var tactical aztán jön a pusztítás :D

A másik a valuták most hogy állnak? Mert anno a dilithium farmolásra volt vmi kötöttség, hogy ha jól emlékszem a napi küldi ami adott 450-et az ugye ott volt napi 1x a másik meg h vmi heti 5000 max dilit lehetett összeszedni.

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...