Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Film Kerestetik!

The_Reaper_CooL

Recommended Posts

Hellnight

Nah időközben OJ jóvoltából megkaptam a kérdéseket. Megpróbálok valami segítségfélét összedobni, bár mondjuk azt a 4. kérdést nem nagyon értem :unsure:

Szóval ez a filmszerű hatás azt takarja, hogy az animált szereplők úgy mozognak mintha élő szereplők lennének?? :unsure: Nah mind1, remélem erre gondolnak. Szóval.

Ezeket a rajzfilmeket számítógéppel, megfelelő programmal készítik. Ez lehet a 3D Studio Max, Maya (ha jól tudom Gollam ezzel a programmal született meg), Cinema 4D, ZBrush (bár ez inkább karakterek csinosítására van, pl különféle bőrelváltozások, mintpl egy sárkányon a bőr) stb. Egy adott karaktert ugye először megrajzolnak papíron több nézetből. Sokszor meg is építik kis makett formában a teljes 3D-s alakot. Pl agyagból. Pl a Némo Nyomában-nál minden halat megalkottak agyagból (legalábbis sztem az volt) Utána kezdik el rajzolni egy programban, majd animálják kézzel. Ez állatoknál még működik is, mert nincs annyi mozgásfunkciója egy állatnak, mint egy embernek. Namármost. Nézzük meg akkor a Final Fantasy-t. Igaz, nem láttam a werkfilmjét, de nagyon erős a gyanúm, hogy azok a karakteranimációk amik ott megjelennek Motion Capture technológiával készültek. (Ha meg nem akkor megeszem a kalapom :ph34r: de sztem azzal, a Squaresoft, most ugye SquareEnix mindig is kiemelkedő animációiról híresek) Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy az emberre kis gömböket aggatnak, amik össze vannak kötve egy számítógéppel. Gollam mozgása is így készült. Ahogy mozog az ember az megjelenik a számítógépen, és így a filmben szereplő karakter mozgása teljesen élethű lesz. Tehát például egy járást sokkal egyszerűbb élethűen Motion Capture technológiával megcsinálni, mint szabadkézzel, egérrel. Bár egérrel is lehet meglehet csinálni, de mondjuk ha már verekedik is a karakter akkor az biza hosszú órákba is telhet. Míg MC-vel ez sztem pár perc.

Az 5. kérdésre pedig, hát nem is tudom. Hasonlítsam össze? Az a baj, hogy nem nagyon tudom melyiket ki készítette. (Google segített :D )

Verdák az Pixar alkotás. Azokról tudjuk, hogy elég minőségi munkát készítenek animáció terén illetve már maguk a karakterek is nagyon szépen ki vannak dolgozva.

A Madagascar DreamWorks. Mondjuk merőben eltér a Shrektől az animációja illetve a karakterek kidolgozása. Gondolom abból kifolyólag, hogy gyerekeknek készült. Mondjuk egyik sem Motion Capture technológiával készült véleményem szerint, hiszen mindhárom film rajzfilm. Azokat nem szokás ezen technológiával elkészíteni, hiszen épp azért viccesek mert bugyután járnak-kelnek :D

A Polar Express-hez egyedül Tom Hanks arca kellett. A másik két filmhez ilyen téren nem kellett foglalkozni, hiszen egyikben autók vannak, másikban állatok. A PE-ben viszont emberek, gyerekek.

Nem nagyon értem ezt a kérdést, hogy mi alapján hasonlítsam össze őket :unsure:

Nah mind1, eddig ennyit tudtam segíteni, talán :unsure:

Ha nem ezekre gondolt a kérdést feltevő személy akkor nem tudom mire. Kéne egy kis help, hogy akkor most WTF? :unsure:

Link to comment
Share on other sites

grasslover

Az első kérdés nem CGI technikai szempontból megy rá a "filmszerűre" hanem, filmes szempontból.

(Felelet lenne ez itten) A digitális világot úgy alkotják meg, mintha az egy valós környezet lenne. A kameramozgást élettel töltik fel, majd ügyes rendezői húzásokkal emelik a filmes tartalmat. Például vegyük a Final Fantasy - Advent Children templomos jelenetét Tifa és Loz harcával. Itt a művészeti hatások is érvényesülnek, John Woo-s galambok repkednek, de a fényhatások és a virágok összessége is igen erős fantáziát sugall. A harcot feldobják a természetfeletti erővel rendelkező felek mozdulatai, közben a kamera egy lélegzetvételnyit sem pihen, miközben igen zúzós zenét hallhat a néző. Le sem tagadhatná távolkeleti vonásait, valamint anime rokonságát sem. A harc kellős közepén megszólaló telefon csak hab a tortán: egy kis japán filmes humor is belekerült a jelenetbe.

Jaaaaaaa aham értem akkor. Szóval ezt benéztem. Upsz :huh:

Végülis érdekes eszmefuttatás, de nem az a kérdés :sad:

Hát ez van.

Mondjuk én ezért szeretem a 3D-s világot. Az ember, ha van tehetsége hozzá szó szerint BÁRMIT megalkothat benne :rolleyes: A kamerát oda teszi ahová csak akarja, olyan effekteket tehet bele amiket csak akar.

Igaz már jó régóta nem tanulgatom eme csodás világot idő hiányában ami nagyon sajnálok. Mondjuk így vizsgaidőszak alatt volna lehetőségem tanulni, csak valamiért nem használom ki <_<

Viszon érdekes volt amit írtál.

Link to comment
Share on other sites

-OJ-

miközben igen zúzós zenét hallhat a néző.

Sztem erre rosszul emlékszel, a zúzós/epikus zene a végén van, Tifa-Loz harcánál zongora-szóló megy (ezen meg is lepődtem mikor először láttam, kicsit "oda-nem-ilő")

Link to comment
Share on other sites

grasslover

Sztem erre rosszul emlékszel, a zúzós/epikus zene a végén van, Tifa-Loz harcánál zongora-szóló megy (ezen meg is lepődtem mikor először láttam, kicsit "oda-nem-ilő")

Igazad lehet :unsure: Mondjuk egyetlen egyszer láttam, azt is jó régen, Te meg aljas módon birtokolsz 70 nemzetiségű eredeti verziót :D

Link to comment
Share on other sites

Hadriel

Sziasztok!

EGy olyan filmet keresek ami arről szól hogy a filmvilág nyomozóit és nyomozónőit, pl:Columbo,Poirot stb. meghívja a házába egy ember(azt hiszem egy idős) majd később meghal a tulaj(ez se biztos,de hogy vki meghal az tuti)

Annyit még tudom hogy 2005-ben szilveszter napján vetíte az RTL .

Nem olyan sok info de remélem tudtok segíteni mert már régóta kutatok ezután a film után

Meglett a kereset film :Meghívás egy gyilkos vacsorára. Úgy jan vége felé lesz a tv-ben :smile:

Link to comment
Share on other sites

MikaRoss

Hú, köszönöm szépen mindhármótok írásait. Sokat segítettek! :smile:

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Van egy film, ami forgatókönyvíróról, vagy kiről szól, és egy nagyon hosszú, vágás nélküli jelenettel kezdődik, házból ki, ablakon be, és nincs vágás, a háttérben meg ilyen jelenetről, és filmezésről beszélgetnek... mi ez?

Link to comment
Share on other sites

F4LL3N

Úgy 3-4 éve láttam (nem végig!) valami történelmi filmet ami talán a 60-as években készülhetett...nemtom, szinte semmire se emlékszem belőle, mintha valami idegen nyelvű címe lett volna, és talán olasz, vagy görög-olasz történelmi film volt...valamiért emgmaradt bennem, de nemtom, mi az...na msot így nem várhatom el hogy segítsetek úgyhogy íme egy jelenet, amitől igazán megmaradt bennem: volt vmi királynő és volt egy férje aki...nem király volt, vagy is nem tudom, de az öltözéke egy római légióséra hasonlított, és a királynő megmérgezte őt, a gyűrűjéből szórta a mérget asszem az italába, és először elvesztette a látását, aztán meghalt, és a temetésén (égetésén) vki lenyilazta a kirányőt és ketten egy máglyán elégtek... :huh:

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Doma88

Nem tudom hogy ez hogy van de nekem megvan a Fűrész 3. c. film és a haveromnak is megvan. Leültem náluk nézni és neki teljesen más mint nekem!!! :blink::huh: :o Nem tom hogy ez hogy van de érdekes... Akkor most kétfajta Fűrész 3. van??? :blink:

:lol: :lol: :lol:

Lehet hogy valamelyikőtöknek a Fűrész 1 v 2 van meg a 3 helyett? :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

Troglodyte

Úgy 3-4 éve láttam (nem végig!) valami történelmi filmet ami talán a 60-as években készülhetett...nemtom, szinte semmire se emlékszem belőle, mintha valami idegen nyelvű címe lett volna, és talán olasz, vagy görög-olasz történelmi film volt...valamiért emgmaradt bennem, de nemtom, mi az...na msot így nem várhatom el hogy segítsetek úgyhogy íme egy jelenet, amitől igazán megmaradt bennem: volt vmi királynő és volt egy férje aki...nem király volt, vagy is nem tudom, de az öltözéke egy római légióséra hasonlított, és a királynő megmérgezte őt, a gyűrűjéből szórta a mérget asszem az italába, és először elvesztette a látását, aztán meghalt, és a temetésén (égetésén) vki lenyilazta a kirányőt és ketten egy máglyán elégtek... :huh:

szerintem ez vmi shakespear dráma lesz :smile:

Link to comment
Share on other sites

Hellnight

Nem tudom hogy ez hogy van de nekem megvan a Fűrész 3. c. film és a haveromnak is megvan. Leültem náluk nézni és neki teljesen más mint nekem!!! :blink::huh: :o Nem tom hogy ez hogy van de érdekes... Akkor most kétfajta Fűrész 3. van??? :blink:

Hát ha elmondanád, hogy a Te verziód hogy kezdődik és a haverod verziója hogy kezdődik, akkor meg tudnánk mondani, kinek van meg a tényleges 3. rész :lol:

Link to comment
Share on other sites

Doma88

Hát ha elmondanád, hogy a Te verziód hogy kezdődik és a haverod verziója hogy kezdődik, akkor meg tudnánk mondani, kinek van meg a tényleges 3. rész :lol:

Az enyém úgy hogy egy csaj szalad egy folyosón vmi szar van a nyakán vmi áramos vmi :D Aztán meg kell nyomnia jét gombot egy pirosat és egy zöldet de az zöld egy akváriumban van a keze össze van kötve és beleteszi a fejét az akváriumba leeszi a sav a fejét :ph34r: Az övének az eljét nem tudom de sztem az öve az igazi mert a gyilkos az az öregember. De a vége az az a haveroménak hogy egy fickó ak életben maradt az elvágja a pudingi torkát és meghal a felesége meg a gyereke is mert csak a bosszú vezette. És vége! :D

Link to comment
Share on other sites

-OJ-

Az enyém úgy hogy egy csaj szalad egy folyosón vmi szar van a nyakán vmi áramos vmi :D Aztán meg kell nyomnia jét gombot egy pirosat és egy zöldet de az zöld egy akváriumban van a keze össze van kötve és beleteszi a fejét az akváriumba leeszi a sav a fejét :ph34r: Az övének az eljét nem tudom de sztem az öve az igazi mert a gyilkos az az öregember.

Köszönjük szépen hogy elmondtad a film végét <_<<_< Sztem SZERKESZD át :wink:

Egyébként az a savas dolog nem a film kezdetén van és a csajnak egy kulcsot kell kivennie a tartályból :unsure: a tiédnek max hiányzik az eleje :wink: Vagy teljesen más filmről beszélsz :unsure:

Link to comment
Share on other sites

grasslover

Yeah B) anno a második részt, most meg a harmadikat olvastam el B) na ezt se nézem akkor meg (mondjuk nem mintha érdekelne)

Link to comment
Share on other sites

Hellnight

Köszönjük szépen hogy elmondtad a film végét <_<<_< Sztem SZERKESZD át :wink:

Egyébként az a savas dolog nem a film kezdetén van és a csajnak egy kulcsot kell kivennie a tartályból :unsure: a tiédnek max hiányzik az eleje :wink: Vagy teljesen más filmről beszélsz :unsure:

Te hallod én nem tudom milyen filmről beszél. A 3. és 2. részben nincs olyan jelenet ahol egy csaj folyosón fut meg meg kell nyomnia két gombot :huh::unsure:

Link to comment
Share on other sites

martin_dante

Ismeri valaki azt a filmet amikor egy házaspár a firssen született kisbabájukhoz felfogad egy bébicsőszt, arról meg kiderül, hogy valami okkult izé, és van egy fa ahova elvitte az összes helyi kisbabát, meggyilkolta őket és a fában van a testük, a lelkük meg minden? Aztán a végén az apa elmegy a fához és egy láncfűrésszel szétvágja, és jön ki a vér meg minden :unsure: Még 6-7 éves koromban láttam, azthsizem az RTL játszotta. Nagyon tetszett, de azóta sem tudom mi a címe :sad:

Link to comment
Share on other sites

Sophiaso

nem tudom, de bájos, hogy 6 évesen ilyeneket nézel :D :blink: :D :blink:

Hát ilyen ez a fanatizmusság :lol:

Link to comment
Share on other sites

martin_dante

nem tudom, de bájos, hogy 6 évesen ilyeneket nézel :D :blink: :D :blink:

Videótékás csaj is így gondolta :rolleyes: :lol: :D

Link to comment
Share on other sites

OG

hüha én most megijed töled hogy 6éves korodban már ilyet néztél én kb ilyen idösen láttam a Fekete Vipera filmet kb 30 percig néztem majd annyira megijedtem hogy talán még most sem merném megnézni

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
-moki-

Egy filmet keresek... űrhajós film, és csak annyira emlékszem belőle, hogy a végén feláldozza magát egy csávó és a hold a felé veszi az irányt valamivel, hogy megmentsen valamit és valakiket :D Mindegy, a lényeg az, hogy erre megkérdezik, hogy Szerinted elért a Holdra? A film pedig azzal zárul, hogy lábnyomokat látunk a hold a felszínén és egy szkafanderes alak ül, háttal egy sziklának és a földet nézi :D

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...