Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Vélemények a 2012. júliusi lapszámról


hmolnarj

Recommended Posts

petzolkri

S. Balázs ezért szeretem a hozzászólásodat, főként windows metro-s dolog most nagyon jól esett, mert bevallom én is egyet értek. Ezért is szemezgetek, és használom már 1 éve a netbookon az Ubuntut. Igaz az asztali gépre még nem tudtam végleg ott hagyni, mert azt mások (windows-hoz szokottak) is használják. De eljő majd az idő, amikor csak Ubuntut, vagy más linuxot fogok futtatni minden eszközön. Valljuk be a mostani linux már nem az a linux, ami 15 éve volt. Mégyegyszer köszönöm Balázs a véleményt, kár, hogy nem igazgatod a magazint, mert egy kis életet vihetnél bele, mint régen.

Link to comment
Share on other sites

hmolnarj

Kedves 1933!

 

Reagálnék erre a mondatodra

 

 

"Jó kis blabla, amit azoknak címeztek, akik megvették a szóban forgó kütyüket és az azok által felvonultató, operációs rendszereket. Mindezeket a felhasználók elsõ kézbõl tapasztalták, de ennek mi a haszna?"

 

A cikk nem egészen errõl szól, hanem egy kis jövõbe tekintés. Ez egy trend téma, ami nem véletlenül a lap elején kapott helyett, hiszen az iparágat átfogóan vizsgáló cikkeknek ott van a helye. És miért vannak ilyen cikkek a lapban? Mert az olvasóiknak egy része igényli azokat, és ezt a legutóbbi felmérés is megerõsítette. Persze a legfontosabbak a hasznosítható tippek, trükkök. Talán az látszódik, hogy e téren már erõsített az elõzõ szám (például HW és SW segélyvonal). A cikket nem fogom védeni, mert én írtam, de bízom benne, hogy sokan kíváncsiak arra, hogy merre halad az informatika, és körülbelül mit várhatunk az elkövetkezõ évekbe. Nem tudunk minden olvasónknak egyenként kedvezni, csak mindenkinek.

 

 

"Kinek írják az újságot? Szakembereknek? A számítástechnika iránt érdeklõdõknek (nem mindenki ért hozzá)?"

 

Meglepõ lesz, de igazából mindenkinek egy kicsit.

 

 

"Utólag olvastam el a másik cikksorozatot az okos telefonokról."

 

Ez pontosan melyik lenne? A mostani lapszámban csak egy WP7-es összeállítás volt, okostelefonokról szóló cikksorozatról én nem tudok. Egyébként mindig is szívesen fogadtunk és még mindig várunk cikkötleteket. Sok közülük már meg is valósult.

Link to comment
Share on other sites

xGeorgeV

Szerintem nem csak a Windows Phone 7.8 csapda, hanem az egész Windows Phone.

 

Amikor kezdõdött ez a mizéria, 2010-ben vettem egy egy Androidos Sony Ericsson XPERIA X10-es és egy Samsung OMNIA 7-es telefont. Mindkét telefont használtam, mindkét telefonra készítettem példa alkalmazásokat, és úgy döntöttem, hogy Windows Phone 7-re fogok fejleszteni, mert az jobban tetszett, valamint az Androidos fejlesztõ rendszerek kõbaltának tûntek a Windows Phone 7-es feljesztõ rendszerekhez képest.

 

Azonban a Windows Phone 7-es telefonra csak úgy lehetett feltölteni saját alkalmazást, ha egy elméletileg tiltott törés leszedte a zárat a telefonról, valamint a szoftverek terjesztése sem volt megoldott, mert kis hazánkból nem volt elérhetõ a Windows Phone Market sem letöltésre, sem feltöltésre. A Mobile Developers Day rendezvényeken a hivatalos Microsoft fejlesztõk sem tudtak hivatalos, legális megoldást a hazai programok hazai fejlesztésére és terjesztésére.

 

Így tehát elkezdtem a Windows Phone 7-hez képest a kõbaltás Androidos fejlesztõ rendszerekkel Androidra fejleszteni, amely rendszer elképesztõ tempóban fejlõdik, idõvel a rendszer és az eszközök is sokkal jobbak lettek, azonban fizetõs alkalmazást hivatalosan hazánkból a mai napig nem lehet az Android Marketre (Play) feltölteni. Ez fájó pont, a szlovák vagy a román fejlesztõknek például erre van lehetõsége. Hazánk bonyolult jogi szabályozása az akadály, szerintem csak a megfelelõ zsebbe kellene letenni a megfelelõ összeget, mindjárt minden elérhetõ lenne.

 

A Microsoft csillogó csodának kiáltja ki mindig az új rendszereit, aztán ha jön az új, a tegnapi csoda elavult, üldöznivaló vacak lesz (marketing szempontból).

 

A Sony Ericsson XPERIA X10-re azóta újabb és újabb Android verziók kerültek, néhány napja a Samsung Galaxy Nexus telefonomra megérkezet automatikusan Android 4.0.4 frissítés, egy klikk és már telepítette is az új rendszert.

 

A Samsung OMNIA 7-esen még mindig az elsõ Windows Phone 7 verzió van, mert a T-Mobile-nál többszöri kérésemre sem tudták felrakni a Windows Phone 7.5 verziót, a Windows Phone 7-es verziók azonban ki lettek tiltva a Windows Phone Market Place-rõl amelyre eddig is csak külföldi címmel létrehozott Live ID-vel lehetett csatlakozni.

 

Most pedig jön az újabb "csoda" a Windows Phone 8, a korábbi rendszereket pedig elavult vacaknak kiáltják ki.

 

Az Android pedig szépen fejlõdik, én pedig készítettem egy Phone 7 IMITATOR alkalmazást Androidra, hogy aki még nem látott Windows Phone 7-es telefont, az is ki tudja próbálni, hogy milyen a csempés "fíling".

 

Amennyiben a jogi pereskedések nem fogják vissza a fejlesztéseket, kellemes új rendszerekre számíthatunk.

Link to comment
Share on other sites

KGigi

Már ne haragudj, de ez úgy baromság, ahogy van. Azért, mert a te telefonod megkapja az Android frissítést, még nem jelenti azt, hogy a többi is meg fogja. Felhasználók milliói ragadtak az Android 2.x-szel vadonatúj telefonokkal is, és semmi remény arra, hogy ez valaha változni fog. Egyébként pont a Sonynak sikerült összehoznia egy olyan Android frissítést, ami használhatatlanná tette a telefonokat. Én sem örülök a Microsoft húzásának, tekintve, hogy ha nem ítélték volna halálra a mostani vonalat, akkor már egy Lumia 710 boldog tulajdonosa lennék, ugyanakkor mint szoftverfejlesztő, pontosan tudom, hogy ezt nem lehetett másképpen megoldani. Ami rendkívül gusztustalan, hogy míg a Microsoft már a kezdetek kezdetétől tudta, hogy a két rendszer egyszerűen nem lehet kompatibilis, ezt nem kötötte a felhasználók/vevők orrára.

 

Ehhez azért hozzátenném, hogy az nem a Microsoft, hanem a T-Mobile Magyarország hibája, hogy nem képesek firmwaret frissíteni egy olyan készüléken, amihez járna támogatás. Sajnos én is náluk vagyok, így tisztában vagyok vele, hogy teljesen, de tényleg 100%-ban inkompetensek mind a szervizesek, mind az ügyintézők. (Oké, 99,99%, egyszer találkoztam egy hihetetlen talpraesett és segítőkész ügyintézővel is.) Nem ismerik a készülékeket, nem ismerik a saját belső rendszerüket, miközben természetesen nem lehet számon kérni rajtuk a baromságokat, amiket mondanak, és a kárt, amit okoznak. Nekem pl. azért lett új telefonszámom, mert az ügyintéző nem tudott arról a lehetőségről, hogy a Domino csomagot át lehet alakítani előfizetésessé. A mobilnetes levelezésem hónapokig nem működött, végül én jöttem rá a megoldásra, mert a szervizessel ott kellett kezdenem a dolgokat, hogy elmagyaráztam neki, mi a különbség a POP3 és az SMTP között. Az IMAP-et már inkább bele sem kevertem... A hibás Samsung Omniámat majdnem egy évig hordtam szervizbe hozzájuk ugyanazzal a hibával, de képtelenek voltak megcsinálni. Aztán végül a szervizes nagy nehezen kibökte, hogy elvihetem a Samsunghoz is, hátha ott. Szó nélkül bevették, három nap múlva pedig tökéletesen működő állapotban kaptam vissza. Neked is ezt ajánlom, ha a készülékedhez jár frissítés. Ha teheted, válaszd a telemax szervizt, és még véletlenül sem a Cordont. Az ugyanaz, ahová a T is küldi, és annál inkompetensebb társaságot még nem hordott a hátán a Föld.

Link to comment
Share on other sites

petzolkri

Gondolom a szervizeseket felveszik utcárol és nincs oktatás számukra, majd belejönnek. Azért ilyen kontárok, mert nekik se tanította meg senki.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird
(KGigi @ 2012. július 23. 13:18) 449470[/snapback]

Már ne haragudj, de ez úgy baromság, ahogy van. Azért, mert a te telefonod megkapja az Android frissítést, még nem jelenti azt, hogy a többi is meg fogja.

 

Azért ez így egy kissé erős megfogalmazás. Igen, valóban felhasználók milliói ragadtak Android 2.x-nél, mert a gyártók nem fejlesztették rá az újabb verziókat. Előfordulhat, hogy ennek időnként hardveres vagy "elavultsági", üzletpolitikai szempontjai is vannak.

A Nexus a Google bábáskodásával "természetesen" mindig megkap(hat)ja a legújabb oprendszert. Tudtommal a Nexus már meg is kapta OTA frissítéssel a 4.1-es Jelly Beant. A gyártók meg dolgoznak rajta, hogy saját készülékükre alakítsák. Pár hónap, és talán megjelenik másra is. Igaz, inkább csak a csúcskategória környékén.

Esetedben pedig tovább árnyalja a képet, hogy nem csak a gyártói frissítésre van szükséged, hanem a szolgáltatóira is, ha hivatalosan akarsz szoftvert frissíteni. Ezt írtad is.

Nos azért a te műszaki felkészültségeddel és érdeklődéseddel a helyedben már régen tettem volna rá direktben akár gyártói, de inkább valami főzött ROM-ot, és nem ragaszkodnék a T-s rendszerhez.

Egyes készülékeknél ez hol könnyebben, hol kevésbé megoldható.

Szerintem így azért árnyaltabb a kép. Persze van a sok millió felhasználó, aki csak bekapcsolni és használni akarja...

Link to comment
Share on other sites

petzolkri

Biztos azért nem égeti a Rom-t mert azért kia akar kockáztatni, ha esetleg rosszul sül el a dolog.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

Utána kell olvasni. Nem kell elsőnek lenni, és nem kell mindent felrakni. Mások megírják a tapasztalatokat a fórumokban.

Ha úgy látod, hogy nincs gond a kiválasztott szimpatikus ROM-mal, gyakorlatilag nyugodtan rátehetsz bármit.

A visszaállítás gyári/szolgáltatói állapotba is szokott menni. Ha nagyon muszáj.

Ha ennek ellenére bejön a hibapont, az pech. :démonikacaj:

Link to comment
Share on other sites

petzolkri

Én már várom a következõ magazint, remélem érdekes cikkek lesznek benne.

Link to comment
Share on other sites

Greene

Skybird: Szerinted amúgy mennyire normális az, hogy egy telefonhoz romot kell főzni, meg fórumokat olvasgatni, hogy melyik szoftver a jó? Miért nincs egy verzió, ami mindenre felmegy és normálisan működik?

 

petzolikri: Én is várom, mert Giraffe bácsi Canon 5D Mk3-at tesztel benne. De ha kitalálod, hogy túl sok a fényképezőgépes téma, és az téged nem érdekel, mert a linuxból veszi el a helyet, akkor véged. ;)

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

Nem azt mondtam, hogy "normális". Az átlag user nem is fogja ezt csinálni. Ezért vesz pl. iPhone-t, vagy az androidos kütyüket használja ahogy kijöttek.

 

Egyrészt szólt KGiginek, hogy az õ tudásával megoldható a dolog, másrészt petzolkri aggódására az esetleges problémákról.

De gondolom itt nagyjából mindenki olvas fórumokat. ;)

Link to comment
Share on other sites

Garono

Ha már itt tartunk: a Samsung a Galaxy S-re azért nem csinált ICS-t, mert szerintük a hardver nem bírná. A Nexus S, ami hardveresen szinte teljesen megegyezik a Galaxy S-sel meg már 4.1.1-nél tart. Szóval nem azért nincs rá ICS, mert "nem bírja a hardver", hanem hogy a k.csög vásárló vegyen új készüléket, ha új OS-t akar. :nemlehetigaz:

 

Amúgy a ZTE egy múlt héten megjelent készülékét már Jelly Bean-nel árulja! Úgyhogy nem tudom, hogy mi tart a gyártóknak sokszor fél évig, mire kiadnak egy frissítést. A frissítés elhúzásával is csak újabb készülék váráslására "kényszerítik" a felhasználókat.

 

Ilyen szempontból tiszteletre méltó cég az Apple. :hááát:

Link to comment
Share on other sites

Greene

Hát azért az Apple is finoman noszogatja a júzereket az új masinák felé. Az IOS támogatottságból szépen kerülnek ki a régebbi modellek. Viszont az tény, hogy a modell megjelenésétől számítva kb. 3 évig számíthatsz a rendszeres szoftverfrissítésre, ami már egy ideje szintén OTA. És működik a telefon, nem kell szenvedni vele (csak downgrade-elni ne akarj sose :) ). Megmondom őszintén, hogy ahogy öregszem, egyre kevésbé szeretem a linuxos csodadobozokat (médialejátszó, openwrt, stb..) konfigurálgatni. Rengeteg időt elvesz feleslegesen. Az Apple-nek egy hatalmas előnye van: A cuccai tökéletesen működnek együtt, és nem kell hekkelgetni. Ez az amit szeretek. Meg azt, hogy odaadom az iPhone-t anyukámnak, és úgy eligazodik benne pár perc után, hogy még soha nem volt elötte a kezében.

Csak rohadt drága...

Link to comment
Share on other sites

petzolkri

Greene: jöhet a fotos téma, :D

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves hmolnarj!

július 23. 9:12-hoz

 

A "jó kis blabla" annak okán született, hogy a jövőbe tekintésre vonatkozó igény nálam nem jelentkezett és ennek következtében az ilyen jövőbe tekintést sem hiányoltam, hanem ami hozzászólásom fő témája volt, azt igenis hiányoltam. Ha ezzel a cikkel nő az eladott lapszám, akkor rendben is van. Csak nálam ilyen hatást váltott ki.

 

Arra vonatkozóan, hogy "Kinek írják az újságot?? Az jó, ha a szándék megvan, pusztán csak kíváncsi voltam és ez egy igénybejelentésnek minősíthető. Nem? (Egyébként nem lepődtem meg, ezt a választ vártam is!).

 

A másik cikk az okos telefonokról a 60. oldalon kezdődik és attól függetlenül, hogy mindegyiken WP7-es rendszer fut, a 9 darabos választék, különböző árai miatt sem ártott volna egy kissé bővebb indoklás. A kijelző méret és egyéb ott leírtak mellett mindegyik ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja az azonos operációs rendszer miatt? Netán az árkülönbség csupán a megjelenítés minőségét takarja? Lám, lám, ezt azért írtam akkor, meg most is, mert nem tudom, érdekelne és nincs más ismerősöm akitől megkérdezhetném, meg annyi pénzem sincs, hogy vásároljak belőlük és megtapasztaljam.

 

A cikkek megírása az adott indokok mellett, valóban jó munka volt! Egyébként a mellékelt DVD-n az Ön nevével jegyzett videós bemutatásokra is jól emlékszem és azokat igencsak kielégítőnek találtam!

Link to comment
Share on other sites

KGigi

@SkyBird

Nincs Androidos telefonom. Pont azért nincsen, mert nincs felesleges idõm és energiám erre a bohóckodásra. Egyszerûen csak egy mûködõ terméket akarok, ami nem marad az õskorban. Az iOS és a WP ilyen téren nagyon jó. Utóbbinál ez sajnos eddig tartott.

Link to comment
Share on other sites

hmolnarj

Kedves 1933!

 

 

A másik cikk az okos telefonokról a 60. oldalon kezdődik és attól függetlenül, hogy mindegyiken WP7-es rendszer fut, a 9 darabos választék, különböző árai miatt sem ártott volna egy kissé bővebb indoklás. A kijelző méret és egyéb ott leírtak mellett mindegyik ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja az azonos operációs rendszer miatt? Netán az árkülönbség csupán a megjelenítés minőségét takarja? Lám, lám, ezt azért írtam akkor, meg most is, mert nem tudom, érdekelne és nincs más ismerősöm akitől megkérdezhetném, meg annyi pénzem sincs, hogy vásároljak belőlük és megtapasztaljam.

 

Az azonos operációs rendszer miatt szolgáltatások tekintetében nincs jelentős eltérés. Talán annyi, hogy a HTC készülékeinél már van hangszínszabályozó, a Nokia pedig csak most implementálta az internetmegosztást a telefonjaiba, miközben a többi WP7 gyártó azt már korábban megtette. A szolgáltatás szintjén ennyi a fő különbség, plusz az egyedi alkalmazások, amelyeket ha jól emlékszem például a Lumiák esetén külön kiemeltünk. Fő eltérés valóban a belső Chipset, a kamera és a kijelző minősége, valamint például a beépített akkumulátor tekintében van, egyébként e készülékek nagyon hasonlítanak egymásra, a szigorú megkötések miatt kevés eltérés van. Egyedül a Lumia 610 a kivétel, amelyben csak 256 MB dolgozik.

 

Persze e témáról lehetne akár 10-20 oldalt is írni, mint ahogy a 124 oldalas Windows Phone Superguide is megszületett, ami ezt a témát dolgozza fel nagy alapossággal. Ám a PC World még mindig főként a PC-ről szól, így egy 8-10 oldalas mobilos cikknek nem nagyon van hely benne. A gyűjtés miatt így kompromisszumokat kellett kötni, remél(t)em, hogy nagyon sok fontos információ nem maradt ki.

 

Az igénybejelentést rögzítettük, természetesen minden olvasói vélemény fontos, mindre odafigyelünk!

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves hmolnarj!

üzenet 2012. július 24. 16:35

 

Nagyon köszönöm a felvetésemre adott, kielégítő válaszát!

 

Ha már itt tartunk, akkor van egy másik észrevételem, no nem a fent említett témához, hanem ahogy megemlítette azt, hogy a fő célpont a PC, gondolom az asztali gép.

 

Nagyon sok ismerősöm panaszkodik a számítógépük folyamatos lassulására, illetve az operációs rendszer sérülésére és az ezzel járó adatvesztésre. Van néhány ötletem, amiről érdemes volna néhány sort írni ezzel kapcsolatban.

Az eddigiek során rájöttem, hogy a Wndows verziókban igen sok olyan fájl található tömegével, ami vélhetőleg nem, vagy csak elvétve szükséges, csak a helyet foglalja és az esetek többségében soha sem kerül sor a használatára. Ilyenek például a frissítések során létrehozott, $ jellel bevezetett könyvtárak a Windows mappában és a hozzájuk kötődő KB...log fájlok. Ezeket, mivel rejtettek csak akkor lehet látni, ha egy mindent látóra beállított fájlkezelővel (pl.: TotalCommander) nézzük meg. Célja, gondolom közismert és én ezeket a frissítés után át szoktam helyezni egy másik partícióra dátummal együtt, hogy ne foglalja a helyet és a rengeteg fájl ne lassítsa a gépet, s ha sokáig normálisan működik a gép, akkor törölni is szoktam. Ugyanígy még sok helyen vannak hasztalan dolgok. (Prefetch, TMP Temporary Internet fájlok, stb.). Van még néhány igen nagyméretű a frissítés során elhelyezett frissítő fájl másolata (hosszú, hexa string a nevük (SoftwareDistribution\Download majd 1 GB) többek között. Igaz, hogy az említett fájlok többsége hibás működés esetén a régi állapot visszaállítását teszi lehetővé, de ha minden jól megy, akkor már nincs rájuk szükség. Igaz a mai gyors gépeknél ez nem sokat nyom a latban, de a későbbiekben taglalt dolgokkal együtt azért már összeadódhatnak.

 

Nagyon sok tanácsot adnak a felhasználóknak arra nézve, hogy hogyan gyorsítható a gép, egy gyorsítást segítő program installálásával, ami az említett dolgokat nem nem távolítja el és a nyomukat a registryből sem távolítja el.

 

Szólnak a backup programokról, de arról nem, hogy a Dokumentumokat, Képeket, Zenét, Videókat és a Letöltéseket nem kell feltétlenül a C: meghajtón tárolni, hanem egy másik partíción, vagy egy külső tárolón, persze ezek lejátszó programjaiban át kell állítani az alapértelmezésű mappákat. Azonnal gyorsabb lehet a gép és ha az operációs rendszer bedöglik, az értékes adatok megmaradnak. Ugyanez vonatkozik a levelezésre is, bár azt inkább txt és kép formátumban kell elraktározni, hogy kevesebb helyet foglaljon, mert egy olyan rövid szöveget tartalmazó levél, aminek a hossza 100 karakter, eml formában megközelíti az 50 kB-ot, pláné akkor, ha egy forwardolt fájl, amiben két képernyőnyi e-mail cím is szerepel, s pláné akkor, ha az már a 10. forwardolás és tartalmazza az összes résztvevő teljes címlistáját! Ilyenkor akár elérheti a több MB méretet is, plusz a kép mellékletek mime kódolású, megtöbbszörözött tartalma. Tegyük fel, hogy a sok címzett között van egy olyan, akinek keylogger fertőzése van, s akkor a címzettek egyike sem lehet biztonságban.

 

A meglátogatott weblapok elmentett címei azt a rizikót hordozzák magukkal, hogy időközben megszünnek és csak foglalják a helyet. Én azt csinálom, hogy ami tényleg érdekel (összes link és hivatkozás) azt egy olyan néven mentem el, amiből kiderül, hogy miért érdekes, s ezt teszem el (ez akkor is elindítható, ha az eredeti oldal már megszűnt!). Ha van benne valami, csak azt a pár sort, vagy a képet teszem el, ami érdekel, a weblapot már nem, mert minek szaporítsam a helyfoglaló és zsúfoltságot teremtő, felesleges, apró fájlok tömegét a gépen, s ekkor a Temporary Internet Fájlokat törölni lehet. Persze először átnézve a tartalmát az ott elhelyezett képeket is el lehet menteni.

 

Ez csak néhány az ötletekből, amit érdemes lenne hasonlókép közreadni. A Windows irtóhadjáratból csak azt, amit jogilag (visszafejtési tilalom) meg lehet tenni. Én ahhoz nem értek, csak felvetettem!

 

Ha nem, akkor nem. De sok mindent azért lehet. Nem?

Link to comment
Share on other sites

payskin

Az a baj, hogy a kiindulási pont téves, nevezetesen, hogy a sok fájl lassítja az oprendszert. Lehet, hogy ezek a fájlok ott vannak, de hogy a Windows nem foglalkozik velük, az biztos. A sok fájl lassíthatja a lemezelérést, ha ezek miatt fragmentálódik a merevlemez. Azonban az NTFS úgy van kitalálva, hogy nagyon sokáig, egész addig, amíg majdnem betelik a partíció, "védi" magát a fragmentáció ellen. Igen, tudom, tetszőleges pillanatban lefuttatva egy defrag programot, az mindig talál töredezett fájlokat, de ahhoz képest, hogy hány fájl van a Windowsban, elenyésző. Szóval, ez igazán nem lassítja a Windows működését, inkább "optikai csalódás". Az sem véletlen, hogy a CCleaner nem nyúl ezekhez a fájlokhoz. Hidd el, ők tudják jobban. Egyszer letöltöttem a Microsoft saját készítésű, teljesen fapados segédprogramját, amivel ezeket a frissítés-maradványokat lehet eltávolítani, és sikerült valami olyat is leszednem, amivel kicsit hazavágtam a rendszert. :(

 

Erre egy megoldás lesz: a Windows 7 SP2, ami majd tartalmazni fogja ezeket a frissítéseket, és nem kell őket külön telepítgetni. Illetve, meg kéne kérdezni azokat, akik gyártanak maguknak saját Win7 telepítőt az SP1 óta kiadott frissítésekkel, hogy egy ilyen telepítés után keletkeznek-e a frissítésekből ilyen felesleges(nek tűnő) maszlagok vagy sem. Mert ha nem, akkor csinálni kell telepítőt. (Bár ez az én szellemi képességeimet is meghaladja, hiába írta le lépésről lépésre Pjotr anno a megfelelő témában.)

 

Ami a registryt illeti, hát az a másik ilyen városi legenda, hogy a registry tisztításával gyorsabb lesz a rendszer. Érdemes megnézni, hogy egy-egy futtatás során hány "hibás" registry bejegyzést talál a CCleaner. Jó esetben ezres nagyságrend. Tudjátok hány bejegyzés van a registryben? Milliós nagyságrend. Az, ha jól számolom 3 nagyságrend különbség. Én is utálom, hogy a programok teleszemetelik, de igazából nincs értelme ezzel így foglalkozni. Sokkal többet lassít akár egyetlen registry bejegyzés, ha az éppen egy lassan induló, vagy mindenféle szemetet betöltő programot indít el automatikusan. Már azzal remekül meg lehet őrizni a Windows frissességét, ha nem telepítünk rá mindenféle szutykot, de azzal még inkább, ha nem hagyjuk, hogy ezek el is induljanak a Windowszal együtt, betöltődjenek a memóriába, és a háttérben kavirnyáljanak, lefoglalva a processzort.

 

A többivel nagyjából egyetértek: Windows telepítés után első dolog, hogy pakolom át az összes felhasználói mappámat a D:\BALÁZS mappába, nincs is gondom az újratelepítéssel, ami -- mellesleg -- a legjobb gyógyír a lassuló, döglődő Windowsra! ;) Az összes olyan programot, ami nem igényel telepítést, szintén a D:-n tartom. A levelezésem tárolásáról a Google gondoskodik, 1 bitet nem foglal a gépemen, nehéz ennél takarékosabbnak lenni! :)

 

A böngésző könyvjelzői viszont csak akkor foglalják a helyet, ha az Internet Explorer még mindig ilyen agyalágyult módon tárolja a Kedvenceket. (Az elmúlt 10 évben, amióta nem használok IE-t, nem néztem.) A többi böngészőgyártónak ennél jelentősen több esze volt, és valamilyen adatbázis-megoldást használnak, ami így nem szemeteli össze a merevlemezt.

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves Balázs!

 

Köszönöm a felhomályosítást, és azt, hogy mi hogy lassít azt nem vitatom, mivel nem tudom cáfolni, annyira nem értek hozzá. Mindenesetre azt már tapasztaltam, hogy egyes programok kipucolása után kevesebb gondom volt a géppel, néha meg kellett nézni a gép logjait, ahol felkiáltójel jelezte, ha valami akadályt tapasztalt a rendszer. Bizonyos szolgáltatásokat le kellett állítani hozzá és másokat engedélyezni, hogy ha leállítom a gépet, akkor le is álljon és ne kelljen a reset gombbal kilépni a windowsból, mert valami még futott és nem engedte leállni. A registryt a keresővel megtalált bejegyzések törlésével tisztítom, de kellő óvatossággal. Még nem sikerült tönkre tenni egyszer sem. Remélem nem is fogom soha eltolni! Amen!

 

Gyakran volt szükség arra, hogy kézzel pucoljam ki a registry-t, mert rengeteg maradvány volt benne és azért nem engedte leállni szegényt. Ilyen volt a Computer Associates vírusirtója, ami nem engedett mindent kitörölni és állandóan ki akart menni az internetre. Végül mindent sikerült kiirtani, vagyis majdnem mindent, mert egyes dolgokat még ott sem engedett.A Skype például kb. 150 helyre írta be magát, rettenetes munka volt minden hivatkozást kiszedni. Azóta csak Linuxban és főleg Live DVD-vel Skypolok, mert azt már nem tudja telepakolni, csak amit először rárakott! Hahaha!

Egyébként a Ccleaner nálam a végén azt mondja, hogy nincs semmi hibás bejegyzés és az a rendszerpucoló részben is rend van. Nálam az automatikus indulásnál csak a billenytyüzet kijelző, a tűzfal és a vírusirtó indul. Slussz! Ha kell valami azt elindítom magam.

 

Most szólt egyik ismerősöm, hogy elfelejtette a jelszavát az Ubuntu 12.04-ben. Eredetileg csak egy betűből állt, mert tyúkesze van, nem emlékszik arra sem, hogy 5 perccel előbb mit mondtam neki. Igen szelektív a feledékenysége.

Szereztem egy módszert, hogy hogy lehet rootként bejelentkezni és új jelszót beállítani, de valahogy annyira zsargon, hogy én sem értem (egyik fórumon találtam). Szeretnék segíteni neki, ha valaki értelmesen elmondja, hogy mit lehet csinálni, mert amit eddig feltelepített azt távvezérléssel segítettem és szeretnék egy újratelepítést megúszni, mert mindig önállósítja magát és előre akar dolgozni, de azt rosszul csinálja és akkor kezdhetjük elölről.

 

Nagyon megköszönnék egy értelmes magyarázatot!

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves Moderátorok!

 

Az operációs rendszerek Ubuntu rovatában kerestem valamit és az 57. oldaltól visszafelé kerestem a 40. oldalig s közben a megadott LNK-ekra rákattintottam. Meglepetésre a "phoenix_art" nevű kollégának az LNK-iban nem a témába vágó weblapra kerültem, hanem egy fizetős, tárhelyet hirdető lapra jutottam. Nem hiszem, hogy a kolléga ilyen hirdetéseket kívánt ajánlani, inkább azt hiszem, hogy valamiért meg lett változtatva a linkek tartalma és alkalmas arra, hogy félrevezesse a fórumot olvasókat. Nem kellene ezeket törölni?

Tekintve, hogy a szövegkörnyezetből adódóan, minden link más és más IP címet mutatott eredetileg, így a mostani azonos címekre mutatás csak szándékos félrevezetésnek tűnik, ami nem hiszem, hogy etikus. Azt sem feltételezem, hogy maga a hozzászóló módosította volna a link tartalmát, az inkább hackelésre utal. Ha úgy ítélik meg, célszerű lenne javítani. Nem?

 

Üdvözlettel!

 

U.i.: lásd pl. 39., 40., 41., 42. lap. Korábbiakat már nem néztem meg.

Link to comment
Share on other sites

petzolkri

Mikori bejegyzésnél van a link, szerintem közben az oldal szünt meg, amire hivatkoztak. Van ez így a régebbi fórumbejegyzéseknél, szegény moderátor nem olvashat minden linket, melyik mikor veszti tartalmát. Az internet már csak ilyen, tele halott linkkel és oldallal, de azért még jó.

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves petzolkri!

üzenet 2012. július 27. 21:27

 

Elküldtem gyors válaszként, de kicsit béna voltam és nem ment el. Szóval: ott van az említett oldalakon az Ubuntunál, és nem hiszem, hogy a hozzászólás írója olyan ostoba lenne, hogy elküldi a kérdezőt egy olyan oldalra, ahol nem talál választ, mert ott csak előfizetni lehet. Ez egyértelműen Hackelésnek tűnik. Lásd a fentebbi hozzászólásom végén az oldalszámokat, kettővel feljebb. Utólag megnézve, már volt olyan bejegyzés, hogy téves klikkelés!!!! Ha ez oldal megszűnés volna, akkor sehová sem vinne!!!

Link to comment
Share on other sites

SkyBird
(1933 @ 2012. július 28. 15:56) 449624[/snapback]

Ez egyértelműen Hackelésnek tűnik.

 

:nemnem: Háááát nem.

Megszűnt pl. a http://phoenix_art.wps4.info oldal, és emiatt különböző hosting oldalakra visz az eredeti link. De ezt már petzolkri is írta.

 

Az azért eleve nem életszerű, hogy a PC World régi topicjait hekkelné meg valaki. ;) Amúgy mire menne vele?

Megszűnt az oldal. Van ilyen. Ezzel nem tudsz mit kezdeni, hacsak a post küldője nem tartaná karban egykori írását, és újralinkelné.

Hasonló sztori, hogy a Képfeltöltésről linkelt képek már nem léteznek, nem mutatnak tartalmat.

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves SkyBird!

2012. július 28. 17:36-hoz

 

Hát, a jó pap holtig tanul! Ezek szerint nem Hackelés! Meg vagyok nyugodva. Rossz szokásom, hogy ha valami furcsát találok, megkérdezem, szólok, baj nem lehet belőle. Esetleg segítettem. Magamon (Hahaha), vagy máson.

 

Köszönöm a megnyugtató választ! Egyébként is feltűnt, hogy a kolléga eltűnt! Meg az is feltűnt, hogy Pjotr régi képe is megváltozott. Remélem, hogy ebben nem tévedek.

 

 

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...