Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Release Preview


payskin

Recommended Posts

rocco73

Azt hiszem, nem csak te vagy az egyetlen, aki egyetért vele, mert én is közéjük tartozom. Tényleg jó okfejtés, amit a szerzõ leír, elgondolkodtató. A Wiundows 8 egyelõre zsákbamacskának tûnik. A Metro-s felület tényleg hasznos lehet a tableteken, de PC-n teljesen felesleges. Ez olyan, mintha a nagyanyám fejkendõjét adnám a tizenhat éves lányomra. Lehet, hogy az a fejkendõ a nagyanyámon jól állt, de a lányomon már furcsán nézne ki, mert nem rá való!

Ami pedig a rendszer elterjedését illeti, lehet, hogy az elején elkezdõdik a gyors vásárlás azok részérõl, akik kíváncsiak a rendszerre, s így lehet majd azzal takarózni, hogy hû, de gyorsan fogy! Aztán az érdeklõdés hirtelen alábbhagy, és ki tudja, hol áll meg, hogy egy klasszikust idézzek. Az sem véletlen, hogy a redszer teljes verziója még ki sem jött, de már vannak kísérletek a régi Start menü visszahozására. Én a magam szerény eszközeivel egy sima eszköztárat csináltam a tálcára, mint start menüt.

Alapvetõen nem utasítom el a Windows 8 újítását, de nem vagyok róla meggyõzõdve, hogy szeretni is fogom.

Link to comment
Share on other sites

1933

Helló Hölgyeim, Uraim!

 

Elhatároztam, hogy veszek egy falra akasztható érintõ képernyõt (3x2 m) és egy okos telefont. A telefont rákötöm a képernyõre és........., most mit csináljak? Vehetek egy létrát, arra ráállok és kezelem a létráról a képernyõt!!! Persze a telefonon Windows 8-as oprendszer lesz.

 

No! Mit szolnak hozzá Hölgyeim, Uraim? Ja! Elfelejtettem, lesz még egy másik telefonom is, azon meg az Ubuntu 12.10-es verziója, Unity felülettel.

 

OH! Milyen pompás szórakozásnak nézek elébe!

 

:mérges:

Link to comment
Share on other sites

Greene

Alapjában véve nem egy rossz ötlet az amit a Microsoftos fiúk kitaláltak. Ugye az egységes kezelőfelület egy nagy álom. Az Applenél is próbálkoztak vele, igaz óvatosabban: a Lionban van valami launchpad nevű cucc, ami a telepített programokat feldobja mint egy ipaden. Soha nem használtam. A Mail is iOS szerű felülettel jelenik meg, és a görgetés iránya is meg van változtatva. Na most ezek az első dolgok amiket mindenki visszaállít a jól megszokottra. Más a tablet, ahol kompromisszumok kellenek, és más a desktop/notebook.

Sikeres lesz a Win8, mert túl nagy iparág épül rá ahhoz, hogy ne legyen sikeres. Jönnek majd a Windows fanboyok, meg újságírók, hogy igazából mennyire könnyű és jó a Metro.

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

Én a Win7 start menüt is úgy használtam, hogy Win gomb lenyom a billentyûn, és elkezdtem gépelni a program nevét, majd enter. Gyorsabb megoldás, mint egérrel kikeresni a programot. Ez a módszer viszont megmaradt a metronál is, tehát nekem nem okoz problémát ez a rendszer, így nekem tök mindegy, hogy régi vagy új start menü. Az újnak annyi elõnye van, hogy már önmagában képes szoftvereket futtatni, ami nagyon hasznos tud lenni. Kérdés, hogy a szoftverfejlesztõk hajlandóak lesznek rá szoftvert fejleszteni. Megéri, mert ez nem csak x86/64 architekturán fut, hanem ARM-en is.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird
Vehetek egy létrát, arra ráállok és kezelem a létráról a képernyõt!!!

Kötve hiszem. ;) Nem kell létra. Nem lesz pénzed 3x2 m-es tévére.

Vagy aha van, akkor sem szánod rá. :lol:

Link to comment
Share on other sites

Garono
Kérdés, hogy a szoftverfejlesztõk hajlandóak lesznek rá szoftvert fejleszteni. Megéri, mert ez nem csak x86/64 architekturán fut, hanem ARM-en is.

Tablet fronton a Windows egyetlen elõnye a többi platformmal szemben annyi volt, hogy képes futtatni a régi 32/64 bites programokat. Na most ARM-en ez az elõny nincs is meg, a Metro ilyen szintû erõltetése, valamint a klasszikus Windows dolgok kiirtása pedig nem csak a felhasználókat, hanem a fejlesztõket is elkergeti. Mert most minden létezõ cégnek szinte teljesen újra kell írnia a programjaihoz a kezelõfelületet, de lehet, hogy sokan inkább azt mondják, hogy le van szarva akkor a Windows, ha mindenképpen újra kell írni, akkor más platform után nézünk (Android, iOS, Mac OSX).

 

Meg amúgy az a helyzet a Win8-cal, hogy túlságosan tabletre van kitalálva, és a tartalom fogyasztás az elsõdleges dolog, összetettebb dolgokra a Metro egész egyszerûen alkalmatlan. Csak egy példa: hogy a büdös p.csában fog bárki is weblapot szerkeszteni, amikor ahhoz legalább 4-5 ablaknak folyamatosan nyitva kell lennie, látni kell, ezt a mutatványt a Metroval hogyan lehet megcsinálni? Sehogy. Bírtam azt a videót, amin azt prezentálták (Apple stílusban, mintha valami forradalmit találtak volna ki), hogy ha épp benne vagy egy appban, akkor a futó appok eszköztárjáról a képernyõ egyik oldalára tudsz húzni egy másik appot, de csak a képernyõ egyharmadára, így bámulatosan forradalmian egyszerre 2 futó alkalmazást láthatsz egyszerre! Zseniális.

 

Szerintem elõbb fog mindenki visszamenekülni a Win7-hez, minthogy megszokja a Metrot.

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

A tálca megmarad, így ugyanúgy tudsz weblapot fejleszteni, mint eddig. A lényegi változás a GUI-ban, amirõl a vita folyik az a start menü "ablakos" vagy teljes képernyõs megjelenítése körül forog. A többi dologgal nincsen probléma.

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

A HP például nem akar gyártani ARM procival tabletet a Win8-hoz, csak Intel alapon.

Talán érthetõ. Én meg venni nem vennék, csak szintén Intel procival. Már amennyiben erre egyáltalán sor kerül.

De ha annyira költeni akarok PC vonalon, inkább asztali fronton cserélnék elsõ körben Ivy Bridge-re.

Persze mindenki és minden helyzet más, én csak 1 ember vagyok a sok közül.

Van amit lehet elõre látni, és lehetnek meglepetések. Majd meglátjuk mennyire jön be ez a Win8 húzás. Én nem mondok elõre semmit.

Link to comment
Share on other sites

Garono

[OP]Destroy-man

Nincs probléma? Hogy ne lenne? A cégek majd klasszikus Windows alkalmazásokat fognak fejleszteni, miközben a Microsoft a Metrot nyomatja? Vagy elkezdenek Metrora fejleszteni, amit meg a felhasználók nem fognak szeretni?

 

Igazából a Microsoft gyakorlatilag megöli a multitaszkingot, kettõnél több ablakot nem tudsz egyszerre látni. Nevetséges.

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

Nálam több metro alkalmazás is tud futni egyszerre, nem csak kettõ. Igaz egyszerre csak max 2 látszik a képernyõn, de a többi is fut. A metro felületen is van tálca. A Desktop meg nem szûnik meg, az még ARM esetén is jelen lesz.

Link to comment
Share on other sites

KGigi

De ARM-en csak az Office-szal tudod használni, ha minden igaz. Viszont Intel alapokon tényleg minden működik úgy, mint eddig, csak metro lesz start menü helyett. Mivel én is a Start + gépel + enter módszert használom, engem sem fog zavarni a változás.

 

Egyébként ne hagyjátok ki a képből, hogy metrora egészen másképp kell fejleszteni, mint WPF-ben! Illetve hogy ha minden igaz, az ingyenes Visual Studio-ban csak metros alkalmazásokat lehet majd fejleszteni.

Link to comment
Share on other sites

payskin
...így lehet majd azzal takarózni, hogy hű, de gyorsan fogy

Kétség nem fér hozzá, hogy abban a pillanatban, ahogy megjelenik, brutál sikerpropaganda lesz, soha nem látott méretekben fog fogyni, minden rekordot megdönt, és ez lesz a valaha kiadott legjobb.

 

Én meg majd befogom a Win7 fülét, nehogy megsértődjön.

 

Én sajnos használom a Start menüt programok indítására, a Számítógép vagy a Vezérlőpult megnyitására, Eszközök kezelésére, úgyhogy a Metro kényelmetlen. Gondolkodtam rajta, hogy átállok valami billentyűzetes dologra, például a Launchyra, de szomorúan láttam, hogy azt meg nem fejlesztik évek óta.

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves SkyBird!

 

Hát igen, a létra csak vicc volt, de azt hiszem, hogy mindenki érti, mire gondolok!

Akkora érintõ képernyõt nem is tudnék elhelyezni meglévõ lakásomban, de nincs

is szükségem rá. Nem beszélve egy nagyobb TV-rõl, amit csk kb. 2-3 méterrõl

tudok nézni, de maximum 5 méterrõl, hacsak át nem megyek a másik szobába!

Bezzeg egy 2-3 milliárd forintos Lottó nyeremény estén, talán meggondolnám

magam, ha közben nem kapnék szívszélhûdést!

 

Kedves Garono!

 

Úgy látom, hogy jó páran messze egyetértünk sok minden tekintetben, mert

nemcsak a Win8-nál, de az Ubuntunál is idegbajt kapok a Unity felület bevezetése

utáni állapotok miatt! Nekem is hiányzik a sok munkaterület és fõleg annak

átváltási módja, lassúsága. Igen macerás.

A klasszikus Gnome felületet is azért szeretem, mert az egész, úgy ahogy van,

ideális munkafelületet és körülményeket biztosít. A legjobban felhasználó barát is.

Asztali gépre ideális, gyors, kézreálló, könnyû megtanulni a használatát.

Nem tudom próbáltad-e? Ubuntu 10.04 LTS, ami csak 2013-ig támogatott. (Sajnos).

Link to comment
Share on other sites

Garono

Persze, próbáltam, de nekem a Linux nem alternatíva. Talán a Mac lenne az, de arra meg nincs pénzem. :-) Na meg néha szeretek játszani is...

 

Viszont Intel alapokon tényleg minden mûködik úgy, mint eddig, csak metro lesz start menü helyett.

Nekem nem hiányozna a Start menü, a problémám a metros alkalmazásokkal van. PC-n egyszerûen kényelmetlen, használhatatlan, lassú, nehézkes, meg amúgy is miért Windows a neve, ha nincsenek is ablakok? Asztali operációs rendszeren KELLENEK az ablakok.

Link to comment
Share on other sites

KGigi

De vannak. Csak vannak metros alkalmazások is. Az egyetlen, ahol nem lesznek, az az ARM-es kiadás. De egy tableten úgysem raksz egymás mellé kettõnél több ablakot. Én asztalin, nagy képernyõn sem nagyon szoktam.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Ok, az, hogy a BetaNews minden héten hoz egy cikket arról, hogy a Windows 8 bukni fog -- itt a legújabb --, nálam is kezd egy kicsit sok lenni, még ha a múlt hetit dicsértem is. :S

 

IPB kép

Csöppet gusztustalan...

Link to comment
Share on other sites

payskin

Más hír: van új Start8, tud egyből Desktopra bootolni, ennyi az újdonság. De szerintem ezzel mellé lő a Stardock. Nem mini-Metro kéne, hanem a vissza a régi Start menüt! MOST! :mérges:

Link to comment
Share on other sites

SkyBird

Hasonló, mint a Firefoxnál. Ott is többen mondták jóelõre, hogy nem lesz jó. (A frissítési gyakoriság.)

Úgy tûnik nem lett, sõt pont fordítva sült el.

Mondják sokan, hogy a Win8 - fõként a Metro és mínusz Start menü - se lesz jó.

Lehet. Még nem tudjuk, de kiderül.

 

Nekem egyébként eddig a Stardock féle Start menü megoldás jött be legkevésbé. Sõt egyáltalán nem jött be.

Tényleg nem értem az MS-t, ha ekkora a felzúdulás emiatt a nyüves Start menü kinyírás miatt, miért nem tudja bennehagyni, akár opciósan.

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

Mert egységes rendszert akarnak minden olyan platformra, ami azt képes futtatni.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Az egyik népszerű összeesküvés-elmélet szerint az eddig megjelent Metro-platformok App-ellátása kétségbeejtően alacsony, és a fejlesztőket nagyon nehezen lehet rávenni, hogy fejlesszenek. Ezért kell rátolni a Windows-felhasználók brutál nagy százalékát a Metróra, hogy azt lehessen mondani a fejlesztőknek, hogy tessék, itt van egy több milliós felhasználói réteg, csak ki kell őket szolgálni. Ha volna Metro alternatíva a Win8-ban, akkor ez nem működne. (Remélem, így sem fog. Nem valószínű, hogy valaha App-ot fogok vásárolni Windows alá metrós Store-ban, legfeljebb akkor, ha már semmilyen más lehetőség nem maradt.)

---

SkyBird: a Firefox-frissítésről épp a napokban linkeltem egy cikket. Szerintem nem jött be, sőt! Erőteljesen hozzájárult a Firefox másodhegedűs szerepéhez a Chrome mögött.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Na ez a hír viszont üt, mint a toronyóra:

 

Windows 8 could be cheapest yet, due to no retail option

 

...magyarul nem lesz dobozos változat, csak upgrade vagy OEM. Ami persze rögtön felveti az "új gépet vettem, megszívtam?" kérdést, de a hülye amerikaik egyelőre rózsaszín ködben úsznak a boldogságtól, nem gondolkodnak kérdéseken.

---

És igen, találtam egy értelmes embert:

 

This sounds good as long as the OEM edition does not feature hardware changing restrictions. If it does, it should be easily upgradable to a version that does not.

Mire a válasz:

The hardware restrictions have been relaxed time and time again, and even when it became an issue I was able to phone in and activate :P

W T F ?! :o Lemaradtam valamiről?

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

SMS-ben nekem aktiváltak már OEM terméket (eredeti MSDN), ami korábban más gépen volt használva. Telefonon állítólag kötözködnek egy sort, de utána mégiscsak megcsinálják. Szóval ha elég kitartó vagy, akkor az OEM is aktiválható új gépen (legálisan). :P

Link to comment
Share on other sites

1933

Kedves Balázs!

2012. július 13. 11:26

Windows 8 Metro is pointless for the enterprise

 

Mintha arra emlékeznék, hogy már az elején nem jósoltam nagy jövõt a vállalati felhasználói szinten az érintõ képernyõs kivitelnek.

 

Ugyanez vonatkozik a Unity felületre is. (Elnézést kérek a sok ismétlés miatt!).

 

 

Link to comment
Share on other sites

payskin

Én sem. Ebben a kérdéskörben teljesen egy hullámhosszon vagyunk. :igen:

Link to comment
Share on other sites

Guest
This topic is now closed to further replies.
×
×
  • Create New...