Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Fegyverek


zsoltchelsea

Recommended Posts

zsoltchelsea

Úgy nézem, igen, ez az.

Egyébként pedig (már említettem), hogy azért itt vannak különbségek:

Ha jól tudom, a Nagantba 5 töltény fér, amit tárazva rak be, illetve minden lövés után újra kellett tölteni a tárból (kallantyú meghúzása). A KaR98-nál viszont megvalósul az öntöltés, szóval az öt lövést egymás után is le lehetett adni anélkül, hogy nyúltál volna a zárhoz. A Garand pedig teljesen öntöltő, ott tárazva ment be a 8 töltény, amit addig lőttél, amíg csak volt. A Nagant hibája a lassúság, ami abból ered, hogy a kezelőnek manuálisan kell újratölteni a fegyvert, ez hosszabb távon (2-3 lövésnél) már jókora időveszteségnek számít, hisz amíg betölteted a lőszert, addig egy öntöltő már lövésre kész, és az ellenség megelőzhet.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
A KaR98-nál viszont megvalósul az öntöltés, szóval az öt lövést egymás után is le lehetett adni anélkül, hogy nyúltál volna a zárhoz.

Én nem így tudom. A Kar98-nál is reteszelni kellett minden lövés után, miután ezek úgynevezett tolózáras puskák (ebbe a csoportba tartozik még az angol Lee-Enfield és az amerikai Springfield M1903 is). Szóval errõl ennyit. ;)

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Igen, a karos példám nem lett jó (bár én így hallottam), de egyébként ez vonatkozik a Garandra (ez egyébként spec. fegyver, mert 62mm-es lőszer megy bele eredetileg, ami egy Springfieldbe "jár"). Bár a gyorsaságspecialista a ZB-26-os, amelyikbe Mauser 7,92x57-es lőszer járt. :D

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Minden fegyvernek megvannak az elõnyei és a hátrányai is. A Garand tényleg öntöltõ volt, de a tûzereje és a pontossága nem volt a Naganttal vagy a Kar98-cal egy szinten. :)

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Mivel sokkal rövidebb csöve volt... :P

Valaki ismeri a VZ-26-ost?

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Én ismerem. Jó kis géppisztoly. ;)

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Tényleg nem rossz, bár azért ez tipikus példája annak, hogy "nem néznél ki belõle sokat". Ahogy a Kaliberben megfogalmazták (külsejérõl): "A VZ-26 legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon ronda, ipari zsírzóprés és fúrógép zabigyereke. De amúgy nagyon egyszerû és logikus felépítésû..."

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
A VZ-26 legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon ronda, ipari zsírzóprés és fúrógép zabigyereke.

Ezt csak megerõsíteni tudom! Bár az ilyen puritán kinézetû, szinte teljesen fémbõl készült fegyverektõl mindig tartani kell... Ha ránézel, már rögtön biztos lehetsz benne, hogy ha ezzel eltalálnak, azt nem éled túl... :hááát:

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Már nem azért, de egy Dragunovtól is kampó, és azt még nem is látod... :D Egyébként ez igaz az MG-42-esre is. Ha ott lettem volna, azt hiszem nem mentem volna vele szemben... :D Ez a VZ-26-os nem rossz, csak télen lehetett rossz, amikor teljesen áthûlt.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Már nem azért, de egy Dragunovtól is kampó, és azt még nem is látod...

Az attól függ... :D Ha a U.S.M.C. vagy az SAS kötelékébe tartozol, akkor lehet, hogy észreveszed... ;)

csak télen lehetett rossz, amikor teljesen áthûlt.

Igen, a kezelõ szempontjából... :D Mert egyébként jó kis mûszer volt az télen is... :hááát:

 

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Mivel a SAS légideszant egység... :P Bár nem biztos, mert a jobbak ismerik az álcahálót, ami teljesen beborítja õket.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Az SAS egy kõkemény egység. Szerintem még a Marine Corps is elbújhat mellette. Nézd csak meg, mik a "kiképzés" részei. Elképesztõ. :hááát:

Amit azok a fiúk nem tudnak, azt tán nem is lehet véghezvinni... :hááát:

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Igen, az ilyenekbe nem az utcáról kerülsz be, az biztos. Szerintem a SAS a HRT-vel lehet kb. egy szinten. Arra lennék kíváncsi, hogy milyen "körülmények" vannak az orosz elitosztagoknál. Ott lehet aztán fegyelem. A nagy medve figyel... :D

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Szerintem a SAS a HRT-vel lehet kb. egy szinten.

Nem hiszem. Ebben a kategóriában az SAS a non plus ultra. ;)

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Akkor ezt mire véljem?

he HRT is known to train with units such as the Army's Combat Applications Group (otherwise known as 1-st SFOD-D Delta Force), France's GIGN, Britain's SAS, Germany's GSG 9 and other international units.
:pislog:

Nem lehet erősebb, sőt. Egyébként a GSG-9 és a GIGN sem gyenge, ugyanúgy, mint itthon a TESZ.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Akkor ezt mire véljem?

Amire akarod. ;)

Nem lehet erõsebb, sõt.

Akkor arra kérnélek, hogy nézz utána, mik a kiképzés részei a HRT-nél. Ha durvábbak, mint az SAS-nél, amirõl "mint a legelitebb alakulatról" olvastam, akkor biztosan én tudok rosszul valamit. (Egyébként – ha érdekel – leírhatom, hogy az SAS-nél mit értenek kiképzés alatt. :brucelee: )

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Elolvastam a kiképzést, de nem az a lényeg. Állítom azért, hogy a HRT és a társai több éles bevetést végeznek, mint a SAS tagjai, ami azért nagyobb szintet képez, ugyanis ez csak a bekerüléshez kell (kiképzés)... :)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
Állítom azért, hogy a HRT és a társai több éles bevetést végeznek, mint a SAS tagjai

Ezt mire alapozod? :)

Elolvastad, hogy mikbõl áll a kiképzés az SAS-nél? Azt hasonlítsd össze a másik szervezet(ek) kiképzési szisztémájával. Szerintem egybõl látni fogod a különbséget.

 

De egyébként teljesen felesleges ezen vitatkozni. ;)

 

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea
Elolvastam a kiképzést

Te nem olvastad a hozzászólásomat. :) Egyébként erre könnyen rá lehet jönni, ugyanis a HRT-nek nemcsak a túszmentés a feladata, hanem a terroristaellenes akciók kivitelezése is. Ez még egyezik, viszont az USA-ban több ilyen jellegû incidens történik, ahova nem mindig tud odaérni a SAS. Ezeket leszámítva pedig nézzük földrajzilag:

A terrorista jellegû akciók (amelyek nem háborús övezetben zajlanak) a fejlettebb világ országaiban zajlanak. Európában viszont minden ilyen országnak van fejlett, magasan képzett egysége (pl.: GIGN, GSG-9), így nem szükséges a SAS, viszont az Amerikai kontinensen igazán két fejlett állam van, de Kanadából nem igazán érkeznek ilyen jellegû hírek, viszont az USA-ból igen. Ráadásul Amerika "fél", így náluk valószínûsíthetõ a magasabb készültségi fok.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Olvastam a hozzászólásodat, de nem írtad benne, hogy melyik alakulat kiképzési menetét olvastad. ;) De egyébként mindegy. :)

Teljesen mindegy, hogy melyik alakulatnak van több feladata. Azért az SAS-esek sem unatkoznak, ezt biztosra veheted. Amiket az SAS-ról olvastam több helyen is, azok meggyõztek arról, hogy ez a világ talán "legelitebb" alakulata. Szerintem oda egyszerû földi halandónak totális képtelenség bekerülni. :hááát:

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

Akkor kik vannak benne? :D Szerintem azért más, ha több a feladatod, mert a rutin sokkal erõsebb, illetve több helyzetet élsz át.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Lehet... :hááát: Azt tudom, hogy brutális a kiképzés. Már az elsõ rész után lemorzsolódik a jelentkezõk fele. A végére az eredetileg jelentkezõk alig 2%-a marad versenyben.

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

2-7 % a bejutó katona. :D

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

A HRT-nél? :)

Link to comment
Share on other sites

zsoltchelsea

A SAS-nál. :)

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...