Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Zeneajánló


George

Recommended Posts

Fujitsu

Még itt nem ajánlottam az egyik kedvenc bandámat, a Five Finger Death Punch-ot, de mivel mostanában jutott el hozzám a tavaly megjelent albumuk, a Got Your Six című, ezért most aktuális lett, hogy megemlítsem a nevüket. Mondanom sem kell, ez az album sem lett rossz. :) Meg kell mondjam, ez a banda még nem csinált olyan zenét, ami nekem ne tetszett volna, amit nem is értek amúgy. A kritikusok előszeretettel fikázzák őket "slágermetál" zenéjük és az amerikai kapitalizmus melletti nyílt kiállásuk miatt, de azt le kell szarni. Ahogy egy interjúban mondták, a közönségnek kell metálzenét gyártani, nem a kritikusoknak; és teljesen igazuk is van.

 

Azt érdemes tudni róluk, hogy az alapító, a banda főnöke, fő dalszerzője és gitárosa egy szentendrei srác, Báthory Zoltán (a videókban ő a raszta hajú csávó), aki tizenhét éves koráig élt Magyarországon; itt találjátok az életrajzát. Százmilliós nézettségük van a YouTube-on, az USA egyik legnagyobb kortárs metálzenekara az övék. Aki hallgatta már őket, az tudja, hogy nem alaptalanul.

 

És akkor most legyen minta. Ez a Got Your Sixről van:

 

http://www.youtube.com/watch?v=l9VFg44H2z8

 

Ez pedig a 2011-es American Capitalistról:

 

http://www.youtube.com/watch?v=zuQGx1H1Qh8

 

A srácok gyakran koncerteznek katonáknak, minthogy zenéikben nem ritkán központi téma a katonák sorsa és társadalmi helyzete. S hát mi lehetne helyénvalóbb egy ilyen bandától egy katonai támaszponton adott koncerten, mint egy ilyen melldöngető nóta? :) Zsíros riffek, fülbemászó dallam, egyszerű, de jó szöveg, kemény hangzás – nem bonyolult a recept. A banda nem a zenei eszköztár sokszínűségével bűvöl el bennünket, sokkal inkább azzal, hogy ezzel az egyszerű recepttel is milyen kellemes muzsikát lehet csinálni.

 

De említhetném a

t, a
et, a
t, a
-ot vagy bármelyik másikat, amelyik nincs fenn a YouTube-on. A klipjeik is jók.
Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

Tényleg jó számokat játszanak. A helyi rock klubban (bár páran már inkább metál klubnak nevezik) játszom is az ő számaikat is. Viszont ha már "katonai zene", akkor ajánlom a harci metált játszó Sabaton zenekart. Bár gondolom őket már mindenki ismeri. :)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Igen, hát ha ez a metálműfaj hanyatlása, hogy ilyen számok vannak a Billboard-listák élén az USA-ban, akkor felőlem hanyatlódjon csak. :igen::punk:

 

http://www.youtube.com/watch?v=X-2yuGgp_U8

 

Amúgy nemcsak "katonás" témákról szoktak muzsikálni; a Got Your Sixen is van egy-két más jellegű téma, mint pl. a fentebb linkelt

. Ez egyben a legfrissebb klipjük is a YouTube-on, mindenképpen érdemes megnézni.

 

Minden jó, amit csinálnak. Van egy House of the Rising Sun-feldolgozásuk is a Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Vol. 2 című lemezükön, attól azért előzetesen tartottam egy kicsit, de nem volt okom rá:

 

http://www.youtube.com/watch?v=sXYIxJScSik

 

A Sabaton is eszméletlenül jó, de az svéd, szóval ez nem meglepő. (Még őket sem ajánlottuk eddig, szóval jó is, hogy említetted.) Nem is tudom, van-e olyan svéd zenekar, amelyik nem játszik kurva jó zenét. :) (Nálam az ABBA sem kivétel.) Az 5FDP-ben viszont az amcsi metál keveredik az európai hatásokkal (Zoltán révén), talán épp ez adja meg az ízét. :)

 

Bónusz, hogy mint kiderült, a Petőfi is játszotta a számaikat – persze homeopátiás mennyiségben. Egészen konkrétan néhány számuk ment le eddig összesen egyszer, kivéve a House of the Rising Sunt, azt többször is játszották. Idén viszont eddig csak a My Nemesis ment le tőlük, az is egyetlen alkalommal, még februárban. :D Az Antena Rockon még nem hallottam őket, de majd fülelek.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Temporary

Directed by Brian Neal & Zoltan Bathory punk.gif

--------------------------

 

Every top 5 song, from 1958 - 2016:

http://polygraph.cool/history/

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

A csávó jiu-jitsu világbajnoki ezüstérmes, feketeöves judóban, kung-fuban, sportfelszerelést gyártó cége van (AlphaDog Combat Gear). Pentagon által minősített CQB-tréner, fegyveres harcászati szakértő. Pilóta is, állítólag űripari szabadalma is van. Mindemellett pedig az USA egyik legsikeresebb metálzenekarának alapítója és vezetője. Las Vegasban él, és ma, május 15-én még csak a 38. születésnapját ünnepli; hát ez a kemény. :)

 

http://www.youtube.com/watch?v=TFJuF9GCS0E

 

Persze jellemző, hogy az átlagember Magyarországon azt sem tudja, hogy ez a tag a világon van.

Link to comment
Share on other sites

[OP]Destroy-man

Nem kell neki BBCode, csak a https-t kell átírni http-re, és felismeri. :)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

A múltkor emlegetett Sabatont se hagyjuk minta nélkül:

 

http://www.youtube.com/watch?v=9FkYxnm70vg

 

Ezek a gyerekek aztán tudnak bulit csinálni. Különösen vicces látni a közönség tombolását, ha tudod, miről szól ez a nóta, és hogy épp hol léptek fel vele. :D Ez már jobban illett a helyszínhez:

 

http://www.youtube.com/watch?v=BmerZbDPXns

 

Érdemes megnézegetni a videoklipjeiket is;

jobb, mint egy-egy második világháborús film. A zenéjük meg hát ütvefúr; nagyon érzik ezt a műfajt az északiak.
Link to comment
Share on other sites

jagdtigger

A zenéjük meg hát ütvefúr; nagyon érzik ezt a műfajt az északiak.

Szó szerint, még ébresztőnek is simán beillik... :D

(Nem vicc, a 3 ébresztő közül ez az egyik hangja[hajlamos vagyok kinyomni ezért van 3] :D .)

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Az ötlet jó; azt hiszem, én is benyomom ezt ébresztőnek:

 

http://www.youtube.com/watch?v=XE4BxPwu4zI

 

Ez az irokéz hajú gyerek brutális zenéket nyom a csapatával, a koncertjeiken pedig felrobban a színpad. Ez aztán power metál! :D

 

Hogy a klasszikusok vonalát is erősítsük, hoztam igazi oldszkúl német metált:

 

http://www.youtube.com/watch?v=pMLNFkQjtbA

 

Klasszikus '80-as évekbeli hangzás, ami nem gyenge, tekintve, hogy 2014-es a nóta. Menő. :igen:

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 5 months later...
  • 7 months later...
Fujitsu

Remek bulin jártam tegnap, ez a két öreg még mindig nagyon jól nyomja:

 

WPwhyor.jpg

 

(Ja, hát a kiváló Exmor RS szenzor ennyit tud az Xperia Z-mben.) Ezen is ott voltam anno a Zwack-házban:

 

http://www.youtube.com/watch?v=q-uGYKcYNOY

Link to comment
Share on other sites

payskin

Baromi érdekes a kettőjük játéka közötti különbség. :) Tibusz viszont nagyon meg van öregedve.

 

Mondjuk, nem volna baj, ha ezeknek vernének egy kicsit nagyobb hírt, szívesen elmentem volna megnézni. Faterom nagy Tátrai rajongó, ő is örült volna. :-\

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

A szósöl médiában fenn vannak az eventek. Nem fognak nekik nagy hírt verni; ők ún. zenészek, tehát nem érdekesek a mainstreamnek. Bezzeg ha valami feka repper jönne pár percet ugatni egymilliárdért valami huszadrangú megnyitón, arra aztán mindenki figyelne.

 

Nekem mutteromék szoktak szólni, ha Tibuszék fellépnek valahol a közelben, mert én is csípem a zenéjüket; aztán ha tudok, én is elmegyek meghallgatni őket. Utoljára négy éve futottam össze velük a Zwack-házban, előtte még nem ismertem őket (egy újszülöttnek minden vicc új). Múzeumok Éjszakája volt, én meg szeretem a szilvás Unicumot, szóval evidens volt, hogy a Zwack-házba kell menni, az úgyis egy fasza hely. Na, ott meg épp ők koncerteztek (lásd a videón), és nagyon bejött a muzsika, végig is hallgattam a koncertjüket. Kiváló nyáresti szórakozás hallgatni őket egy pohár sör mellett, hihetetlenül jó dallamaik vannak.

 

Egyébként ez most elég családias buli volt, lehetett is volna velük beszélgetni meg minden. Nem öregszenek túl szépen ők sem, de hát ilyen az élet. (Én is mindig röhögtem Petőfin, aki 24 évesen parázott az ősz hajszálai miatt. Pár éve aztán az arcomra fagyott ez a mosoly a tükör előtt állva. :D Most vagy én írtam túl sok verset, csak nem tudok róla, vagy ő debugolt túl sokat. Bár lehet, hogy csak egyes világosszőke szálaim nézem ősznek, legalábbis egyelőre ez a narratívám.)

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...
jagdtigger

Jól lehalt a totyik, Sabaton megint igen szépet alkotott:

 

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...