Filmek

[payskin 917]

Utánaolvastam a Coherence-nek, és tényleg improvizáció. A színészek motivációs kártyákat kaptak, hogy kinek mi az épp aktuális célja, hangulata stb., aztán megnyomták a REC gombot a kamerán, és mindenki mondta, ami eszébe jutott. Ha nagyon nem arra ment a dolog, mint a rendező szerette volna, akkor egy idő után leálltak, megbeszélték, folytatták.

 

Igen, ez sok mindent megmagyaráz, többek között azt is, mitől szar a film. Érdekes kísérlet.

[Fujitsu 812]

Bizalomgerjesztően hangzik. Arra jók ezek az összefoglalások, hogy megtudjuk, mit nem szabad megnézni. Rég várok már egy olyan mai filmre, aminek mondjuk 8/10-et adhatnék már legalább (hát még egy 9/10-re vagy 10/10-re). De hát nemigen találkozom ilyennel. Jó, tény, válogatós vagyok nagyon, nem nézek fantasy-kat, modern sci-fiket, szuperhősfilmeket és egyéb kasszasikereket, magyar filmeket meg végképp nem; ezekből biztos kurva jók vannak műsoron, csak nem érdekelnek. Én egy igazán jó vígjátékot, krimit, akciót, történelmi / életrajzi filmet, drámát, politikai thrillert és ilyesmiket szeretnék látni. Na, talán majd a Darkest Hour...

 

Én egyébként korábban nem voltam nagy mozilátogató, de tény, hogy még nem láttam olyat, hogy egy film vetítése közben többen is felállnak, és elhagyják a mozit. Most megvolt ez az élmény. A kommenteket olvasva más is látott ilyet, tehát nem egyedi dolog. Nem csalódtam amúgy, ma is több cikk megjelent, és mindenkinél 9/10 az Egy szent szarvas meggyilkolása. A közönség meg nem érti, mi ez a szar, a moziban is fanyalgott a nép a végén. De hát biztos attól olyan extra ez, hogy a prolik, mint én, nem tudják befogadni. Itt egy mai nézői komment, nem én írtam, de elgondolkodtató, hogy mások is így látják:

 

csak akkor nézze meg bárki is, ha kiváncsi egy 2500 éves görög mitológia modern átültetésére.

Csak fogja az ember a fejét, hogy földöntúli dolgok biztosan nem véletlenül történnek egy hétköznapi amerikai családdal, hogy biztosan van valami magyarázat, ami a valóságon alapszik, de végül a kritikákat olvasva kiderül nem, mert egy kib@....ttttt mitológián alapszik az egész.

Persze, hogy semmi köze nincsen semmi olyanhoz, ami átültethető lenne, amiből tanulhatna az ember, mert az egész egy sz*r mese.

 

Ufokkal is eljátszhatták volna ezt a családi drámát a Szaturnoszon. Pont ugyanannyira lett volna elgondolkodtató és megszólító ez tragédia.

 

Hozzáteszem, nekem nem az a bajom, hogy mese. Egy távoli galaxisban, földönkívüliek között játszódó filmnek is lehet olyan tanulsága, olyan jelentése, amit a néző meg tud fogni, értelmezni tud, a saját világában is érvényesnek tud tekinteni. De ez a film minden ízében annyira távoli, annyira groteszk, annyira nem áll össze, hogy ez jobbára lehetetlen. Legfeljebb azoknak megy, akiknek az absztrakt festmények értelmezése is. Egy ókori görög monda ilyen formában történő elmesélésének meg nem tudom, mi értelme van, így, hogy még az alapja is homályban marad, Artemisz (vagy az ő prófétája) szerepében egy eszelős tekintetű pszichopatával. (Megnéztem, ez a gyerek, Barry Keoghan gyárilag ilyen, hát, mondjuk úgy, furcsa tekintetű fiatalember. Ilyen pszichopata állatok szerepére tökéletes lesz.)

 

Értem, hogy a szándék is ez volt, hogy pontosan ilyen legyen, de ez ettől nem jó film. Colin Farrell és Nicole Kidman nyilván bármit eljátszanak, amit mondanak nekik; azt én nem vonom kétségbe, hogy az ő színészi játékuk elsőrangú. Én a forgatókönyvet tartom betegnek, és nem jó értelemben.

[payskin 917]

Rogue Squadronról kijöttem volna a botos vak ninja Jedinél, ha nem az öcsém gyerekeivel együtt megyünk megnézni. Ja, és azóta moziban sem voltam... Így a VIII. részt nem láttam még, de valahogy nem is fűlik hozzá nagyon a fogam.

[Fujitsu 812]

Hát, egyedül nyilván én sem járok ilyen helyre, épp ezért nem is merül fel, hogy a vége előtt kijöjjek. Meg hát ha elkezdek egy filmet, általában meg is nézem, bár azért voltak kivételek. Pl. a Szállító 3 rémlik, hogy azt anno az első félóra után töröltem a gépemről, olyan nézhetetlen szar volt. (Az első részt imádtam, egyik kedvencem volt; a második már annyira egy gagyi, az előzőhöz semmiben sem mérhető szar volt, hogy csak röhögni lehetett a levegőben megpördülő A8-ason, a repülő csávón meg az ilyen hülyeségeken. A harmadik viszont konkrétan nézhetetlen volt.)

 

Meg Seagalnak néhány ilyen késői szarát sem voltam hajlandó végignézni annak idején (pl. Támadóerő meg ilyenek, ez az ember futószalagon gyártotta a szart még pár éve is ), beletekertem, aztán töröltem. Jut eszembe, ismerek egy csajt, akinek Seagal a kedvenc színésze. Mondjuk a régi filmjeit én is bírtam. "Addig fogok ide visszajárni, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy látta Richie-t!"

 

IMDb-n egyébként érdemes beleolvasni a user review-kba, némelyiknek minden szavával azonosulni tudok: http://www.imdb.com/...5715874/reviews

[Fujitsu 812]

No, hát most, hogy hazánkba is elért, megnéztük végre a Darkest Hourt. Ha Gary Oldman ezért nem kap Oscart, akkor semmiért. Ha van ok, ami miatt ezt a filmet látni kell, az az ő alakítása, mert az monumentális. Összes pillantásával, nézésével, arcának minden rándulásával hitelesen játssza Churchillt; szemernyi esélyt sem hagyva a nézőnek, hogy egy pillanatra is kételkedjen abban, hogy magát Winston Churchillt látja a vásznon. A színészi játék mesteri, és ez gyakorlatilag az összes szereplőről elmondható, de Gary Oldman alakítása minden mást elnyom ebben a filmben. És mindvégig érezzük, hogy ez így van jól.

 

Maga a történet ugyanakkor számomra mégsem volt teljesen kerek. Hogy mást ne mondjak, a "Churchill felszáll a földalattira" című jelenet egyrészt nem történt meg, másrészt bármennyire is fokozza a drámai hatást, eléggé pátoszos az egész. (Ilyet John Lukacs biztos, hogy nem írt le, pedig ő van feltüntetve konzulensként a stáblista elején.) Chamberlainnek és Halifaxnak a filmben ábrázolt összeesküvéséről sem hallottam soha. Az uralkodó szerepe is túl van hangsúlyozva érzésem szerint. És az ilyesmikkel nem is az a bajom, hogy nem mintázzák 100%-ig a megtörtént eseményeket, de ezek itt valahogy ki is lógnak a képből, és számomra némiképp megbontották a történet koherenciáját.

 

Mindezzel együtt ez persze azért filmként egy jó és hatásos alkotás, és mindenképp érdemes megtekinteni, de azzal tisztában kell lenni, hogy nem tökéletes lenyomata a megtörténteknek. És ez speciel olyan film, amit szerintem csakis eredeti nyelven szabad nézni.

 

"Those who never change their mind never change anything."

[Fujitsu 812]

Úgy tűnik, végre találtam egy erős 9-es filmet a moziban. Egy filmet, ami hatása alá vonja a nézőt – de nem azzal, hogy valami értelmezhetetlen, képtelen, agybeteg baromságot mesél el (és akkor az a "művészet", hogy nem értjük, mi van), hanem azzal, hogy megmutat egy kőkemény drámát, ami súlyos és aktuális morális kérdéseket feszeget, és persze komoly tanulsággal is szolgál. Akárcsak az In Bruges kilenc évvel ezelőtt. Bíztam benne, hogy annak író-rendezője közel tíz évvel később megint gurít valami nagyot, és nem kellett csalódnom. A Three Billboards Outside Ebbing, Missouri egy kibaszott erős film, amiben szinte minden a helyén van. Egyik pillanatban sírunk, a másikban röhögünk, miközben valójában egy éjfekete drámának vagyunk a szemtanúi – ez a kompozíció itt is zseniálisan működik, úgy fest, ez a rendező-forgatókönyvíró mestere ennek. A színészek játékáról pedig szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

 

Megérdemelten nyer Oscart, ha nyer. Az általam szűk egy éve látott Whiplash óta messze ez a legjobb film, amit megnéztem.

 

"Well, they wouldn't be as effective after you croak, right?"

 

http://www.youtube.com/watch?v=3Diz7r2xa7c

[Greene 10]

Megnéztem én is. Nálam 7/10. A színészek nagyon jók, a sztori is egész érdekes, de valahogy nem kerek az egész. Próbálok nem spoilerezni:

Csordogál lassan a film, történnek a durva dolgok, és semmilyen tettnek nincs következménye.

A városiak viselkedése nincs eléggé kifejtve.

Aki eddig "A" volt az elolvas egy levelet és hirtelen "B" lesz?

Aki mindenkit nekifutásból felrúg, aztán bemegy hozzá egy idegen és majdnem elájul?

Minden a helyén van? Hát ezzel vitatkoznék, de kinek mi tetszik. A színészek játéka adja el ezt a filmet.

[Fujitsu 812]

Valójában meg pont nem. Martin McDonagh egy zseniális drámaíró, engem már az In Bruges-zsel megvett, és számomra ez a film csak megerősítette azt a vélekedésemet, hogy napjaink egyik legjobbja a szakmájában. Számomra nagyon is kerek a történet: ez a film pontosan arról szól, hogy mi sül ki abból, amikor mindenkit elvakít a saját elbaszott életének a nyomora, s hogyan zuhan mindenki csak egyre mélyebbre és mélyebbre emiatt, mert nem képes felülemelkedni a saját kis mikrovilágán és a sosem gyógyuló sebeinek nyalogatásán.

 

Az anya, aki egyszer már bizonyította, hogy szar szülő, és ennek következménye örökre nyomni fogja a lelkét, és a legjobb úton halad afelé, hogy emiatt tönkretegye megmaradt gyermekének életét is, és magával rántson a mélybe mindent és mindenkit. A beosztott rendőr, akit nyomorékká neveltek otthon, s ezért az állampolgárokon való hatalmaskodással és túlkapásokkal vezeti le a frusztrációit. A volt férj, aki jobb híján egy félkegyelmű, 19 éves csajt dug, mert a boldogságát már sosem fogja megtalálni. Mindössze egyetlen ember képes arra, hogy felülemelkedjen a saját helyzetén és sérelmein, aki áldozatot hoz azért, hogy egy jobb világot hagyjon maga után. És ezzel elindít valamit. (Ha valakinek Ken jutott eszébe az In Bruges-ből, akkor szerintem nagyon nem véletlen a párhuzam. Annak a filmnek is tán az a legerősebb pontja, mikor Ken úgy dönt, nem hajtja végre a rábízott feladatot, helyette inkább áldozatot hoz.)

 

A film pont attól különleges, hogy megmutatja, ezek nem azért ilyenek, mert eredendően szar emberek; mindegyikükben ott lapul a jó is. Mennyire erős jelenet már, mikor Willoughby kihallgatja Mildredet, s mit reagál az addig kőkemény nő, amikor...? (Emlékszünk, hogy szólítja?) Vagy amikor Dixon a tűzben még...? Vagy amikor szarrá vereti magát? És a végén is pont az derül ki, hogy valójában messze nem elembertelenedett, érzéketlenné vált vadállatok ezek.

 

A tetteknek abszolút van következményük, egyáltalán nem az látszik a filmből, hogy nem. A fickónál pont az a lényeg, hogy ő valójában nem "A", hanem "B", csak "A"-vá vált, de attól még képes "B" lenni, és ezt látta meg a főnöke is. És az nemcsak "egy levél"... A "mindenkit nekifutásból felrúg", az ebben a formában nem teljesen igaz: azokat rúgja fel, akiket módjában áll. Amikor bemegy hozzá az "idegen", nyilván a félelem és a fájdalom is erőt vesz rajta. Ő is ember ugyanis, ez nem egy szuperhősfilm.

 

Woody Harrelson, Sam Rockwell és Frances McDormand zseniális színészi játéka kétségtelenül kellett a filmhez, de ilyen erős drámát ennyi humorral, társadalomrajzzal, aktuális ügyekre reflektálással ma nagyon kevesen tudnak írni és rendezni. Martin McDonagh az egyikük. Nem utolsósorban pedig a filmzene is erősen 10 pontos, és annyira illik a filmhez, hogy azt nehéz szavakba önteni. (Carter Burwell az egyik kedvencem a műfajban, már a The Jackal

is imádtam tőle.)

 

Számomra az utóbbi pár év messze legjobb filmje ez. (Persze tény, sok minden van, amit nem láttam.)

[Greene 10]

Valójában meg pont de, mert a történet ezer sebből vérzik. A levelek pl. nagyon szentimentálissá teszik a filmet.

Az aktualitással egytértek, de a témákat alig dolgozza ki.

A zenéje 10/10.

 

Elég sokan hypeolják a filmet, biztos esni fog az Oscar eső. Lényegében csak jó kritikákat olvastam róla.

[Fujitsu 812]

Jó, hát te így látod, én meg nem. Mindenki kénytelen lesz megnézni maga, aztán eldönteni, hogy melyikünk véleményével tud jobban azonosulni.

 

A kritikák engem abszolút nem érdekelnek. Nekem van olyan francia film a TOP10-ben, ami IMDb-n 7,2-en áll, 8 César-díjra jelölésig jutott, Oscarnak soha a közelébe sem kerülhetett volna, aztán az usákok csak szeretnének tudni olyat forgatni, mint amilyen az. De az sem érdekelt, hogy szinte az összes kritikusnál 9-10 pontos lett az a múltkori szarvasos hülyeség; nálam jóindulattal 4 pont, és az is csak a szereplők miatt. Ha ennél a filmnél a véleményem épp egybeesik a kritikusokéval, az sem izgat különösebben.

 

Ha van film egyébként, amit a színészi játék ad el, akkor az a Gary Oldman-féle Darkest Hour. Ha Gary Oldman (a többiekkel együtt) nem alakítana benne akkorát, akkor azt nem lenne érdemes megnézni, mert a sztori kicsit sántít. Meg ha őszinte vagyok, akkor a Whiplash-nél is tulajdonképpen inkább csak átlagosnak tartom a sztorit, viszont ott meg J.K. Simmons az, akinek az alakítása megrengeti a képernyőt. Ebben a filmben viszont minden megvan, egy afféle In Bruges 2. Én semmilyen fronton nem tudok belekötni, szerintem minden pont olyan benne, amilyennek egy hatásos drámában lennie kell.

[Greene 10]

Ez így van. Majd mindenki szépen eldönti neki tetszik-e. Én pl. a Twin Peaks 3. évadát imádtam, de eddig nem találtam egy élő embert se a feleségemen és a sógoromékon kívül akinek tetszett volna.

Amúgy azt vettem észre, hogy ahogy öregszem egyre inkább fordulok el a hollywoodi filmektől. Imádom a jó francia filmeket pl. De a tetovált lányt is csak a svéd verzióban élveztem, ráadásul ott a főszereplő színészt (aki az újságíró) már láttam egy szintén kíváló svéd filmben. A Dél-Koreai Park Chan-wook filmjeit is (többnyire) szeretem. Eddig idén a legjobb film amit láttam az egy Ceaucescu érában játszódó dráma volt Cristian Mungiu-tól (2007-ből). Szóval bőven vannak jó filmek hollywoodon kívül is.

 

Az In Bruges-t régen láttam, már nem emlékszem rá, de majd újranézem. A Darkest Hour a listámon van.

 

A szarvasos hülyeség a Testről és lélekről? Annak a sztorija nem egy nagy cucc, de a képe zseniális. Na jó, néha azért túl művészkedős. 7/10

[Fujitsu 812]

Nem, az Egy szent szarvas meggyilkolása. A kritikák odáig voltak tőle. Nekem amúgy nem jutott volna eszembe megnézni, nem is az én ötletem volt. De ha már így alakult, kivételesen elolvastam a kritikát előtte az Indexen, hát ott aztán hűűű meg hááá, felállva tapsolt a kritikusokból álló közönség a nem tudom én, milyen filmvetítésen. Na, hát ehhez képest a moziban olyat láttam, amit még nem: többen egyszerűen felálltak a film közepén, és hazamentek. És kurvára igazuk volt. Hogy az utóbbi években ilyen beteg és eszelős filmet még nem láttam, az hótziher, épp csak a zsenialitás hiányzott, ami meg a kritikusok szerint megvolt. De elég részletesen kifejtettem ebben a topikban, olvasd vissza, ha érdekel (december végén láttam).

 

Egyetlen kritika volt, ami hozzám hasonlóan lehúzta, ez pedig a Puzséré, aki jórészt ugyanazokat hozta fel a film kapcsán, amiket őelőtte én is leírtam itt. Valószínűleg olvassa a topikot.

 

Nekem a legnagyobb kedvenceim között olyan 40%-os arányt képviselnek az amcsi filmek. Szerintem ez mindent elmond. A francia filmipar nekem is a gyengém. Amit például nevettetésben tudtak ott egykor olyan arcok, mint Francis Veber (akinek neve számomra egy fogalom, még színházban is imádtam a darabjait), színészként pedig olyanok, mint Depardieu, Pierre Richard, Louis de Funés stb., azt Hollywood akkor is nehezen tudná utolérni, ha összeszarná magát az erőlködéstől. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi évek nagy kedvence, az Intouchables is francia film. Ahogy drámában is kifejezetten erős a francia tagozat. Hogy egy kevésbé ismertet mondjak, nekem egyik legnagyobb kedvencem a 36 Quai des Orfévres, amiben Depardieu és Auteuil akkorát alakít, hogy azt a filmművészeti akadémián kéne tanítani: itt kezdődik ugyanis az igazi színész, amikor két alapvetően vígjátékszínész lenyom egy ekkora performanszot egy ilyen sötét drámában. Hogy szinte meg sem kell szólalniuk, mert ahogy egymásra néznek, abban benne van minden. De említhetném akár A profit is, amit néhány évente mindig megnézek, és soha nem unom meg, sőt – a '80-as évek Franciaországa egyébként is magával ragad.

 

Persze azért nem akarom teljesen leszólni az USA filmiparát sem, ott is készültek szenzációs alkotások, bár kétségtelen tény, hogy ezek jó része is alapvetően európai származású emberekhez kötődik. Meg hát a véleményem nyilván nagyon szubjektív, hiszen nekem semmit nem mondanak ezek a képregényekből készült szuperhősfilmek, sci-fik és miegymások; míg aki ezeken nőtt fel, az nyilván tűkön ülve várja a mozibemutatót, és neki lehet, hogy Hollywood a filmművészet netovábbja. Én meg hát európai vagyok, engem Párizs vagy Nápoly utcái kicsit jobban felizgatnak.

 

Az In Bruges is egy zseniális dráma Martin McDonagh-től, egyik kedvencem a mai napig.

 

A Darkest Hour nekem kicsit csalódás volt: Gary Oldman és a színészgárda hozta, amit vártam, de a sztori itt-ott pátoszos lett, ráadásul olyan motívumokat tartalmaz, amik egyszerűen nem vagy nem így történtek meg a valóságban, és ezek számomra eléggé félreviszik az egészet. De a színészi alakítás miatt egyszer mindenképp érdemes megnézni.

 

Őszintén szólva magyar filmeket az utóbbi 10-15 évből nem igazán nézek, szóval ehhez nem tudok hozzászólni. De nincs kizárva, hogy ezt majd megnézem.

[payskin 917]

Ha a Puzsér olvassa a topikot, akkor

 

Robikám, már akkor utáltalak, amikor elkényeztetett 8 éves egyetlen hülye gyereke voltál anyádéknak, és a születésnapi zsúrodon bokáig jártunk olyan törött, használhatatlan Nintendo pöncik között, amikről mi csak álmodhattunk, neked meg megvették, csak épp vigyázni nem voltál rájuk képes. Kitört gombok, betört képernyők, elveszett elemfedelek... Ma is ökölbe szorul a kezem, ha rágondolok. Na, az értékítéleted kb. pont ugyanezen a szinten van azóta is. Felfuvalkodott, beképzelt, ostoba ...... vagy, pont mint 8 évesen voltál. Csak most nagyobb a közönséged.

 

(Öcsém osztálytársa volt, egyébként.)

[Fujitsu 812]

Na várjál, abból, hogy gyerekként törte-zúzta a játékokat, még nem vonnék le nagyívű konzekvenciákat. Én kicsiként mindent a falhoz vágtam, ami a kezem ügyébe került, az autóim rendszeresen ripityára törtek a rengeteg törésteszttől. Olyan 4 éves koromra persze már kinőttem ezt, de akkor is. Arról meg nem tehet, hogy a szülei elkényeztették. Én is ismertem sok ilyen embert, de bennem ez nem generált indulatokat.

 

Sok minden van, amiben nem osztom a véleményét, az a fajta "semmihez nem értek mélységében, de ez nem akadályoz abban, hogy nagy elánnal hülyeségeket pofázzak olyan témákban, amikhez közöm nincs" attitűd, amit sokszor megjelenít, bennem is komoly ellenérzéseket kelt. Saját maga ismerte be egy

, hogy nem széles körű műveltsége, hanem széles körű felszínessége van, és semmihez nem ért mélyebben. Csak ha ezzel tisztában van, akkor talán nem kéne nagyívű kijelentéseket tennie azokban a témákban, amikben csak a felszínt látja – vagy még azt is csak homályosan. A meggyőzhetetlensége, a sokszor tapasztalható vitaképtelensége meg kifejezetten irritáló tud lenni, pláne, mikor hülyeségeket beszél.

 

Viszont azt el kell ismernem, hogy közéleti, kulturális kérdésekben a diagnózisai sok esetben tűpontosak, és ezekben sokszor egyet is szoktam érteni a meglátásaival. Tény, viszonylag ritkán olvasom az írásait / hallgatom a műsorait, de amikor igen, akkor azért sokszor hevesen bólogatni szoktam.

[Greene 10]

A profit én is rendszeresen megnézem, Belmondo hatalmas kedvencem. Hülye módon mindig reménykedek, hogy hagyják elsétálni a végén.

Tőle amúgy a vígjátékok sem állnak távol, szerintem a "Kellemes húsvéti ünnepekben" is fantasztikus volt.

Természetesen Depardieut is szeretem.

Louis de Funes meg egyszerűen a csúcs.

Auteuil nagyon jó (igazából már az éretlenekben is látszott mennyire tehetséges). Tőle mindent megnézek.

Dany Boon filmjeit szeretem még nagyon, mert lehet rajtuk nevetni. Patrick Bruel is elég jó szerintem.

Ja és amúgy Sophie Marceau, aki vagy 30 éve ugyanolyan gyönyörű és zseniális.

[Fujitsu 812]

Mindenki reménykedik, hogy hagyják elsétálni. És mennyire tökéletessé teszi a filmet, hogy nem hagyják. Pontosan tudta, hogy ez fog történni, ugyanis ismerte őket, és meg is mondta az elnök csajának, hogy ne maradjon lőtávolban. (Ha hitt volna benne egy pillanatig is, hogy megúszhatja, akkor nem sétált, hanem futott volna a helikopterhez. Vagy megoldhatta volna ezerféle módon, hogy megússza, akár fel is adhatta volna magát. A lényeg éppen az, hogy nem is akarta ő megúszni: az ő addigi élete, minden, amiben hitt, amiért harcolt, szertefoszlott, mikor kiderült, mit tettek vele. Azért ment vissza Párizsba, hogy benyújtsa a számlát, mielőtt meghal.)

 

Nagy kár, hogy Depardieu ennyire egy lecsúszott alkesz lett. Szerintem neki a fia halála tett be; az ezredforduló környékén még a csúcson volt, a 2009-es Diamant 13-ban meg már csak árnyéka volt önmagának, azóta meg nem is tudom, mit csinál, már amikor épp nem keveredik valami botrányba (a kétszáz kilós testével meg a szétcsúszott alkesz fejével), meg nem haverkodik diktátorokkal. Ha már Diamant 13, sajnos Olivier Marchalnak csak egy igazán jó filmje volt; amennyire vártam anno az MR73-at (Auteuillel a főszerepben), akkora csalódás volt. A 36 sikerén felbuzdulva épített Auteuilre egy iszonyú nyomasztó atmoszférájú produkciót, de ennyi nem elég egy jó drámához, és ez ennél a filmnél ki is derült.

 

Az idén hetvenéves Jean Renót is említsük akkor már, aki a Léon, a profitól a Roninon át a Pofa be!-ig egy elég szép ívű karriert futott be. És azért a Léon, a profi rendezője, Luc Besson nevéhez sem csak szar filmek fűződnek, én például a Taxi 1-2-n elég jókat röhögtem. (Viszont a 3. és különösen a 4. részért minden fillér kár, amit a forgatásukra elköltöttek.)

 

Azt meg nem tudom, hogy csinálják, de tény, hogy a francia nők nem híznak el és nem öregszenek meg. Csípem a fajtájukat.

[Greene 10]

Igen, és pont ettől jó A Profi. Hogy nem próbál meg nagy izzadva egy heppiendet ráeröltetni. Ennek a történetnek úgy kerek a vége, hogy Beaumont meghal (dicső halállal) és kész. Ehhez hozzájön Morricone zseniális zenéje.

 

Jean Renot is nagyon szeretem, minden itthon is elérhető filmjét láttam. Ott van pl. a 22 lövés, amit vagy ötször megnéztem már. Na meg persze a Ronin, ami nálam az örökös top10-ben van. De vígjátékokban is szeretem nézni.

 

A Taxik (1,2 és kicsit talán a 3.) szerintem kultikus filmek az én generációmnak. A 4. az nagyon vacak lett sajnos, de már a 3. is azért gyenge volt. Azért Marion Cotillard mennyire gyönyörű már, simán alázza az összes hasonló korú amcsi színésznőt.

Lesz 5. rész. Nem Samy Nacerivel és nem Fréderic Diefenthallal, de a Gibertet játszó Bernard Farcy azért benne lesz. Egyszer megnézem az biztos.

[Fujitsu 812]

Samy Naceri, hát az meg a másik, aki teljesen lenullázta magát, csak ő nem piával meg zabálással, hanem droggal. Őt az teljesen ki is ütötte, a Taxi-széria után elvonók és börtönök között ingázva élte életét. Nem tudom, mi van vele, de könnyen lehet, hogy alkalmatlan lenne még egy részre.

 

A Taxi még az én generációmnak is kultikus, viszont az első után minden része egyre gyengébb lett. A második azért még jó volt sok poénnal, a harmadik már kifejezetten gyenge, a negyediket meg egyszer is kár volt megnézni. Ha lesz ötödik, én nem tudom még, megnézem-e, alapvetően nyilván hajlanék rá, de van jó pár film, amiből a sokadik folytatást már nem néztem meg (pl. a Torrente 5-öt sem láttam, a 4. rész már abból is silány és teljesen ötlettelen volt).

 

Cotillard kétségtelenül szép, de neki pont sugároz a karaktere egyfajta "na mi van, kiscsákó?" stílust, és hát ez engem annyira nem vonz. Bár valószínűleg hagynám, hogy ledomináljon. De ha már franciák, az Eva Green-féle "riadt őzike" stílus azért jobban bejön. (Nyilván ez erősen szubjektív, hallottam már olyan véleményt is, hogy ő nem is szép. )

[payskin 917]

Munkatársam megnézte a Szent Szarvast, odatoltam elé a kritikádat. Azt üzeni, hogy nézzél Jurassic Park III-at meg Fast & Furioust, az való neked.

(Nehogy komolyan vedd, mármint nehogy felcseszd magad rajta... nem érdekes. Én jól szórakoztam azon, hogy ő mennyire felháborodott azon, hogy te mennyire felháborodtál a filmen.)

[Fujitsu 812]

Bár életemben csak egyetlen részt láttam a F.asz & Furious (Halálfos iramban) szériából, ami után történetesen megfogadtam, hogy ebből soha többet egy részt sem vagyok hajlandó megnézni, a munkatársadnak abban tökéletesen igaza van, hogy még az is egy minőségi szórakozás ahhoz a misztikus, értelmetlen, idióta baromkodáshoz képest. És hát ez azért nem kis szó, akárhonnan is nézzük. A Jurassic Parkról nem tudok nyilatkozni, mivel egyik részét sem láttam, s ezen még erős kényszer hatására sem hiszem, hogy hajlandó lennék változtatni.

(Egyébként visszaolvastam a kritikámat; elég sok konkrét kérdést felvetettem a filmmel kapcsolatban. Ha valaki nem ért egyet az általam leírtakkal, és érdemben vitázni óhajt a nézeteimmel, esetleg lesz szíves első körben azokra tételesen reagálni. Aki csak a személyemet óhajtja kritizálni, az felbújhat az odvamba, s az övé minden mézem.)

[Dávid Csaba 283]

Minap asszonnyal beültünk a Kuponkirálynőkre. Annyira nem volt hozzá nagy kedvem, de jól nevelt férj vagyok, így szépen megvettem a jegyeket.

A film végén pedig valami eszméletlen jókedvvel álltam fel a székből, s nem azért, mert végre véget ért. Többször felnevettem, s őszintén élvezni tudtam az egyébként számomra ismeretlen színésznők játékát. Megtörtént események alapján készült a film, de egy kellemes vígjátékot készítettek a csalásból meggazdagodó nőkből és őket lefülelni igyekvő bűnüldözőkről. Nem családi film, szerintem kell bizonyos érettség, hogy megértsük a mozgatórugókat, ugyanakkor a poénok többsége ül ezek nélkül is.

Megvillan egy kis altesti humor is, de csupán egyetlen egyszer. Igaz, akkor üt.

Színészi játék terén, néhány kivételtől eltekintve, elégedett voltam, el tudtam hinni, hogy ők azok, akik és teszik, amit tesznek, mert ők azok, akik. A főszereplő fehérnép(ek) pedig igen szemrevaló(k). Egyetlen gondom volt, mégpedig, hogy picit hosszabb mint kéne. Nem sokkal, de hosszabb. S nem a végéből kéne lecsípni, hanem egy-két olyan jelenetből, ami túlpörgeti bizonyos szereplők jellemének bemutatását.

Önszántamból nem kerestem volna, de tökéletes volt kettecsként végignézni.

[Fujitsu 812]

Hasonló paraméterek és motivációk mentén tekintettem meg magam is. Van benne egy adag a mai hollywoodi vígjátékokra jellemző, habkönnyű gagyiságból, szerintem a vége is nagyon cseppfolyós, ugyanakkor tény, hogy több ponton is lehetett rajta röhögni, a szereplők is jól hozták a karaktereiket. Egyszer nézhető, agykikapcsolós film, ebben a ligában még a jobbak közé sorolható.