Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Társasjátékok, kártyajátékok


Leon121

Recommended Posts

Leon121

Mostanában elkezdett jobban érdekelni a társasjátékok, táblás játékok, kártyajátékok témája, és rádöbbentem, mennyire sokszínû, érdekes és változatos terület ez. Nem régóta kezdtem el jobban foglalkozni velük, így még én is sokmindent nem láttam, nem próbáltam, de úgy gondoltam, nyitok egy témát, hátha mást is érdekel, vagy más kíváncsiságát is fel tudom kelteni.

Elõször is, szeretném rögtön a téma elején eloszlatni a téma körül esetlegesen meglévõ elõítéleteket. Sokakban, ha meghallják a "társasjáték" szót, rögtön a Ki nevet a végén?, vagy a Monopoly, Activity és ehhez hasonló szintû, egyszerû kis játékok ugranak be, melyek a Tescó meg az Interspar polcain, a játékkatonák és babák mellett jelennek meg. Bár tényleg vannak ilyen, egyszerûbb játékok is, azért ezek a széles választéknak csak egészen kis szeletét fedik le. Vannak egészen bonyolult játékok, melyek szabályainak magyarázatával akár egy félóra is simán elmegy, melyekkel egy átlagos parti is másfél-két órára húzódhat, melyekben több agymunka van, mint egy keményvonalas körökre osztott stratégiában. Vannak játékok, melyekben komplett seregeket mozgatunk meg, másiknak nagy, festhetõ bábui vannak, vagy épp hatalmas világtérképe, esetleg millió kártyája. És persze vannak könnyedebb, gyors játékok, partijátékok, szerencsére erõsen építõ játékok, történet alapú játékok, vagy épp kooperatív játékok.

Az érdeklõdõknek elõször is szeretném bemutatni az egyik legnagyobb magyar játékboltot, mely felnõtteknek szánt társasjátékokkal foglalkozik: Szellemlovas.hu. Sok-sok rendelhetõ játék, értékelések, sokszor leírások, kategóriák, stb. (Remélem ez nem számít reklámnak, információt gyûjteni is kiváló az oldal.)

Másodsorban pedig meg kell említeni a társasjátékok legnagyobb enciklopédiáját, a BoardGameGeek-et, ahol több ezer társasjáték szerepel adatlapokkal, képekkel, leírásokkal, különféle szempontú kategorizálással, nagyon erõs közösséggel, kritikákkal, videókkal, és még egy csomó mással.

Mint a Szellemlovast böngészve látható, a komolyabb társasjátékok nem éppen pénztárcabarát játékok. Simán elõfordulnak 10-15 ezer forint fölöttiek is, függõen attól, hogy mennyi minden van a csomagban, vagy éppen mennyire népszerû, ismert, igényes kivitelezésû játékról van szó. Ugyanakkor ezek a játékok igazán idõtállóak, még az is lehet, hogy tíz év múlva a gyerekekkel játszik valaki... Nincs DRM, se online aktiválás. ^_^

Terveim szerint a meglévõ játékaimról kedvcsinálóként fogok eleinte írni egy keveset, aztán ha lesz érdeklõdés, és beindul valamiféle társalgás, akkor örülni fogok, ha nem... nos, akkor tudomásul veszem, hogy errefelé nincsenek érdeklõdõk. :)

Addig is pár érdekesség, hogy bemutassam, mennyire színes a játékok világa:

Dominion - Pakliépítõs játék, ahol a kezdeti 10 laphoz játék közben vásárolsz újakat, folyamatosan újra és újrakeverve a meglévõ lapjaidat, és eldobva a kezedben lévõket.

Quarriors - A Dominionhoz hasonló elven mûködõ játék, csak pakli helyett kockákat vásárolsz (a közel 130 darabból) és húzol egy zsákból.

Agricola - Farmot kell irányítani, állatokat tartani, növényt ültetni, miközben a családtagjaidat körönként küldöd el egy-egy akciót végrehajtani, amivel a többi játékost kizárod az adott akcióból.

Cadwallon - City of Thieves - Tolvajbandát irányítva kell minél több pénzt lopni, majd kimenekülni az õrök elõl, mielõtt bezárulnak a kapuk.

Merchants & Marauders - Kereskedõk, kalózok, hajók...

Arkham Horror - Lovecraft világában játszódó kooperatív játék, ahol nyomozókat irányítva kell bezárni az ellenséges portálokat, mielõtt a szörnyek ellepik a várost, és felébred egy Mérhetetlen Vén.

D&D - The Legend of Drizzt - Salvatore közismert hõseit irányítva kell kooperatív módon (akár egyedül is) felfedezni a modulárisan felépülõ mélységeket, és sikeresen teljesíteni a kalandokat. Több hasonló D&D játék egymással is kombinálható.

Dungeon Command - Blood of Gruumsh - Egymás elleni kártyákkal vezérelt "skirmish" játék, minifigurákkal, melyek a D&D kalandjátékokban (lásd Drizzt) is felhasználhatóak ellenségként.

Memoir '44 - Történelmi háborús stratégia, küldetésekkel.

Számítógépes játékok adaptációi:

Doom - összetett harci stratégia, ahol a játékosok egyike a szörnyeket, a többiek a katonákat irányítják

Gears of War - Kooperatív játék, keményvonalas taktikázás a Locust hordái ellen

Civilization - Felfedezés, terjeszkedés, hadmûveletek, többféle nyerési lehetõség.

...és még sokáig lehetne sorolni, ez csak egy kis ízelítõ volt. :) Annyi talán ebbõl is látszik, hogy rengetegféle stílusban (felfedezés, kalandok, történet, együttmûködés, egymás elleni harc, világtérkép, moduláris pályák, stb) lehet végtelen sok játékot találni, a könnyed mókától kezdve a kõkemény, hosszú játékokig, fantasy, sci-fi, valós alapú, történelmi világban egyaránt.

Nos, kezdésnek talán legyen is elég ennyi. Hamarosan bemutatom meglévõ játékaimat, hátha közelrõl látva érdekesebb lesz számotokra. Addig is, ha vannak érdeklõdõk, szívesen várok mindenkit! :)

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Engem fõleg a kártyajátékok érdekelnek, Gathering, LotR, Game of Thrones... egy nap tényleg elkezdem gyûjtögetni õket :D Amúgy ha már említetted a Monopoly-t, mint "kis szelet", nemrég kijött a Monopoly Deal kártyajáték, ami szvsz ezerszer jobb, nagyon szeretem :)

Aztán ez pl. meghozta a kedvem a nagyszabásúbb asztali cuccokhoz (szerepjátékokhoz?) is:

http://www.kickstarter.com/projects/dwarve...onary-miniature

Érintõlegesen ide tartozhatnak még a Kaland, Játék, Kockázat könyvek (Fighting Fantasy) és spinoffjai is (Varázslat / Sorcery), én most pl. ezeknek élem át újra a reneszánszát, meg is rendeltem a 20. évfordulós Warlock of the Firetop Mountaint, meg a Deathtrap Dungeont toltam legutóbb; magyarul pedig a Bajnokok próbáját. Régi olvasásaim ellenére most vérkomolyan vettem a kockadobásokat és a kalandlapot is, és direkt nem jegyeztem meg ellapozásnál az elõzõ számot, ha konyec, konyec. Elég zsír B)

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Engem fõleg a kártyajátékok érdekelnek, Gathering, LotR, Game of Thrones... egy nap tényleg elkezdem gyûjtögetni õket :D Amúgy ha már említetted a Monopoly-t, mint "kis szelet", nemrég kijött a Monopoly Deal kártyajáték, ami szvsz ezerszer jobb, nagyon szeretem :)

Aztán ez pl. meghozta a kedvem a nagyszabásúbb asztali cuccokhoz (szerepjátékokhoz?) is:

http://www.kickstarter.com/projects/dwarve...onary-miniature

Érintõlegesen ide tartozhatnak még a Kaland, Játék, Kockázat könyvek (Fighting Fantasy) és spinoffjai is (Varázslat / Sorcery), én most pl. ezeknek élem át újra a reneszánszát, meg is rendeltem a 20. évfordulós Warlock of the Firetop Mountaint, meg a Deathtrap Dungeont toltam legutóbb; magyarul pedig a Bajnokok próbáját. Régi olvasásaim ellenére most vérkomolyan vettem a kockadobásokat és a kalandlapot is, és direkt nem jegyeztem meg ellapozásnál az elõzõ számot, ha konyec, konyec. Elég zsír B)

A kártyákról még majd fogok írni én is, a LotR-ról részletesebben, egyébként asszem én is eléggé kártyapárti vagyok. Valamiért szeretem a szép rajzokat és a mögöttük rejlõ lehetõségeket. :)

Hú, hát ez a Dwarven Forge elég brutálnak tûnik, beleértve az árát is. :) Meg a helyigényt is, nyilván. Ez már a terepasztal-kategória, ami meg még a "sima" társasoknál is durvább, idõ- és pénzigényesebb. Nemrég kezdtem el nézni Youtube-on egy sorozatot, amiben a Dust 514 (?) játékot mutatják be, és hát a 250 oldalas kézikönyv, meg a colostockkal mért távolságok eléggé ledöbbentettek. :)

Juteszembe, ha már videó. Youtube-on van egy tök jó csatorna, WatchItPlayed a neve, társasjátékokat mutat be játék közben. Nagyon élvezetes, nagyon igényes mûsor, nézni is öröm, és idáig majdnem minden játékra azt mondtam, hogy igen, ez nekem is kéne. :)

A KJK-val vicces, de én is így vagyok. :D Nemrég szüleimnél megláttam a régi, elsõ kiadású Tûzhegy Varázslója könyvemet (meg még féltucat másikat), és én is elhoztam játszani. :) A Tûzhegy mondjuk nem épp felhasználóbarát, a végefelé a labirintus még térkép rajzolással is alig akart sikerülni, és aztán mire a végére jutottam, meghaltam - de ha nem haltam volna meg, nem volt meg a szükséges cucc a játék befejezéséhez, szóval kampó. Azóta se próbáltam újra. :) Viszont annyit modernizáltam, hogy a számoláshoz, a csatákhoz, meg a felszereléshez csináltam egy Excel-táblát. :D

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Valamiért szeretem a szép rajzokat és a mögöttük rejlő lehetőségeket. :)

Már így rögtön az elején off, de: nem gyűjtöd véletlenül a bélyegeket? :D

Szerintem nekem onnan erednek ezek a kis ikon- meg sorozatesztétikai fétiseim, hogy már elég kicsi koromban kaptam egy kis bélyegalbumot, és azokban rendezgettem, a képek mögé képzeltem a tényleges szubsztanciát, aminek szimbólumai. (Ugyaninnen a concept artok szeretete.)

Link to comment
Share on other sites

nyrfan

Nem tudom mennyire passzol ide, de én már évek óta foglalkozom NHL-es sportkártyák gyûjtésével.

Itthon alig ismert téma, maximum talán az NBA-s kártyák azok, amiket többen ismernek, annó még én is ezekkel kezdtem, csak jóval késõbb jött a jégkorong.

Mostanra viszont elég sokféle lapot sikerült beszereznem, pl mezdarabos, aláírt, sorszámozott.

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Már így rögtön az elején off, de: nem gyûjtöd véletlenül a bélyegeket? :D

Szerintem nekem onnan erednek ezek a kis ikon- meg sorozatesztétikai fétiseim, hogy már elég kicsi koromban kaptam egy kis bélyegalbumot, és azokban rendezgettem, a képek mögé képzeltem a tényleges szubsztanciát, aminek szimbólumai. (Ugyaninnen a concept artok szeretete.)

Ööö... nem. :)

Mondjuk én nem feltétlenül látok közötte összefüggést, mert barátnõm viszont gyûjti, ennek ellenére nem jött túlzottan lázba a Gyûrûk Urás játéktól. :) Meg úgy általában nem annyira kártyás.

Engem viszont régóta érdekelnek az ilyesmi kártyás játékok, leginkább a pakli összeállításának része, mikor az ember igyekszik úgy összeválogatni a lapokat, hogy azok jól együtt tudjanak mûködni, és a nyilvánvaló szerencse-faktor ellenére jobb esélye legyen nyerni. A Magicet pl nagyon szívesen elkezdtem volna, viszont ahhoz állandó partner kell, meg már eleve nagyon-nagyon nagy lemaradásból kezd egy új játékos. Plusz teljesen kiszámíthatatlan a kártyák bõvítésének módja. A LotR viszont pont azt nyújtja, amit kerestem, akár szólóban is, összetett taktikázás, pakliépítés (bár az alapdobozban ez azért eléggé korlátozott), és gyönyörû illusztrációk. :)

Nem tudom mennyire passzol ide, de én már évek óta foglalkozom NHL-es sportkártyák gyûjtésével.

Itthon alig ismert téma, maximum talán az NBA-s kártyák azok, amiket többen ismernek, annó még én is ezekkel kezdtem, csak jóval késõbb jött a jégkorong.

Mostanra viszont elég sokféle lapot sikerült beszereznem, pl mezdarabos, aláírt, sorszámozott.

Hát igen, ez a gyûjtés része a dolognak, látom a szépségét, tény és való, csak én szeretek csinálni is ezekkel valamit. :)

Link to comment
Share on other sites

Jelan

Egy hete nincs, hogy vettem a Szellemlovasról egy Small World társast meg egy Munchkin Cthulhu kártyát. Az előbbi egy nagyon lightos stratégiai játék a második meg egy olyan játék, ami egymás szívatásáról szól. Nem nagy dolog egyik sem, de nem ismerek túl sok embert a közelemben, aki nagyon szeretné a komolyabb társasokat (vagy úgy társasokat általánosságban) és ezzel szeretném rávezetni őket, hogy milyen jópofa is játszani ezekkel. Meg egyszer szeretnék egy Blood Bowl felszerelést, de az valami nevetségesen sok pénz.

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Egy hete nincs, hogy vettem a Szellemlovasról egy Small World társast meg egy Munchkin Cthulhu kártyát. Az elõbbi egy nagyon lightos stratégiai játék a második meg egy olyan játék, ami egymás szívatásáról szól. Nem nagy dolog egyik sem, de nem ismerek túl sok embert a közelemben, aki nagyon szeretné a komolyabb társasokat (vagy úgy társasokat általánosságban) és ezzel szeretném rávezetni õket, hogy milyen jópofa is játszani ezekkel. Meg egyszer szeretnék egy Blood Bowl felszerelést, de az valami nevetségesen sok pénz.

Small World nálam/nálunk is tervben van, jókat hallottam róla - meg WatchItPlayed-en is játszották, ott hozták meg hozzá a kedvem. :) Majd beszámolhatnál róla, mennyire jön be. :)

A Munchkin játékok olyan terület, amiben nem vagyok biztos, hogy bejönne nekünk, fõleg ugye a fura humora miatt. Majd lehet azért onnan is kipróbálunk valamit, hátha mégis, de egyelõre nincs nagy prioritása.

A Blood Bowl olyan terepasztal-szerû...? Számítógépen láttam már, meg kártyajátékban a menedzser változatát, de gondolom nem ezekre gondolsz...

Nekem ha minden jól megy, pénteken fog jönni egy Conquest of Nerath, ami leginkább talán D&D-be ültetett Risk-re (Rizikó) emlékeztet, csak összetettebb. Sárkányokkal, entekkel, elfekkel, csontvázakkal, hajókkal, elementálokkal, stb, sok-sok kis figurával. Ez lesz az elsõ figurás játékom. :) Ja meg mellette lesz két kis kalandkiegészítõ a LotR-hoz, plusz kártyavédõk.

Link to comment
Share on other sites

kaszman1

Gondolom a klasszikusokat is megemlítem (Monopoly, Gazdálkodj Okosan, Cluedo, Scrabble, Risk, stb) ne csak a szerepjáték vonatkozású vénát emeljük ki. Én még ma is órákig el tudok merülni a Monopoly-ban pl, sosem lesz unalmas - fõleg társaságban.

Legemlékezetesebb party pár éve volt. Négyen játszottuk kissebb házi-szabálymódosításokkal és majdnemhogy 7 órát ölelt fel, mire hárman csõdbe mentünk :lol:

Kaland, játék, kockázat könyveket már akkor bújtam 8-10 évesen, mikor a saját PC még egy elképelhetetlen és nagyon távoli álom volt csupán. Emlékszem rajzoltam a térképet, meg oldalakat írtam tele egy-egy combosabb HP-jû ellenfél leverése alatt.

Most a Castle Panic nevû gyöngyszemre bukkantam rá, ami lényegében egy co-op tower defense játék és a leírtak alapján még elég könnyed, hogy a baráti köröm megeméssze és jól szórakozzunk vele pár ital társaságában.

Ezen kívül van pár érdekes koncepció, pl a Last Night on Earth, ami egy zombi-túlélõs játék - szintén co-op. Mondjuk egy ideje az Arkham Horror is várólistán van, de megvárom, amíg jobban meggyõzöm az asszonyt, hogy az nekünk bizony jó és meg kell venni :D

Legszívesebben D&D-t vennék, csak nem lenne rá rajtam kívül jelentkezõ - ismerõseim többsége fel sem fogná a dungeon master mikéntjét - vagy eleve túl infantilisnak tartaná az ötletet :(

-----

Kicsit off topic, de nem tudom láttátok-e a The Dungeon Masters dokumentumfilmet. Van benne pár érdekes dolog, meg rengeteg veterán asztali D&D játékos beszél a tapasztalatairól és hogy a játék mennyire képezi életük szerves részét. Kedvencem egy csávó, aki egy mocskos húzással egyszerre kinyírta a jóbarátaiból álló kalandozócsapatot, akik ezen annyira felidegelték magukat, hogy azóta sem beszélnek vele :troll:

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Monopolyról jut eszembe: kicsit piszkálódó hangnemû, de jópofa cikk: http://www.cracked.com/blog/6-board-games-...ed-it-everyone/

Abban egyetértek vele, hogy nem elég kiegyensúlyozott, és a Hotellel is ez a tapasztalatom, de amúgy mindkettõt szeretem nagyon.

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Gondolom a klasszikusokat is megemlítem (Monopoly, Gazdálkodj Okosan, Cluedo, Scrabble, Risk, stb) ne csak a szerepjáték vonatkozású vénát emeljük ki. Én még ma is órákig el tudok merülni a Monopoly-ban pl, sosem lesz unalmas - főleg társaságban.

Legemlékezetesebb party pár éve volt. Négyen játszottuk kissebb házi-szabálymódosításokkal és majdnemhogy 7 órát ölelt fel, mire hárman csődbe mentünk :lol:

Kaland, játék, kockázat könyveket már akkor bújtam 8-10 évesen, mikor a saját PC még egy elképelhetetlen és nagyon távoli álom volt csupán. Emlékszem rajzoltam a térképet, meg oldalakat írtam tele egy-egy combosabb HP-jű ellenfél leverése alatt.

Most a Castle Panic nevű gyöngyszemre bukkantam rá, ami lényegében egy co-op tower defense játék és a leírtak alapján még elég könnyed, hogy a baráti köröm megeméssze és jól szórakozzunk vele pár ital társaságában.

Ezen kívül van pár érdekes koncepció, pl a Last Night on Earth, ami egy zombi-túlélős játék - szintén co-op. Mondjuk egy ideje az Arkham Horror is várólistán van, de megvárom, amíg jobban meggyőzöm az asszonyt, hogy az nekünk bizony jó és meg kell venni :D

Legszívesebben D&D-t vennék, csak nem lenne rá rajtam kívül jelentkező - ismerőseim többsége fel sem fogná a dungeon master mikéntjét - vagy eleve túl infantilisnak tartaná az ötletet :(

-----

Kicsit off topic, de nem tudom láttátok-e a The Dungeon Masters dokumentumfilmet. Van benne pár érdekes dolog, meg rengeteg veterán asztali D&D játékos beszél a tapasztalatairól és hogy a játék mennyire képezi életük szerves részét. Kedvencem egy csávó, aki egy mocskos húzással egyszerre kinyírta a jóbarátaiból álló kalandozócsapatot, akik ezen annyira felidegelték magukat, hogy azóta sem beszélnek vele :troll:

Arkham Horror naaaagy és hosszú, ha esetleg nem tudod rávenni az asszonyt, akkor próbáld meg az Elder Signra rábeszélni, ami annak kicsit könnyedebb, és kockás változata. :)

D&D bevezetéséhez esetleg meg lehet próbálni valami hasonló koncepciójú, de társasba ültetett játékot, pl Descent, ahol van mesélő, és vannak a játékosok, egymás ellen, de a valós szerepjátéknál zártabb, szabályozottabb környezetben. Vagy esetleg ennek lovecrafti párja, a Mansions of Madness, öreg épületekkel, őrülettel, meg minden nyalánksággal. :) Mondjuk mindkét említett játék elég borsos árú, de megvan benne a mesélő kontra játékos érzés.

----

Egyébként pedig kellemes meglepetés, hogy ilyen sok hozzászólás meg érdeklődő érkezett, bevallom olyasmire számítottam, hogy én itt elbeszélgetek magamban, aztán elsüllyed a topic. :)

Link to comment
Share on other sites

Jelan

Small World nálam/nálunk is tervben van, jókat hallottam róla - meg WatchItPlayed-en is játszották, ott hozták meg hozzá a kedvem. :) Majd beszámolhatnál róla, mennyire jön be. :)

A Munchkin játékok olyan terület, amiben nem vagyok biztos, hogy bejönne nekünk, fõleg ugye a fura humora miatt. Majd lehet azért onnan is kipróbálunk valamit, hátha mégis, de egyelõre nincs nagy prioritása.

A Blood Bowl olyan terepasztal-szerû...? Számítógépen láttam már, meg kártyajátékban a menedzser változatát, de gondolom nem ezekre gondolsz...

Nekem ha minden jól megy, pénteken fog jönni egy Conquest of Nerath, ami leginkább talán D&D-be ültetett Risk-re (Rizikó) emlékeztet, csak összetettebb. Sárkányokkal, entekkel, elfekkel, csontvázakkal, hajókkal, elementálokkal, stb, sok-sok kis figurával. Ez lesz az elsõ figurás játékom. :) Ja meg mellette lesz két kis kalandkiegészítõ a LotR-hoz, plusz kártyavédõk.

A Small Worldöt eddig csak családdal játszottam, de eddig mindenkinek nagyon tetszett, fõleg az öcsémnek. Ami a legjobb benne, hogy gyorsan vége van, max 2 óra, de az is csak egyszer sikerült. Ez is csak azért fontos, mert én el tudok tölteni 6-8 órákat is egy társassal, de ez valljuk be, nem általános. A Munchkin meg hatalmas poén, egyszer játszottam eddig csak, azt se a saját paklimmal, hanem néhány hónapja ismerõsnél és wáó, nagyon király. Négyen játszottunk és 6,5 órába került, hogy vége legyen, ráadásul még csak senki nem is nyert, mert négyes döntetlennel végzõdött ögüü .

Sima rácsos tábla csak a csapatok kerülnek nagyon sokba. Ugye, ha veszek kezdõ csomagot, akkor kapok egy alap ember és ork csapatot, az újabbak meg bõven 10.000 magyar forint környékén mozognak. És akkor még nincsenek "big guy" figurák, mint az embereknél az ogre vagy az orkoknál a troll. Nagyjából, pedig 20 csapat van összesen ögüü

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Munchkin tényleg nagyon jó.

Link to comment
Share on other sites

kaszman1

Monopolyról jut eszembe: kicsit piszkálódó hangnemû, de jópofa cikk: http://www.cracked.com/blog/6-board-games-...ed-it-everyone/

Abban egyetértek vele, hogy nem elég kiegyensúlyozott, és a Hotellel is ez a tapasztalatom, de amúgy mindkettõt szeretem nagyon.

Hatalmas :lol: De mennyire igaz is egyúttal. Monopoly egy mocskosul unfair játék és ha nem is szószerint, de képes párokat egymás torkának ugrasztani :ninja: Fõleg hogy a szerencse tetemes részét képezi az egésznek. Így van ez a Cluedo-ban is - simán lehetsz a legfurmányosabb nyomozózseni és sikerül is megfejteni a gyilkosság mikéntjét bárki más elõtt - tök mindegy. Ha beigazolódni látszik a gyanúd bárki learathatja a babérjaidat, ha elõtted ér be középre és elsõként vádol...

...és mégis újra, meg újra elõvesszük ezeket a játékokat. Lehet a természetünkben van, hogy szenvedni, meg megalázkidni akarunk szórakozás helyett :lol:

Arkham Horror naaaagy és hosszú, ha esetleg nem tudod rávenni az asszonyt, akkor próbáld meg az Elder Signra rábeszélni, ami annak kicsit könnyedebb, és kockás változata. :)

D&D bevezetéséhez esetleg meg lehet próbálni valami hasonló koncepciójú, de társasba ültetett játékot, pl Descent, ahol van mesélõ, és vannak a játékosok, egymás ellen, de a valós szerepjátéknál zártabb, szabályozottabb környezetben. Vagy esetleg ennek lovecrafti párja, a Mansions of Madness, öreg épületekkel, õrülettel, meg minden nyalánksággal. :) Mondjuk mindkét említett játék elég borsos árú, de megvan benne a mesélõ kontra játékos érzés.

Hát mindenkébb beruházok néhány új táblajátékra a közeljövõben és meglátom mi lesz a reakció. Arkham Horror akkor is baromira tetszik :rolleyes: Imádom a rengeteg figurát, mütyürt, kártyákat, dobókockahegyeket :wub:

EZT néztem ki és az ára sem annyira gyilkos: 30 angol pénz.

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Van egy Scrabble-öm, Solom, azokkal jókat lehet játszani 2 embernek. Ez utóbbi izgalmasabb, ha többen vagyunk.

Próbáltam a Monopolyt is, az is nagyon bejött, csak hosszú, így nem is játszottuk végig. De ahogy láttam, van belõle ilyen kártyajáték is, azt lehet beszerzem majd, szimpatikus. Activitiy piásan, jó társaságban nagyon állat, csak ritkán van hozzá társaság. Nagyjából ennyi a társas szokásom.

Link to comment
Share on other sites

XCube

Nálam az utóbbi évek best of játéka a Catan Telepesei. Szinte megunhatatlan, kivéve akkor ha kollégistaként az ember hónapokon át napi hat - nyolc partit tol le :D .

Emellett az újak közül még két játékom van, a Candamir Az elsõ telepesek és az Atlantis. Kicsit "butább" játékok, mint a fent említett, de kimondottan szórakoztató mindkettõ.

A régiek közül nagy kedvencem a "Ki az úr a tengeren?" címû hajókázós, szállítmányozós "apróság", gyerekként rengeteget játszottam vele, úgyhogy amint tudomást szereztem arról, hogy újra kiadták meg is vettem. Vadászok még a Police 07 nevû nyomozós játékra, ahol a rendõr játékosok egyetlen menekülõt próbálnak bekeríteni a játéktérül szolgáló térképen. A manapság kapható verziójának nem ez a neve és nem Budapest adja a játékteret, így kénytelen vagyok figyelni az antik aukciókat.

A szokásos must have Gazdálkodj okosan, Scrabble, Malom, Ki nevet a végén stb. szintén meg vannak, idõnként elõ is kerülnek ha lightosabb összejövetel van.

Kártyák terén én anno a Hatalom Kártyáival játszottam sokat, van is úgy 1200 lapom, hat - nyolc kész paklim, ebbõl hátrom saját fejlesztés. M.A.G.U.S. kártyával is próbálkoztam, de nem sokan voltak a környezetemben, akik mûvelték a sportot, így ez elsikkadt egy idõ után.

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Move aside.

[GSF] Picture

Link to comment
Share on other sites

Leon121

No, akkor írok kicsit a Lord of the Rings: The Cardgame-rõl, hátha felkeltem valakinek az érdeklõdését.

Így néz ki a játéktér a játék kezdetén (ez a harmadik, legnehezebb küldetés az alapdobozban):

[GSF] Picture

A: Az "encounter" pakli, innen kell húzni, ez az "ellenség", mellette a "staging area", ahová a húzott kártyákat kell rakni elõször.

B: A küldetés lapkái, ezeket kell leküzdeni, rakni rájuk elegendõ haladásjelölõt, illetve végre kell hajtani a rajta lévõ utasításokat, meg figyelembe venni az elõírásait. Ez küldetésenként változó lehet, az utolsó például úgy kezdõdik, hogy egyik hõsünk fogságba kerül, és eleinte nincs a játékban (hátára fordított kártya E2-ben), késõbb azonban, a második fázisban kiszabadíthatjuk, de jön vele egy Naz-Gul is.

C: Objektívák, ez az alapjátékban csak az utolsó küldetésben szerepel. A küldetések szakaszainak teljesítéséhez kell belõlük felvenni, miután legyõztük az õrzõjüket.

D: Jelölõk, tokenek. A piros a sebzést, a zöld a haladást, a szürke az erõforrást jelenti.

E: A játékosok hõsei, egységei, illetve fölöttük a velük éppen harcban álló ellenségek. Én két játékost szimulálva játszottam, ezt az utolsó küldetést máshogy nem is igen lehet megcsinálni.

F: A kis tekerõs bigyó jelöli a játékosok "threat" szintjét. Ha eléri az ötvenet, a játékos kiesik.

G: Elsõ játékost jelölõ érem. Körönként cserélõdik.

H: Kézben lévõ, lejátszható lapok, és a pakli, amibõl húzni kell.

Szóval a játék úgy mûködik röviden, hogy a játékosoknak vannak hõseik, akik minden kör elején kapnak erõforrást, ebbõl tudnak vásárolni kártyákat, melyek között vannak olyanok, amik szövetségest adnak, mások csatolmányok, megint mások pedig egyszer használatos kártyák. Csatolmányt és szövetségest csak a kör elején lehet kijátszani, egyszer használatos kártyákat játék közben is.

Miután bevásároltak a játékosok, elküldik a hõseiket és/vagy szövetségeiket küldetésre (elfordítják õket). Ezután felfordítunk az ellenséges pakliból annyi kártyát, ahány játékos van, majd összemérjük az ezeken lévõ fenyegetést a küldetésre elküldött karakterek akaraterejével. Ha a mieink jobbak, akkor a többletet jelzõ formájában az adott küldetésre pakoljuk, vagy az alatta lévõ helyszínre, ha van (errõl mindjárt). Ha az ellenségeké jobb, akkor a különbözettel növeljük a játékosok threat-jét.

Ezután lehet utazni. Az ellenséges kártyák között vannak azonnal végrehajtandó ármánykodások (treachery), helyszínek, és szörnyek. A kiválasztott helyszín a küldetés alá kerül, onnantól a küldetésre pakolt jelzõket rá kell rakni, amíg elég nem lesz. Egyszerre csak egy aktív helyszínünk lehet.

Végül jönnek a szörnyek. Meg kell nézni az adott szörnyek egyik értékét, és ha az magasabb, mint a mi threat-ünk, akkor bejönnek, ha nem, akkor maradnak fent. Opcionálisan mi is behívhatjuk õket.

A behívott szörnyek támadnak elõször, ehhez védõt kell kijelölni (elforgatni), majd adni a szörnynek "shadow" kártyát az ellenfélpakliból, ami még pluszokat adhat neki. Ezután megnézzük az õ támadását, és a védõ védelmét, a különbséget sebzésként rárakjuk a védõre.

Ezután mi támadunk, összeadjuk a támadásra kijelölt (elforgatott) kártyák harcértékét, és levonjuk a szörny védelmét, a maradékkal sebzõdik. Ha túléli, akkor következõ körben is támad.

A harc után frissítjük a kártyákat, minden elfordított kártyát visszaállítunk, majd eggyel növeljük a threat-et, és átadjuk az elsõ játékos jelzõt. Kezdõdik a következõ kör.

Nagyon tömören összefoglalva errõl szól, a játék vége pedig valahogy így néz ki:

[GSF] Picture

Itt kábé tizedik próbálkozásra sikerül legyõznöm az utolsó küldetést, vért izzadva. :) Azt hiszem, ezt most addig nem veszem elõ, amíg nem lesz pár új kártyám.

Nagyon tömören és lényegre törõen fogalmaztam, mert az alap játékmenetet millió dolog befolyásolhatja. Felhúzáskor ható effektek a szörnyeken, védõ kártyák a játékosnál, különleges hatások a hõsökön (egyiküket elforgatva két kártyát húzhatunk, másikukat küldetésre elforgatva egy pénzért visszaforgathatjuk, hogy ugyanabban a körben még harcolhasson is, megint másikkal szörnyölés után jelölõt tehetünk a küldetésre, stb, stb). A fenti képen például a bal szélsõ pókot egy csapdával fogtam meg, õ utána nem támadhat - ezt például azért, hogy ne kelljen megölni, mert brutálisan nehéz, ráadásul olyankor visszakerül az ellenfélpakliba, tehát akár legközelebb is felhúzhatom. Így viszont jó helyen van ott. :) Vagy éppen Gandalfot kijátszva választhatunk: három kártyát húzunk, vagy csökkentjük a threat-et, vagy egy ellenfélen automatikusan sebzünk négyet. Plusz brutálisak a statjai is, cserébe viszont egy kör után kikerül a játékból. Meg ilyenek. :) Eszméletlen sok kombinálási lehetõség van benne, a küldetések meg tök jól szimulálják az eseményeket. Elágazás egy út végén, folyón leereszkedõ hõsök, ilyesmi.

Szóval zseniális játék. :) Kooperatívban is biztos jó móka, ha hasonló mentalitású embert találunk, de egyedül, akár szólóban (ahol lehet), akár "kétkézzel" játszva is agyat csavaró szórakozás.

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Új szerzemények: D&D - Conquest of Nerath és A Journey to Rhosgobel (LotR minikieg). :)

[GSF] Picture

A képen nem tudom, mennyire látszik, de azok a színesek mind minifigurák. Ilyenek, meg még többféle:

[GSF] Picture

Tegnap kipróbáltam, szabályokat tanulni, jónak tûnik, de az igazi tesztelés holnap várható. :) Világfoglalós, folyton támadós, dungeon-kitakarítós, kincsszerzõs, kártyahúzós, vásárolós nagytérképes stratégia. Sok kockával. :) Fura, de még sose volt 20 oldalú kockám, tiszta ciki. Most már van. 6-8-10-12-20. B)

Ja meg vettem pár csomag kártyavédõt LotR-hoz... Egészen zen-szerû élmény berakni mind a 200+ kártyát, egyesével... ^_^

Link to comment
Share on other sites

Leon121

No, kipróbáltuk a Conquest of Nerath-t, egy meccset játszottunk ketten, aztán késõbb én még kettõt magamban. :) Az biztos, hogy ez egy jóóó hosszú játék, ketten olyan 4 óra alatt végeztünk közepes játékhosszt választva. Nyilván ahogy gyakorlottabbak leszünk, úgy fog ez rövidülni, de szerintem 3 órát pakolással együtt igencsak rá kell számolni. Ja igen, a pakolás... hát az eltart egy darabig, mire felpakoljuk a térképre a sok kis figurát, meg elpakolásnál is a jelölõk, kártyák, ajtók, figurák, mire a helyükre kerülnek... :)

Egyébként viszont eléggé élveztük, jó kis hadmûveleteket meg taktikázásokat lehet benne csinálni, viszont idõ kell neki, mire jobban kiismeri az ember. Elsõ blikkre úgy tûnhet, hogy az egyik szövetség keményebb, mint a másik, de aztán csak sikerült úgy is játszani, hogy a másik nyerjen. Szóval bele kell tanulni. De élvezetes, a sok kocka miatt meg igazán érdekes helyzetek is elõfordulhatnak, mikor akár abszolút az elvárható esemény ellentéte jön be egy csatában.

Szóval helyigényes, meg idõigényes, de szórakoztató, és alapjában véve nem túl bonyolult szabályú, könnyen tanulható játék.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
Leon121

Úgy látom, a kezdeti sûrû élet után annyira nem indult be a társalgás, de sebaj. :)

Ajánlok egy játékot, ami megvétele óta a kedvencünk.

Dicsõség Rómának! a címe, és a kissé gyermeteg, rajzolt (asterixes?) külsõ mögött egy nagyon összetett stratégiai kártyajáték áll, ami úgy meg tudja csavarni az ember agytekervényeit, ahogy nem sok játék.

[GSF] Picture

A játék szabályai röviden: minden lapnak többféle funkciója van, attól függõen, hogy mikor és hogyan használjuk fel õket. Lehetnek épületek, amik felépülve mindenféle bónuszokat adnak. Lehetnek nyersanyagok, melyek az építéshez szükségesek. Lehetnek szerepek, melyeket kijátszva hajthatunk végre akciókat. Lehetnek ügyfelek, melyek kijátszott szerep mellé plusz akciókat biztosítanak. Vagy lehetnek eladott nyersanyagok a kincstárban, mely a végén pontot ér.

A játék pontozásos alapú. Célja, hogy minél több befolyás-pontot szerezzünk (épületek felépítésével), és minél több nyersanyaggal megtöltsük a kincstárunkat.

A lapokat a játékostábla megfelelõ részei alá kell bedugni, ezzel jelezve, hogy az éppen milyen szerepet kapott. Valahogy így:

[GSF] Picture

Bal oldalon az ügyfelek, akik akciókat adnak, jobbra a kincstár, ami pontot ér, felül a befolyás, ami a kincstár és az ügyfelek számát határozza meg, alul meg a raktár, ahonnan építkezni lehet.

A játékosok minden körben szerepeket játszanak ki, melyet a többi játékos vagy követ, vagy húz lapot. Aztán a szerepekhez tartozó akciókat végrehajtjuk. Ilyenek lehetnek: munkásként nyersanyagot hozni a raktárba a piacról (ide kerülnek a kijátszott lapok), építészként ebbõl épületet kezdeni a kezünkbõl kijátszott alapra, pártfogóként új ügyfeleket szerezni a piacról, kereskedõként eladni a raktárból, stb. Ebbõl látható, hogy a piacon lévõ lapok lehetnek ügyfelek vagy nyersanyagok is, valamint nem egyszerû a megfelelõ anyagot megszerezni, ahhoz annak lennie kell a piacon, ahová tõlünk, és az ellenfelektõl kerülhet. Vagy lehet a kezünkben, onnan is kijátszható kézmûves akcióval, de akkor azt épületként nem tudjuk késõbb felhasználni.

Mindezt alaposan meg tudják bonyolítani az épületek, amik meglévõ mechanikákat tudnak felborítani (pl kézbõl közvetlenül tehetünk raktárba lapot, vagy új lapok húzása elõtt eldobhatunk a piacra, vagy kézlimitet növelhetünk, stb, stb.). Az alapból sem egyszerû játékmenetet alaposan meg tudja bonyolítani, mikor már egy halom épületünk van, és így rengetegféle taktikára adnak lehetõséget.

Azért szeretjük igazán, mert bár alapból azért nem vészesen összetett a játékmenet (lapokat kijátszunk, szerepet végrehajtunk, és kész), azért annyira agyalni kell, hogy mit hogyan érdemes csinálni, hogy melyik kártyát miként használjuk fel, hogyan juttassuk el a kézben lévõ nyersanyagot az épületbe a leghatékonyabban, hogy még sokadik végigjátszásra is bõven ad új lehetõségeket. Emellett alapvetõen igazán elegáns, ahogy a nem túl bonyolult alapokra egy igazán sokrétû, sokszínû játékot rak le, ráadásul mindezt szinte már pofátlanul olcsón (kevesebb, mint ötezer forintért), árához képest rengeteg (közel 200) kártyát és óriási újrajátszhatóságot és élvezeti faktort nyújtva.

Szóval én csak ajánlani tudom, ha egy kicsit komolyabb, de nagyon változatos, összetett, érdekes játékot kerestek, viszonylag kevés pénzbõl. :) Ráadásul én a rajzolt stílusát is nagyon bírom, humoros, jópofa, az ember elsõre nem is gondolná, milyen mélység rejlik a könnyed külsõ mögött. ^_^

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Hétvégén kipróbáljuk hármasban a Tikal c. játékot. Haverom ajánlotta, az õ példánya. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, meg hármasban még semmit nem játszottunk eddig. :) Elkezdtem már neki tanítani a Dicsõség Rómának! játékot, talán majd azt is megnézzük valamikor, csak õ iiiiiiszonyat sokat tud gondolkozni két kör között, sokkal többet, mint én, vagy a párom. Így azért kicsit necces lenne...

Tikalt ismeri amúgy valaki? Nem sokat tudok róla, azon kívül, hogy valami felfedezõs, és lapokból kell kirakni a pályát. :)

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Leon121

No, hosszas szenvedés, és sok-sok elköltött pénz után kis híján (az alsó sorból még egy megjelent már azóta) megvan az összes:

[GSF] Picture

Hozzáteszem, ha valakit érdekel, a kis kiegészítőket nagyon-nagyon macerás beszerezni, de még külföldről is, azokhoz már bizonyos szintű megszállottság és gyűjtőszenvedély kell. :unsure:

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
  • 1 month later...
Leon121

Ugyan nem közvetlenül társasjátékról van szó, de gondoltam megosztom nektek életem elsõ festését. :)

A figura a Legend of Drizzt társasjátékból van, a második képen lehet látni a festetlen változatát. Most csináltam elõször ilyet, bõségesen van tér fejlõdésre, tudom jól, a kis lóf.sz izét elég nehéz festeni, és ilyen közeli képen meg pláne kijönnek a hibák. Az asztalon lerakva azért egész jó ránézni. :) Nameg amiket most tanultam, azok legközelebb remélhetõleg szebb végeredményt hoznak majd. :)

[GSF] Picture

[GSF] Picture

Ez meg a "csatatér" a munka végeztével:

[GSF] Picture

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...