Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Melyik sorozatot nézed/nézted legutóbb?


grasslover

Recommended Posts

SaltyDave

 

The Boys S02

Pici spoilerek de inkább szinopszis szinten, nem súlyos.

 

Nagyon király volt. Fantasztikus ahogy Homelander-t sikerül úgy tovább terelgetniük hogy továbbra is a közveszélyes szociopata isten, de ugyanakkor a maga -és sajnálom érte mert nem tehet róla- beteg módján próbál szeretni és szeretve lenni. Nem tud azonban különbséget tenni a manipuláció, kontroll és szeretet között. Érdekes volt látni elszenvedőjeként egy Stillwell-nél sokkal, de sokkal károsabb karakter "keze" által úgy hogy fogalma sincs róla hogy manipulálják, sőt, élvezi a helyzetet. Imádom ezt a karaktert, egyszerre félelmetes, vérfagyasztó, ugyanakkor borzasztóan sebezhető és instabil, s mire az ember bármiféle empátiát érezne felé, valami olyan aljas érzelmi kegyetlenséget művel hogy undorodok tőle, csak hogy körforgásban újra megsajnáljam mert nem tehet róla sokszor és megértem milyen elemi, érzelmi szükségletek hiánya torzítja el, mit tettek vele.. és akkor megint badass félelmetes phase, megint aljasság, megint sajnálhatóság phase. Baszott jól van megírva. A színész is oscart érdemelne. 

Örültem hogy Hughie és Annie a háttérbe szorultak, sokkal kevesebb screentime-ot kaptak, mert valahogy mint ha megállt volna a karakterívük. Ellenben Butcher rengeteget fejlődött, és mint a másik főszereplő Homelander mellett, erre nagy szükség is volt. Nagyon jót tett a sorozatnak hogy rengeteget felfedezett eddig relatíve ismeretlen vagy kiaknázatlan családi történetek, kötelékek felfedezésében. Butcher mindkét családja, Maeve kapcsolata, Homelander családteremtési próbálkozásai adják azt az emberi, szép, és tragikus alapot a sorozathoz ami nélkül szenzációhajhász gore pornó lenne ez az egész. Volt pár elhülős pillanat is (Homelander a tömeg előtt amikor kifütyülik, és az utolsó epizódban amikor becsukja azt az ajtót... rohadt para 😎). 

Link to comment
Share on other sites

payskin

Visszanézted utána a hetedik rész végét?

Link to comment
Share on other sites

SaltyDave
3 hours ago, payskin said:

Visszanézted utána a hetedik rész végét?

Nem, este épp hogy bedaráltuk és mentünk aludni mert késő volt. A meghallgatásra gondolsz? 

A fejrobbantgatós karakter számomra még misztikum. Mármint megvan hogy végül is kicsoda

Spoiler

(a kopasz csaj aki kiszökött az intézetből és parókával valami szenátorféle lett) de hogy miért áll érdekében a Vought kisérleteinek áldozataként megvédeni a céget

az számomra rejtély. szerk: most visszanéztem, nem igazán tűnik fel semmi.

Spoiler

Vogelbaum nem várt feltűnésétől PTSD roham jött rá és azért? Korábban pedig akkor hogy-hogy a jó helyen és időben volt hogy felrobbantsa a CIA-s nő fejét? Ezen a ponton elvileg be volt zárva messze onnan. Ha csak a Vought nem figyeltette nonstop a nőt és állította készenlétbe valahogy benyugtatózva / kezesebbé téve a durrantgatós csajt ha kell akkor trükközzen egyet, de erre se tűnt fel semmi utalás.

Nem áll össze. :(

Link to comment
Share on other sites

moody

Rá néztem a netflixre én is. Hát, elég durva a kontent a hbo gohoz képest.

Link to comment
Share on other sites

payskin
16 hours ago, SaltyDave said:

A fejrobbantgatós karakter számomra még misztikum. Mármint megvan hogy végül is kicsoda

:yikies: Salty, az a rossz hírem, hogy elaludtatok a finálé vége előtt!!! A legnagyobb fordulat a végén, mikor egyértelműen megmutatják, ki a fejrobbantgatós karakter, és nem az intézetből szabadult kopasz csaj!!! Te jó ég, nézd újra az utolsó 5 percet, aztán nem kell magyaráznom, miért nézed meg újra a 7. rész végét. :wink:

Link to comment
Share on other sites

SaltyDave
1 hour ago, payskin said:

:yikies: Salty, az a rossz hírem, hogy elaludtatok a finálé vége előtt!!! A legnagyobb fordulat a végén, mikor egyértelműen megmutatják, ki a fejrobbantgatós karakter, és nem az intézetből szabadult kopasz csaj!!! Te jó ég, nézd újra az utolsó 5 percet, aztán nem kell magyaráznom, miért nézed meg újra a 7. rész végét. :wink:

Spoiler

Azt vágom hogy a politikus nő. Nem aludtunk bele. Csak annyira hasonlít az arca a kopasz csajéhoz, nem beszélve az erejéről... Visszanéztem a hetedik rész végét és figyeltem amikor a nőt mutatták de nem tűnt fel semmi. 

 

Link to comment
Share on other sites

payskin

Jó, lehet, hogy más szemmel nézzük ugyanazt a sorozatot. Én azóta vagy 20x visszanéztem. Nem lehetett bullshitelni -- tudták előre, hogy fel fogják fedni, ki pukkantgatja a fejeket, ezért a bírósági vérengzést muszáj volt jól megcsinálniuk. Viszonylag ritkán van ilyen élményem, hogy egy jelenetsort teljesen más megvilágításba helyez egy darab infó, amit később tudunk meg. Teljesen más szemmel néztem a 7. rész végén, mint a 8. rész végén megdöbbenve, és azonnal visszanézve, hogy WTF?! Csak az a 4-5 másodperc, amikor Mallory odaszalad a képviselőasszonyhoz, mint egyetlen még életben levő szövetségeséhez, hogy kitámogassa a mészárlás közepéből, és kapkodják a fejüket jobbra-balra, ahogy hullanak körülöttük, mögöttük az emberek... Amíg nem tudtuk, ki a fejpukkantós ember...

Spoiler

...ez egy rémült menekülés volt. Aztán kiderült, hogy mégsem.

 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
On 10/5/2020 at 8:57 PM, Lord_KROK said:
Dark első évad : 
No, egy igazán érdekes német sorozatra bukkantam. Adva van egy sötét misztériumokkal teli német kisváros, meglehetősen Seattle-re és Angliára hajazó éghajlattal (vagyis állandóan esik az eső és köd van). 
Itt gyerekek kezdenek eltűnni, illetve egy titokzatos barlang lejáró borzolja a kedélyeket... Itt azt hittem egy skandináv (szerű) krimit kapunk. 
Aztán  a story iszonyatos komplex fordulatot vesz. 
Időutazás. De nem nyomi módon megoldva, nem olcsó scifis az egész, hanem iszonyat kő profi és összetett, zseniálisan nyomasztó képi világgal (a Rojst hasonló) és hangokkal, miközben folyamatosan fent tartja a feszültséget, és beszippantja az embert. Minden számít, aprónak tűnő részletek vagy diákcsínyeik is, egy-egy másik szálon komoly motivációvá érhetnek. 
A durva az, hogy az utolsó részben le is zárhatták volna az egészet, de a készítők mást és újabb évado(ka)t választottak, ehhez mérten választották a zárójelenetet, ami sejteti, hogy bőven lesz még bonyodalom. 
 
Hát így az első évad simán többször nézős, és aki teheti az gyorsan falja egymás után a részeket, mert a megértés miatt fontos is. Én 4+3+3 részes etapokban néztem meg, egy csütörtök, vasárnap, hétfői napokon.
 
 
 
  Reveal hidden contents

 

Néhány érdekes lehetséges plothole, ami talán később meg lesz magyarázva, de nekem szöget ütött a fejemben : 
 
1. Amikor Mikkel eltűnik, a barlangtól elfele futnak, befele az erdőbe. Mikkel mégis bekerült valahogy a barlangba, kinyitódik az alagút, és átkerül '86ba. Mégis hogyan? 
 
2. Ugyanez a kutyánál, amelyik '53-ban a fadarab után beszalad a barlangba és kinyitódik az ajtó, meg átjut 86-ba? Hogyan? 
 
3. Hannahnak feltűnhetett volna, hogy a férje gyerek korában úgy nézett ki mint az eltűnt srác, persze lehet h nem látott a férjéről régi képeket, de nem túl esélyes.
 
4. Az 1953-ban otthagyott mobil telefon még 1986-ban (33 évvel később) is 87%-os töltöttségi szinten van. Ok, hogy valami elemes hátlapot barkácsolt hozzá talán az órás, de nem túl meggyőző. 
 
Ebből amit leírtam persze később bármi meglehet magyarázva

 

 

Ugyan már múlt csütörtökön lezártam a DARKot, de kellett még pár nap, hogy ülepedjen bennem. Eléggé esélyes, hogy még egyszer megfogom nézni. Sok első évad utáni kérdésemre is választ kaptam, illetve kaptam két egyre bonyolódó remek évadot. A végső befejezés is eléggé tetszett. Megérte megnézni :)
 

Link to comment
Share on other sites

SaltyDave

Érdekesség: The Boys Hughie -t játszó színész Meg Ryan fia :D 

Link to comment
Share on other sites

moody

Végig néztem a legújabb Walking Dead évadot. Pluszt természetesen ismét nem nyújtott, de Nagen karaktere miatt számomra még érdemes folytatni. Mindenki más kuka. (Najó, Beta is elég badass)

Várom szeretettel a befejező évadot.

Link to comment
Share on other sites

moody

Elkezdtem nézni a Légiót.

Nagyon király. :cool:

  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon

Tales From the Loop

8 részes az első évad. Lényegében minden epizód ugyanabban a városban játszódik, csak minden résznek más a főszereplője. Ilyen lassan hömpölygő minimál scifi, ami nem a mai korban játszódik. Nem tudom van-e ennek genre-je, biztos, csak én nem tudom. Olyan, mintha a 80-90-es évek szintjén elkezdett volna minden modernedni, csak a kinézet marad régies. Mindegy.

Aki szeret belemélyedni a lassú sztorikba, amiknek valami központi eleme van és közben élvezni az audiovizuális élményt (szép képek, jó beállítások, illő zene) annak mindenképp ajánlott próbát tennie vele, aki a csilivili izgalmas scifit várja, az meg inkább kerülje el. :D

Link to comment
Share on other sites

Edemking
On 10/22/2020 at 9:12 AM, SaltyDave said:

Érdekesség: The Boys Hughie -t játszó színész Meg Ryan fia :D 

Meg Ryan ÉS Dennis Quaid fia. 

Link to comment
Share on other sites

JoeJoeJoe
1 hour ago, Edemking said:

Meg Ryan ÉS Dennis Quaid fia. 

Dennis Quaid meg Ryan fia :D

Lassan én is nekikezdek. Annyira lelkes mindenki a boys kapcsán, remélem nekem is be fog jönni. 

Link to comment
Share on other sites

payskin

Nem tudom, néz-e valaki The Good Doctort, elindult hét elején a negyedik évad, és hát nyilván Coviddal foglalkoztak, meg az előzetes alapján foglalkoznak is majd a következő részekben.

Értem a jó szándékot, de kiba felháborítónak tartom ahogy az egészet megjelenítették. 

Mivel ez nem egy ER (Vészhelyzet) jellegű sorozat, ezért nem arról szólt, hogy hogyan rogy bele a kórház a kitörő fertőzéshullámba, a hegyekben érkező betegekbe, valószínűleg erre nem is volt büdzsé. Helyette ezeket így szóban próbálták érzékeltetni, miközben a 2-3 bemutatott eset ilyen csodálatos szállodai szoba jellegű, egyágyas kórteremben haldoklott gyönyörű, békés körülmények között, illetve néhányszor láttunk ilyen vágóképeket, hogy az agyonhajszolt, 18+ órát dolgozó orvos, szomorú, lehajtott fejjel áll az altatásban, lélegeztetőgépen levő terhes nő mellett, a lemenő nap ablakon bevilágító fényében. 

Bevállalták azt, hogy az egyik, később meghaló beteget, az epizód elején téves diagnózissal hazaküldik -- konkrétan elhangzik, hogy ez nem Covid, aztán mégis az, aztán későn kerül vissza a kórházba, és már semmi sem segít, meghal. Következmények nélkül. Nem tudom, hogy ezzel mit akartak elérni vagy mondani? Hogy annyira nem ismerjük a vírust, annyira atipikusak a tünetek, panaszok, hogy az orvos simán félrediagnosztizálhat valakit azok alapján? Ez nem lett volna rossz téma, csak ki kellett volna fejteni. Hogy a gyanú sem merül fel az orvosban, és ez így oké? Hogy amikor a beteg rákérdez, az orvos simán lehet elutasító, és joggal küldheti haza? Ez így rettentő gáz volt. 

Persze voltak ilyen magánéleti jelenetek is, hogy te nem jöhetsz ide, én nem megyek oda, ketten összeköltöznek, de közben mérsékelten ki nem állják a másikat, néha próbáltak humort is csinálni ezekből. Az idős doki egyfolytában Zoomon konferenciázik, amikor nem, akkor a pókerezik, az amúgy is rettentően idegesítőre írt karater  barátnője/felesége(?) meg az agyára megy, illetve egymás agyára mennek.

És akkor a legvégén, persze, drámaian benéznek egy esetet, aki megfertőz egy (valószínűleg sorozat szempontból feláldozható) nővért, és a túlhajszolt doktor pedig elkezd hallucinálni. És itt volt vége.

Hát nem voltam boldog.

Kanadában meg elindult a Private Eyes negyedik évad (Jason Priestly, a Beverly Hill 90210-ból, az ex-hokisztár magánnyomozó) full klisés megoldást hozva az előző évad cliffhangerére is meg a heti esetre is. Pedig az utóbbira volt a pakliban néhány vad fordulat, kár, hogy senkinek nem jutott eszébe jól kidolgozni. Ezt csak azért nézem, mert voltam Torontóban. Meg mert három éve még voltak egész jó epizódok.

Ja és The Mandalorian S2 is van múlt csütörtök óta. Senki nem nézte? Tudnám, hogy én minek...

Mondjuk az poén, ahogy Favreau egy az egyben westernt csinál belőle: a magányos hős "belovagol" a kietlen bányafaluba, mindenki rossz szemmel nézi, megáll a kocsma előtt, kiköti a "lovat", bemegy, beszél a csapossal, aztán megjelenik Boba Fett az lengőajtóban. Szerencsére elég hamar kiderül, hogy Timothy Olyphant az. Aztán lesz 50 perces sztori a Nagy Sárkány leöléséről, amihez össze kell fogni a nagyon utált buckalakókkal, hogy tanulság is legyen, ne csak vér meg verejték. És a végén hősünk a naplementében ellovagol a sivatagban, miközben egy távoli homokbucka tetejéről nézi őt...

...hát B+, ha tényleg azt akarják mondani, hogy az a valódi Boba Fett, aki mandinerből pattanva konkrétan belesett a Sarlacc torkába, közvetlenül a nyelve mellett, és onnan élve ki tudott jönni a páncélja nélkül...

...akkor visszatérünk az én univerzumomba, ahol a 4-5-6-on kívül nem volt másik Star Wars film, és pont.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Iam_The_Ghost

Jövőhéten utolsó Supernatural epizód, de tulajdonképpen úgy tűnik a mostanival lezárták a sztorit. Egy korszak vége? Nem tudom, jó emlékeim vannak a sorozatról, imádtam darálni, volt, hogy rajongtam is érte, de valahogy sose jutna eszembe, hogy ajánljam, vagy mint kedvenc emlegessem. Persze lehet benne van, hogy már több, mint 10 éve nem tudott egy épkézláb évadot produkálni, így ez is csak középszerű szériává vált a sok közül, pedig egy (legalábbis számomra) meghatározó érában indult el és a nagyok között lehetett emlegetni.

A cselekmény zárása olyan volt, mint az eddigi évadok minősége, nem is pazarolnék rá szót - engem inkább az zavart, hogy mennyire sután rendezett, rosszul vágott kotyvalék lett az epizód, amolyan jobban sikerült fanmade cucc, de nem egy high production value show. Persze, érezhetően régóta kevesebb költségvetésből dolgoznak és nyilván Covid, de mégis szembeötlő a különbség 1-2 korábbi epizódhoz képest. (Bár ugyanígy vakargattam a fejem az évad első 3 részénél is... nem tudom mi történt azoknál, talán valami kísérleti epizódok voltak.)

Szóval még egy dupla(?) adag a jövőhéten, valószínűleg kapunk egy búcsú Carry On My Wayward Son-t.

  • Sad 1
Link to comment
Share on other sites

payskin

Ú, te, mikor szálltam ki? A leviatános évadnál, azt hiszem, de már addig is kínszenvedés volt.

Link to comment
Share on other sites

Iam_The_Ghost
9 hours ago, payskin said:

Ú, te, mikor szálltam ki? A leviatános évadnál, azt hiszem, de már addig is kínszenvedés volt.

Az ha jó rémlik a 7. évad volt, valóban elég szörnyű szezon. :D Később volt még 1-1 sztori szál, ami érdekesnek bizonyult (vagy csak annak indult), illetve kiemelkedő epizód, ami valamilyen formában egyedinek volt mondható, de persze sose jött már vissza a korai évadok varázsa. Nekem mondjuk nem Eric Kripke távozásával, hanem valahol az angyalok megjelenésével tört meg a dolog, de igazából nem érdemes 1 adott pontot keresni - egyszerűen nem lehet ilyen szinten széthúzni egy történetet, hogy aztán ne keserű szájízzel fejezze be az ember. Képzelem milyen kétségbeesés lehetett az írószobában, mikor újra és újra berendelték az újabb évadokat.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
UC

Az elmúlt pár hét termése:

Peaky Blinders
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit írhatnék, de nem megy. Ez a sorozat egy remekmű, Cillian Murphy egy zseni. A zenéje egy csoda, a világa... screenshotokat készítettem a nézése közben, ez mindent elmond. Imádtam az "egyévados sztárokat", főleg Tom Hardy és Adrien Brody karakterét. Rettenetesen várom a folytatást, mert egyben néztem végig az eddig kijött 5 évadot, és úgy érzem, hogy a jelenleg lógó cliffhanger a legdurvább mind közül. Ja, és meg kell említenem Arthur Shelby karakterét, aki nálam az abszolút kedvenc. Sosem fogom már kirázni a fejemből azt az akctentust, ahogy kimondja, hogy "Peaky fuckin' Bliders" :D

Humans
Imádom a brit sorozatokat, van valami nehezen kifejezhető hangulatuk, amit a képi világ, a zene, a kamerabeállítások átadnak. Eleve imádom, hogy ugyan rengeteg színészük van a briteknek, de mégis szinte mindig előkerül valaki, akit már láttam máshol, sőt, általában kedveltem, és jól esik ez az ismerős érzés. A Humans egy számomra nagyon kedves témát jár körül (mesterséges intelligencia, annak is inkább a filozófiai vetülete - szakmailag nem értek hozzá annyira), és úgy vélem, hogy egészen jól lavíroz e téma körül és ügyesen kerüli az érzékeny pontokat. Nyilván tele van túlzásokkal, de ennek a sorozatnak tényleg inkább a mondanivaló a lényege. A három évad alatt több hullámvölgy is volt benne, és érezhetően folyamatosan csökken a színvonal, de ez leginkább a 3. évadban feltűnő, ahol túl sok lesz a feleslegesen behozott szál, a plot hole, ugynakkor mégis ez érintett meg a legjobban, mert előtérbe kerül egy másik fontos téma: a modern ember tudatlansága, az ösztönösség egy olyan világban, ahol soha nem látott lehetőség lenne tájékozódni és objektívnek maradni, mégis az érzelmeibe menekül a társadalom, és a saját tudatlansága mentén ítélkezik. Lehet, hogy az életem rossz pillanatában néztem, mert én sem tudtam objektív maradni, bevallom, hogy nagyon szomorú és elkeseredett voltam a vége felé közeledve azon a töménytelen jól ábrázolt ostoba gyűlöleten, amit bemutatott. Én sem vagyok mostanság az érzelmi stabilitás mintaképe, és talán egy kicsit többet látok bele, mint ami valójában, de mégis nagyon fontos sorozatnak tartom, és örülök, hogy láttam.

Des
Ezt csak épphogy befejeztem. Nem egy kiemelkedő alkotás, de a 3x45 perces részen gyorsan átverekszi magát az ember, és én nem bántam meg. Különös ízt ad neki, hogy megtörtént eseményeken alapul. Tetszik a "csavar", amivel indul, hogy egy sorozatgyilkos úgy áll a középpontban egy "nyomozós" sztoriban, hogy kb az első 5 percben bevallja, hogy ő volt, és még tizeniksz másik embert is megölt. Innentől ez egy elmejáték, a játékos pedig David Tennant, aki ebben a szerepében (is) brillírozott, szinte úgy éreztem, hogy kirázza az ujjából a karaktert. A legnagyobb bánatom, hogy nem érzem elég mélynek, sokkal több volt ebben a karakterben, mint amennyit bemutattak, és én azt gondolom, hogy a realitás rovására is megérte volna jobban és hosszabban kifejteni. Emiatt nem is mondom kiemelkedőnek, a további szereplők nagy része csak háttér, két kivételnek a főszereplő nyomozót és a felettesét érzem. De a történetet David Tennant vitte el, nem kétséges, és én elsősorban miatta néztem (bármit megnézek ettől az embertől, a szörnyű Jessica Jonest is képes voltam miatta végignézni - bocs, ez talán egy dacos kihívás :D). Vicces, hogy az egyik lényegében főszereplő egy író, aki életrajzi könyvet ír a gyilkosról, és ő a valóságban is megírta a sorozatgyilkos történetét, egyúttal az egyik társírója a sorozatnak is. Valószínűleg ez segített hitelessé tenni, hiszen jól ismerte a való életben is. Összességében nem tudok sokat és mélyen írni a sorozatról, de a rövidsége miatt szerintem megérdemel egy esélyt, mert túl sok vesztenivaló nincs.

 

The Queen's Gambit 
(Hangulatilag kicsit spoileresen.)
A Des-nél is írhattam volna, hogy ha van valami, amit műfajilag tényleg nagyon szeretek, akkor az a minisorozat (ha angol, akkor végképp :)). Azért kezdtem el nézni, mert a csapból is ez folyt, a Netflix állandóan az képembe nyomta, úgyhogy volt egy pillanat, amikor úgy döntöttem, akkor nekiesek. Szögezzük le, nem vonz a sakk, kifejezettem rosszul is játszom, nem megy a tervezés, az előrelátás, ezért hidegen hagy, mert sosem adott semmiféle pozitív élményt, de ez a sorozat úgy berántott mégis, hogy csak pislogtam, amikor érzésre pár perc alatt vége lett az első résznek. Nyilván tele van túlzásokkal, de olyan jól felépített, annyira jól adja vissza a 60-és évek Amerikájáról kialakult (biztosan legalább részben sztereotíp) képet, hogy öröm elmerülni benne. És számomra igazi felüdülés volt valami olyat látni, ami felüt egy csomó klisét és nem úgy csapja le őket, ahogy azt mindenki elvárná: egy árvaház, ahol az árvának nincs rossz dolga, nem sanyargatják, szigorúak, de kedvesek vele, rámosolyognak. Egy "bácsi", aki elsőre goromba és mogorva, de kedves és emberi, miközben tényleg egy magának való alak. Egy örökbefogadó család, akikről azt hisszük szomorú és nyomasztó életet kínálnak, de épp ellenkezőleg, egy elsőre (másodikra is) fura, láthatóan depressziós anya, aki egyre közelebb kerül fogadott lányához, szereti, támogatja, de azt sem nyálasan (és itt most megállok, és néma elismeréssel adózom z áltlam ismeretlen Marielle Heller színésznőnek ezért az alakításáért). Egy fura kislány, akiről úgy tűnik néma, dacos, lázadó, de kedves, mosolygós, beszél, és fura, de szeretnivalóan az. 
Négy dolog vitte el nálam kicsit ezt a 7 részt negatívabb irányba, különböző mértékben. Növekvő sorrendben írom. Az "amerikaiság", az USA szentsége zavart a legkevésbé, mert mind tudjuk milyenek az amerikai filmek/sorozatok. Sok vizet nem zavart, de kicsit nevetséges. A CGI helyenként nagyon kilógott. És főleg olyan pontokon, amik ha nincsenek, akkor senkinek sem hiányoznának, feleslegesnek éreztem, mert megakasztotta az élvezetet. De láttam már rosszabbat. A végén látató orosz szál; az oroszok elzárkózott bizalmatlan idegensége, és az ebből fakadó feszültség, ami egy szempillantás alatt váltott át cukormázba az utolsó rész végén. De mint már említettem feljebb, nem vagyok érzelmileg túl stabil, úgyhogy mondhatjuk, hogy ez még jól is esett, kell a rózsaszín köd; objektíven nézve viszont azért itt kilógott a lóláb számomra. Végül Thomas Brodie-Sangster alakította karakter, a rettentő fura nevű Benny Watts. Bevallom nem olvastam utána, hogy valós karaktert formáz-e, vagy legalább valós ihletettségű-e, de az a fő baj, hogy én hiába kedvelem ezt a színészt (főleg egy Doctor Who-beli szerep és a Game of Thrones kapcsán), 30 éves, de 15-nek néz ki, és képtelen vagyok ezt a Krokodil Dundee-nak öltöztetett, felnőttnek beállított srácot komolyan venni. És sajnos (?) a karaktere fontos, ezért sokat szerepel, engem pedig teljesen kizökkentett ez a számomra hiteltelen szerep. Mindezek mellett én az év sorozatának kiáltom ki, nagyon megérte megnézni. Csodálkozom amúgy, hogy senki nem írt róla. Látta rajtam kívül valaki, vagy most épp mindenki a Raised by volves-on és a Mandalorianon kesereg? :D

 

Lábjegyzetként még két kevésbé idevágó dolog: az utóbbi időben akárhány brit sorozatot láttam, mindben előkerült egy hihetetlenül idegesítő technikai megoldás, nevezetesen, hogy a reklámszüneteknek kitalált, két jelenet közötti - jellemzően egy kulcsmomentum utáni - hosszabb vágásban felvillan a sorozat címe, epizódonként 4-5 alkalommal. Broadchurch, Humans, Des, mindben jelen volt, és nem tudnám megmondani miért, de nagyon zavar. Ócska Discovery reality műsorokban volt ilyen korábban.

A másik, inkább vicces dolog, hogy mostanában valamiért folyamatosan olyan sorozatokat nézek, amnikben állandóan isznak (whiskey!) és dohányoznak a szereplők. Komolyan, a Des-ben volt olyan jelenet, ahol 2 másodperc alatt 3 szereplőről volt közeli vágás, amint beleszív a cigibe. Peaky Blinders, Queen's Gambit, Des, True Detective, Stranger Things; csupa mostanában megjelent és/vagy menő sorozat. Szörnyű, mert ragadós, kialakult egy fura sorozatnéző szokás, hogy egy ponton felbontok egy sört, és ha épp 2-3 részt nézek egymás után, akkor ellenálhatatlan végyat érzek, hogy kimenjek két rész között cigizni :D Aki leszokóban van, keressen ezek helyett valami mást.

  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

kaszman1
On 10/30/2020 at 11:14 AM, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said:

Tales From the Loop

8 részes az első évad. Lényegében minden epizód ugyanabban a városban játszódik, csak minden résznek más a főszereplője. Ilyen lassan hömpölygő minimál scifi, ami nem a mai korban játszódik. Nem tudom van-e ennek genre-je, biztos, csak én nem tudom. Olyan, mintha a 80-90-es évek szintjén elkezdett volna minden modernedni, csak a kinézet marad régies. Mindegy.

Aki szeret belemélyedni a lassú sztorikba, amiknek valami központi eleme van és közben élvezni az audiovizuális élményt (szép képek, jó beállítások, illő zene) annak mindenképp ajánlott próbát tennie vele, aki a csilivili izgalmas scifit várja, az meg inkább kerülje el. http://1.1.1.1/bmi/www.gsforum.hu/uploads/emoticons/biggrin.gif

Atompunk (ha 70-es 80-as éveken alapul) vagy Casette Futurism (80-90-es)

Link to comment
Share on other sites

Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon
3 hours ago, kaszman1 said:

Atompunk (ha 70-es 80-as éveken alapul) vagy Casette Futurism (80-90-es)

Köszi, sosem hallottam ezekről így. :D

Link to comment
Share on other sites

payskin

The Flight Attendant

Nyolc részes krimi, a TBBT-ből ismert Kaley Couco-val, az "arra ébredt, hogy egy hulla fekszik mellette, és fogalma sincs, mi történt" kliséről lehúzott újabb bőr érdekes megoldásokkal: a főszereplő folyamatos dialógust folytat a halott fickóval, azaz rajta keresztül önmagával, ami egy ilyen nagyon komoly szembenézés a saját múltjával, gyerekkorával. Tehát kimondottan próbálja komolyan venni magát az egész sorozat, kezdve a fura animált főcímmel, miközben a történést egyszerűen nem lehet komolyan venni, mert a nő, miközben folyamatosan iszik, egyik irracionális döntést hozza a másik után, és kerül emiatt már-már vígjátékszerű, lehetetlen, hihetetlen helyzetekbe. Ilyen nincs jellegű tragikomédia. Az ivás, a folyamatos fél, teljes és mata részegség végig hangsúlyosan jelen van (a nő gyerekkora óta alkoholista), és egy idő után kimondottan zavaró, mert az író eszközként használja arra, hogy a nő folyamatosan hülyeséget csináljon vagy épp húzza az időt azzal, hogy nem történik semmi. A nőt körülvevő karakterek is elég furák, senkinek nincs meg az összes "kereke", és hát nyilván van óriási meglepetésnek szánt fordulat, de kilométerekről kitalálható.

Spoiler

A semmiből felbukkant, feltűnően ragaszkodó új barátot csak fura családnevén szólítjuk, míg a titokzatos valódi gyilkosnak érdekes módon csak fura keresztneve van. Na vajon?!

Van, továbbá, egy teljesen különálló mellékszál Rosie Perez karakterével, ami látszólag teljesen független a fő sztorivonaltól, és leginkább WTF?! kategória. 

Hét rész ment le eddig, egy este alatt ledaráltam, mert azt hittem, ennyi az egész. A nyolcadik, zárórész jön jövő héten.

---

Borzasztó buta, klisé vége volt...

Spoiler

Végül egy ilyen fura flashbackben találkozik önmagával abban a balesetben, amikor az apja meghal amiatt, hogy mindketten ittak vezetés közben. Megölelik a kislány önmagát, és közli vele, hogy ez a baleset nem az ő felelőssége és nem fogja meghatározni az életét. És ettől, mintha ezzel a múltban megváltoztatott volna valamit (pl. a nyuszit végül nem öli meg, hanem hagyja békén elugrálni), hirtelen a jelenben sem alkoholista már... Persze, van klisé összetűzés a valódi gyilkossal; a valódi gyilkos, aki eddig mindenkit hidegvérrel megölt, most nem tud elintézni egy csetlő-botló olasz pincért és a csajt, végül -- a legnagyobb poén és fordulat a nyolc rész alatt -- beront a fura külsejű férfi légikisérő, akiről ikiderül, hogy CIA-s, és az idősebb nőre volt ráállítva (tényleg, az a szál nincs elvarrva), és lelövi a gyilkost (de úgy, hogy az is életben marad).

Teljesen felejthető.

Link to comment
Share on other sites

moody

Oké, ez király.

Link to comment
Share on other sites

kaszman1

Alice in Borderland S01 - Japán srácok bezárkóznak egy nyilvános mosdóba a rendőrök elől menekülve és mikor kijönnek egész Tokyo üres és valami titokzatos szervezet vagy játékmester arra kényszeríti őket hogy halálos játékokba vegyenek részt csapdák és egymás ellen. Ilyen Saw és videójáték élőben ötvözet, de nagyon tetszett.

 

Sweet Home S01 - Kóreai zombie flick ami egy lakóházban játszódik, bűn rossz CGI-val, egy hektoliter művérrel és Resident Evil-szerű szörnyekkel. 10/10

Link to comment
Share on other sites

Iam_The_Ghost

Azért így, hogy az összefüggő cselekményszálra koncentrált a Mandalorian 2. évada, máris jobban bejött a sorozat. Ugyan nekem még mindig elég buta helyenként és vérszegény a sztori, a fanservice tartalmából pedig képtelen kilépni, de határozottan jobban élveztem, mint az előzőt.
Az utolsó jeleneteken pedig azért koppant az állam és vigyorogtam. :D

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...