Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Nem működik a gépem! HELP!

oliba

Recommended Posts

kaszman1
1 hour ago, Fujitsu said:

Ilyen esetben, amikor nyilvánvaló, hogy beszart valamelyik hardver, minimális hardverkonfigurációval kell próbálkozni (alaplap, processzor, memória, táp, semmi más; lehetőleg a gépházból kiszerelve; ha szükséges, akkor live rendszerről bebootolva). Ha úgy is gond van (a BIOS fail-safe defaults értékei mellett is), akkor már lehet tudni, hogy ebben a körben kell keresni a problémaforrást. A memória Memtesttel vizsgálható; a többi hardver hibája otthoni körülmények között nagyjából csak cserélgetéssel szűrhető ki. (A táp vizsgálata az első és legfontosabb; a processzorhiba meg a legkevésbé valószínű.)

Szerintem a VGA-hiba a legvalószínűbb; ha azt kihajítod a gépből, sanszos, hogy helyreáll a világ rendje. Ha mégsem, akkor megnézném egy másik táppal. Ha azzal is szar, akkor marad az alaplap.

Lecsupaszítottam és azonnal elindult. Lépésről-lépésre pakoltam vissza a cuccokat. RAM rendben van, majd GPU is jónak bizonyul. Próbaképp másik slot-ba dugtam az alaplapon és hagytam is benne. Most bebootolt a win 10 és hiba nélkül fut. Frissítettem a drivert és lenyomattam pár benchmarkot és semmit nem talált. Semmit.

Komolyan a fejemet vakarom és gyanítom valamelyik komponens átmeneti elmezavart kapott de kicsit aggódok is hogy egy időzített bombán ülök ami bármikor elfüstölhet.

Bevallom kicsit bepánikoltam mert évek óta nem kellett a géphez nyúlni és az elmúlt 5 évben ,mióta megvettem egyszer volt gondom a PSU-val de gari alatt kaptam másikat.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Bizonyos érintkezési hibák elég alattomosak tudnak lenni. Az én Sapphire HD4890 kártyám is azt kezdte játszani anno négyévesen, hogy kb. félévente egyszer összeomlik, szürkehalálozik, meghal, használhatatlanná teszi a gépet – aztán kiszerelem a gépből, pihentetem egy-két napig, visszaszerelem, és a következő 6 hónapban akármit csinálok, semmi baja. Utána megint beszarik, megint pihentetem, aztán újabb 6 hónapnyi hibamentesség következik. Mivel már nem használom a gépet, amiben van, így annyira nem izgat; de valószínűleg arról van szó, hogy gyengélkedik valami forrasztás (nagy eséllyel a GPU BGA-forrasztásainál), aztán bizonyos speciális csillagegyüttállásnál működésképtelenné válik tőle a kártya. Simán el tudom képzelni, hogy nálad is ez van; 5 év után egy napi használatú gépnél megeshet ilyesmi.

Ami még előfordulhat, hogy az alaplapnak van valami hasonló érintkezési gondja, bár ez egyébként nem valószínű, mert nem szokott repedés keletkezni rajtuk, ha nem zargatják őket a gépházban; legfeljebb az eshet meg, hogy már gyárilag van rajtuk (de annak a hatásait értelemszerűen nem 5 év után kezded észrevenni). Az alaplapoknál a jellemző hiba az szokott lenni, hogy idővel tönkremennek a kondenzátoraik; de egy pár tízezer munkaórát (7-10 évet) még a régiek is kibírnak, az újabbakon lévő szilárd elektrolitosak meg eleve sokkal tartósabbak.

A legalattomosabbak viszont egyértelműen a tápegységgel kapcsolatos problémák: egy szar tápegység szó szerint bármilyen anomália okozója lehet, ezért minden gépben a legalapvetőbb alkatrész egyértelműen egy garantáltan jól működő, jó minőségű, hibátlan tápegység. A tiéd feszültségszabályzás szempontjából nem éppen egy csúcskategória, de ettől még elfogadható darab; 5 évesen nem feltétlenül kellene, hogy problémája legyen.

Link to comment
Share on other sites

kaszman1
36 minutes ago, Fujitsu said:

Korai volt az öröm. Megint beszart a kép. Szinte teljesen biztos hogy a GPU mert először összeomlott a driver, de a windows visszaállította, majd 5 perccel később bejött a zebra csík és kész lett. 

azt hiszem kezdek grafkártyákat nézegetni. Valami ajánlás esetleg jól jönne.

Szerk: RX 570 tűnik így elsőre szimpatikusnak

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Hát, Sapphire-t biztosan nem vennék, mivel az enyém is ilyennel szívatott pár év után, és a supportjuk is kritikán aluli volt, mikor próbáltam kidebugolni a problémát. A többi kapcsán meg nézz összehasonlító teszteket, hogy ár-érték arányban melyik széria lenne a legmegfelelőbb a te felhasználásodhoz, aztán keress valami jó hűtésű példányt belőle a jobb nevű gyártók kínálatában. (Én speciel Nvidiát vennék a CUDA miatt; de hogy játékosoknak mit célszerű, azzal kapcsolatban nem vagyok képben.)

Egyébként annyit még megpróbálhatsz, hogy leveszed róla a hűtőt, és beteszed kicsit a sütőbe a PCB-t. Ettől egy kicsit megömlik a forraszanyag, és ha szerencséd van, úgy dermed meg a problémás helyeken, hogy helyrejönnek a kötések: https://www.youtube.com/watch?v=hP2_w5Mebe8 (A forrasztás gyárilag is úgy néz ki, hogy az alkatrészek beültetése után betolják a PCB-t az adott hőprofilú reflow kemencébe. Nyilván otthon a sütőben nem tudsz hőprofilokkal játszani, de itt most nem is az a cél, csak az, hogy egy kicsit megömöljön a forraszanyag a forrasztott kötéseknél. Persze arra nyilván nagyon kell figyelni, hogy mennyire sütöd meg.)

Link to comment
Share on other sites

kaszman1

Először azt hittem poénból írtad de nagyon komoly a videó és a kommentek is támogatják a módszert. 

Kösz az ajánlásokat, majd körülnézek. A sütős dolgot lehet heccből megpróbálom, de lehet az is hogy csak veszek valami középkategóriás kártyát ami az én 1080p monitoromhoz bőven elég játékoknak. 

Lehet ez egy égi jel arra hogy illene már pénzt költeni a gépre ennyi idő után. 

Az asszony kijavított, hogy 6+ éve vettem meg a gépet (ő jobban tudja) szóval teljesen korrekt kort kibírt. 

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
12 minutes ago, kaszman1 said:

Először azt hittem poénból írtad de nagyon komoly a videó és a kommentek is támogatják a módszert. 

Nem viccből írtam; az ólommentes forraszötvözetek jellemzően olyan 210-217 °C környékén ömlenek meg. Itt láthatod az újraömlesztéses forrasztás tipikus hőprofilját ólommentes forraszanyag esetén:

typical-pb-free-solder-reflow-profile.pn 

Ezt persze házi sütővel nyilván esélyed nincs reprodukálni; de ebben az esetben nem is kell. Csak arra kell figyelni, nehogy jelentősen túllépd az adott hőmérsékleteken megengedett időket, és persze a hőmérsékleteket sem, mert az alkatrészek sem bírják tovább a PCB-n. (Egyszer volt szerencsénk egy hibás BGA-forrasztóállomáshoz, egy BGA tokozású, tönkrekúrt processzort akartunk kicserélni egy prototípuson; a beállítotthoz képest túl nagy hőmérséklet viszont aztán pillanatok alatt menthetetlenül szétbaszta a hardverünket.)

Link to comment
Share on other sites

XCube

Egyet megjegyeznék a sütéssel kapcsolatban. Érdemes a dolgot egy olyan sütőben elvégezni, amit nem használsz mindennaposan ételkészítésre, mert mérgező gázok keletkezhetnek a sütés folyamán.

Ha csak a hétköznapló sütő áll rendelkezésre, akkor utána érdemes alaposan kipucolni, biztos ami biztos.

11 hours ago, kaszman1 said:

azt hiszem kezdek grafkártyákat nézegetni. Valami ajánlás esetleg jól jönne.

Szerk: RX 570 tűnik így elsőre szimpatikusnak

Az RX 570 momentán best buy. A kérdés az, hogy nem akarsz-e nagyobb teljejsítményt.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
21 hours ago, Fujitsu said:

Bizonyos érintkezési hibák elég alattomosak tudnak lenni.

...

Igen, ilyen alattomos hibák meg csillagegyüttállások nekem is voltak. 

Még anno a 9500-as Phenomon volt egy kis tuning (2200@2400MHZ) amikor egyszercsak elkezdett kékhalálozgatni, jellemzően játékok alatt. Levettem a tuningot, de csak csinálta. Memóriákat cserlégettem semmi. Figyelmem a HD4850-es VGA-ra fordult. kivettem, és hazsnáltam az integráltal. 2-3 napig jó volt, aztán már nem csak játékok alatt csinálta a kékhalált, és egyre többet. Memóriacserélgetés, nem segített, tápcsere detto. Visszaraktam kínomba a HD4850-est,  hogy akkor ez legyen benne ha mindegy, erre a hibák abban a pillanatban végleg megszűntek. Bármit csinálhattam nem volt hiba.  Két évvel később adtam el az egész gépet, és mai napig nem hozza a hibát az új tulajnál. 

Link to comment
Share on other sites

kaszman1
8 hours ago, XCube said:

Egyet megjegyeznék a sütéssel kapcsolatban. Érdemes a dolgot egy olyan sütőben elvégezni, amit nem használsz mindennaposan ételkészítésre, mert mérgező gázok keletkezhetnek a sütés folyamán.

Ha csak a hétköznapló sütő áll rendelkezésre, akkor utána érdemes alaposan kipucolni, biztos ami biztos.

Az RX 570 momentán best buy. A kérdés az, hogy nem akarsz-e nagyobb teljejsítményt.

Pesze gondoltam hogy elektromos komponenseket sütögetni elég necces dolog. Szerintem lehet valamikor kipróbálom ha nincs otthon senki és lesz időm kipucolni a konyhát meg szellőztetni. 

A GPU témában a kutatás legelején vagyok. Annyit tudok hogy nem akarok 150-200 fontnál többet költeni. Az RX 570/580 pont ilyen kategória, de pl nVidia téren nem néztem nagyon körül. A teljesítmény csak jobb lehet a mostani döglött 6 éves kártyánál, szóval egy budget kari is upgrade lenne. 

Ha van ajánlás azt szívesen veszem. Vagy lehet átviszem a kérdést a GPU topikba. 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 hours ago, kaszman1 said:

Elképzelem amint hazaérnek a többiek és na Kaszman mit sütöttél? :D

csak egy kis VGA-t :troll:

Illetve : fontot? Kamcsatkában igencsak rubel van. :D

Link to comment
Share on other sites

kaszman1
14 hours ago, Lord_KROK said:

Elképzelem amint hazaérnek a többiek és na Kaszman mit sütöttél? :D

csak egy kis VGA-t :troll:

Illetve : fontot? Kamcsatkában igencsak rubel van. :D

Hát igen, bár elképzeltem hogy a feleségem a fórumos nick-emen szóllít xD 

Naszóval sütés elnapolva és rendeltem egy RX 580-at. Link lent, egész jó áron volt. Holnap jön. 

https://www.ebuyer.com/788993-msi-amd-radeon-rx-580-8gb-armor-8g-oc-graphics-card-rx-580-armor-8g-oc

Mindenkinek köszi a tanácsokat. Remélem egy darabig nem kell ide kommentelnem :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

payskin
22 hours ago, kaszman1 said:

RX 570/580 pont ilyen kategória, de pl nVidia téren nem néztem nagyon körül

Lehet, hogy releváns:
 
Link to comment
Share on other sites

kaszman1

Tanulságos. Ahogy nézem budget kategóriában ez az általános vélemény mindenhol. 

Kb fél óra kutakodás után szinte azonnal az AMD mellett tettem le a voksomat ebben az árkategóriában. 

Link to comment
Share on other sites

XCube
8 hours ago, kaszman1 said:

Hát igen, bár elképzeltem hogy a feleségem a fórumos nick-emen szóllít xD 

Naszóval sütés elnapolva és rendeltem egy RX 580-at. Link lent, egész jó áron volt. Holnap jön. 

https://www.ebuyer.com/788993-msi-amd-radeon-rx-580-8gb-armor-8g-oc-graphics-card-rx-580-armor-8g-oc

Mindenkinek köszi a tanácsokat. Remélem egy darabig nem kell ide kommentelnem :rolleyes:

Én is RX 580 -et vettem karácsony előtt a kisebbik gépembe. Nem bántam meg, szerintem te sem fogod.

Az nvidia most nagyon toporog ebben a szegmensben, de ezen annyira nem is csodálkozom. A Turing egyáltalán nem ilyen szegmensbe lett tervezve és hiába csipkednek le róla innen - onnan nem lesz praktikus. Egy esélyük van, az árakat csökkenteni, de azt meg nehéz, mert drágák a GPU -k. Még az ilyen kicsik is.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
12 hours ago, kaszman1 said:

Hát igen, bár elképzeltem hogy a feleségem a fórumos nick-emen szóllít xD 

Úgy a legjobb :D (persze csak akkor ha mások is kaszman1-nek szólítanak :D

Access Denied a link :( 

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
pcmester

Normális az hogy ha bedugok valamit az előlapi mikrofon bemenetbe akkor újra kell indítanom a gépemet mert addig nem hajlandó megszólaltatni azt? Ráadásul miután kihúztam a előlapból, ismét indíthatom újra hogy a hátlapi mikrofon bemenet ismét szóljon. Kicsit idegesítő. Szerintetek? :roll:

Link to comment
Share on other sites

nyrfan

Nem nagyon. Frissítsd, vagy telepítsd újra az audio drivert, hátha megoldja a problémát.

Link to comment
Share on other sites

pcmester

Úgy értem hogy ha bedugok valamit az előlapi mikrofon bemenetbe akkor nem hajlandó egyik kimenetre sem átjátszani azt míg újra nem indítom a gépet. És miután kihúzom azt, a hátlapi mikrofon bemenetet mindaddig nem hajlandó átjátszani egyik kimenetre sem míg ismét újra nem indítom a gépet.
Tulajdonképpen az előlapi és hátlapi mikrofon bemenetek közötti váltás minden alkalommal egy újraindításba kerül.
Csupán az a driver van fent amit a Win8.1 magának rakott fel, vagyis még nem telepítettem azt ami az alaplap CD-jén van. :roll:

Link to comment
Share on other sites

XCube
4 hours ago, pcmester said:

Akkor talán érdemes lenne felrakni a sajátját, abban az esetek 99% -ában van beállítási lehetőség, illetve érzékeli, hogyha kihúznak / bedugnak valamit. Ez most az új géped?

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 hours ago, pcmester said:

még nem telepítettem azt ami az alaplap CD-jén van. :roll:

Pedig ezzel kellene kezedeni

Link to comment
Share on other sites

nyrfan
19 hours ago, pcmester said:

Csupán az a driver van fent amit a Win8.1 magának rakott fel, vagyis még nem telepítettem azt ami az alaplap CD-jén van. :roll:

Akkor csodálkozol hogy ilyen probléma van? Ahogy előttem is írták a hardver saját drivereivel kellene kezdeni. csodálom hogy interneted, meg a többi van egyáltalán, és nem sz.rakodik az is.

Link to comment
Share on other sites

pcmester
Quote

csodálom hogy interneted, meg a többi van egyáltalán, és nem sz.rakodik az is.

Áh, internet egy külső USB TP-Link Wi-Fi adapterrel megyen (nincs a szobámban net kábel), videokártya pedig külön van belerakva. :smile:

Tegnap feltelepítettem az alaplap DVD-jéről a hangkártya driverét. Még nem próbáltam az előlapi mikrofon bemenetre csatlakozni, viszont azt észrevettem hogy most már egy hangeszközként kezeli az előlapi+hátlapi bemenetet valamint már jóval több úgynevezett "javítás" áll rendelkezésre a hangszóró+füles kimenetekhez (és igen, így már némileg jobban is szól)... :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

pcmester

Jelentem, a driver telepítése teljesen megoldotta (bár nem valami erős az alaplapi hangkártya mikrofon erősítése)! Már újraindítás nélkül válthatok a bemenetek között! :smile:

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 minutes ago, pcmester said:

Jelentem, a driver telepítése teljesen megoldotta (bár nem valami erős az alaplapi hangkártya mikrofon erősítése)! Már újraindítás nélkül válthatok a bemenetek között! :smile:

Már csak az a kérdés, hogy melyik gépeddel esett ez meg ... 

Link to comment
Share on other sites

pcmester

Naná hogy a legújabbal, ami a fő gépem! :s38:

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...