Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Alpha Protocol

jardo

Recommended Posts

Luke2135

Köszi, azóta én is rátaláltam. De azért ezt eléggé le kellett volna írni a kézikönyvben, vagy feltenni a playon weboldalra, ahogy a GOW patch is fent volt annó.

Na mindegy, már játszom egy ideje vele. Tényleg olyan mint amilyennek egyik kedvenc kritikusom Angry Joe bemutatta. Borzalmasan idióta AI, bugok tengerében fürödve. Lopakodni képtelenség, mert fal mögül észrevesznek, amikor a fejemet se dugtam még ki.

Az ellenség fennakad falban, kerítésben. Lelövöm az egyiket hangtompító nélkül, a mellette álló társa néz tovább maga elé, mintha a haverja minimum csak napszúrást kapott volna.

A párbeszédek és a hangulat tényleg jó, de számomra a játékélményt megöli ez a rengeteg hiba, így csak unott fejjel két ásítás között lenyomok egy küldetést. Egynek jó lesz, de hogy többet elõ nem veszem az biztos. Legjobb indulattal is max 10/5.

Nem tudom, én remekül tudok lopakodni, lesbõl lecsapni, egyetlen ütéssel kivégezni ellenfeleket. Bár volt már olyan is, amikor egy szobában egy figura matatott a billentyûzetén, körülötte kinyírtam 3 ellent (volt, akit vele szemközt), majd ezek után sikerült úgy becserkésznem, hogy nem vett észre. :)

Link to comment
Share on other sites

Feared

Vannak pályák ahol én is tudok lopakodni, de amikor pl. elmentem arra a hajóra, és még fel se sétáltam a lépcsõn, de már észrevett valaki, azért az gáz volt. Az ellenfelek nagyrésze hiperérzékeny, és gondolatolvasó is egyben, de ugyanakkor 99%-ban agyhalott. :D

Érdekes egy játék, de azt mindenképp helyeslem, hogy ebben az árkategóriában lehet megvásárolni, sokkal többet nem ér 2K-nál.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
jim78

beszereztem 1390-ért a játékot , és nem értem miért lett ez annyira lehúzva ( a minijátékokkal nekem nem volt semmi bajom, na jó számítógép hackelés kicsit nehezebb de belefér az elmegy kategóriába ) A grafika így a borderlands után nem tûnik olyan rossznak. A kézikönyv hátoldalán van egy kód, amit nem kért töllem a játék, ez rendjén van így :D ?.

Link to comment
Share on other sites

bcom

Én még 3k körül vettem vaterán, újan bontatlanul. Nekem sem kért kódot. Amúgy osztom a véleményedet. A hackelésbe bele is lehet jönni. Baromira bejön a játék, persze még eléggé az elején vagyok. Lehet, hogy késõbb lesznek frusztráló dolgok, de még nem tapasztaltam semmit...

Ha felraktad az 1.1-es javítást, akkor igen, mert kivették belõle a másolásvédelmet.

Link to comment
Share on other sites

Leon121

Én még 3k körül vettem vaterán, újan bontatlanul. Nekem sem kért kódot. Amúgy osztom a véleményedet. A hackelésbe bele is lehet jönni. Baromira bejön a játék, persze még eléggé az elején vagyok. Lehet, hogy késõbb lesznek frusztráló dolgok, de még nem tapasztaltam semmit...

Igazából ha az eleje bejön, akkor késõbb már csak jobb lesz. :) Ha nem zavar a hackelés, meg a kezdeti gyengébb karakter, akkor már nemigen lesz gondod vele, pláne majd ha jönnek az érdekesebb dolgok. :)

Link to comment
Share on other sites

Chuck_Norris

Engem a játékmenet nagyon zavart (jobban bejött a sc conviction féle, itt is ilyet képzeltem volna el) de ennek ellenére a story miatt 2x is végig vittem! :D (és legalább még1x végig kellett volna vigyem mert még lett volna bõven más választási lehetõségem itt-ott)

Link to comment
Share on other sites

bcom

Igazából ha az eleje bejön, akkor késõbb már csak jobb lesz. :) Ha nem zavar a hackelés, meg a kezdeti gyengébb karakter, akkor már nemigen lesz gondod vele, pláne majd ha jönnek az érdekesebb dolgok. :)

Nézd! Commodore 64-en nevelkedtem. Késõbb dos-os játékokkal játszottam. Annak ellenére, hogy az új játékoktól én is elkényelmesedtem, hozzá vagyok szokva, hogy néha meg kell eröltetnem magam. Régen több volt az ügyességi rész a játékokban. Elég frusztráló játékkal játszottam az õsidõkben. Számomra ez nem az... :D

Link to comment
Share on other sites

jim78

én is végigtoltam , nem volt valami hosszú, de a sztori miatt végigtolom még 1x az biztos , most megpróbálok majd nem terminátor üzemmódban mindenkit kicsinálni. A sztori viszont nagyon tetszett ^_^

Link to comment
Share on other sites

Luke2135

Nekem az a jelenet is tetszett a múltkor, amikor két úton lehetett haladni a római villában, kívül körbementem, aztán visszafordultam, hogy megnézzem, mi van a másik irányban. Üres folyosó, ajtó után nagy terem, és látom, hogy tele van kamerákkal. Éppen azt tervezgettem, hogyan fogom elkerülni õket, amikor figyelmeztetés nélkül hátba lõtt egy õr, a lökés miatt beléptem a kamera hatósugarába, és megszólalt a riasztó... :)

Link to comment
Share on other sites

S4LEEN

Lenne egy idióta kérdésem...

errõl a játékról lenne szó ? :o

Azért kérdem, mert rémlik valamiféle robotos Alpha Protocol nevezetû játék, még régebbrõl.

Edited by S4LEEN
Link to comment
Share on other sites

GustyX

Lenne egy idióta kérdésem...

errõl a játékról lenne szó ? :o

Azért kérdem, mert rémlik valamiféle robotos Alpha Protocol nevezetû játék, még régebbrõl.

Yes!

Ügynökös-kémes-rpgs-tps-es...Szerintem... :D.

Link to comment
Share on other sites

S4LEEN

Yes!

Ügynökös-kémes-rpgs-tps-es...Szerintem... :D.

Köszi a válaszodat. :)

Nem hangzik rosszul, már csak az érdekelne, mennyire RPG ha már RPG ? :D

Vannak választási lehetõségek? különbözõ döntési helyzetek & társaikra gondolok.

Link to comment
Share on other sites

Luke2135

Köszi a válaszodat. :)

Nem hangzik rosszul, már csak az érdekelne, mennyire RPG ha már RPG ? :D

Vannak választási lehetõségek? különbözõ döntési helyzetek & társaikra gondolok.

Nagyon RPG. Sok minden múlik a döntéseiden, és állítólag 9 féle befejezése lehet a történetnek. Arra készülj fel, hogy néha a kamera elveszíti az irányt, ilyenkor célszerû alaphelyzetbe állítani. Van még pár apró hibája a játéknak, de egyébként remek.

Link to comment
Share on other sites

S4LEEN

Nagyon RPG. Sok minden múlik a döntéseiden, és állítólag 9 féle befejezése lehet a történetnek. Arra készülj fel, hogy néha a kamera elveszíti az irányt, ilyenkor célszerû alaphelyzetbe állítani. Van még pár apró hibája a játéknak, de egyébként remek.

Jól hangzik, köszi ! :)

Edited by S4LEEN
Link to comment
Share on other sites

Chuck_Norris

Köszi a válaszodat. :)

Nem hangzik rosszul, már csak az érdekelne, mennyire RPG ha már RPG ? :D

Vannak választási lehetőségek? különböző döntési helyzetek & társaikra gondolok.

*Igen, ez az a játék.

Továbbá megemlítendő még a karakterfejlesztés, ami szerintem eléggé rpg elem, tehát a szerteágazó story (sok választási lehetőség) és a 8+ befejezés mellé még hozzájön a karakterfejlesztés is pl.

Link to comment
Share on other sites

S4LEEN

*Igen, ez az a játék.

Továbbá megemlítendõ még a karakterfejlesztés, ami szerintem eléggé rpg elem, tehát a szerteágazó story (sok választási lehetõség) és a 8+ befejezés mellé még hozzájön a karakterfejlesztés is pl.

Néztem róla pár videót, és eddig bejön... jelenleg a magyarításra várok. :huh:

Link to comment
Share on other sites

Chuck_Norris

Néztem róla pár videót, és eddig bejön... jelenleg a magyarításra várok. :huh:

arra várhatsz! :lol:

Link to comment
Share on other sites

S4LEEN

arra várhatsz! :lol:

Hát ja :D még csak 30%-nál járnak... :angry: :S

Link to comment
Share on other sites

Luke2135

Hát ja :D még csak 30%-nál járnak... :angry: :S

Kissé nehéz a szövege, és sok van belõle. Bár ez utóbbi a szerepjátékoknál megszokott.

Link to comment
Share on other sites

jim78

Nagyon RPG. Sok minden múlik a döntéseiden, és állítólag 9 féle befejezése lehet a történetnek. Arra készülj fel, hogy néha a kamera elveszíti az irányt, ilyenkor célszerû alaphelyzetbe állítani. Van még pár apró hibája a játéknak, de egyébként remek.

nekem a kamerával semmi gondom nem volt....

Link to comment
Share on other sites

Luke2135

nekem a kamerával semmi gondom nem volt....

Jó neked. Nálam rendszeresen meglódult, aztán egy darabig kereshettem, merre van az elõre.

Link to comment
Share on other sites

Chuck_Norris

nekem a kamerával semmi gondom nem volt....

nekem se. :) akkor ezek szerint "szerencsés" voltam én is :P

amúgy ha folyton rángatózna a kamera azonnal törölném lefelé... :lol:

Link to comment
Share on other sites

jim78

hát ja akkor nálam is rövid idõ alatt a szemétben kötött volna ki. Tegnap megvettem a legdrágább "lopakodó" ruhát, és tényleg elég dúrva. Kr hogy nem lehet úgy végig játszani a játékot mint annó a Dead space 1-nél volt, hogy játék után minden fejlesztés/ cucc megmaradt és úgy lehetett végigtolni.

Link to comment
Share on other sites

Chuck_Norris

hát ja akkor nálam is rövid idő alatt a szemétben kötött volna ki. Tegnap megvettem a legdrágább "lopakodó" ruhát, és tényleg elég dúrva. Kr hogy nem lehet úgy végig játszani a játékot mint annó a Dead space 1-nél volt, hogy játék után minden fejlesztés/ cucc megmaradt és úgy lehetett végigtolni.

biztos van valami csít :D

ha más nem akkor "pénz" cheat tuti :) (de a ruhához kell egy adott level is, tehát new game nél akkor se tudnád felvenni ha meglenne a ruha)

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...