Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Darksiders I-II-III


Karez

Recommended Posts

Karez

IPB Image

És eljő az apokalipszis, a végítélet napja.

Vörös ló vágtat végig az epeszín égen,

Háborúval a nyergében.

A Darksiders története klasszikus témát ölel fel: a Jó és Rossz örök harcának „végső” állomását, a Menny, Pokol és az Emberek királysága történetének kvázi fináléját – az apokalipszist –, és ami utána van. Mert hát… van élet utánunk, emberek után is.

E három világ egyensúlyát és biztonságát a Jelenések könyve – amely a Biblia egy része – szerint hét pecsét őrzi, melyeket, ha mind feltörnek, bekövetkezik a totális világvége.

A Darksiders eseményeinek középpontjában csupán a négyes egy tagja áll: Háború. Ő az ősi jövendölések értelmében meg is érkezik a hívásra – valami titokzatos okból csak egyedül, testvérei nélkül – az emberek világába, egészen pontosan napjainkba, de amit itt a Földön talál, az nem egyezik meg azzal a képpel, ami a szent litániákban meg vagyon írva. Angyalok és ördögök vívnak ádáz csatát, az események hamar kontrollálhatatlanná válnak, aztán a kirobbant borzalmakért végül nem mást tesznek felelőssé, mint hősünket.

A három királyság sorsáért felelő ősi Tanács éktelen haragra gerjed a lovas állítólagos árulása hallatán és megfosztja Háborút minden természetfeletti erejétől. Háború azonban konokul tagadja, hogy bármi köze lenne az apokalipszishez és elégtételt követel. Így hát a Tanács ad neki egy utolsó lehetőséget, hogy száz év múlva visszatérjen világunkba, ahol a Menny csapdába esett seregei azóta is küzdenek a Pokol egyre inkább diadalmaskodó erőivel, kiknek vezetője a titokzatos Pusztító. Nagy utazásához kísérőt is kap, az Őrszemet (szinkronhangja Mark Hamill!), aki minden alkalmat megragad a hatalmától fosztott Háború megalázására...

Az eddig konzolon berobbanó hihetetlen hangulatú Hack n' slash játék Június-tól Pc-re is elfog látogatni.

És mindenkinek csak szívből tudom ajánlani.

Bár alapjáraton egy Devil May Cry és God of War klónak tűnik, de megnyugtatok mindenkit, hogy ennél sokkal több mindent rejt a játék. Úgymond egy kis Zelda feelingje is van az egésznek, hisz hatalmas bejárható, titkos ajtók és helyszínek mögé megbúvó ereklyéket is felkel kutatni. Ami bőven kitolja a játékot akár 25 óra tiszta játékidõvel is!

Érdemes megemlíteni, hogy a látványterveket, karaktereket, és magát a világot egy bizonyos Joe Madureira fejéből pattant ki, akitől főleg a Deadpool és az Uncanny X-Men szülőatyja, valamint David L. Adams, aki főleg a Warhammer 40.000 stratégia játékok és a World of Warcraft-ban mint dizájner és látványterv szülőatyjaként ismerhetünk.

Link to comment
Share on other sites

bloo

Ez igen tetszetõs, pont nekem való. Már alig várom :D

Link to comment
Share on other sites

Athesz

Adams, aki fõleg a Warhammer 40.000 stratégia játékok és a World of Warcraft-ban mint dizájner és látványterv szülõatyjaként ismerhetünk.

Veszem észre :D ezzel a csukjával nekem folyton Arthas ugrik be róla a warcraft human kampány záróvidijébõl.

Eggyet nem értek vki elmagyarázhatná. Ugye a lovasok azért vannak h elhozzák a világvégét. Akkor a videókban általában miért démonokat irtunk? :unsure: A Háború nem éppen a jófiú kategória, vagy h a Pokol került fölénybe egyensúlyt teremt v mi a feladatunk?

Csak így mellékesen...

Jelenések könyve:

És látám, mikor a Bárány a pecsétekbõl egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jõjj és lásd.

És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülõnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve gyõzve, és hogy gyõzzön.

És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jõjj és lásd.

És elõjöve gy másik, veres ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földrõl, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.

És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat modá: Jõjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében.

És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.

És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jõjj és lásd.

És látám, és ímé egy sárgaszínû ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

Link to comment
Share on other sites

Karez

Veszem észre :D ezzel a csukjával nekem folyton Arthas ugrik be róla a warcraft human kampány záróvidijébõl.

Eggyet nem értek vki elmagyarázhatná. Ugye a lovasok azért vannak h elhozzák a világvégét. Akkor a videókban általában miért démonokat irtunk? :unsure: A Háború nem éppen a jófiú kategória, vagy h a Pokol került fölénybe egyensúlyt teremt v mi a feladatunk?

Elsõ kommentben nagy vonalakban ott van a sztori is. :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

Mariachi

A demót próbáltam, aztán 5 perc után mentem vissza Gowozni. :D Talán adok neki még egy esélyt, mert a videók hangulatosak egyébként.

Link to comment
Share on other sites

Balee

Lol, eddig azt hittem Darkriders a játék címe. :lol:

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
Athesz

Látom mindenki alig bír magával úgy várja B)

De azért bepróbálkozom, Szval nem kellett volna már megjelennie? :huh:

Link to comment
Share on other sites

bloo

Úgy tudom, szeptember 16 a megjelenés dátuma.

Amúgy én várom már :D

Link to comment
Share on other sites

Karez

Látom mindenki alig bír magával úgy várja B)

De azért bepróbálkozom, Szval nem kellett volna már megjelennie? :huh:

Hivatalos oldalon már vannak a Pc-s portból képek.

Plusz ott is az van írva utolsó hírek között hgoy Júniusban jön.

A biztonság kedvéért megkérdezem twitter-en is a készítõket. :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

Athesz

Azt Én is tudom, hogy június azért kérdeztem rá, hogy valaki nem e tud valami közelebbit. :rolleyes:Hogy nem csúsztatták-e vagy ilyesmi...

Link to comment
Share on other sites

Balee

Ha találok olcsón, megveszem majd PS3-ra, jónak tûnik. Amúgy PC-sben lesz vmi újdonság vagy csak egyszerû (reméljük igényes) port?

Link to comment
Share on other sites

Cori

imbalanced cuccnak nez ki... majd 1szer megszerzem :D

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Hivatalos oldalon már vannak a Pc-s portból képek.

Plusz ott is az van írva utolsó hírek között hgoy Júniusban jön.

A biztonság kedvéért megkérdezem twitter-en is a készítõket. :rolleyes:

Nem, valamelyik hazai site-on írták is, hogy csúszik szeptemberre.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Karez

Hümm szeptember 24.-ig csúszott a játék PC-s verziója.

Hogy miért?

Arra nincs válasz sajna.

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Hümm szeptember 24.-ig csúszott a játék PC-s verziója.

Hogy miért?

Arra nincs válasz sajna.

szeptember 24-e biztos? Vagy miért pont ez a dátum?

Link to comment
Share on other sites

Balee

szeptember 24-e biztos? Vagy miért pont ez a dátum?

Mert addigra halasztották el. :D

Ha nem lesz más beszerzem PS3-ra, 5k-ért már láttam.

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Mert addigra halasztották el. :D

Ha nem lesz más beszerzem PS3-ra, 5k-ért már láttam.

Nem tudtam hogy honnan is ered a 24-e, de már tudom!

Link to comment
Share on other sites

Karez

szeptember 24-e biztos? Vagy miért pont ez a dátum?

Épp ma kaptam twitter-en válaszként készítõktõl.

Mikor pedig írni akartam, akkor láttam hogy GS-en is kihírezték.

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Épp ma kaptam twitter-en válaszként készítõktõl.

Mikor pedig írni akartam, akkor láttam hogy GS-en is kihírezték.

Na, akkor a készítõk nem a"nem válaszolok, mert celeb vagyok" kategória.

Egyébként már régebb óta ez a dátum szerepel egyes helyeken, hivatalos még nem volt.

Link to comment
Share on other sites

_Raidon_

Láttátok már ezt a Hellbook Edition-t? Elég jól néz ki... :)

IPB Image

Link to comment
Share on other sites

GustyX

Láttátok már ezt a Hellbook Edition-t? Elég jól néz ki... :)

IPB Image

Igen :) - ez válasz és nem reklám :D

Link to comment
Share on other sites

Balee

Láttátok már ezt a Hellbook Edition-t? Elég jól néz ki... :)

Gyönyörû, biztos jó drága is lesz. :D

Lesz vmi plusz tartalom a PC-s verzióban?

Link to comment
Share on other sites

Karez

Gyönyörû, biztos jó drága is lesz. :D

Lesz vmi plusz tartalom a PC-s verzióban?

Ezt is megkérdeztem a készítõket, amint írták hogy lesz hellbook edition, és mondták hogy nem nagyon terveznek semmilyen extra küldetéseket vagy ilyesmiket beletenni.

Egyébként nem csak ez a kiadás lesz, hanem a sima is.

És állitólag azért csúsztatták szeptemberre, mert most nagy az uborkaszezon, õk is nyaralnak, és szept. megpróbálják a lehetetlent, még a Call of Duty - Black Ops elõtt megjeleníteni a játékot.

Link to comment
Share on other sites

Athesz

Azt ugye tudjátok hogy trilógia lesz?

Link to comment
Share on other sites

Karez

Azt ugye tudjátok hogy trilógia lesz?

Tetralógia ;)

Mivel be van jelentve a 2.rész, valamint a készítõk is úgy fogalmaztak hogy ha lesz folytatás, akkor már nem War-al fogunk menni, hanem egy másik apokalipszis lovassal.

Mivel négyen vannak így sejthetõ hogy a maradék három lovas elveszett kalandjáról is készülni fog játék folytatás alkalmából.

Képek a megmaradt, ám végül be nem került három lovasról:

Darksiders maradék három lovas

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...