tenderlumpling 270 Share Posted June 23, 2009 Az egyik tanárom szerint a legalább egyszer hallott információ örökre eltárolódik az agyban, és nem vész el onnan soha, csak legfeljebb nem tudjuk egy adott idõpillanatban elõhívni (vagyis nem emlékszünk rá, de az infó attól még ott van). Nos, ha a vizsgán 5-ösnél rosszabb jegyet akart volna adni, tuti ezt dörgöltem volna az orra alá, hogy : "De hát tanár úr, én ezeket mind tudom, hisz már egyszer hallottam, csak most nem tudom elõhívni!". :lol: Amikor azt mondják: tanuld meg!, azt jelenti, hogy tedd az elõhívási zónába. :D Link to comment Share on other sites More sharing options...
Xris 0 Share Posted June 23, 2009 Azért érdekes lenni tudni az agy mi alapján "szortíroz" információkat, hogy ezt eltárolja mélyre, ezt meg "elõrébb" hagyja.. Pl. nekem a legkorábbi emlékem (óvoda elõtt az egyetlen azt hiszem), hogy a szüleim ágya elõtt vagyok, balra nézek, egy több szintes polc, rajta kisautók, növények stb. és én elkezdek a közel levõ ajtó fele menni.. és ennyi. Mivel az a polc nem volt sokáig meg, innen tudom, hogy max. 2-2 és fél éves lehettem. Ez mitõl maradhatott meg? Link to comment Share on other sites More sharing options...
Garrett_the_Thief 0 Share Posted July 13, 2009 Azért érdekes lenni tudni az agy mi alapján "szortíroz" információkat, hogy ezt eltárolja mélyre, ezt meg "elõrébb" hagyja.. Pl. nekem a legkorábbi emlékem (óvoda elõtt az egyetlen azt hiszem), hogy a szüleim ágya elõtt vagyok, balra nézek, egy több szintes polc, rajta kisautók, növények stb. és én elkezdek a közel levõ ajtó fele menni.. és ennyi. Mivel az a polc nem volt sokáig meg, innen tudom, hogy max. 2-2 és fél éves lehettem. Ez mitõl maradhatott meg? Érdekes kérdés, hogy mitõl maradt meg, mert ugye 3 éves kor elõttrõl szinte minimálisak az emlékeink a gyermekkori amnézia miatt. Szóval talán az a kérdés, miért nem tûnt el ez az emlék, vagy pontosabban fogalmazva, hogyan tudod elõhívni ezt a korai emléket. Mivel az emlékezet rekonstruktív természetû, azaz nem úgy mûködik az agy, mint mondjuk a winchester, hogy egy az egyben konkrét adatot "hív elõ", ahol annak minden egyes részlete mindig ugyanaz; hanem éppen folyton rekonstruál, újraalkot, ezt pedig befolyásolják az elõhívási helyzetkor meglévõ elvárásaid, sõt az aktuális érzelmi-hangulati állapot is; például nekem voltak olyan emlékeim kora gyermekkoromról, amelyekrõl késõbb jöttem rá, hogy nem valósak. Nem azt állítom, hogy a te emléked nem valós, sõt nagyon is lehetséges, hogy 2,5 éves korodból ennyire részletes emléked maradjon (a fenti 3 év egy átlagérték), de számításba kell venni az elvárásokat. Az ilyen korai emlék megmaradását serkenti például másik testvér születése, szóval általában a nagyobb életesemények; lehet, hogy valami ilyen esemény miatt maradt meg ennyire kifejezett emléked ebbõl a korból. Három éves voltam amikor az öcsém született, ekkorra tehetõ az elsõ emlékem (anyu kórházba megy). Link to comment Share on other sites More sharing options...
Arwy 0 Share Posted July 13, 2009 Mondjuk egy régi fénykép alapján, ami akkor készült, beugorhat az a tök kicsi kori emlék vagy emlékkép vagy egy ugyanazzal az emberrel voltál történés szintén nagyon régrõl. Legalábbis nálam történt már ilyen. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted July 13, 2009 Itt volt szó a lélekrõl még pár hete. Rohadt nagy késéssel ( :rolleyes: ), de reagálnék a kérdésre. Hosszú lesz. A lélek - mindegy milyen néven illetve - létezésének kérdése gyakorlatilag egyidõs az emberi öntudattal. Az ember ugyanis gondolkozik, felismer dolgokat és ebbõl logikus és nem feltétlen ösztönös következtetést von le. Így tudja/tudta azt is, hogy halandó lény, sõt szinte mindig tudta a várható életkorát is (középkorban mondjuk jó esetben 40-50 év). Ezzel párhuzamosan az ember szépen lassan mindent megtanult uralni legyõzni maga körül. Házat épített az esõ ellen, fegyvert készített a ragadozók ellen, uralma alá vonta (háziasította) a számára hasznos állatokat, növényeket, és így tovább. Egy dolgot azonban soha nem tudott és meggyõzõdésem, hogy emberi mivolta megtartása mellett soha nem is fog tudni legyõzni. Ez pedig a halál. Az orvostudomány fejlõdése a középkorhoz képest gyakorlatilag megduplázta a várható életkort, de az alapszabályt nem változtatta meg: aki megszületik, az elõbb-utóbb meg is hal. Erre a "problémára" a tudomány nem tud megoldást adni. De a vallás - gyakorlatilag mindegy melyik - igen. Mert minden vallás alapja a halál utáni lét, nem tudok egy olyan vallásról sem, amelyik egyáltalán nem foglalkozna a halál utáni élet kérdésével. Bár hallatlan nagyképûség lenne részemrõl, ha kijelenteném, hogy minden vallást kívülrõl-belülrõl ismerek, ami csak a Földön létezik, ennek ellenére komolyan meglepne, ha lenne olyan, amelyik ezzel a kérdéssel ne foglalkozna. Elvégre minden vallás/babona/hiedelem életre hívója a magyarázat/megoldás utáni igény. És mindközül a legfontosabb "rejtély" a történelem minden idejében a halálé. Az ember fél tõle és jórészt képtelen elfogadni, hogy egyszer vége lesz mindennek. Az életnek is. És pontosan ez a félelem hívta életre a vallásokat is. A legtöbb pedig úgy válaszolt, hogy a halál nem végleges. hogy az ember tovább él utána is. Igen ám, csak az ember tudja, hogy a test elpusztul egy - meglehetõsen rövid - idõvel a halál után. A magyarázat pedig szinte minden vallásban: az ember nem puszta test. Van benne még valami érzékelhetetlen, megfoghatatlan, misztikus valami, ami õrzi az adott személy öntudatát, jellemét és halál után tovább él. Vagy a túlvilágon vagy másik testben. Ez a lélek. Egy elvont, érinthetetlen és üres fogalom. Ahogy az ember öregszik, úgy kezd egyre inkább hinni a létezésében. Öregkorára a legmegrögzöttebb ateistában is felmerül a "Mi van, ha mégis..?" kérdés, akkor is, ha még magának sem ismeri ezt be. Mert a félelem egyetlen gyógyszere a remény, akármilyen illékony és törékeny is néha. Ez a halovány remény, ez a lélek. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 16, 2009 No, senki semmit? :unsure: Link to comment Share on other sites More sharing options...
JoeJoeJoe 234 Share Posted August 17, 2009 Ja, igaz amit mondass. Amúgy szerintem ez a halál kérdés, az emberi agy (jelenlegi?) korlátja. Akárhányszor kezdek el gondolkozni rajta, hogy mi lesz a halál után, letámad a nagy üresség és a végtelenség érzése. És én hiszek benne, hogy van egyfajta lelkünk. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy megszületünk, aztán "jóéjszakát" az örök idõkre hulla leszel. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mapda 0 Share Posted August 17, 2009 És mi a helyzet a sorssal? Az utóbbi idõben ezen gondolkozom, és nem tudok szilárd következtetésre, vagy álláspontra jutni. Kíváncsi vagyok, ti hogy gondolkodtok ebben a kérdésben :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 17, 2009 Ja, igaz amit mondass. Amúgy szerintem ez a halál kérdés, az emberi agy (jelenlegi?) korlátja. Akárhányszor kezdek el gondolkozni rajta, hogy mi lesz a halál után, letámad a nagy üresség és a végtelenség érzése. És én hiszek benne, hogy van egyfajta lelkünk. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy megszületünk, aztán "jóéjszakát" az örök idõkre hulla leszel. Épp ez a lényege: mindenki hisz (vagy legalábbis akar) benne, hogy van valami. Az mindegy a kérdés szempontjából, hogy mit hisz: Menny-Pokol, szellemmé válás, új testbe költözés, stb. A lényeg, hogy soha nincs vége. Ezt racionálisan nem tudod megmagyarázni miért, pláne, hogy az emberi agy nem tud mit kezdeni a végtelen fogalmával. Menj ki egy éjjel és nézd a csillagos eget. Próbáld meg elképzelni, hogy a bolygók/csillagok rendszere milyen lehet. Akármeddig töprengsz rajta, az agyad vagy egy kis részletre fog koncentrálni, vagy határokat képzel. Nem fogod tudni elképzelni a végtelent. Csak ha apró, belátható darabokra bontod. Például ilyen az idõ. Tudod mit jelent a fogalma, de elképzelni csak úgy tudod, ha egységekre bontod: másodpercektõl az évmillióig bármilyen mértû egység jó erre, csak legyen egy konkrét, meghatározható tartama. A tudomány viszont megmagyarázza, kivesézi és apró elemekre bontva elemzi a halált. Hiszen megteheti: az emberi test az egyik legösszetettebb szerkezet a bolygónkon. Irtózatos mennyiségû alkotóelembõl épül fel, de mûködése - mint minden más szerkezeté - nem végtelen. A tudomány születéstõl halálig a test minden rezdülésére fog magyarázatot találni, csak idõ kérdése. Ahogy a test tökéletes manipulálhatósága is csak idõ kérdése. A várható élettartam tovább nõ, és ha eljutunk a biomechanika emberen történõ gyakorlati alkalmazásáig, akkor az ember-gép párosítás brutális élethosszat eredményezhet. De ez sem örök, ez sem végtelen! Ezért mondom, hogy a tudomány meg tudja magyarázni, de nem tudja "megoldani" a halál rejtélyét. A modern kor dilemmája épp ez: tudjuk, hogy meghalunk és akarunk hinni benne, hogy tovább élünk. Csakhogy ahogy a tudomány lassan minden - hitet erõsítõ - "misztikumra" talál magyarázatot, úgy a különbözõ vallások hittana egyre kevesebb támasszal bír. Azok a vallásos történetek (keresztény Bibliában például Jézus feltámadása), amiket a korábbi korok embere betonbiztos ténynek hitt, a mára a legtöbb ember szemében egyszerû történetté, mondhatni mesévé lettek. A hit így olyanná válik, mintha egy stabilan megépített háznak elkezdenénk kibontani a falait, a tetõt érintetlenül hagyva. Elõbb-utóbb összedõl. Link to comment Share on other sites More sharing options...
erdly 0 Share Posted August 17, 2009 És mi a helyzet a sorssal? Az utóbbi idõben ezen gondolkozom, és nem tudok szilárd következtetésre, vagy álláspontra jutni. Kíváncsi vagyok, ti hogy gondolkodtok ebben a kérdésben :) Sors? Te irányítod az életed. Ha holnap úgy döntesz fejen lövöd magad, akkor meghaltál. Ha holnap úgy döntesz, hogy elkezdesz például hangszeren tanulni, vagy elkezdesz nyelvet tanulni. Vagy veszel egy autót, vagy elmész egy helyre, ahol megismerkedsz valakivel, aki pl. nagyobb hatással lesz rád mint a többi ember, és ennek hatására kezdesz el valamit csinálni. Vagy bármi. Ha holnap eldöntöd, hogy én most tanulni fogok, és elvégzel egy raklap iskolát, egyetemet, és mind e mellett jól is fogod csinálni, akkor más életed lesz, mintha elvégeznél egy szakmát, és "kisemberként" tengetnéd az életed. Rengeteg alternatívát be lehet helyettesíteni. A sors meg arról szól, hogy elõre megvan írva az életed. Viszont elõbb soroltam fel egy csomó alternatívát. Te döntesz, hogy mit csinálsz. Ebbõl a szempontból, hülyeségnek hangzik az, hogy sors nemde? És ha a sorsodban benne van az, hogy te most a sok alternatíva közül így fogsz dönteni? Akkor? Az is sors... Lényegében ennek az a lényege, hogy miben hiszel. Ja, igaz amit mondass. Amúgy szerintem ez a halál kérdés, az emberi agy (jelenlegi?) korlátja. Akárhányszor kezdek el gondolkozni rajta, hogy mi lesz a halál után, letámad a nagy üresség és a végtelenség érzése. És én hiszek benne, hogy van egyfajta lelkünk. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy megszületünk, aztán "jóéjszakát" az örök idõkre hulla leszel. A lényeg az, hogy miben hiszel. Úgy sem fog semmi kiderülni. Ha abban hiszel, hogy van élet a halál után, hogy hatással lehetek a a következõ életemre, ha van egy felsõbbrendû lény, aki figyel, és akitõl segítséget kérhetek, így sokkal jobb lesz az életed. Vidámabb leszel, optimistább. Van egy olyan dolog amiben bízhatsz. Ellenben, ha hiszel az evolúciónak, hogy te csak egy kis "lakat" vagy, akinek az a dolga, hogy a fajfenntartást szorgalmazza. Nincs felsõbbrendû lény, nincs a halál után élet, egyedül vagy, magányos vagy, nincs aki vigyázzon rád a magasból, és egy csontkupacként fogod végezni, valahol a temetõben. (jobb esetben) Melyik tudattal jobb élni? Az elsõvel vagy a másodikkal? Mind két változatnak megvan az alapja, egyiket sem tudjuk cáfolni, mégsem tudjuk, hogy mi az igazság... Természetesen az elsõ felfogással valahogy jobb élni nem? Máris egy újabb értelmet ad az életednek... Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 17, 2009 És mi a helyzet a sorssal? Az utóbbi idõben ezen gondolkozom, és nem tudok szilárd következtetésre, vagy álláspontra jutni. Kíváncsi vagyok, ti hogy gondolkodtok ebben a kérdésben :) A sors fogalma összekapcsolható a vallással. A lényege, hogy nem mi, hanem egy felsõbb hatalom határozza meg életünk minden pontját. Hogy mi ez a hatalom mi, az jelen esetben mindegy; lehet Istentõl kezdve E.T. haverjaiig bármi. Hogy te döntesz és az akaratod a tiéd? És? A sorsban való hitet ez nem akadályozza: a döntésed is sorsod részét képezheti. A legfõbb táptalaját a sorsban való hitnek a véletlen egybeesések adják. Itt volt például a Brazíliából Franciaországba tartó lezuhant repülõ esete. Volt egy pár (adatokra nem emlékszem, tele volt velük a híradó egy darabig, aki akar utánakeres), ami nem szállt fel a repülõre. Így életben maradtak és egy másik géppel mentek haza. Miután leszálltak, kocsival mentek tovább. Haza soha nem értek: balesetet szenvedtek, mindketten meghaltak. Vallásos ember erre mondhatja, hogy "meg volt írva", vagy hogy "ez volt a sorsuk". Én azt mondom, hogy elképesztõ pechjük volt. Soha nem volt az sehol - se szó szerint, se képletesen - megírva, hogy õk ott és akkor fognak meghalni. Mert nem lehetett megírva. A múlt kõbe vésett és változtathatatlan, a jelen nem létezik a jövõ pedig csak egy fogalom, amivel idõ fogalmát daraboljuk, hogy felfogható legyen (elõzõ hszem). Nem megírható, megjósolható, kikövetkeztethetõ, sem "misztikusan", sem tudományosan. Fõleg nem az ilyen véletlenek. Lényegében ennek az a lényege, hogy miben hiszel. A lényeg az, hogy miben hiszel. Úgy sem fog semmi kiderülni. Ha abban hiszel, hogy van élet a halál után, hogy hatással lehetek a a következõ életemre, ha van egy felsõbbrendû lény, aki figyel, és akitõl segítséget kérhetek, így sokkal jobb lesz az életed. Vidámabb leszel, optimistább. Van egy olyan dolog amiben bízhatsz. Ellenben, ha hiszel az evolúciónak, hogy te csak egy kis "lakat" vagy, akinek az a dolga, hogy a fajfenntartást szorgalmazza. Nincs felsõbbrendû lény, nincs a halál után élet, egyedül vagy, magányos vagy, nincs aki vigyázzon rád a magasból, és egy csontkupacként fogod végezni, valahol a temetõben. (jobb esetben) Melyik tudattal jobb élni? Az elsõvel vagy a másodikkal? Mind két változatnak megvan az alapja, egyiket sem tudjuk cáfolni, mégsem tudjuk, hogy mi az igazság... Természetesen az elsõ felfogással valahogy jobb élni nem? Máris egy újabb értelmet ad az életednek... A baj az, hogy a modern tudomány lassan a hit minden támpillérét elpusztítja, így egyre kevesebben képesek hinni a halál utáni életben is. Ezzel én is így vagyok: szeretnék hinni, de képtelen vagyok. Egyszerûen nem megy. Akárhányszor eljátszom a gondolattal, a tudatom egyszerûen megtagadja a hitet. Ha bármi bizonyítékot látnék itt, a jelenben, tudnék. De persze ilyen nincs. Magam részérõl, ha ilyenen jár az agyam valamiért, akkor inkább a magam alkotta fantáziavilágba menekülök. (Nem vagyok õrült, nam hallucinálok, vagy hasonló: csak a túlvilági lét helyett sosemvolt-sosemlesz világot képzelek el és bele magamat.) A vallásokban, túlvilági létben nem hiszek, az emberi faj egészérõl leginkább az undor jut eszembe (egyes személyekre lebontva persze van akit szeretek/kedvelek/tisztelek, ezért beszélek általánosságban). Ezért a képzeletvilágom is meglehetõsen sötét. De nem borongok rajta, nem lettem depressziós: kiírom magamból. (Nem akarom magam reklámozni, de ha beleolvasol valamelyik novellámba, egyértelmû lesz mirõl beszélek.) Ez a saját "vallásom", így nem vagyok depressziós, simán marhulok, nevetek, baromkodok hit nélkül is, sõt erkölcsi tartásom is megvan: kifejezetten segítõkész, jóakaratú ember vagyok. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 17, 2009 A sors kérdés önmagában szemlélve nem dönthetõ el (ahogy Erdly is rámutatott), mivel nem tudjuk eldönteni, hogy a döntéseink a sors függvényei vagy mi alakítjuk. Azonban ha mondjuk valaki hisz az újjászületésben vagy a dharmában, akkor szükségszerûen jön belõle a sorsban vagy karmában való hit. Link to comment Share on other sites More sharing options...
erdly 0 Share Posted August 17, 2009 Ezzel én is így vagyok: szeretnék hinni, de képtelen vagyok. Egyszerûen nem megy. Akárhányszor eljátszom a gondolattal, a tudatom egyszerûen megtagadja a hitet. Ha bármi bizonyítékot látnék itt, a jelenben, tudnék. De persze ilyen nincs. Magam részérõl, ha ilyenen jár az agyam valamiért, akkor inkább a magam alkotta fantáziavilágba menekülök. (Nem vagyok õrült, nam hallucinálok, vagy hasonló: csak a túlvilági lét helyett sosemvolt-sosemlesz világot képzelek el és bele magamat.) A vallásokban, túlvilági létben nem hiszek, az emberi faj egészérõl leginkább az undor jut eszembe (egyes személyekre lebontva persze van akit szeretek/kedvelek/tisztelek, ezért beszélek általánosságban). Ezért a képzeletvilágom is meglehetõsen sötét. De nem borongok rajta, nem lettem depressziós: kiírom magamból. (Nem akarom magam reklámozni, de ha beleolvasol valamelyik novellámba, egyértelmû lesz mirõl beszélek.) Ez a saját "vallásom", így nem vagyok depressziós, simán marhulok, nevetek, baromkodok hit nélkül is, sõt erkölcsi tartásom is megvan: kifejezetten segítõkész, jóakaratú ember vagyok. Teljesen így vagyok én is. Tök jó lenne, hogy ha az elsõ változat féle tudattal élhetnék, de nem megy. Próbáltam nem egyszer, de mind mondtad, a tudatom felül bírált. Próbálták ezt belém nevelni, 8-9 évi aktív vallásos élet után sem ment. Igazából sosem hittem abban, amit csinálnom kellett. Amirõl tanultam, majdnem egy évtizedet. Az agyam a 2 változatot diktálja... Kierkegaard-tól találtam nem rég egy nagyon jó verset, ami nagyon elgondolkodtató volt. Sajnos most nem találom, pedig szeretném szó szerint idézni... 2. rész elsõ sora valahogy igen, én is így vagyok ezzel... Mondhatok valamit? Az erkölcseidet feldughatod a se*** ebben a világban... Nem bántásból mondom, csak egyszerûen így van. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 17, 2009 Teljesen így vagyok én is. Tök jó lenne, hogy ha az elsõ változat féle tudattal élhetnék, de nem megy. Próbáltam nem egyszer, de mind mondtad, a tudatom felül bírált. Próbálták ezt belém nevelni, 8-9 évi aktív vallásos élet után sem ment. Igazából sosem hittem abban, amit csinálnom kellett. Amirõl tanultam, majdnem egy évtizedet. Az agyam a 2 változatot diktálja... Kierkegaard-tól találtam nem rég egy nagyon jó verset, ami nagyon elgondolkodtató volt. Sajnos most nem találom, pedig szeretném szó szerint idézni... 2. rész elsõ sora valahogy igen, én is így vagyok ezzel... Mondhatok valamit? Az erkölcseidet feldughatod a se*** ebben a világban... Nem bántásból mondom, csak egyszerûen így van. Tudom. De akkor is ilyen vagyok. Ebben valamelyest a nagyapámra hasonlítok. Az elõzõ rendszerben vezetõ pozíciót töltött be városi szinten Komlón. Ajánlottak neki balatoni nyaralót, ilyen meg olyan prémiumokat, de soha semmit nem fogadott el. Mert hitt abban, hogy tevékenységével jót tesz, hogy hosszú távon segít majd. Épp ezért egy alapvetõleg korrupt rendszerben (ezt nem azért írom, hogy belemenjünk, csak megállapítom) soha nem fogadott el kenõpénzt. Betegen és minimális nyugdíjat kapva halt meg egy egyszerû panellakásban. Mégis azt mondta, hogy nem bánta meg és ha újrakezdhetné, sem adná el a becsületét. Pedig ha valaki, hát õ aztán nem volt vallásos. Vallásosságra visszatérve: belém nem is próbálták nevelni. Szüleim ateisták, ha minden igaz, még meg sem vagyok keresztelve. Én meg Biblia helyett történelemkönyveket olvastam kiskorom óta. Inkvizíció, üldözések, vallásháborúk... több mint elégvolt ezek ismerte, hogy elidegenítsen mindenféle egyháztól. Ami meg magát a hitet illeti, én nagyjából tíz éves korom óta úgy állok mindenhez hozzá, hogy bizonyítékot akarok. Teszem azt kiskoromban húsvétkor a hagyomány szerint fûbõl csináltam fészket, hogy legyen amibe a "nyuszi" hozza az ajándékot. Namost ezt én betelepítettem a kert hátuljába levõ homokozóba és az egészet friss homokkal szórtam fel körülötte, belülrõl kifelé haladva, hogy ne hagyjak nyomot. Így bizonyítottam be a szüleim állításával szemben, hogy a húsvéti nyúl mese, miután másnap csak a kutyám lábnyomai és az anyám papucsának nyoma volt a friss homokban. Banális példa, de jól jellemzi a gondolkodásom. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 17, 2009 Én is így voltam vele, mint ti srácok. És ha így gondolkozik az ember, tényleg tûnhet úgy, hogy a mai világban erkölcseidre semmi szükség. Ami engem megrengetett egy kicsit a szigorúan materialista életszemléletemben, az maga az emberi agy. Pontosabban, hogy honnan jönnek a gondolatok? Semmilyen eszközzel nem képes senki eldönteni, hogy most egy elefántra vagy egy villamosra gondolok például. Ezért van az a szemlélet, hogy a gondolatok nem az agyban születnek, az agy csak olyan mint egy rádió, vevõkészülék - veszi az adást. És mondjuk nevezhetjük léleknek azt ami leadja. Link to comment Share on other sites More sharing options...
erdly 0 Share Posted August 17, 2009 Én is így voltam vele, mint ti srácok. És ha így gondolkozik az ember, tényleg tûnhet úgy, hogy a mai világban erkölcseidre semmi szükség. Ami engem megrengetett egy kicsit a szigorúan materialista életszemléletemben, az maga az emberi agy. Pontosabban, hogy honnan jönnek a gondolatok? Semmilyen eszközzel nem képes senki eldönteni, hogy most egy elefántra vagy egy villamosra gondolok például. Ezért van az a szemlélet, hogy a gondolatok nem az agyban születnek, az agy csak olyan mint egy rádió, vevõkészülék - veszi az adást. És mondjuk nevezhetjük léleknek azt ami leadja. Aquinói Szent Tamás érve Isten létezésére is... Hogy mondjam nekem furcsa. Már eléggé elavultak, mert a tudomány ezt is megmagyarázta... Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 17, 2009 Aquinói Szent Tamás érve Isten létezésére is... Hogy mondjam nekem furcsa. Már eléggé elavultak, mert a tudomány ezt is megmagyarázta... Mit magyarázott meg pontosan? Link to comment Share on other sites More sharing options...
erdly 0 Share Posted August 17, 2009 Mit magyarázott meg pontosan? Tamás Summa Theologiae címû mûvében öt ésszerû bizonyítékot írt le Isten létezése mellett. Ezek quinque viae, azaz az „öt út” néven váltak ismertté. Mivel az ember megismerése az érzékeinél kezdõdik, elutasította az a priori bizonyítékokat, és érvelése során a tapasztalatot tette meg alapnak, a regressus in infinitum (a végtelenbe való visszahaladás) elvét alkalmazva. Az elsõ út a mozgásból adódik: minden ami mozog szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethetõ vissza a végtelenbe, kell hogy legyen egy elsõ mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”. A második út a létesítõ okságból indul ki: minden okozatnak van oka. Az okok sora nem mehet a végtelenbe: kell legyen egy elsõ ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”. A harmadik út a létezõk esetlegességébõl adódik. A dolgok vagy léteznek vagy nem. Ha minden ilyen lenne akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. Tehát minden valamibõl ered, és mivel ez nem mehet a végtelenségig, fel kell tételezni egy elsõ eredetet, „és ez az Isten, minthogy õ az elsõ ok, amint erre rámutattunk”. A negyedik út a léttökéletességi fokokat veszi alapul. Minden dologban van több és kevesebb. „Van tehát valami, ami valamennyi létezõ létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.” Az ötödik út a létezõk célra irányultságára támaszkodik. Az értelmetlen dolgoknak egy célkitûzõ megismerõre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.” Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 17, 2009 Na, ha ezeket sorban megmagyarázod nekem tudományos szemszögbõl, akkor leborulok. :D Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 17, 2009 Ha már a kezdethez való visszavezetésrõl van szó, a tudomány még mindig nem tud választ adni e téren. Az õsrobbanás elvét hadd ne állítsam most pellengérre, józan paraszti ésszel belátható, hogy ezer sebbõl vérzik. De a felsõ hatalom általi létrehozás sem jobb. Szerintem a magyarázat az, hogy a világ soha nem keletkezett: mindig is volt. Furcsa ötlet, de logikusan aki mást el tud képzelni, az minimum Nobel-díjat érdemel. Itt arról beszélünk, hogy a semmibõl lett valami, ami abszurdum és fizikailag egyszerûen lehetetlen, bárhogy csûrjük-csavarjuk is. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 17, 2009 Ha már a kezdethez való visszavezetésrõl van szó, a tudomány még mindig nem tud választ adni e téren. Az õsrobbanás elvét hadd ne állítsam most pellengérre, józan paraszti ésszel belátható, hogy ezer sebbõl vérzik. De a felsõ hatalom általi létrehozás sem jobb. Szerintem a magyarázat az, hogy a világ soha nem keletkezett: mindig is volt. Furcsa ötlet, de logikusan aki mást el tud képzelni, az minimum Nobel-díjat érdemel. Itt arról beszélünk, hogy a semmibõl lett valami, ami abszurdum és fizikailag egyszerûen lehetetlen, bárhogy csûrjük-csavarjuk is. Miért mi a bajod a felsõbb hatalom általi létrehozással? Asszem a Men in Black végén volt, hogy zoomoltak ki a Földrõl, és a mi "világegyetemünk" egy üveggolyó szerûségbe volt zárva egy tarisznyában a többivel, és idegen lények rakosgatták õket. Szerintem zseniális húzás. Lehet, hogy még kisebbek vagyunk, mint gondolnánk, miközben szemléljük a csillagokat. Link to comment Share on other sites More sharing options...
tenderlumpling 270 Share Posted August 17, 2009 Miért mi a bajod a felsõbb hatalom általi létrehozással? Asszem a Men in Black végén volt, hogy zoomoltak ki a Földrõl, és a mi "világegyetemünk" egy üveggolyó szerûségbe volt zárva egy tarisznyában a többivel, és idegen lények rakosgatták õket. Szerintem zseniális húzás. Lehet, hogy még kisebbek vagyunk, mint gondolnánk, miközben szemléljük a csillagokat. Szerintem a "létrehozás" szóval van gond, inkább... "értelmet ad", vagy "összeilleszti a darabokat" felé kéne tekintenünk, legalábbis én így töprengek, amikor töprengek :) Szerintem az "értelem" része az anyagi világnak, ugyanakkor azon túl is mutat. Meg ami eszembe jut arról, hogy mondod, "szemléljük a csillagokat"... ugye a fény sebessége és a távolság miatt a csillagos ég tanulmányozása valójában a múlt tanulmányozása :) Olyan fényeket látunk, amelyek több (ezer) évvel ezelõtt égtek. Tök fura :) Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 18, 2009 Szerintem a "létrehozás" szóval van gond, inkább... "értelmet ad", vagy "összeilleszti a darabokat" felé kéne tekintenünk, legalábbis én így töprengek, amikor töprengek :) Szerintem az "értelem" része az anyagi világnak, ugyanakkor azon túl is mutat. Meg ami eszembe jut arról, hogy mondod, "szemléljük a csillagokat"... ugye a fény sebessége és a távolság miatt a csillagos ég tanulmányozása valójában a múlt tanulmányozása :) Olyan fényeket látunk, amelyek több (ezer) évvel ezelõtt égtek. Tök fura :) De az a gond, hogy hiába "illeszt össze" vagy "ad értelmet", amiket összeilleszt meg aminek értelmet ad, az honnan van? :) Az értelem meg lehet, hogy nem is mutat túl az anyagi világon (ha már az agyunk is ugyanazon építõelemekbõl épül fel, mint a környezetünk), hanem csak szimplán olyan dolgok is az "anyagi világ halmazába" tartoznak, melyekrõl eddig nem úgy tudjuk, hogy oda tartoznának, mivel nincsenek megmagyarázva. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warfoki 0 Author Share Posted August 18, 2009 De az a gond, hogy hiába "illeszt össze" vagy "ad értelmet", amiket összeilleszt meg aminek értelmet ad, az honnan van? :) Az értelem meg lehet, hogy nem is mutat túl az anyagi világon (ha már az agyunk is ugyanazon építõelemekbõl épül fel, mint a környezetünk), hanem csak szimplán olyan dolgok is az "anyagi világ halmazába" tartoznak, melyekrõl eddig nem úgy tudjuk, hogy oda tartoznának, mivel nincsenek megmagyarázva. Igazából nekem minden eredettörténettel ugyanaz a gondom, legyen "tudományos vagy vallási: ha a sok körítést lecsupaszítjuk, mindig az marad a végén, hogy a semmibõl létrejött valami. Ez pedig lehetetlen. Épp ezért gondolom úgy, hogy a világ nem keletkezett; hanem mindig is volt. Csak éppen az emberi agy nem tud mit kezdeni a végtelen fogalmával, így keresi a kezdetet és spekulál, hogy mi lesz a vége. Pedig lehet, hogy egyik sem volt/lesz soha. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortanius 0 Share Posted August 18, 2009 Igazából nekem minden eredettörténettel ugyanaz a gondom, legyen "tudományos vagy vallási: ha a sok körítést lecsupaszítjuk, mindig az marad a végén, hogy a semmibõl létrejött valami. Ez pedig lehetetlen. Épp ezért gondolom úgy, hogy a világ nem keletkezett; hanem mindig is volt. Csak éppen az emberi agy nem tud mit kezdeni a végtelen fogalmával, így keresi a kezdetet és spekulál, hogy mi lesz a vége. Pedig lehet, hogy egyik sem volt/lesz soha. Akkor fordítsuk meg. Lehet, hogy az emberi agy általában nem képes mit kezdeni a végtelen fogalmával. A te agyad meg nem képes mit kezdeni a semmibõl valami fogalmával. :) Ezt kapd ki: a semmi meg a valami már alapból 2 fogalom, mint a Jin és Jang. A buddhisták úgy gondolják, hogy a Jin és Jang elõtti valami az Egy amibõl lett a Kettõ azonban az Egy se nem semmi, se nem valami, mert ha bármelyik lenne, akkor már ellenpólusának is kéne lenni. Ezen értelmezés szerint a "semmibõl valami" értelmetlen is, mert egyik sincs a másik nélkül. Ezért a mostani világunk elõtt semmi sem volt meg valami sem volt. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now