Jump to content
GSForum - Segélyvonal

14 éven Felülieknek II


Lord_KROK

Recommended Posts

Fujitsu
6 hours ago, Lord_KROK said:

Erre nem tudok mit lépni, csak elhinni neked.

Igazából annyira így van, hogy már 1976-ban született róla egy sláger:

 

7 hours ago, Lord_KROK said:

Amikor én voltam 13-16 éves, akkoriban, meg azokban a körökben ahol mozogtam, természhetes volt, hogy ennyi idős lányoknak nincs "pasijuk", legfelejebb is, volt aki már túl volt az első csókon.

Amikor én 13-16 éves voltam, akkoriban a lányokon még maximum magányos perceimben járt az eszem. :) Általános nyolcadikban emlékeim szerint nálunk is jó, ha az osztályból 2-3 fő volt, akinek már volt barátja / barátnője, pedig egy full átlagos pesti általánosba jártam (ahol finoman szólva sem az eminens tanulók voltak többségben), szóval akkortájt ez még nem volt divat. (Ma nem tudom, mi a helyzet e téren.) 15-től 19 éves koromig pedig az ország (akkortájt még) egyik legkeményebb iskolájába jártam, ahol egyrészt 0 db lány volt az osztályunkban, másrészt napi 14-16 órákat tanultam, hogy legyen is belőlem valami (meg hogy néhány műsorszámban országosan is dobogóra állhassak, esetleg annak tetejére). Szabadidőmben pedig dolgoztam. Ennek megfelelően nem én voltam a helyi Casanova, de hát valamit valamiért. Én mindig az a típus voltam, aki ha valamit nagyon akart, akkor azt mindenképpen elérte, és a cél érdekében semmi sem volt drága. Még az sem, hogy le kellett mondanom a magánéletem nagy részéről.

Egyetemista koromig egy percet sem táncoltam (még a szalagavatón is csak csoportos ugrabugra volt), szóval az én tapasztalataim az idősebb korosztályra vonatkoznak. Jellemzően 18-28 között; 30 felett már kevesekkel táncoltam. Bár összeakadtam egyszer egy 34 körüli matektanárnénivel, akiről azt hittem, legfeljebb 24-25 lehet – olyan bombanő volt, és úgy mozgott a parketten, hogy a szavam is elakadt. Rock & rollt táncoltunk, fantasztikus volt a csaj, egy igazi szelíd vadmacska. A nevére már nem emlékszem, a névmemóriám rettenetes.

7 hours ago, Lord_KROK said:

Hm, nos az a hölggyel nem csak lépkedni lehetne jókat ahogy elnézem

Mindketten párkapcsolatban élnek. A vicc pedig az, hogy nem egymással. :D De minden este együtt táncolnak, rendszeresen együtt oktatnak, együtt járnak versenyezni stb. Viccelődtek is ezzel, hogy képzelhetjük, milyen jó párkapcsolati életük lehet ezek után. :D Amúgy nagyon lazák és jó fejek, a szexuális töltetű megjegyzések pedig csak úgy röpködnek az órákon.

Sok nőnek egyébként ez már túl intim, lévén a két felsőtest (mell, poci) végig össze kell simuljon minden lépés alatt. (Gyakorlatilag találkoztam olyannal, aki azért erővel tart némi távolságot a vele táncoló férfiállattól, de a többség nem, és úgy is oktatják, mert úgy szabályos.) A párokat pedig szétszedik az oktatók, hogy mindenki táncoljon mindenkivel, ne rögzüljenek be a rossz lépések senkinél. Egyértelműen ez a legszexuálisabb tánc, amit ismerek. Minden kör végén pedig az a szokás, hogy az éppen egymással táncolók zárásként megölelik egymást. Kicsit olyan hippifíling, de nekem bejön. :) (Na, tuti, hogy holnaptól a fél fórum beiratkozik egy tanfolyamra. :D)

7 hours ago, Lord_KROK said:

a mai intelligens csajok pokoli nehezen megszerezhetőek...

Pedig közöttük is vannak azért pár nélküliek, amit nem is csodálok, mert normális, intelligens férfit sem könnyű találni manapság. (Elég, ha az ember körülnéz az utcán.) Nyilván érdemes reális elvárásokat támasztani velük szemben is, illetve nyitni kell feléjük, mert alapvetően nem ez a réteg szokta a leginkább észrevetetni magát.

De nyilván 18-30 között azért egy férfinak általában sokkal nehezebb dolga van; ott a nőkre alapvetően olyan túlkereslet van, hogy ők vannak válogatási helyzetben. (A nők pedig önmaguknál fiatalabbakkal nem szeretnek ismerkedni.) Később ez persze aztán megfordul.

7 hours ago, Lord_KROK said:

Érdekes egyébként, hogy manapság erre sokkal könnyebben találok partnereket mint rendes párkapcsolatra. 

Hát mert lehet, hogy olyan helyen keresgélsz. :) Az én köreimben ez nem jellemző. Tudom, hogy nagyon sok az ilyen csaj manapság, fél szemmel valamennyire látom is itt-ott; de akiket én az utóbbi években megismertem, és egyedülállók voltak, azok közül csak egy volt ilyen, hogy laza kapcsolatot szeretett volna; az összes többi azért rendes, komoly kapcsolatra vágyott. Az más kérdés, hogy ma már a komoly kapcsolat is eléggé elinflálódott, hiszen már maximum pár évre terveznek egy partnerrel az emberek (vagy még annyira sem), és a social media meg a randiappok (swipe culture in dating, broáf) sokat tettek érte, hogy manapság az emberek eldobható árucikként tekintsenek a társaikra.

7 hours ago, Lord_KROK said:

Hidd el, a célközönséget nem cska ez határozza meg, hogy nem fetrengsz a saját hányásodban

Nyilván, itt én elsősorban a karakterre gondoltam. Engem rengeteg minden érdekel, nagyon sok mindenről szívesen beszélgetek Törökország külpolitikájától az ARM architektúrán át a kategorikus imperatívuszig; az olyasmikhez viszont nem tudok hozzászólni, hogy VV Ágicát kik kúrták meg a tegnap esti adásban, netán melyik 16 éves holland DJ-t kellene meghívni a Balatonszáundra rángatózós drogdiszkószart játszani. Sőt, ha utóbbiakat túl sokáig kell hallgatnom, nem zárható ki, hogy fegyvert veszek elő. Na most mindez kb. két kilométerre lerí az ábrázatomról, ennek megfelelően az olyan nők, akiknél ebből probléma lenne, rendszerint hozzám sem mernek szólni, és ez jól is van így, hiszen én sem keresem az ő társaságukat.

7 hours ago, Lord_KROK said:

 A mai kora harmincas csajoknak, olyan magas elvárásaik vannak (anyagiak és külső terén is) amit ha teljesít egy férfi, akkor az már válogathat a 20-25 éves korosztályban is. És van egy rossz hírem lányok... az ott is fog. 

Hát erről elég sokat lehetne értekezni, de az nekem is szembetűnő, hogy mennyire rossz irányba mentek el a párválasztási szokások. Én sokáig azt gondoltam, hogy a 30 éves kor környéke amolyan vízválasztó a hölgyeknél; addigra már rádöbbennek, hogy a szőke herceg fehér lovon már nem fog megérkezni a Jahn Ferenc utca 23. 60/A alatti lakásukba (annál is inkább, mivel a ló nem férne be a lépcsőházi liftbe), és valamennyire reálissá válnak az elvárásaik, de én is sok helyről hallom, hogy nem egészen így van. Mert a huszonéves lányoknál még értem, hogy emlékeikben ott él Ken, lelkükben pedig ott a nagy Ő iránti vágy (ALT + 0213); abban a korban még valamennyire érthető, hogy a külső sokaknál mindennél fontosabb kiválasztási szempont. (Ne legyünk álszentek, e téren a fiúk sem különbek.) De 30 felett ez már azért nem triviális. Már csak azért is, mert – ahogy írod is – 40 felé már kiegyenlítődnek a két nem közötti erőviszonyok, és már nem feltétlenül a nők lesznek előnyösebb helyzetben.

De persze azért ennek az éremnek is minimum két oldala van. Na meg hát nyilván mindenki a saját sorsának a kovácsa; szóval ha valaki még 40 felé is válogatós prímabalerinát játszik, az ne csodálkozzon, ha aztán egyedül marad.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...
VassGabor

Hol lehet ismerkedni ingyen?,van ez a my dates oldal tele jó csajokkal de nem lehet írni nekik mert fizetős. Csomó csaj írogat pedig.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
20 hours ago, VassGabor said:

Hol lehet ismerkedni ingyen?,van ez a my dates oldal tele jó csajokkal de nem lehet írni nekik mert fizetős. Csomó csaj írogat pedig.

Kamu lesz az szerintem, hogy vegyél előfizetést. 

Ingyen? kimész az utcára és leszólítasz csajokat. Nekem is ez jött be :)

Link to comment
Share on other sites

VassGabor

Nem mert hiába írnék feldobja azt hogy fizess és nem engedi semmit, max naponta 1 csókot azt heló.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
1 hour ago, VassGabor said:

Nem mert hiába írnék feldobja azt hogy fizess és nem engedi semmit, max naponta 1 csókot azt heló.

Szomorú vagyok, mert láthatóan nem olvastad el amit írtam. :(

tehát : Azok a "jó csajok" valószínűleg kamuprofilok, szerintem a my dates céghez tartoznak, akik azért írogatnak neked, hogy te válaszolni akarj, és ezzel rávegyenek, hogy előfizess. De ha nekem nem hiszel, akkor vegyél egy előfizetést. Pár ezer ft-nál biztos nem lehet drágább havi szinten, és ha jó csajt akarsz, akkor ez a minimum. Főleg, hogy a jobb csajok havi szinten ennek a többszörösébe fognak kerülni óhatatlanul. (már csak a közös programok szintjén is)
Egyébként nem hiszem, hogy jó csajt fogsz netről összeszedni, de hajrá ... 

Én a helyedben kimennék az utcára ismerkedni ;) de te tudod... 

Link to comment
Share on other sites

VassGabor

Ja értem már azért nem ismerem az oldalt most találtam rá pár napja ahogy a haverom is belépett rá és próbál elmenni rajta. Hát lehet kamu is. És a twoo esetleg?,ott lehet ingyen is írogatni de nem nagyon válaszolgatnak.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
VassGabor

Jó sokan írogatnak csak épp nem az emailomra. Rá se néznek az adatlapon sajna.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Lord_KROK
On 2/15/2020 at 10:08 PM, VassGabor said:

Ja értem már azért nem ismerem az oldalt most találtam rá pár napja ahogy a haverom is belépett rá és próbál elmenni rajta. Hát lehet kamu is. És a twoo esetleg?,ott lehet ingyen is írogatni de nem nagyon válaszolgatnak.

Mit szoktál nekik írni (, amire nem válaszolnak)? 

Link to comment
Share on other sites

VassGabor

Köszönök azt ennyi. Mydatesen meg folyamatosan írogattak de mivel fizetős így nem tudtam írni nekik. Volt hogy újraregiztem oda de már nem lehet kicselezni, egy válaszolt vissza de nem értette meg hogy nem tudok írni azt töröltem magam.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Persze, hogy "nem értette", mivel valószínűleg egy automata válaszolt neked. Az ilyen oldalak ebből élnek, mivel mindig akadnak balekok, akik komolyan képesek elhinni, hogy egy vadidegennek a frissen regisztrált nickjére kíváncsiak a "jócsajok", és hajlandóak is befizetni a regisztrációs díjat, hogy válaszolhassanak nekik. Ne vedd zokon, de valószínűleg a kutyát nem érdekli a profilod, egy nick vagy a százezer másik közül.

Amúgy jobb, ha tudod, hogy a neten ismerkedni csak akkor van reális esélyed, ha jó piaci pozícióban vagy (tehát mondjuk 35 év feletti, jól szituált férfi vagy, esetleg egy szívdöglesztő macsó). A verseny a neten annyira kiélezett, hogy ezt az esetet leszámítva minimális esélyed van labdába rúgni, mert akinek te a neten írni tudsz (feltételezve, hogy nem kamuprofilról van szó), annak rajtad kívül tud írni még száz másik, és elhiheted, hogy ír is. Ekkor arra készülhetsz, hogy levelek tucatjait fogod kiküldeni teljesen feleslegesen, mire lesz olyan, aki egyáltalán szóba áll veled, és akkor még a randinál nem is tartasz, odáig sem triviális eljutni (főleg, mert aki egyáltalán szóba áll veled, az is valószínűleg több másikkal is levelez parallel).

Egyébként meg az internetnek olyan a természete, hogy mindenki azt hazudik rajta magáról, amit akar, és sose feltételezd, hogy nem élnek az emberek ezzel a lehetőséggel – ez még egy nyomós ok, amiért teljesen felejtősek ezek a gagyi ismerkedős oldalak meg appok.

Ha rám hallgatsz, hagyod a francba az egészet, és IRL ismerkedsz. A neten csak látszólag könnyebb; valójában ott is csak annak van könnyű dolga, akinek IRL is.

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
On 4/2/2020 at 6:22 PM, VassGabor said:

Köszönök azt ennyi. Mydatesen meg folyamatosan írogattak de mivel fizetős így nem tudtam írni nekik. Volt hogy újraregiztem oda de már nem lehet kicselezni, egy válaszolt vissza de nem értette meg hogy nem tudok írni azt töröltem magam.

Abszolút egyetértek Fujitsuval! 

IRL (vagyis élőben) sokkal könnyebb ismerkedni egyébként : 
Egyrészt nincsenek trükkös fotók (nem is hinnéd mennyi speciálisan beállított, filterezett, vagy fényerős (az is jó sok mindent rejt) fotó van). Nem egyszer jártam úgy ha képen tök szép lány élőben... hát... nem volt annyira vonzó. Már eleve itt veszítesz időt, mert lehet, hogy olyannal chatelsz aki nem is jön be igazából.  (az időd egy meg nem újuló erőforrásod) 
A  második dolog, hogy nem tudhatod, hogy rajtad kívül hány emberrel, és milyen állásban chatel. Ezt személyesen biztosíthatod, hiszen akkor csak veled van (szerencsés esetben) 

A harmadik a legfontosabb az előrelépés : neten egy lánnyal (most tételezzük fel h csak rád figyel) akkor is órákon át beszélgettek, miközben élőben ez idő alatt simán eljuthatsz a csókig. Meg eleve vele vagy .. .Nem úgy mint online, mikor a személyes taliért küzdesz... 

Online, ha eljön az idő egyszerűen nem tudod megcsókolni! órákig beszéltek (most feltételezzük tényleg ő, tényleg bejön, de ugye ez sem biztos, ami élőben kiszűrhető pillanatok alatt) még mindig a logisztika, tali dolgon álltok.  AZ előben kijövő dolgokról nem is beszélve. (mi van ha élőben idegesítő pl? )

Egyébként Fujitsu jól írja : 
Online a profilkép és a külső extrém fontos. átlagos profillal, átlagos üzenetekkel gyakorlatilag NULLA ESÉLYED VAN. Saját tapasztalatból is írom. Szerintem élőben sokkal könnyebb, ráadásul célravezetőbb is ismerkedni. 
Nekem az a véleményem, hogy az online pont egy nehezített terep!  Neked ki kell tűnni, szövegben, külsőben, miközben lehet h zsákbamacskát kapsz! 


Persze rabolhatod az idődet buta AI-knak való köszönéssel akik jó nők képét adják, de szvsz ha nem magadnak akarod verni, akkor  ideje lenne szintet lépni! 
Sokat segítene ha bevallanád hogy hány éves vagy (gondolom 14-17) és mondjuk elkezdenened a suliban a dolgokat. Komolyabb lenne pár meglévő szitu, és ahhoz tanácsok. Mi is jobban tudnánk segíteni. 
Felejsd el a társkeresőt, még én sem mernék ott  ismerkedni, mindet írom úgy, hogy - mások szerint sincs - nincs gondom az ismerkedéssel élőben. 

Link to comment
Share on other sites

VassGabor

Iskolát ezer éve befejeztem már idén 31 évesen nehezen járnék suliba. Utcán meg leszólítani valakit meg olyan ciki.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
4 hours ago, VassGabor said:

Iskolát ezer éve befejeztem már idén 31 évesen nehezen járnék suliba. Utcán meg leszólítani valakit meg olyan ciki.

Megtudtuk végre hány éves vagy! :)

Utcán leszólításban mi ciki? 

Link to comment
Share on other sites

VassGabor

Nem lehet tudni van e valakije azt balhé lenne.

  • Haha 1
Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
15 hours ago, Lord_KROK said:

Felejsd el a társkeresőt, még én sem mernék ott  ismerkedni, mindet írom úgy, hogy - mások szerint sincs - nincs gondom az ismerkedéssel élőben. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy jó barátom tíz éve, 18 évesen pont valami netes társkeresőn ismerkedett meg a barátnőjével, aki azóta már a felesége, már van egy másfél éves gyerekük is, de ezt a ritka kivétel kategóriába sorolom.

Volt egy korombeli (vidéki, de Pesten dolgozó) munkatársam, aki egykor ilyesmivel próbálkozott, hangsúlyozottan nem hülyegyerek (sőt), hanem egyetemi végzettségű, jó szakmával és állással rendelkező, kulturáltan levelezni képes, külsőre sem taszító srác, csak nincs sok gyakorlata az ismerkedésben, ezért úgy gondolta, a neten könnyebb. Egy-két év próbálkozás után feladta, és be kellett lássa többek között azt is, hogy sokkal több ideje ment rá, mint amennyit el tudott volna képzelni (ahhoz képest, hogy eleve azért vágott bele, hogy időt spóroljon). Neki az volt a tapasztalata, hogy az általa megkeresettek 40%-a eleve el sem olvassa a levelet (sok a kamuprofil, sokan meg eleve csak azért regisztrálnak, hogy a barátnőiknek röhögve dicsekedjenek vele, hogy mennyien írnak nekik; magam is láttam ilyen jeleneteket párszor a metrón ülve). Nagyjából minden tizedik levelére kapott egyáltalán bármilyen választ, az esetek felében persze azt, hogy "bocs, nem vagy az esetem", a másik felében (itt ugye 5%-nál tartunk) viszont kialakult valami levelezés. Ezeknek a fele (tehát az összes megkeresett illető 2-3%-a) volt végül az, amelyik el is ment vele randizni. Ennek alapján tehát már egyetlen randihoz is vagy 50 levelet ki kell küldeni átlagosan még akkor is, ha normális leveleket írsz (nemcsak annyit, hogy "szia"), és persze még a randi sem garancia semmire; volt olyan lányismerősöm, aki naponta járt ilyen társkeresős randikra.

Nyilván pár száz, rosszabb esetben pár ezer levél kiküldése és többévnyi sikertelen próbálkozás azért már megtanítja a kedvezőtlen piaci pozícióban lévőket (mondjuk a 35 alatti, átlagos külsejű srácokat) arra, hogy a netes ismerkedés nem nekik lett kitalálva, de addig drágán meg kell fizetni ezért a tapasztalatért időben, energiában és (minthogy a legtöbb ilyen oldal fizetős) pénzben is. Aztán persze vannak sportosabb külsejű, 30 körüli, de eléggé csapodár ismerőseim, akik nagyjából egy-két havonta akasztanak újabb csajt maguknak a Tinderről, de nekik is rengeteg idejük rámegy erre a szarra.

Nekem az a privát véleményem, hogy az internet a legrosszabbat hozta ki a párkeresési piacból: brutálisan felnagyította a piaci pozíciók közötti kontrasztokat. Akik amúgy is kapósak lennének, azoknak valószínűleg soha ilyen könnyű nem volt párra találni; elég felregisztrálni valami ilyen szarra, és csak válogatni kell a levelek, lájkok, "jobbra húzások" (vagy mi) százai-ezrei között. Akik viszont nem tartoznak ebbe a kategóriába, azok lassan kiárazódnak a piacról, mert a verseny akkora, hogy ha nem tudnak valamit virítani (mondjuk egy TOP20%-ba tartozó külsőt az idevágó felmérések alapján: https://qubit.hu/2019/11/19/teljesen-maskepp-osztalyozzak-egymast-a-ferfiak-es-a-nok-az-online-tarskeresokon), akkor nem rúgnak labdába. Régen az emberek "ismerkedési szkópja" be volt határolva nagyjából arra a körre, amelyikkel IRL kapcsolatba tudtak lépni, ezért aki nem volt teljesen mamlasz, annak volt reális esélye rá, hogy előbb-utóbb talál valakit a környezetében. Ma nem ez a helyzet. Aki 20-30 éve próbált ismerkedni, talán el sem tudja képzelni azt, ami ma van.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy az ismerkedés ma sem reménytelen ügy, csak el kell felejteni az internetet meg azokat, akik ott nyomulnak. Egyetemen, munkahelyen, szabadidős tevékenységek során sokakat meg lehet ismerni. Lehet közösségben sportolni, klubokba / szakkörökre járni, meetupokon részt venni, könyvtárakat látogatni, önkénteskedni valamilyen egyesületben, baráti összejövetelekre elmenni stb-stb. Végtelen lehetőség van olyan tevékenységekre, amikből egyrészt egyénileg is lehet profitálni, építkezni, másrészt alkalmat adnak mások megismerésére is. Sokan reflexből a táncot ajánlják, ha valaki ismerkedni akar; nekem azzal teljesen mások a tapasztalataim (szerintem kifejezetten nem alkalmas terep az ismerkedéshez), de ha valaki eredendően ügyes benne, meg szereti is, akkor akár ott is lehet próbálkozni.

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...